1 - 2 - 3 - 4 - 5 - 6 - 7 - 8 - 9 - 10 - 11 - 12 - 13 - 14 - 15 - 16 - 17 - 18 - 19 - 20 - 21 - 22 - 23 - 24 - 25 - 26 - 27 - 28 - 29 - 30 - 31 - 32 - 33 - 34
| Dobos Károly | 2006. június 28., szerda 18:17 | 128. |
| A nyár előtti utolsó hóvégi csütörtöki gyűlésünkra rendhagyó módon nem a 111-es teremben, hanem a Bortköltők Társaság pincebeli rendezvényteremben kerítünk sort. Ezúton is várjuk a szíves érdeklődőket is. Az aktuális programok átbeszélésén túlmenően egy jót fogunk hüsölni is! | ||
| Bartos Mihály | 2006. június 26., hétfő 22:12 | 127. |
| Kedves Zoli! A civil szervezetek közötti koordináció, a közös programszervezés, illetve egymás rendezvényeinek támogatása, látogatása valóban nagyon fontos, az összefogás, az együtt gondolkodás és cselekvés egységét is kifejezheti. Sajnos kevés a hétvége, hála Istennek sok a kerületi - erkölcsi értékrendünk szerint is számontartott - civil szervezet, ’s még több a jó program, így szinte elkerülhetetlenek az ütközések. Azzal is egyetértek, hogy a már hagyományos, évenkénti nagyobb programokat illik kölcsönösen tiszteletben tartani. Nos, a Klauzál Gábor Társaság kirándulása nem jelenti azt, hogy a Társaság, tagjain keresztül nem képviselteti magát a Péter-Pál napi búcsútokon. Tudom, többen is ott leszünk és - mint eddig minden évben - most is tartalmasan és nagyon jól fogjuk múlatni kedves baráti közösségetekben az időt! | ||
| Szigeti Zoltán | 2006. június 24., szombat 22:23 | 126. |
| Kedves Barátaim! A civil szféra ereje az összefogásban, az összehangoltságban, a koordinált fellépésben van. Ennek érdekében a civil szervezetek évente legalább egyszer találkoznak, esetenként éppen azzal a céllal, hogy legfontosabb rendezvényeik időpontját egyeztessék. A Budafoki Péter-Pál Utca és Környéke Polgári Kör legfontosabb rendezvénye a Péter-Pál Nap immár hetedik éve a naptár szerinti Péter-Pál naphoz legközelebb eső pénteken és szombaton kerül megrendezésre, amit rendszeresen, időben közhírré tettünk. A Klauzál Gábor Társaság tagjait tavaly is és idén is ugyanerre a napra tervezett saját rendezvény miatt nem üdvözölhettük, nem üdvözölhetjük Péter-Pál napkor. S ennek fordítottja is igaz: a Péter-Pál utcai polgári kör tagjai közül azok, akik a saját rendezvényt preferálják , s akik a KGT-nek is tagjai, mint jómagam, azok nem tudtak részt venni a KGT megmozdulásán. Kár, hogy a társaság a tavalyi alkalomhoz hasonlóan az idén sem vette figyelembe a PP-nap időpontját és ugyanekkorra időzítette szentesi kirándulását. Sajnálom... |
||
| Dobos Károly | 2006. június 13., kedd 7:55 | 125. |
| A hóvégi utolsó összejövetelünk a Dél Budai Kulturális és Szabadidőközpont 111-es termében az utolsó csütörtök este, azaz június 29-én este 6 órakor lesz. Ott még mindig nem lesz késő csatlakozni a Szentesre július elsején induló Klauzál nyomában Szentesen kiránduláshoz. |
||
| Dobos Károly | 2006. május 21., vasárnap 21:44 | 124. |
| Ma újra összeraktuk a Wolf-kriptában a Klauzál emlékkiállítást a bonni önkormányzati delegáció látogatásának a tiszteletére. Köszönet a gyors német anyag összeállításáért és az előmunkálatokért Hódi Szabolcsnak. A nullszériás villámgyors német anyag nyomtatásáért Juhász Péternek. Örömmel fogadták és olvasgatták az anyagot. Ennek a kiérlelt változatát a honlapon is megjelentetjük majd. Köszönet a délelőtti takarítói, kertészeti és zászlódíszítési tevékenységért Janóczki Katinak, Kincses Katinak, Andrásofszky Csillának, Örsi Gabinak és Krieger Krisztinek. A nehezebb tárgyak installációjában nyújtott segítségért Prim Gyurinak, Markó Lacinak és Szűcs úrnak. Az alkalmi gyorssegítségekért Glattfelder Tamásnak és Papp Tibornak. A fényképezésért Prim Györgynek, Szigeti Zoltánnak és Papp Tibornak jár köszönet. A delegáció érdeklődéssel hallgatta a rögtönzött tárlatvezetést és kérdéseik is voltak Klauzálról, szerepéről, a Wolf kriptáról. |
||
| Dobos Károly | 2006. május 11., csütörtök 17:35 | 123. |
| Kedves Kitty! Köszönjük! Javaslom, hogy a Klauzál vetélkedőről írt soraidat tegyük be önálló beszámolóként is a honlapra. Képeket majd teszünk hozzá. Ugye Szabolcs? |
||
| László Kitty | 2006. május 11., csütörtök 17:33 | 122. |
| Kedves Szabolcs! A Bartók Béla Általános Iskolából készültünk: Kiss Renátával és Horváth Dáviddal. Felkészítő tanárunk: Hubert Gabriella volt. Már Március 22-e környékén megkaptuk az anyagot, amiből sok gyakorlással a III. helyre jutottunk. Nagyon érdekes dolgokra jöttünk rá a tanulás alatt és ez igen tanulságos volt mindannyiunk számára. Én személy szerint nagyon élveztem, mert jó volt pl. olyan dolgokat megtudni, hogy Klauzál Gábor az első Batthyány-kormány egyik minisztere volt és itt lakott Budatétényben... A verseny annyiban volt más, mint általában, hogy ha valaki (a szóbeli résznél) nem tudta a választ, akkor más csapatokból aki tudta csokit kapott... A mai napig bele-bele olvasok a feladatsorba és már azt is megtanultam, amit a versenyre nem sikerült... Az emlékkiállítás is nagyon tetszett... Másoknak is ajánlom jövőre ezt a versenyt, mert mégis csak itt élünk, és legalább annyival megtisztelhetnénk az emlékeket, őseinket, hogy körülnézünk kerületünkben... |
||
| Szigeti Zoltán | 2006. május 2., kedd 22:30 | 121. |
| Kedves Klauzálosok! Kalapot emelve, erős kézszorítással gratulálok mindazoknak, akik e pompás rendezvénysorozat (az első KNT) kigondolásában, megszervezésében, lebonyolításában időt és fáradságot nem kímélve részt vettek. A Társaság ismét bebizonyította, hogy kis tagsággal, de nagy elhivatottsággal és lelkesedéssel igenis lehet "ütős", értékőrző és egyúttal értékteremtő módon cselekedni. Az emléktábla szebb, mint bármilyen előzetes elképzelés alapján vélni lehetett! A leleplezési ünnepség szépen sikerült. A kiállítás a Wolf kriptában profi munkára utal, hogy csak azokat a programokat méltassam, melyeket magam is megtapasztaltam. Bízom abban, hogy miután Karcsi 2004-es Klauzál előadása után közfelkiáltással kifejezett közös szándék alapján a Társaság megalakult, valamint immár második közös célunk a Klauzál emléktábla állítása is megtörtént, most már a művelődési központ Klauzál Gáborról történő elnevezésére irányuló együttes törekvésünket kellene, hogy siker kísérje. S aztán jöhetnek az újabb tervek és feladatok. Ehhez kívánok nagy erőt és töretlen munkakedvet mindenkinek. Éljen Klauzál! Szigeti Zoltán |
||
| Nagyné Bitter Ilona | 2006. május 2., kedd 17:19 | 120. |
| Szeretettel gratulálok a Klauzál Napok rendezvényeihez, melyen tanáraink és diákjaink jelen lehettek. A kollégák és a gyerekek örömteli beszámolói a rendezvények színvonalát minősítették. Köszönet érte minden közreműködőnek! |
||
| Dobos Károly | 2006. április 30., vasárnap 20:06 | 119. |
| Kedves Klauzálosok a KNT-n! Igen nagy örömmel vehetjük, sikeresen lezajlottak a KNT ( Klauzál Napok Tétényben ) rendezvényei! Elsőként lankadatlan energiájú szervező titkárunknak Hódi Szabolcsnak szeretnék köszönetet mondani! A KNT alatt folyamatosan szervezett, segített! Nagyszerű voltál Szabolcs! A Klauzál kiállítás megvalósításáért Kemény Zsoltnak, Szabó Gábornak, Réffy Balázsnak, Glattfelder Tamásnak, Örsi Gabriellának, és a projekt felelősének Hódi Szabolcsnak jár külön elismerés, aki az asztalt és az üveglapot is beszerezte! Janóczki Katalinnak, aki segített az IKEA-ból hazacipelni a vitrineket! A kiállítás ügyeletesi teendőiért külön köszönet Kincses Katalinnak, Németh Gittának és Andrásofszky Csillának! A szombati előadás és múzeumséta kapcsán külön köszönet Prim Györgynek a séta és a helyszín leszervezéséért, Kincses Katalinnak a vetítővászon és állvány személyes elhozásáért, és Szabolcs cipekedői segítéséért, Juhász Péternek a kép és hangfelvételekért! Bartos Mihálynak a Klauzál kép biztosításáért! Vasárnapról nagy köszönet Garbóci Lászlónak a Szent Mihály kápolna méltatásáért, Sisak tanár úrnak az éneklési segítségért. Szabolcsnak a kápolnakulcs biztosításáért. A koszorúért Örsi Orsolyának. Az emléktábla projekt leszervezéséért Györök Natáliának jár hatalmas köszönet! Az emléktábla lepellel borításáért Kincses Katalinnak és Markó Lászlónak. Az ünnepség levezetéséért Bartos Mihálynak külön köszönet! A koszorúért Örsi Orsolyának! Sisak tanár úréknak az éneklésért! Krieger Krisztinának, hogy sétálhattunk egy kicsit a kertben is. Az iskolások vetélkedőjéért Kincses Katalint illeti ezer köszönet! Nagyszerű és tartalmas volt! Köszönet Hódi Szabolcsnak a padokért és a könyvutalványok beszerzéséért. Janóczki Katalinnak és Andrásofszky Csillának a zsürizésért. Színvonalas és tartalmas volt a Klauzál Napok Tétényben! Az egyesület megalakulása és működése után a 2. célkitűzésem is megvalósult. Felavattuk Klauzál Gábor méltó emléktábláját. A 2004. novemberi, Klauzál születésének 200. évfordulóján általam felvetett célokból most már csak a művelődési központ Klauzál Gáborról történő elnevezése van hátra. Éljen Klauzál! Üdvözlettel: Dobos Károly |
||
| Dobos Károly | 2006. április 24., hétfő 20:40 | 118. |
| A Nagytétényi Kastélymúzeum honlapján is olvasni a Klauzál Napok Tétényben invitációját: /www.nagytetenyi.hu/aktualitasok/klauzal2006.html |
||
| Kincses Katalin | 2006. április 20., csütörtök 14:12 | 117. |
| A Klauzálvetélkedőhöz felkészülést segítő cikkek a honlapunkon megtalálhatók. Főmenű. Klauzál Gábor élete. Archívuim: Budatétényi Mandula cikk Klauzálról Egy belgyógyász helytörténeti kutatásai- Helyi Théma; Helyi örökségünk- Helyi Théma; Kétszáz éve született Klauál Gábor- Városházi Híradó; Nagysikerű Klauzál emlékelőadás- Mi újság?; Klauzál nyomában Csongrád megyében 3. rész; Klauzál nyomában Kalocsán; Látogatás a Klauzál villa pincéjében; Emléktábla állítás; Linkek: Klauzál villája Budatétényben archív; Feladatok típusai: totó, Kakukktojás keresése, indoklással, Villámkérdések, Történelmi személyek, Szöveg kiegészítése, Puzle képkirakó, Ha más információra van szüksége, kérem, keressen meg! Kincses Katalin |
||
| Dobos Karoly | 2006. április 20., csütörtök 11:29 | 116. |
| A Klauzál vetélkedővel kapcsolatban Kincses Katalin tanárnő tud bővebb felvilágosítást adni. Ő a 06-20-2358713-as telefonon vagy a kincses.katalin@axelero.hu E-mail címen érhető el. A Klauzál Gáborról szóló információk legrészletesebb tárháza a Klauzál Gábor Társaság jelen honlapja, ami a felkészüléshez is a legjobb segítség. |
||
| BJ | 2006. április 20., csütörtök 11:16 | 115. |
| Szeretnék többet megtudni a vetélkedőről! | ||
| Dobos Károly | 2006. április 19., szerda 19:22 | 114. |
| Előre is köszönet mindenkinek, aki segít a Klauzál Napok Tétényben rendezvénysorozat megvalósításában! | ||
| Dobos Károly | 2006. március 26., vasárnap 20:45 | 113. |
| Igazán kitűnően sikerült a 3. díszpolgártalálkozó. A programok és szabad beszélgetések szerencsés harmóniában következtek. Köszönet Prim Györgynek és Hódi Szabolcsnak a szervezésért, Juhász Péternek a technikáért, Mészáros Péternek a rövid méltatásokért, Garbóci Lászlónak a Savoyai kastélyról szóló kiselőadásért, Bartos Mihálynak a pohárköszöntőért, a Lics családnak a helyszínért és a borokért. Továbbá köszönet a teljes létszámú díszpolgároknak és az egyesületünk tagjainak és a múlt, jelen, jövő fórumozóinak. | ||
| Dobos Károly | 2006. március 24., péntek 16:35 | 112. |
| Köszönjük a jó híreket! | ||
| Bartos Mihály | 2006. március 24., péntek 10:43 | 111. |
| Kedves Barátaim! A Budapesti Városvédő Egyesület Promontor-Tétény munkacsoportja örömmel csatlakozik a "Klauzál Napok Tétényben - 2006." rendezvényhez, s erre Egyesületünk havi 2.000 példányos, országos terjesztésben lévő hírlevelében is - az esemény közzétételével - buzdítunk minden érdeklődőt. Az egyes programokon, így természetesen a Klauzál-emléktábla felavatásán is ott leszünk. Sok sikert és nagyon jó időt kívánunk a programok megvalósításához! | ||
| Dobos Károly | 2006. március 21., kedd 22:20 | 110. |
| Klauzál Gábor az első földművelésügyi miniszter, áll a Minisztérium honlapján: www.fvm.hu/main.php?folderID=1493&articleID=5795&ctag=articlelist&iid=1 |
||
| Lükőné Őrsi Gabriella | 2006. március 18., szombat 19:54 | 109. |
A 2006. március 18-19-i kerületi civil takarítási hétvégéhez csatlakozva vasárnap megtisztítottuk a Wolf-emlékkertet. Nem volt sok szemét, a novemberi megemlékezés maradványai két nylonzsáknyit tettek ki, ennek nagy része újrafeldolgozható üveg (+némi fémkupak a mécsesekről, szintén szelektíve elhelyezhető). Sajnos sokkal lehangolóbb volt a kép az út túloldalán, a bekerítetlen, bozótos pincetetők környékén (de az út mentén is) mindenütt tengernyi a szemét :(((( |
||
1 - 2 - 3 - 4 - 5 - 6 - 7 - 8 - 9 - 10 - 11 - 12 - 13 - 14 - 15 - 16 - 17 - 18 - 19 - 20 - 21 - 22 - 23 - 24 - 25 - 26 - 27 - 28 - 29 - 30 - 31 - 32 - 33 - 34




A 2006. március 18-19-i kerületi civil takarítási hétvégéhez csatlakozva vasárnap megtisztítottuk a Wolf-emlékkertet. Nem volt sok szemét, a novemberi megemlékezés maradványai két nylonzsáknyit tettek ki, ennek nagy része újrafeldolgozható üveg (+némi fémkupak a mécsesekről, szintén szelektíve elhelyezhető). Sajnos sokkal lehangolóbb volt a kép az út túloldalán, a bekerítetlen, bozótos pincetetők környékén (de az út mentén is) mindenütt tengernyi a szemét :((((
















