Klauzál Gábor
Klauzál Gábor Társaság

Szentes a reformkorban

Klauzál Gábor és a szentesi örökváltság

Szentes város
címere

A szentesi jobbágyok gazdasági-jogi helyzete a feudalizmus viszonyai között az általánosnál kedvezőbbnek volt mondható. A Mária Terézia által 1767-ben kibocsátott úrbéres rendelet a szentesiekre nézve nem jelentett semmiféle új előnyt, mivel taksás jobbágyok lévén, eddig is szerződések szabályozták a földesúr és a lakosság közötti viszonyt, illetve a város közönsége állandóan haszonbérben bírta az összes úri jogokat. Az urbárium bevezetése inkább az eddigieknél aránytalanul nagyobb terhek meghonosítását jelenthette. A szentesiek számára az igazi tét az volt, hogy mennyi lesz a kiosztandó föld, illetve mekkora lesz egy jobbágytelek (sessio) kiterjedése. Többszöri fellebbezés után a szentesi jobbágytelkek méretét holdját 1100 négyszögöllel számítva 56 holdban állapították meg, ebből 34 hold volt a szántóföld és 22 hold a legelő. Az úrbéres telkek kiosztása 1776-ban kezdődött meg. A jobbágytelkek száma 558 (ebből a városé 17, ténylegesen kiosztva 540). A kiosztott föld mennyisége összesen 31 806 hold (ebből szántó 19 530 hold, legelő és rét 12 276 hold, a legelőből a városé 1000 hold). Az úrbéres telkeken 535 gazda (köztük 10 nemes) osztozkodott. A telkek nagyság szerinti megoszlása a következő volt: egész vagy több telkes 197, féltelkes 253, negyedtelkes 81, nyolcadtelkes 4. A szőlősgazdák száma 371 volt, akik kb. 1000 holdat műveltek. A telkes gazdák nagyobb része szőlősgazda is volt, tekintélyes jószágállománnyal, így erős gazdasági alappal rendelkeztek a további vagyonosodáshoz. A földrendezésből a zsellérség kimaradt. Számuk az urbárium bevezetésekor 1128 (ebből házas zsellér 841, házatlan zsellér 287).

Az urbárium bevezetése után kötött úrbérpótló szerződések véget vetettek annak a fél évszázados szokásnak, hogy a város lakói évi egy összegben megváltották minden szolgáltatásukat, s a földesúr nem avatkozott be a város ügyeibe. A terheket növelő erőteljesebb intézkedések már a gróf Károlyi család nevéhez fűződtek. Báró Harruckern Ferenc halála után a szentesi uradalom Harruckern Jozefa, özv. gróf Károlyi Antalné birtokába ment át. Az uradalom várományosa fia, gróf Károlyi József volt, aki már anyja életében átvette a szentesi uradalom kormányzását. Az új földesúr 1803-ban 35 éves korában váratlanul elhunyt, három fiú és három leánygyermeket hagyva maga után. Fiatal özvegye, gróf Waldstein Erzsébet hamarosan férjhez ment gróf Keglevich Ágostonhoz, aki mint a Károlyi uradalmak teljhatalmú kormányzója, ugyanazon rendet léptette életbe a szentesi uradalomban is, mint saját birtokain. Ezek pedig jóval szigorúbbak voltak a korábban megszokottnál. Tovább romlott a helyzet az 1810-es évektől, amikor a kiskorú grófok (István, Lajos és György) gyámja, gróf Waldstein Emánuel vette át a károlyi birtokok irányítását.


báró Harruckern
János György
(1664–1742)

báró Harruckern Jozefa
(1740–1802)

gróf Károlyi József
(1768–1803)

Az uradalom már az 1790-es évek végétől minden korábbinál nagyobb és kedvezőtlenebb szolgáltatásokat követelt a szentesi jobbágyoktól, s amikor a pénz fokozatos elértéktelenedése miatt a felhalmozódó pénzvagyon valóságos értéke nagyot csökkent, számos addig pénzben megváltott szolgáltatást természetben hajtott be. A szentesi úrbéres telki állományt jogi eszközökkel és nyílt erőszakkal csökkentette, ugyanakkor a feudális jogra és az urbáriumra hivatkozva igyekezett kiterjeszteni befolyását a város belső életének minden lehetséges területére. A megszokott korábbi gyakorlattól eltérően mind erőteljesebben beleszólt a városi tanács és a hivatalnokok megválasztásába, a bíróválasztáson pedig érvényesítette kandidálási jogát. Hatalmi szóval a 24 tagú tanács létszámát a felére csökkentette, megszüntetve az esküdtek élethossziglan tartó megbízatását. A jogi alávetettség kiterjesztésére irányuló földesúri törekvések egy része megtört ugyan a „régi szabadsághoz” ragaszkodó szentesi jobbágynép ellenállásán, ezzel azonban az úrbéres perek özönét zúdította magára a város.

Az érintett változások zavart okoztak az egyre népesebb település belső ügyeiben. A vagyonos gazdák és a kevésbé tehetős, vagyoni és társadalmi helyzetükben veszélyeztetett parasztok és iparosok egymással vetélkedő, belső hatalomra törő érdekcsoportokat alkottak. Az évenként tartott tisztújítások e csoportok ádáz összecsapásainak színterévé váltak, s mind a győztesek, mind a vesztesek felváltva fordultak támogatásért az uradalomhoz, a vármegyéhez és a felsőbb kormányszervekhez. E belső csatározások az 1810-es évek közepétől különösen elmérgesedtek.

Az urbárium bevezetése óta eltelt fél évszázad alatt Szentes társadalmi képe jelentősen megváltozott. A népesség számában, foglalkozás szerinti tagolódásában, felekezeti megoszlásában bekövetkezett változások jól nyomon követhetők az 1828. évi országos adóösszeírás és a megyei népösszeírás adatai alapján. A város lakosainak száma: 16 134 fő (8277 férfi, 7857 nő); a családok száma 2979; a házak száma 2282. Foglalkozás szerinti megoszlás: 5 honorácior (értelmiségi), 625 telkes gazda, 1491 zsellér, 729 házatlan zsellér, 253 cseléd, 70 cselédlány, 320 iparos, 93 segéd, 7 kalmár, 17 kereskedő. A férfiak felekezeti megoszlása: 5298 református, 2499 római katolikus, 197 evangélikus, 178 görögkeleti, 76 zsidó.

A gazdálkodás alapvető formája és kerete továbbra is az úrbéres paraszti birtok volt. A Károlyi grófok 1827. évi birtokosztálya idején a nyilvántartásba vett 610 telkes gazda közül 236 egy egész vagy több telken gazdálkodott, 335 fél telken, 39 negyed telken. A legtekintélyesebb gazdák is csak 2–3 szolgát (bérest, cselédet) tartottak; ezek látták el az állatokat és végezték a ház körüli teendőket. Szentesen ez időben 74 nemes élt. Nemesi jogon nem volt földjük, úrbéres telken gazdálkodtak (összesen 39 1/2 telekállományon). Főleg földműveléssel és állattenyésztéssel foglalkoztak, de voltak köztük árendások és iparosok is. A földesúri szolgáltatások tekintetében semmiféle kiváltságot nem élveztek; fizették a földesúri járandóságokat és végezték a város által kivetett közmunkát is. Érdekeik védelmét választott hadnagyra bízták. A városi tanácsba nemesi jogon nem kerülhettek be.

Az 1830-as évek első felében a szolgáltatásokat (robot, kilenced, tized, kisebb haszonvételek stb.) sikerült ismét pénzben megváltani a földesuraktól, s ez a tény elősegítette a szabadabb gazdálkodást. A város lakói, elsősorban a föld- és állattulajdonos gazdák, szabadulni akartak az úrbéres nyűgöktől, még akkor is, ha az sokba kerülne. Az országos események kedveztek e törekvéseknek, s a földesurak részéről sem mutatkozott merev ellenállás. Az 1832–36. évi országgyűlésen a liberális nemesség reformprogramjának egyik sarokkövét épp a jobbágyfelszabadítás ügye képezte. A rendek első lépésként a jobbágytelkek haszonvételét akarták a jobbágy szabad rendelkezésére bocsátani, s ebből kiindulva megvalósítani a polgári átalakulás legalapvetőbb feltételét: a jobbágy „bírhatási jogának” kimondását és a jobbágyfelszabadítást önkéntes örökváltság útján. E küzdelmekből keményen kivette részét Klauzál Gábor táblabíró, Csongrád vármegye követe. A szabad polgári tulajdon örökváltság útján való megteremtését Csongrád Vármegye Nemesi Közgyűlése is támogatta. A Károlyi grófok számoltak azzal, hogy az örökváltsági törvény rövid időn belül megszületik, s az várhatóan szabályozni fogja a megváltás módozatait, illetve a megváltási összeget is. Érdekükben állott tehát, hogy az örökváltság megkötésével megelőzzék a törvényt, amely vélhetően lehetetlenné tenné a tetszés szerinti feltételek megállapítását. A szentesiek előtt tehát felcsillant a reális és közeli lehetőség, hogy az örökös megváltás terheit vállalva, a „jobbágyközségből” polgárvárossá, módosabb lakói pedig alávetett jobbágyokból szabad birtokkal rendelkező parasztpolgárokká váljanak.

Az örökváltság ügyében 1835 februárjában megkezdődtek a tárgyalások. A várost Boros Sámuel jegyző képviselte, aki már számos jogi ügyletben járt el eredményesen, bizonyítva rátermettségét. Féléves alkudozás után megérkezett gróf Károlyi Lajos értesítése, amelyben tudatta, hogy a „a méltóságos grófi nemzetség ezen jobbágyközséget kifogás nélkül való, teljes kiváltságra kívánja bocsátani”. A pénzbeli kérdések tisztázása után, 1836. január 10-én a földesurak megbízottai és Szentes birtokos lakói aláírták az örökváltsági és a legelőelkülönítési szerződést, amelynek megszerkesztésében Klauzál Gábor is részt vett. Ennek értelmében a földesurak átadják a törvényhatóságot (közigazgatást és a jogszolgáltatást), a külső és a belső telkeket, az uradalom Szentesen lévő épületeit és mindezek jövedelmét, mindenféle haszonvételt és a birtoklással járó kötelezettségeket. Mindezért Szentes fizet 1000 császári aranyat azonnal, 1 357 072 forintot ezüstben, két részletben, legkésőbb 1837. január 1-ig. Ez a summa 25 évi földesúri szolgáltatás összege volt.


Klauzál Gábor
(1804–1866)

gróf Károlyi Lajos
(1799–1863)

Boros Sámuel
(1787–1866)

E rendkívül magas összeg vállalásával Szentes óriási terhet vett magára. Ennyi pénzt Magyarországon vagy a birodalomban kölcsönözni lehetetlennek bizonyult. Bár Boros Sámuel és a mellé kijelölt megbízottak hetekig járták Pestet és Bécset, tárgyaltak bel- és külföldi bankházakkal, sikert nem értek el. Az adósságok halmozódtak, újabb kölcsönökből régieket törlesztett a város. Az örökváltság veszélybe került. Megmentése érdekében a szentesi birtokosok 1837. április 19-én pótszerződést kötöttek a grófokkal. Ez az örökváltság legtöbb pontját érintetlenül hagyta, de a törlesztés módjában gyökeres változást hozott. A váltságösszeget 20 év alatt kellett letörleszteni 5%-os kamattal. A tulajdonba való beiktatás a kétharmad váltságösszeg lerovása után vált esedékessé, addig a város csak haszonbéresként élvezhette a megváltandó javakat. A tartozás zálogául Szentes 20 000 hold földet lekötött a grófok számára. A pótszerződés szerint, ha az örökváltság így sem sikerülne, a város visszaesik régi, úrbéres állapotába.

Általánosságban kimondható, hogy az örökváltsági szerződés megkötése révén Szentes kiemelkedett az egyre súlyosabb válságba süllyedő hűbéri rendszerből. A gyakorlati megvalósulás során azonban igen hamar felszínre kerültek az ellentmondások. Gazdasági téren részben fennmaradt a feudális függés, mivel a váltsági összeg kétharmadának lefizetéséig a volt úrbéres földek jog szerint a grófok tulajdonában maradtak. A város a fenti hányad letörlesztéséig haszonbérbe kapta a megváltás alatt levő javadalmakat, s ezzel gyakorlatilag a város lépett a földesúr helyébe, vagyis Szentes saját lakosainak földesurává vált. Szedte a váltsági hozzájárulásokat, és élvezte a különféle haszonvételek jövedelmét, melyekből rendszeresen fizette a váltsági összeg részleteit, csakúgy, mint azelőtt a jobbágyszolgáltatásokat. A terhek mellett természetesen a szerződés előnyei is jelentkeztek, melyek főleg a társadalmi életben voltak észrevehetők. A város lakosságának gazdasági és társadalmi súlyra legjelentősebb telkes gazdákból álló rétege félig szabad paraszti birtokhoz jutott, s a közvetlen feudális szolgáltatások megszűnésével teljes gazdasági erejével birtokának fellendítéséhez láthatott. Nem kellett robotolnia sem személyesen, sem mást küldve maga helyett. A természetbeni szolgáltatások megszűnése kedvező helyzetet teremtett az árutermelő gazdálkodás fejlesztésére. A zsellérség életkörülményei lényegesen nem változtak. Földhöz nem jutottak, hiszen az örökváltságot nem követte földosztás. A pótszerződés értelmében ugyan szabadon vásárolhattak birtokot, ezzel a lehetőséggel azonban csak kevesen tudtak élni. A robot megszűnésével teljes munkaerejük felszabadult, ezt kamatoztathatták a telkes gazdák birtokain. Vagyis kicsiben itt már 1836-ban megvalósult az, ami országos méretekben 1848-ban: a parasztság egy része szabad birtokossá vált, nagy többsége azonban a felszabadulás után is kielégítetlen maradt. E felemás helyzetből következett, hogy a társadalmi ütközések súlypontja a földesúr–jobbágy kapcsolatról a telkesgazda–zsellér viszonyra helyeződött át. A jogi-közigazgatási apparátus kézbentartása már nem a földesúr hatalmát jelentette a város fölött, hanem elsősorban a telkes gazdák uralmát a zsellérség és más társadalmi rétegek fölött.

A pótszerződés függelékét képezte az ún. koordináció, amely közigazgatási szempontból megfelelt a város szervezési szabályrendeletének. A Klauzál Gábor által készített rendkívül érdekes statútum pontosan meghatározta a testületek, a tisztviselők és az alkalmazottak választási módját, jogkörét, kötelességeit és ellenőrzését; intézkedett a város gazdálkodásáról, az első folyamodású bíróság és a városi közigazgatás, valamint a pénzkezelés rendjéről, a szaktisztviselők és alkalmazottak fizetéséről. Lényegében rendezett tanácsú önkormányzati és hivatali szervezetet tükröző szabályrendeletről van szó.

Az átmenetinek szánt igazgatási szabályzat bevezette a pártfogó intézményt, aki senkinek sem tartozik felelősséggel, ellenőrzi a közigazgatás minden részletét, elsimítja az ellentéteket a grófokkal, elnököl minden gyűlésen stb. A választási rendszert illetően: 3 évenkénti tisztújítást írt elő; a lakosság 4 tizedre (kerületre) osztva 30–30 esküdt polgárt választhat, összesen 120-at. Esküdt polgár lehet minden helybeli lakos vagyonra és származásra való tekintet nélkül. A gyámság alatt levő és vagyontalan polgároknak szavazati joguk nincs. A szavazati jog vagyon szerint oszlik meg: a házzal bíró lakos 1 szavazattal, az 1/8 telkű 2 szavazattal, a 2/8 telkű 3 szavazattal..., a 6/8 telkű 7 szavazattal rendelkezik. Minden további negyed telek után még egy vokssal; a 2 egész telken felüliek legfeljebb 16 szavazattal rendelkeznek; az értelmiségieknek 9 szavazatuk van. A külső tanács 60 tagját a legtöbb szavazatot kapott 4–4 nemes és nemtelen esküdt polgárból álló bizottság javasolja, tekintet nélkül vagyoni helyzetükre. A külső tanácsban mindig 20 nemesnek és 40 nemtelennek kell helyet foglalnia. A belső tanács a bíróból, a főkamarásból, a szószólóból és 9 tanácstagból áll. A belső tanácsot a külső tanács választja a város valamennyi lakosa közül. A városi tiszteket is a külső tanács választja, ezek lehetnek nem szentesi lakosok is. (A rendszeresített tisztségek: árvagyám, ügyész, főjegyző, gazdasági jegyző, aljegyző, főpénztáros, ellenőr, rendőrkapitány, alkapitány, adószedő, számvevő.) A szavazás titkos, elve az abszolút többség. A 12 tanácsbeli közül 4 nemesnek és 8 nemtelennek kell lennie. A bírót, a főkamarást és a szószólót a belső tanács tagjai közül választja a külső tanács. A 9 tanácstag közül 4 a bírósági, 5 a gazdasági tanács tagja. A városi alkalmazottakat (mérnök, orvosok, bábák, írnokok, hadnagyok, lándzsások stb.) a belső tanács nevezi ki.

A 120 esküdt polgár elnöke a bíró. Ők választják a külső tanácsot. Megfigyelőként jelen lehetnek a külső és belső tanács ülésein. A külső tanács elnöke a szószóló. Megválasztja a belső tanácsot, elbocsáthatja a tisztviselőket, megvizsgálja a költségvetést, a számadásokat és a városi hivatalok működését. A város birtokügyeiben a belső tanáccsal együtt dönt. A belső tanács két osztályra bomlik: bírósági tanács és gazdasági tanács. A bírósági tanács elsőfokú polgári bíróság; teljesíti a vármegye rendszabásait, az adókat felosztja; felügyel az árvák vagyonának kezelésére, a város birtokaira. A bíró a város első tisztje, a bírósági tanács elnöke, mindenért felelős. A gazdasági tanács kezeli a váltsági pénztárat, a zálogos javak és regálék haszonbéreit; telekkönyvet vezettet; ügyel a város összes gazdasági és pénzügyeire. Elnöke a főkamarás.


Az örökváltsági szerződés
hitelesítési záradéka

A koordináció révén, a korábbi szokásjogon és a földesúr feudális hatalmán alapuló igazgatási gyakorlat helyébe, egy rendszerbe foglalt, szakszerűen tagolt közigazgatási rend lépett. A kiterjedt jogosítványokkal felruházott pártfogói tisztség a grófok kívánságára került az örökváltsági szerződésbe; a földesurak ezen keresztül kívánták biztosítani érdekeik védelmét. A szentesiek ugyan összeférhetetlennek tartották a város szabadságával, de ideiglenes jelleggel elfogadták. Klauzál Gábort választották meg, aki azonban néhány hét múlva lemondott, s ezzel a pártfogói hivatal gyakorlatilag meg is szűnt. A kezdetleges polgári viszonyok sajátságos tükröződése, hogy a választhatóságot nem kötötték vagyonhoz, a szavazati jogosultságot azonban igen. A földtulajdon nagyságán alapuló választási rendszert honosít meg, amely a parasztság vagyonos rétegének aránytalanul nagy szavazatszámot biztosít, a vagyontalanoktól pedig megtagadja a szavazati jogot. A paraszt-polgári körülményeket tükrözi, hogy az iparos-kereskedő réteg szintén nem kapott szavazati jogot, csak ha háza vagy földje volt. Tükrözi a kort az is, hogy míg a nemesség a létszámához képest aránytalanul nagy teret foglalt el a város vezetésében, addig a lakosság jelentős százaléka nemcsak földtulajdonhoz nem jutott, hanem jogfosztott is maradt.

Az új közigazgatási rend igen rövid életűnek bizonyult. Az örökváltsági szerződésről hamarosan kiderült, hogy számos pontja ellentmond az úrbéri kötésekről szóló 1836. VIII. törvénycikknek, vagyis jogilag támadható. Ráadásul a város több vonatkozásban eltért a szerződésekben foglaltaktól, ezáltal elkerülhetetlenné vált félre tétele. 1840 szeptemberében a vármegye törvényszéke megsemmisítette Szentes eddigi igazgatási rendjét, és visszaállította a földesúri törvényhatóságot. Ez azt jelentette, hogy a bíráskodás joga visszaszállt az uradalomra, megszűnt a külső tanács, a földesúr élhetett a bírójelölés jogával, és fölülvizsgálhatta a város pénzügyeit. Szentes újra úrbéres, földesúri mezőváros lett, azzal a különbséggel, hogy nem úrbéres szolgáltatásokat teljesített, hanem azok váltságát fizette. A város az 1848-as átalakulásig ebben az állapotában maradt. A „szabad” évek emlékét csupán Boros Sámuel személye testesítette meg, aki 1837-től 1848-ig (egy év kivételével) viselte a főbírói tisztséget.

Klauzál Gábort, korának egyik legjelentősebb reformpolitikusát nemcsak életében, hanem halálát követően is nagy becsben tartották Szentesen és a megye más településein egyaránt. 1866. augusztus 3-án bekövetkezett halála után a hálás szentesiek szeptember 3-án gyászünnepet tartottak egykori pártfogójuk emlékére. A képletes ravatal fölött Oroszi Miklós, Szentes országgyűlési képviselője mondott gyászbeszédet, amelyet utóbb a Szegedi Híradó 1866. okt. 21-i száma címoldalon leközölt. A személyéhez való őszinte ragaszkodást jelzi, hogy Csongrád vármegye 1895-ben megfestette díszterme számára életnagyságú portréját, Szentes város 1906-ban utcát, majd 1994-ben iskolát nevezett el róla, amely előtt 1998 óta a mellszobra is látható (Máté István alkotása).

Labádi Lajos
igazgató-főlevéltáros
Szentes

Az örökváltsági szerződés eredeti példánya a Szentesi Levéltárban található, szövegének részlete a szentesinfo.hu portál várostörténeti anyagában olvasható.

A képekre kattintva azokat nagyobb méretben is megnézheti.


Nyomtatható verzió, nyomtatás Továbbküldés, ajánlás

 

Adószámunk:
18474048-1-43
Köszönjük, ha a 2018. évi adóbevallása elkészítésekor gondol a Klauzál Gábor Társaságra és támogatja egyesületünk tevékenységét személyi jövedelemadójának
1 %-ával
, ezzel Ön is hozzájárul a Podmaniczky-díjjal kitüntetett civil, értékőrző és értékteremtő, közösségszervező tevékenységünkhöz, honlapunk fenntartásához és rendezvényeinkhez.

KÖSZÖNJÜK!


Adomány-köszönő emléklap


Adomány-köszönő emlékplakett

Klauzál Gábor (78)
Közhasznúsági jelentések (15)
Egyesületi élet (281)
Közélet (143)
Klauzál Gyűjtemény (7)



KLAUZÁL 150 EMLÉKÉV (48)
2016 Emlékév média-megjelenések (1)
2016 Emlékév programnaptár (1)
2017. év médiamegjenések (1)
2017. évi programnaptár (1)
2018. év médiamegjenések (1)
2018. évi programnaptár (1)



1848/49 (45)
Barangolások (33)
Budatétényi Ősök Napja (27)
Díszpolgárok (18)
Helytörténet (18)
Kastélymúzeum (19)
Klauzál Napok Tétényben (99)
Lics Pincészet (15)
Történelmi szalon (34)
Wolf-kripta (13)