Klauzál Gábor
Klauzál Gábor Társaság

A marosvásárhelyi ifjak 1848 márciusában

2023. évi Klauzál Napok Tétényben rendezvényünk Szász Erzsébet Történész Műhelyének első írásában dr. Pál-Antal Sándor levéltáros-történész, az 1848 márciusi pesti eseményektől több mint 500 km-re lévő Székelyföld központjának forradalmi eseményeit foglalja össze...


A bécsi és a pesti márciusi események híre napok alatt elterjedt egész Erdélyben. Lázba hozta nemcsak az erdélyi szabadelvű ellenzéket, hanem a változásokat várók széles táborát, elsősorban az ifjúságot. A forradalmi eszmékért síkra szállt erdélyi ifjúság állásfoglalása és tevékenysége révén elsodorta a reformok útjában álló akadályokat



  Erdély a Habsburg-birodalomban

Marosvásárhely az alig nyolcezer főt kitevő lakossága ellenére igen jelentős városa volt nemcsak a Székelyföldnek, hanem az egész Erdélyi Nagyfejedelemségnek.[1] Itt székelt a királyi ítélőtábla, Erdély legfelsőbb bírósági szerve, ahol gyakornoki évét töltötte számos jogakadémiát végzett ifjú az egész fejedelemségből. Ezen kívül a református kollégium a nagy hírnévnek örvendő Dósa Elek[2] jogtudós tanárkodása révén egyik központja lett az erdélyi jogtanításnak, és sok ifjút vonzott a városba. És szaporították az értelmiségiek számát itt folytatták középiskolai tanulmányaikat a környékbeli római katolikus ifjak is. Nem tekinthetünk el attól a ténytől sem, hogy jelentős kézműipari tevékenység folyt itt tele tudásra vágyó ifjakkal. A királyi tábla ülésszakjai idején a Nagyfejedelemség különböző részeiről ügyeik intézése végett idejött peres ügyfelek számára a város hír- és véleménycserék, eszmefuttatások központja volt. Nem véletlen, hogy 1848 tavaszán Marosvásárhely lett az erdélyi események egyik legjelentősebb helyszíne.





 Marosvásárhely címere  Királyi Ítélőtábla  Református Kollégium  Dósa Elek

A város politikai jelentőségére utalva folyamodott Lázár János főbíró[3] a főkormányszékhez 1848. április 7-én, jobb és gyorsabb tájékoztatását sürgetve a napi eseményekről. „Ha azt mondjuk – olvasható a kérésben –, hogy városunk egy e honnak érdekesebb és jelentékenyebb – törvényhatósággal bíró – helységei közül, úgy hisszük: miképp az igazságot szóljuk, ugyanis Marosvásárhely a sok értelmiséggel bíró s a magyar nemzetiség legbiztonságosabb palladiumának[4] tekinthető szabad székely nemzetnek legpolgárosodottabb várossa; kebelében tartja a nemes törvényes királyi táblát, honunk jövendőét alapító számos írnokaival együtt, a királyi közügyigazgatóságot[5], nemes Marosszék kormányzószékét, több nevelő intézeteket; ezeken kívül elsőbb rangú tisztekkel bíró katonai őrség szálláshelye is. Ily sok és mívelt cathegoriákkal bíró városunk helyzése valóban igényli, hogy nagyszerű történetekkel terhes napjainak szüleményeit mentől hamarabb és gyakrabban tudhassa kebelbeli közönségünk, mind a rémképek elüldözésökre, mind a kedélyek csillapításokra, mind az illető elöljáróknak kellőleg lehető magok tájékoztatásokra.[6]


  
 12 pont  Urházy György  

A bécsi és pesti forradalmi események hírét a 12 ponttal együtt Marosvásárhelyre Urházy György[7] fiatal kötő és újságíró hozta meg, aki Kolozsvárról 21-én este érkezett a városba, és a 12 pont egy példányát átadta a román származású Vladucz Józsefnek[8], a református kollégium poetica osztály[9] tanítójának. Urházy este 10 órakor kopogtatott be Vladucz lakásán, hogy a nyomtatványt beadja. Azért fordult hozzá, mert az ifjú tanárt sokra becsülték a városban széles látóköréért és alapos ismereteiért. Vladucz lakótársával együtt azonnal fellármázta a kollégium mindkét jogász osztályát, és még azon éjjel elhatározták, hogy másnap reggel a pesti eseményekkel való rokonszenvezésük jeléül a kollégium egész ifjúsága nemzeti kokárdát fog hordani. Másnap a piaci szatócsboltokból összevásároltak mindenféle szalagot, kiválogatták közülük a kívánt színeket, mert a három szín együtt sehol sem volt kapható, és 9 órára már felszalagozták fehér kalapjaikat, úgyhogy a szalag hátul jól lelógjon. Diszbe öltözve és szalagos kalapokkal mentek fel 22-én Dósa Elek jogtanár órájára, ki a látványtól megdöbbent, mert még nem volt tudomása az eseményekről, és helytelenítette cselekedetüket.[10]

Márciusban már a tantermek gyűléstermekké váltak, a tanszékeket, katedrákat, a komoly, tudós tanárok helyei, az eddig szerényen ülő és csendesen hallgató tanítványok foglalták el,  s tüzes nyelvű apostolok tartottak buzdító, lelkesítő beszédeket, könyv helyett fegyvert vettek kezükbe, őrsereggé alakultak.” – írta a kollégisták mozgalmáról 1895-ben Koncz József[11] a kollégium történetében.[12]


 Piactér

A hírt másnap, március 22-én már az egész város tudta. A piactér a hírek és a megnyilvánuló lelkesedés központjává vált, egy felbolydult méhkashoz hasonlított. Az egykori szemtanúk beszámolnak Marosvásárhely eddigi életének gyors átalakulásáról ezekben a napokban „Szabadság, egyenlőség testvériség hangzott ajkaikon, mely e szóban: polgártárs, találta kifejezését.” – írta Csernátoni Molnár Zsigmond[13], majd így folytatta: „Lehetett észrevenni, hogy nemcsak a magyar alkotmányos eszmék, hanem a francia communismus és socialismus is visszhangra találnak, van valami a levegőben, a mi az eddigi társadalmi viszonyokat meg foglya változtatni.”[14] Ez a levegőben úszó „valami” két irányban kezdet kibontakozni: a nemzeti érzés szabad megnyilvánulásában és a feudalizmus ellen indított harcban. Mindkettő természetes következménye volt az osztrák önkényuralom és az addig fennálló gazdasági rend elnyomó és kizsákmányoló jellegének.

A város magyarsága Rákóczi Ferenc szellemének idézésével tüntetett a nemzeti szabadságeszmék mellett. A gyakori estéli fáklyamenetek a Rákóczi-induló hangjai mellett vonultak végig az utcákon, és éltették Kossuthot, az uniót, a szabadság, egyenlőség és testvériség eszméit. „Az esti fáklyásmenetek, tüntetések nagyon gyakoriak voltak akkor, nemzeti zászlókkal díszitetten egyik utcán fel a másikon le a Rákóczi induló lelkesítő hangjai mellett, éljenezve Kossuthot, a független magyar minisztériumot, sajtószabadságot, uniót, egyenlőséget, testvériséget stb., stb. Más indulóra még csak gondolniuk sem volt szabad a népzenészeknek a Rákóczi indulón kívül. A színházban az előadás kezdete előtt és felvonások közben is csak a Rákóczi-indulót volt szabad játszani a népzenészeknek az Apolló-terem karzatán… Egy előadás alkalmával a „Szökött katonában Julcsa teljesen nemzetiszínű bokorugró szoknyában jelent meg a színpadon…” – írja Imreh Sándor[15], egy másik résztvevő későbbi visszaemlékezésében.[16]

  
 Toldalagi-palota

Toldalagi Róza grófnő, későbbi Schleinitz báróné Toldalagi Ferenc[17] marosszéki igazgató alkirálybíró leánya, aki kislányként élte meg a márciusi eseményeket visszaemlékezésében a konzervatívok oldaláról közelíti meg az akkor átélteket. „1847-ben – írja 1900-ban – már hallani lehetett a forradalom előhangjait. Sokat politizáltak, bizonyos címszavak, mint Pecsovics, császáriak, Kazinczy, Kossuth-pártiak, a gyerekszobába is behatoltak. 1848. március 14. és 15. eseményei azonban teljesen megleptek bennünket. Nyitányként beverték az ablakainkat. Apám akkor főtiszt volt és kormány-hű, Vásárhelyen neki szólt az első tüntetés.”[18]

Ezeken a megnyilvánulásokon a kezdetben rész vettek a változásokat várók mindannyian, nemzeti hovatartozás megkülönböztetése nélkül.  Ebből az egyoldalúvá vált ünneplésből hamarosan félrevonultak és rövidesen eltávoztak a városból a román és szász joggyakornok ifjak.  „A román ajkú fiatalság elkezdett külön összejöveteleket tartani, és ami addig szokatlan volt: nyilvános helyeken is csak anyanyelvén beszélni, titkolózni...”– vetette papírra Csernátoni egy 1867-ben közölt visszaemlékezésében.[19]


  Berzenczey László

A város legnépszerűbb embere az ifjúság szemében Berzenczey László volt, a politikai és társadalmi változások lelkes harcosa. Az 1847-es országgyűlésen Marosszék szabadelvű követeként a jobbágykérdés rendezése ügyében kemény küzdelmet vívott a konzervatív többséggel. A székgyűléseken és más népes összejöveteleken csillogtatta hatásos szónoki tehetségét. Imreh Sándor visszaemlékezése szerint egy alkalommal a székgyűlésen Toldalagi főkirálybíró bizonyos méltányos urakra hivatkozott valami fontos ügyben. „Nincs többé se méltóságos, se nagyságos cím – szólt Berzenczey dörgő hangon –, ami volt, elmúlt! Most minnyájan egyenlők, polgártársak vagyunk! Nekem is megvolt ez a cafrangom eddig, de ezutánra örökre sárba dobom! Mindenki csak polgártársnak szólítson, így szólítok én is mindenkit!” „Erre a nyilatkozatra – fűzi hozzá az emlékíró – megrázó éljenzés következett. Az ev. ref. főtanodai ifjúság éljenzett nagyon, mely mindig jelen volt nagy számmal a székgyűléseken.”[20]

Gr. Toldalagi Ferenc igazgató alkirálybíró, amint értesült a pesti eseményekről, azt ajánlotta a királyi táblát vezető, helyben lévő két ítélőmesterének és a református kollégium elöljáróságának, hogy ha az ifjak valamit indítanának, próbálják meggyőzni őket, hogy azt kérvényezés útján intézzék el. A város főbírójának is azt javasolta, hogy ha az ifjúság fáklyásmenetet tart, vagy más természetű tüntetést rendez, ne akadályozzák őket. A református kollégium diáksága lecsendesítéséről gróf Teleki József kormányzónak[21] március 23-án írt jelentésében az alábbiakat írta: „A bécsi, pesti és kolozsvári események folyó hó 21-dikén magántudósítások által ezen nemes Székbe is hatva, mint villám terjedt el a hír, s a kedélyek mindenfelé élénkülni kezdettek. Felsőbb helyről sem tudósítás, annál kevésbé rendezés nem érkeze, egyebet nem tehettem, hanem ítélőmesterek Gálfalvi[22] és Kabos urakkal (Henter úr hon nem léve) beszélettem, hogy az ifjúság tényeinek erőszakkal ellent ne álljanak, hanem, ha valamit tenni kívánnak, vigyék oda a dolgot, hogy kérelem útján folyamodjanak – ily értelembe beszélettem a kollégium elöljáróival is, s e városi főbíró Lázár János úrnak is tanácsoltam, hogy akármi fáklyás zene vagy egyéb történne – ne háborgassa az ifjakat, s máig minden csendességbe van. Tegnap ugyan tartottak egy gyűlést az írnok Zeyk Sándornál – hol a fennebbi elv szerint meghatározták, hogy tettlegesen fel ne lépjenek, hanem kérelem útján folyamodjanak Nagyméltóságodhoz – mégpedig követeik által – (ezt szeretném oda változtatni, hogy kérésüket adják be az ítélőmesterekhez.) kérdések tárgya: 1.) unió, 2.) szabad sajtó, 3.) hogy a székely katonaság maradjon az országba: ezen kérdés megírása 3 ifjúra bízatott, szombaton gyűlnek megint össze aláírás végett.[23] Jelentését, végül  kiegészíti egy rövid helyzetjelentéssel: „A kollégiumi ifjúság között még semmi mozgalom. A városi communitas[24] holnap akar gyűlést tartani, ez is Kolozsvár városa mintája szerint (akar) felírást tenni. A székbe még csendesség van, csak némelyek beszélik, hogy marchalis[25] tartására (engedélyt) kérjenek – ennek tartása a jelen körülmények között nemcsak nehéz, de veszedelmes is volna.

A megelőző intézkedések következtében nem került sor a városban zavargásokra.

Folyamodványok a reformok békés megvalósításáért

A királyi táblánál tevékenykedő joggyakornokok folyamodványa az uralkodóhoz.


  
 Kriályi Ítélőtábla  

A királyi táblánál gyakornoki évüket töltő jogászjelöltek, az ún. kancellisták, vagy királyi táblai írnokok[26] március 22-én szereztek tudomást az eseményekről. A királyi tábla törvénykezési ideje alatt pezsgő élet folyt a városban, az utcákat ellepték az ország minden részéről összegyűlt táblai írnokok, akik az ítélőmesteri irodákban reggelenként megtartott tanítás után siettek a táblai ülésekre. A királyi táblánál összesen mintegy 200 joggyakornok tevékenykedett, akik közül néhányan vidéken tanúkihallgatásokat végeztek.  A nagy számban jelen lévő ifjak a három ítélőmesterhez tartozó három írnoki karban oszlottak szét, és szorosabb kapcsolataik fenntartása végett egy közös olvasó-tárgyalókört alakítottak a Reich-féle vendéglő egyik helyiségében. Itt gyakornokoskodott a magyar kancellisták mellett több román[27] és szász ifjú is, többek között Avram Iancu[28] és Alexandru Papiu Ilarian[29] (a magyar források szerint Pap Sándor), akik később vezető szerepet játszottak a román nép 1848-as mozgalmaiban.


 Magyarország és Erdély uniója

A kancellisták az események hírének tudomásul vétele után már március 22-én gyűlést tartottak, amelyen megbeszélték az eseményekkel kapcsolatos állásfoglalás kinyilvánítását és a szükséges lépések megtételét. Az összejövetel levezető elnökének felkérték a körükben megjelent Horváth Jánost[30], volt Felső-Fehér megyei ellenzéki követet. Egyöntetűen kimondták, hogy magukévá teszik a pesti ifjúság 12 pontját és állást foglaltak az erdélyi változásokat illetően. Kijelentették, hogy Erdély átalakulását nem forradalmi, hanem törvényhozási békés úton óhajtják, mivel ők az alkotmányos reform, nem pedig a forradalom barátai. Elhatározták, hogy folyamodvánnyal fordulnak az uralkodóhoz, melyben mindenekelőtt sajtószabadságot, országgyűlés összehívását és az unió megvalósítását kérték, s addig, amíg ez megtörténik, a nép terheinek a csökkentését, a nemzetőrség felállítását, valamint a székely határőrségnek az országban maradását igényelték. A kérelem megszövegezésével az írói tevékenységéről közismert, körükben váratlanul megjelent Urházy Györgyöt bízták meg. Másnap, 23 –án délután ismét gyűlést tartottak, melyen Urházy felolvasta az elkészült felirati folyamodványt. A felirat hangsúlyozta, hogy az ifjak az új, váratlan fordulat feletti örömükben sem ragadtatják el magukat a hangulattól, hanem kijelentik, hogy Erdély átalakulását törvényhozási úton akarják. Indoklásukban elmondták, hogy a sajtószabadságot azért kérik, hogy az ország akarata a legnagyobb nyilvánosság előtt juthasson kifejezésre a tennivalókat illetőleg.  Az országnak sok és sürgős teendője van, ezért szükséges az országgyűlés mielőbbi összehívása Kolozsvárra, és annak legfőbb feladata lesz az unió kimondása, mert szerintük az ország boldogsága ettől függ. Az országgyűlés második fő teendője lesz, „hogy a nép terhei addig is, míg az egyenlőség megtörténhetik, megkönnyíttessenek.” A rend biztosítása végett az országgyűlésnek intézkednie kell a nemzetőrség felállításáról s e célból kell a székely határőrséget is, Erdély törvényeihez ragaszkodva, itthon tartani. A folyamodványt akkor változtatás nélkül egyhangúlag elfogadták.[31]  Ez után megválasztották a három írnokszék egy-egy tagjából álló küldöttséget, hogy a kancellisták nevében a folyamodványt a kormányzóhoz küldjék az uralkodó elé terjesztés végett. Egyúttal felkérték Horváth Jánost és Gyárfás Domokost[32], melléjük adva Dónáth Lajos joggyakornokot, hogy szólítsák fel Marosszék igazgató alkirálybíróját és a város főbíróját „a rendkívüli körülmények közt sietőleg egybehívandó rendkívüli közgyűlés tartására”.[33] A küldöttek az igazgató alkirálybírótól azt a választ kapták, hogy amint a körülmények úgy kívánják, azonnal összehívja a szék rendjeinek a közgyűlését, a főbíróval azonban csak másnap, 24-én délelőtt tudtak beszélni, aki megígérte, hogy 25-én délelőttre a város közgyűlését összehívja állásfoglalásuk eldöntése végett.

  
 Erdélyi Hiradó  
(1848. március 23.)

A kancellisták 24-én délután újabb gyűlést tartottak Henter János ítélőmester írnokszéki szállásán. Azon meghallgatták a küldöttek beszámolóját a főbíróval történt megbeszélésekről, megtárgyalták a városba akkor megérkezett Erdélyi Híradó március 23-i számában megjelent ismertetést a pesti eseményekről, és az egyenkénti aláírás előtt megvitatták a letisztázott és több részben módosított folyamodvány szövegét. Az aláírás alkalmával heves vita bontakozott ki a jobbágyfelszabadítás kérdésében, mivel a román kancellisták a szöveg kiegészítéseként a megváltás nélküli földhöz juttatás feltüntetését kérték. A szász kancellisták testületileg megtagadták az okmány aláírását, azzal mentegették magukat, hogy az otthoniak tudta nélkül semmit sem tehetnek. A szászok magatartása miatt a gyűlés lemondott az egyéni aláírásról, és elhatározták, hogy a három ítélőmester melletti írnokszékek nevében, azok képviselőinek az aláírásával küldik el a folyamodványt. Egy bizottságot küldtek az ítélőmesterekhez, akik másnap reggel kancelláriaülést tartottak, intézkedtek az aláírássok iránt és a kérvényt gyorspostával elküldték.[34]

Ugyancsak a kancellisták 25-én este a városban nagy fáklyásmenetet rendeztek. A szervező joggyakornokok a királyi tábla épületében gyülekeztek, ahol az ítélőmesterek testületileg megjelentek, és tudatták a megjelentekkel, hogy igen méltányolják az írnokkar törekvéseit úgy is, mint testület, és úgy is, mint honpolgárok. Egyben felhívták az ifjúság figyelmét, hogy a jövőben minden ilyen irányú lépésben vegyék igénybe a táblát, hogy annak közbenjárása mellett lépéseik minél sikeresebbek legyenek. Az ifjúság lelkesen fogadta a tábla felhívását, de ez tulajdonképpen figyelmeztetés volt, hogy a tábla tudta nélkül ne merészeljenek mozgalmat kezdeményezni. Ezzel kapcsolatosan helyesen jegyezte meg Bözödi György[35], hogy „Dósa professzor és Lázár főbíró szelleme találkozott itt a táblabírókéval, valamennyi a mozgalmak mérséklésére törekedett, amennyire a város hangulata engedte.”[]36

    
 Urházi György:
Unio dal

A királyi tábla épületéből kijött kancellisták és református kollégium előtt hozzuk csatlakozott kollégisták mintegy 200 fáklyával elindultak a város központja felé. Csatlakozott hozzuk számos más fiatal, és előbb a Rákóczi-induló mellett báró Kemény Pál[37] házához mentek, ahol a kancellistákból és a kollégiumi ifjakból alkalmilag alakult közös énekkar elénekelte Urházy „Uniódal”-át, majd Kemény Pálné gróf Teleki Rákheltől átvettek egy általa készített nemzeti lobogót. A nagypiacon keresztül haladva gróf Lázár József házához vonultak, melynek kivilágított erkélyén a gróf Lázár Mórné[38] által készített két nemzeti lobogó lengett. Urházy dalát itt is elénekelték, az után a gróf és a neje is beszélt a felvonulókhoz. Utána elénekelték Kölcsey Himnuszát, majd a gróf és a grófné átnyújtotta az ifjúságnak a két lobogót. Innen Berzenczey László, valamint a már népszerű Dobolyi Sándor[39] háza elé vonult a menet. Berzenczey lejött az ifjak közé, kik vállukra kapták és „behunyva szemeit, tartott egy olyan demosthenesi gyújtó hatású szónoklatot”, hogy félóra hosszat éljenezték. Végül az ifjúság a piaci Bodor-kút körül állapodott meg, melynek erkélyén Urházy szavalt és többen szónokoltak. Hangoztatták, hogy a város hangjának Bécs kapujáig kell eljutnia és az aznap írásba foglalt reformkívánságokat a nemsokára összeülő országgyűlés fogja valóra váltani.[40]

  
Marosszék székháza  
(régi vármegyeháza)  

A kancellisták megbeszélésein jelentős számban résztvevő székely ifjak már induláskor, az általános követelések mellett a sajátos székely sérelmek orvoslása érdekében egy székely nemzeti gyűlést szándékoztak összehívni, és Marosszék székházában megtartani. Sürgős megtárgyalásra váró székely kérdések voltak az ősi székely kiváltságok, a székely örökségföldeken lévő úrbéresek kérdése, és a határőrség további sorsa. Felkérték gróf Toldalagi Ferenc marosszéki igazgató alkirálybírót a gyűlés elnöki tisztére, de ő a kérést elutasította. Tudomásukra hozta, hogy eljárásuk törvényellenes és nemzeti gyűlést csak felső jóváhagyással lehet tartani. Arra volt hajlandó csupán, hogy ha valahol összeülnek, kéréseik előmozdítására szívesen segítséget nyújt. De az ifjakat nem nyugtatta meg a válasz és a március 25-i fáklyás menet alkalmával az utcák szegletein, és a székház falaira kifüggesztett hirdetést helyeztek a székely nemzeti gyűlés összehívásáról. A felitatokon az alábbi szöveg állt: „Holnap az az Martius 26-án délelőtt 9 órakor székely nemzeti gyűlés lészen” – jelentette a kormányzónak március 26-án Tolgalagi.[41]

26-án reggel, Toldalagi a saját szállásán egy szűkebb körű birtokossági összejövetelt tartott. Ez alatt a székely ifjak összegyűltek a székház üléstermébe, amelyen megválasztották elnöknek Balla Mihályt. Az összegyűltek nevében székely sérelmeket Kedves Tamás[42] csíkszentdomokosi kancellista ismertette. Elhatározták, hogy a székely nemzeti gyűlés megtartása érdekében engedélyért az uralkodóhoz folyamodnak, amelynek a királyi tábla általi előterjesztését Gál János ülnök elvállalta. Mikor megtudták, hogy az igazgató alkirálybíró szállásán gyűlést tart, oda mentek és a széki közgyűlés megtartását sürgették. A sürgetésre az igazgató-alkirálybíró április 5-re kitűzte a marosszéki közgyűlés összehívását. A közgyűlés tárgyául egy az unióra vonatkozó br. Josika Lajos kancellár, konzervatív páti vezető és idősb gr. Bethlen János reformpolitikus által az unióra vonatkozó javaslatának megtárgyalását szándékozott napirendre tűzni. Ugyanakkor megígérte az ifjak küldöttjeinek, hogy ott minden véleményt meghallgatnak és megtárgyalnak.[43]

A városi tanács folyamodványa a kormányzóhoz.

Lázár János főbíró 24-én reggel fogadta a háromtagú kancellista küldöttséget, átvette a folyamodvány egyik példányát, és megígérte, hogy ismertetni fogja annak tartalmát a város közönségével, és a kialakult helyzetnek megfelelő intézkedések hozatala végett másnapra összehívja a városi közgyűlést.[44] A rendkívüli közgyűlés összehívásának a megokolását a főbíró részletesen kifejtve a tanács jegyzőkönyvébe íratta. „A tanács – olvasható a jegyzőkönyvben – figyelembe véve az újságlapokban s különösebben is mindenfelől szárnyaló híreket, és azért is egy felől, hogy a Felséges urakodóhoz és fényes osztrák ház iránti ragaszkodás kinyilvánítására út nyittassék mentől előbb, s azért is, hogy a kor igényeinek megfelelő kérések, kívánságok békés úton felsőbb helye juttathassanak, s minden lehető ingerültségnek eleje vétessék”, másnap 10 órára összehívta a tanács és az esküdt közönség közgyűlését.[45]

A tanácsháznál március 25-én délelőtt tartott összejövetel, az ifjúság kívánatára, nyílt ajtókkal, népes hallgatóság előtt zajlott. A főbíró megnyitó beszédében – saját felelőssége csökkentése végett – hangsúlyozta, hogy az ifjúság felszólalására hívta össze a gyűlést, a sürgető körülmények között határozatot hozni a felvetődött kérdések felett.  Előterjesztését pártolólap méltatta Gyöngyösi Lajos tanácsos, aki után Dobolyi Sándor esküdt testületi tag felolvasta az általa megfogalmazott és a főkormányszékhez címzett folyamodványt, amelyet a gyűlés kisebb módosításokkal elfogadott.[46] A feliratban a város lényegében ugyanazokat kérte, mint a királyi táblai ifjúság. Miután a felirat bevezetőjében kihangsúlyozták az uralkodóház iránti rendíthetetlen ragaszkodásukat, ismertették álláspontjukat az utóbbi napokban kialakult helyzettel kapcsolatosan, biztosították a főkormányszéket, hogy ez után is folytatni fogják alkotmányszerű békés úton való kormányzást, az eddigi igazgatási rendszer, közcsend, élet és vagyonbiztonság fenntartását, amelynek céljából polgári őrsereget létesítenek. Sürgették az országgyűlés mielőbbi összehívását a trón, alkotmány és nemzetiség fennmaradását egyedül biztosító unió létesítése végett. Az országgyűlés tevékenységével kapcsolatosan a szükségesnek látták az úrbéri viszonyok rendezését kármentesítéssel, a közterhek mindenki által egyenlő arányban való vállalását, a törvény előtti egyenlőség biztosítását, és a nemzeti őrség törvényes felállítását. Ugyanakkor kérték a „sajtó szabadabban leendő lélegeztetését” (vagyis a sajtószabadság biztosítását) már a cenzúra törvényes úton történő eltörlését megelőzően, a székely határőröknek a honból való ki nem mozdítását, és végül a város lakóinak nevében biztosították az uralkodó házat és a „fennséges fejedelmet” tántoríthatatlan hűségükről és szilárd ragaszkodásukról.[47] Míg a kancellisták folyamodványukat egyenesen az uralkodóhoz címezték, a város megelégedett a főkormányszékkel. És csak megkérték felsőbb hatóságukat, hogy közvetítse az uralkodó felé kérésük tárgyát „leendő siető intézkedés” végett. Ez után megválasztották a polgári őrsereg szervező bizottságot. És az egészhatározatot felolvasták a városháza előtt – az eső dacára – nagy számban összegyűlt tömeg előtt.[48]

A város kérvényét, a kancellistákéval együtt még aznap postázták. A város folyamodványára a főkormányszék március 27-én válaszolt. A polgárőrséggel kapcsolatosan a tanácstól egy kidolgozott tervet kért felsőbb megvizsgálás végett. A sajtó szabadabb mozgalmát illetően megígérte az igények teljesítését, ha a hírlapi cikkek nem ellenkeznek a felsőbb rendeletek előírásaival. A többi pontra nem válaszolt, mivel azokra vonatkozóan csak az országgyűlés dönthet, és megígérte, hogy a feliratot az uralkodóhoz eredetiben felterjeszti, és az unióra vonatkozó óhaj teljesítésére nézve az uralkodót külön is alázatosan megkéri.[49] Az április1-jén megérkezett választ a tanács az április 3-án tartott közgyűlésen feldolgozta és tudomásul vette.

A tanács Lázár főbíró vezetésével tevékenysége központjává a fiatalság túlzó lelkesedésének a lecsendesítésére és a közrend fenntartására fordította. Lázár és a vele hasonló konzervatív nézeteket valló politikusok igyekeztek befolyásuk alatt tartani, inkább befolyásuk alá keríteni régi híveiket és felvették a küzdelmet a reformerek ellen. Lázár főbíró az unió-mozgalom ellen nem mert nyíltan fellépni, de az Uniódal nagy hatásának ellensúlyozására íratott Péterfi József[50] református lelkésszel egy ellendalt, mit többszáz példányban kinyomtatott, szétosztatott és a kollégium énekkarával is betaníttatott. Péterfi nótája így kezdődött:

„Vész vagy derű, bármit hozzon
Mi magyarok esküszünk,
osztrák ház és Ferdinándhoz
halálig hívek leszünk.”


A kollégiumi énekpróbára a tanári kar és maga Péterfi tisztelete is felment a nagy auditóriumba, de nagy meglepetésére az ifjúság így vágta ki a dalt:

„Osztrák ház és Ferdinándhoz
Soha hívek nem leszünk.”


A hallgatóság nagy hahotája között tűnt el az esperes a teremből, a diákok pedig a kollégiumban kiosztott és még a nyomdában fellelhető összes „Osztrák ház és Ferdinánd”-os nyomtatványt kihordta az udvarra és az „Érted élünk, halunk meg, hazánk” dal éneklése mellett elégette.[51]



1848 márciusának utolsó két hetében a marosvásárhelyi ifjúság lelkes mozgalmának eredményeképpen a város a forradalmi eszmék terjesztésének egyik erdélyi központjává vált. Az ifjak lelkesedése elnyomta és visszahúzódásra kényszerítette a konzervatív politikusokat és hivatalnokokat, megteremtve az eszmei alapját a forradalom sikerének. Kisugárzása túllépte a Székelyföldet is, hiszen a hónap végén szülőhelyükre hazatérő királyi táblai joggyakornokok, valamint a kollégiumi és gimnáziumi ifjak magukkal vitték és sikerrel terjesztették a rendszerváltó eszméket, a pesti ifjak 12 pontos kiáltványát.

 


dr. Pál-Antal Sándor
levéltáros-történész
MTA külső tagja


2023. április

(A képeket összeválogatta: Hódi Szabolcs)

Megjegyzések:

[1] Mindeddig a marosvásárhelyi 1848. márciusi eseményeinek legalaposabb kutatója Bözödi György írását lásd: Bözödi 1958. (Korunk, 1958., 313 – 328.)
[2] Dósa Elek (Marosvásárhely, 1803. – 1867.) mérsékelt ellenzéki elveket valló híres erdélyi jogász, a marosvásárhelyi református kollégium jogtanára. 1849-ben brassói kormánybiztos. A magyar kormány által megbízott tevékenysége miatt 1852-ben négy év várfogságra ítélik, de fél év után kegyelemben részesül. Az 1860-as években létrehozza a marosvásárhelyi jogakadémiát, a képviselőház alelnökévé és az MTA tiszteleti tagjává választják. (https://hu.wikipedia.org>wiki)
[3] Lázár János (Csíkvacsárcsi, 1792. – Marosvásárhely, 1853.) csíkvacsárcsi származású nemes. 1817 – 1823 között a marosvásárhelyi római katolikus gimnázium tanára. Ekkor közéleti pályára lép, előbb a város esküdt testületének tagja, majd rövidesen tanácsosa, 1833-től több alkalommal városi főbíró. 1848 előtt a főbírói tisztséget két évenként váltakozva viselték a református és római katolikus tanácsosok. Ő a római katolikusok részéről volt a város főbírója, 1833-tól haláláig. Tanári minőségében képviselte a római katolikus tanintézetet a Gecse-féle Emberszereteti Intézet alapítványnál. Konzervatív beállítottságú, de agilis szervező és hozzáértő   várospolitikus. Neki köszönhető, hogy a marosvásárhelyi polgárság ez időben a királyi adón kívül egyéb közterhet nem viselt. 1848 őszén, a város császáriak által történt megszállása idején tanúsított magatartása miatt 1849 januárjában lemondásra kényszerül. A fegyverletétel utáni időszakban hozott intézkedései közmegvetés tárgyává teszik. (https://hu.wikipedia.org>wiki)
[4] palladium = védő erő, védő kar
[5] közügyizgazgatóság (lat. Directio Fiscalis) = államkincstári igazgatóság
[6] Pál-Antal 2001., 50.
[7] Urházy György (Tokaj, 1823. – Pest, 1873.) (a forradalom idején Úrházi) Elemi iskolába Zsibón, a középiskolába Zilahon jár, Kolozsváron jogakadémiát végez. Előbb Méhes Sámuel lapjánál, a Nemzeti Társalkodónál dolgozik, az után fogalmazó az erdélyi főkormányszéknél. 1848. március 21-én az ügyvédi vizsga letétele végett jön Marosvásárhelyre. 1848 őszen belép a Mátyás-huszárezredbe, ahol hadnagy, főhadnagy, majd alszázados. A fegyverletétel után a rokonainál bujkál. 1861-ben és 1867 – 1872 között a zsibói kerület országgyűlési képviselője, 1861-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja lesz. Gazdag újságírói és írói tevékenységet folytat. (https://hu.wikipedia.org>wiki)
[8] Vladucz a kollégiumban 1847. június 10-én kap osztálytanítói kinevezést, először a syntactica (negyedik) osztályban tanít. (Koncz 2006., 547.)
[9] poetica classis (osztály) = hatodik osztály
[10] Koós Ferenc 1890. I., 165–167; Bözödi 1958., 316.
[11] Koncz József (Bözöd, 1829 – Marosvásárhely, 1906.) A forradalom kezdetekor a marosvásárhelyi református kollégium tanulója, majd a 11. honvédzászlóalj katonája. A fegyverletétel után visszatér régi iskolájába és 1854-ben érettségizik. Ez után beiratkozik a két éves a kolozsvári-nagyenyedi papnevelő intézetbe, ahol 1856-ban leteszi a papi szigorlatot. Külföldi egyetemjárása után tanár a marosvásárhelyi református kollégiumban. 1896-tól a Teleki könyvtár őre és ugyanebben az évben megjelenteti terjedelmes könyvét a református kollégium történetéről. Ő találja meg a 15. század elejéből származó hatodik magyar nyelvemléket, a róla elnevezett Koncz-kodexben. (https://hu.wikipedia.org>wiki; Koncz 2006., 808–809.
[12]Koncz 2006., 353.
[13]Csernátoni Molnár Zsigmond (Marosvásárhely, 1826 –1899.) jogot végezt a marosvásárhelyi Református Kollégiumban 1847-ben, a márciusi események idején joggyakornok a királyi táblánál, majd hadnagy a honvéd vadászoknál. A szabadságharc után közjegyző, majd ügyvéd, és Marosvásárhely egyik közéleti személyisége. Számos cikket írt, főként gyakorlati jogi kérdésekről, a székelyföldi sajátos helyzetekről. (https://hu.wikipedia.org>wiki)
[14] Csernátoni 1867., 138.
[15] Imreh Sándor (Nagyesküllő 1830. – Marosvásárhely, 1895.) a márciusi események idején nyomdászinas a marosvásárhelyi református kollégiumnál. A szabadságharc idején katona a Mátyás-huszároknál. A fegyverletétel után besorozzák a 62. cs. kir. gyalogezredhez, ahol 1857-ig szolgál. Később nyomdász, és szabadidejében a szabadásharc eseményeivel és Petőfi sírjának a keresésével foglalkozik. (https://hu.wikipedia.org>wiki)
[16] Imreh 2003., 5
[17] Gróf Toldalagi Ferenc (Koronka, 1803. – Bécs, 1864.) Koronkán élő főnemes. 1832-ben a marosvásárhelyi Casino egyik alapító igazgatója. 1840-ben a református főkonzisztóriumot képviseli a Gecse-féle Emberszereteti Intézet alapító bizottságában. 1847. december 11-től Marosszék igazgató alkirálybírója, 1848. május 23-án a Teleki Téka udvarán tartott székgyűlésen beiktatják a főkirálybírói székbe, mely tisztségről 1848 októberében lemond. (https://hu.wikipedia.org>wiki)
[18] Toldalagi 1900.
[19] Csernátoni 1867., 138.
[20] Imreh 2003., 6
[21] Gróf Teleki József (Pest, 1790 – Pest, 1855.), történetíró, jogász, a Magyar Akadémiai Könyvtár alapítója, az MTA társalapítója és első elnöke 1830 – 1855 között. 1842-től Erdély kormányzója, a forradalom után lemond és visszavonul a közélettől, csak a tudományos munkájának él. (https://hu.wikipedia.org>wiki)
[22] Gálfalvi Imre (1800. – 1875.) Középiskolai tanulmányait a kolozsvári unitárius kollégiumban, jogot pedig az ottani jogakadémián végezte. 1824-ben főkormányszéki írnok, 1830-tól marosszéki tisztviselő, 1836-tól alkirálybíró, 1841 – 1848 között a királyi ítélőtábla egyik ítélőmestere. Erdély és Magyarország egyesülésének a tényét ő iktatta jegyzőkönyvbe a kolozsvári országgyűlésen. 1849-ben visszalép a közszolgálatból, 1861 – 1864 között ismét ítélőmester. 1862-től az erdélyi unitárius egyház főgondnoka. (https://hu.wikipedia.org>wiki)
[23] Közölte Benkő Samu 2008., 33–34.
[24] communitas  = közönség, közösség
[25] marchalis = a székely székek közgyűlésének a megnevezése. (az indokolatlan távolmaradásért kiszabott büntetés egy márka volt. Innen származik a közgyűlés egyik neve, a másik a gyrásszék, ami ugyancsak a büntetéspénzre vonatkozik.)
[26] A Marosvásárhelyi Királyi Ítélőtábla személyzeti és ügyviteli beosztása a forradalom időszakában: elnök (pillanatnyilag betöltetlen), három ítélőmester (név szerint Gálfalvi Imre, Kabos Dániel és Henter János), ugyanannyi jegyzőkönyvvezetővel, 12 rendes és 8 számfeletti bíró, valamint a kiszolgáló személyzet. Itt végezték az éves szakképzésüket az erdélyi jogakadémiákon végzett diákok. A tábla évente hat ülésszakot tartott, amikor az ünnepnapok kivételével naponta ülésezett. A joggyakornokok, akik nemzetiségre való tekintet nélkül, mindnyájan kizárólag magyar öltözetben, karddal az oldalukon, kis sarkantyús magyar csizmában jártak, reggel kilentől részt vettek az egy-két órás előadásokon, majd hallgatókként testületileg végig ülték a perek tárgyalását és az ítéletek kimondását. Felesküdt jegyzői minőségben, vidékre is kiszállva tanúkihallgatásokat végeztek és jegyzőkönyveket készítettek. Kiküldetésben mindig párosan jártak. Ha a szokott joggyakorlatot, elvégezték és a kötelező vizsgát letették, hivatalnokok vagy ügyvédek lehettek. (http://www.erdelyweb.hu>mvhely/kronika/fodorfuzetek/kiralyitabla.html.)
[27] A román kancellisták számát 30 körülire becsülték. Ezek egy része a márciusi események idején nem lehetett a táblánál jelen, mivel vidéken jártak tanúkihallgatásokat végezni. (Ploesteanu 1977., 27–48.)
[28] Iancu, Avram (Felsővidra, 1824. – Kőrösbánya, 1872.) a forradalom idején ő is joggyakornok Marosvásárhelyen, és rövidesen az erdélyi román forradalmárok vezéregyénisége lesz. 1849-ben az Erdélyi érchegységi román felkelés vezetője. (https://ro.wikipedia.org)
[29] Papiu Ilarian, Alexandru (Bezdéd, 1827. – Nagyszeben, 1877.) neves jogász, történész és nyelvész. 1848 tavaszán királyi táblai joggyakornok Marosvásárhelyen, ahol bekapcsolódik a forradalmi eseményekbe, az erdélyi román forradalmárok vezérszemélyisége lesz. 1868-tól a Román Akadémia tagja. (https://www.papiu.ro)
[30] Horváth János az 1841 – 1843. évi országgyűlésen volt Felső Fehér vármegye képviselője.
[31] A folyamodványt közzétette az Erdélyi Híradó 1848. április 2-án megjelent 342. számának 209–210. oldalain.
[32] Gyárfás Domokos (1814 – 1895.) A Gedeon tábornok által 1848 novemberében túszként Nagyszebenbe hurcolt marosvásárhelyiek egyike volt. 1867-től a székelyudvarhelyi református kollégium főgondnoka. (https://arcanum.com.)
[33] Erdélyi Híradó, 1848., 342. sz., (ápr. 2.) 210.
[34] Uo.
[35] Bözödi Jakab György (Bözöd, 1913. – Budakeszi, 1989.) író, szociográfus, történész. A középiskolát a kolozsvári unitárius kollégiumban végzi, jogi és bölcsészeti tanulmányokat hallgat a kolozsvári egyetemen. Újságírókén tevékenykedik több erdélyi lapnál, és székelyföldi szociográfiai munkákkal is jeleskedik. A 2. világháború után az 1848–49-es Történelmi Ereklyemúzeum őre, 1952-ben letartóztatják és bebörtönzik. Később könyvelő egy szövetkezetnél, 1957-től a Román Akadémia marosvásárhelyi kutatóintézetének munkatársa, majd 1975-ben bekövetkezett nyugdíjazásáig főkutatója. Tagja az 1848. évi forradalomra vonatkozó források a feltárásával foglalkozó akadémiai kutatócsoportnak. A székelyföldi 1848–49. évi eseményekkel kapcsolatos munkái részben kéziratban maradtak. (https://hu.wikipedia.org>wiki)
[36] Bözödi 1958., 323.
[37] Br. Kemény Pál (1795 – 1854) főnemes, a marosszéki Malomfalván birtokos, mérsékelt reformpárti politikus. 1833-től elhunytáig a marosvásárhelyi református kollégium főgondnoka.  1848-ban felhívást tesz közzé “Barátim, Székelyek” címmel, valamint az unió tárgyában. 1848 novemberében a várost elfoglaló Gedeon császári tábornok több városi személyiséggel együtt túszként Nagyszebenbe hurcolja. (Krónikás füzetek, 2015., I., 298; Nekrológját Bolyai Farkas írta. Lásd. Koncz 2006., 288-290.)
[38] Gróf Lázár Mórné Barcsai Polixénia, művelt lelkű asszony.
[39] Dobolyi Sándor (Gyeke, 1804. december 2. – Marosvásárhely, 1885. május 21.) 1848-ban ügyvéd és városi esküdt testületi tag. Az 1830-as években az Erdélyi Híradónak rendes levelezője Marosvásárhelyről. 1848. március 24-én ő fogalmazta meg a kormányzóhoz intézett tanácsi folyamodványt. 1848. április 11-én Topler Simonnal együtt a város országgyűlési követének választják a május 29-re összehívott erdélyi országgyűlésre.  Június 27-én a legtöbb szavazattal a város képviselője lesz a pesti népképviseleti országgyűlésen. Képviselősége idején belügyminiszteri tanácsos. A forradalom után részt vesz a Makk-Gál-féle összeesküvésben, ezért 1852-ben elfogják, és 1854-ben 18 év fogságra ítélik, ahonnan 1857-ben szabadul. 1868-tól ismét a város országgyűlési képviselője. 1872–73-ban ő szerkeszti a helyi Székely Hírlapot. Több kiadványban is vezércikket ír. (Pálmány 2002., 21–212.)
[40] Erdélyi Híradó, 1848. 213–214. (Dobolyi Sándor részletes tudósítása.) Lásd még: Múlt és jelen, 8. évf. 27. sz., 158. (1848. ápr. 4.) Miháltz 1892., 75.; Bözödi 1958., 323. (A Múlt és jelen tudósítója egy megmosolyogi való epizódot is feljegyzet: Mikor egy közrendű ember hallotta gyakran kiáltani: „Éljen a szabad sajtó!”, így szólott: „Hála Istennek, már csupán vám nélkül sajtólhatjuk a mustot!”
[41] Pál-Antal 2001., 36.
[42] Kedves Tamás, csíkszentdomokosi kancellista. 1848 nyarán Csíkszék országgyűlési követi írnoka,1849 nyarán Csík megye főjegyzője. 1849 augusztusától hosszabb ideig vizsgálati fogságban van. A forradalom után ügyvédi irodát nyit Gyergyószentmiklóson. (Pál-Antal 2017., 90, 91, 356 stb;)
[43] Pál-Antal 2001., 36–37.
[44] A főbírónak átadott folyamodvány példányát lásd: Mvhely város lt. Acta Politica 1426/1848., közölve: Pál-Antal 2001., 27–28.
[45]Pál-Antal 2001., 29.
[46] A felirat közölve: Pál-Antal 2001., 29–30.
[47] Bözödi 1958., 322.
[48] Erdélyi Híradó, 1848., 342. sz., (ápr. 2.) 210.; Múlt és jelen, 8. évf. 27. sz., 158. (1848. ápr. 4.)
[49] Pál-Antal 2001., 31.
[50] Péterfi József (Sóvárad, 1796. – Marosvásárhely, 1873.) 23 évesen megválasztják marosvásárhelyi lelkésznek. Ez után egy évig Bécsben tanul, visszatérve 52 éven keresztül 1871-ben történt nyugdíjazásáig a város református lekésze. 1848. április 15-én közzétett három társával megfogalmazott egy felszólítást a város polgáraihoz, amelyben az unió kimondásáig nyugalomra és a közbéke megtartására biztatta a lakosságát.  Elsőként jelentkezett a magalakuló városi polgári nemzeti őrseregbe. 1849-ben a marosi egyházmegye jegyzője, 1850-től esperese. Számos egyházi beszéde megjelent a különböző gyűjteményes kiadványokban. (https://hu.wikipedia.org>wiki)
[51] Miháltz1892., 75.

Rövidítések:

- BENKŐ SAMU 2008 - Benkő Samu: Documenta neglecta. Az 1848. évi erdélyi forradalom forrásait publikáló Román Akadémiai kiadványból kihagyott iratok. 1848. március 4 – 1848. június 26. Összeállította és kutatástörténeti bevezetéssel ellátta Bekő Samu. Magyar Országos Levéltár, Bp. 2008.
- BÖZÖDI 1958 - Bözödi György: 1848 márciusa Marosvásárhelyen. Korunk, 17. évf. 3. sz. (1958. március),
- CSERNÁTONI 1867 - Csernátoni Molnár Zsigmond: Lapok a múltból. Székely Közlöny, 1867, 130–131.
- Erdélyi Híradó, 1848
- IMREH 2003 - Visszaemlékezés az 1848-49. évi szabadságharcra Erdélyben. Írta (1887) Imreh Sándor volt Mátyás-huszár. S.a.r. Pászti László, OSzK – Gondolat Kiadó, Bp. 2003.
- KONCZ 2006 - Koncz József: A Marosvásárhelyi Evang. Reform. Kollégium története (1557 – 1895). Második, átdolgozott, szerkesztett, bővített kiadás. Mentor Kiadó, Marosvásárhely, 2006.
- KOÓS FERENC 1890. I. - Koós Ferencz: Életem és emlékeim. 1827–1890. Brassó, 1890., I. 165–167.
- KRÓNIKÁS FÜZETEK 2015 - Marosvásárhelyi krónikás füzetek. I. Összeállította Fodor István. Sajtó alá rendezte és jegyzetekkel ellátta Sebesyén Mihály. Mentor Könyvek, Marosvásárhely, 2015.
- MIHÁLTZ 1892 - Miháltz Elek: A szabadság eszméi 1848-ban a székely fővárosban. 1848–49. Történelmi lapok, 1892. I. évf. 75.
- MmNL, Mvhely város lt - A Román Nemzeti Levéltár Maros Megyei Hivatala, Marosvásárhely város levéltára. Acta Politica 1426/1848
- PÁL-ANTAL 2001 - Pál-Antal Sándor: Marosszék és Marosvásárhely az 1848–1849-es forradalom és szabadságharc idején. Korabeli iratok, jegyzőkönyvek, lajstromok. Haáz Rezső Alapítvány. Múzeumi Füzetek 19. Székelyudvarhely, 2001.
- PÁL-ANTAL 2017 - Pál-Antal Sándor: Forradalmi események Csíkszékben 1848 tavaszán és nyarán. In: Ágyúcső és puskapor. Bodor Ferenc, a 48-as csíki ágyúöntő és lőporgyártó. Szerk. Pál-Antal Sándor. Mentor Könyvek Kiadó, Marosvásárhely, 2017.
- PÁLMÁNY 2002 - Pálmány Béla (szerk.): Az 1848–1849. évi első népképviseleti országgyűlés történeti almanachja, Bp, 2002.
- PLOESTEANU 1977 - Ploeșteanu, Grigore: Canceliști români târgumureșeni în revoluția de la 1848. In: Studii și cercetrări de științe sociale, București, 1977., 27–48.
- TOLDALAGI 1900 - Toldalagi Róza grófnő, későbbi Schleinitz báróné memoárjai. Gmunden, 1900., 
http://magyar-irodalom.elte.hu/2000/uj/10.htm


Nyomtatható verzió, nyomtatás Továbbküldés, ajánlás

 

Adószámunk:
18474048-1-43
Köszönjük, ha a 2022. évi adóbevallása elkészítésekor gondol a Klauzál Gábor Társaságra és támogatja egyesületünk tevékenységét személyi jövedelemadójának
1 %-ával
, ezzel Ön is hozzájárul a Podmaniczky-díjjal kitüntetett civil, értékőrző és értékteremtő, közösségszervező tevékenységünkhöz, honlapunk fenntartásához és rendezvényeinkhez.

KÖSZÖNJÜK!


Adomány-köszönő emléklap


Adomány-köszönő emlékplakett

Klauzál Gábor (78)
Közhasznúsági jelentések (16)
Egyesületi élet (284)
Közélet (143)
Klauzál Gyűjtemény (7)



KLAUZÁL 150 EMLÉKÉV (48)
2016. évi médiamegjelenések (1)
2016. évi programnaptár (1)
2017. évi médiamegjenések (1)
2017. évi programnaptár (1)
2018. évi médiamegjenések (1)
2018. évi programnaptár (1)
2019. évi programnaptár (1)
2020. évi programnaptár (1)
2021. évi programnaptár (1)
2022. évi programnaptár (1)
2023. évi programnaptár (1)



1848/49 (52)
Barangolások (34)
Budatétényi Ősök Napja (30)
Díszpolgárok (19)
Helytörténet (18)
Kastélymúzeum (19)
Klauzál Napok Tétényben (129)
Lics Pincészet (15)
Történelmi szalon (43)
Wolf-kripta (21)