Evezős emléktúra a Dunán
Kistéténytől-Kalocsáig! (2. rész.)
A „Klauzál 150 Emlékév” programsorozata keretében, Klauzál Gábor halálának 150. évfordulója tiszteletére bejárva utolsó útját: Budatétényből indulva, Dunaföldvár – Harta – Dunaszentbenedek kikötésekkel, és Kalocsa végállomással, 2016. július 31-augusztus 3. között háromnapos dunai evezős emléktúrán vettünk részt...
Klauzál füstnyomában
Kistéténytől-Kalocsáig
Történelmi múlt…
Schmidt Emma és Klauzál Gábor |
Klauzál Gábor 150 évvel ezelőtt, 1866. július 23-án, hétfő reggel indult el Kistétényből-Kalocsára, nagyobbik leánya, a 12 éves Emmának, a Miasszonyunkról Nevezett Szegény Iskolanővérek rendje leányiskolájában 2 nap múlva esedékes záróvizsgáira, egyben meglátogatandó a kalocsai jezsuiták tanintézetében jeleskedő 9 éves Gábor fiát. Az utat a Dunán 1843-ban megindult „Első Császári és Királyi Szabadalmaztatott Dunagőzhajózási Társaság” Pest és Mohács között – hétfőn, szerdán, pénteken és szombaton – reggel 7 órai indulással menetrend szerint közlekedő „Pest” nevű gőzhajóval tette meg…
Nevezett „vízibusz” hajóregiszteri besorolása szerint: „Ruston-féle gőzüzemű oldalkerekes utasszállító személyhajó” (röv.: Rust-Pest), az ausztriai Floridsdorfban (ma Bécs XXI. kerülete) lévő Ruston Werft hajóépítő üzemben készült (akárcsak az 1867-ben Tiszán vízrebocsátott Klauzál gőzös, de erről ld. bővebben: Hullámok hátán… Adalékok a KLAUZÁL gőzhajó történetéhez »), a minden kényelmi igényt kielégítő hajó: amerikai rendszerű (vagyis közös) hálóteremmel, a hölgyek számára egy nagy, elegáns hálószobával és 5 külön fülkével volt felszerelve…, s hogy a hajó vezetőjéről is essék szó:
|
Pest gőzhajó Dunaföldváron |
A Pest-Kalocsa közti 130 folyamkilométeres hajóutat – a Duna hullámait cca. 9 csomó (holtvízi) sebességgel szelő dunai vaporetto – megállás közbeiktatása nélkül cirka 8 óra alatt tette volna meg, azonban a Klauzál számára végcél Kalocsáig Houchard kapitánynak még hat közbenső állomáson ki kellett kötnie, ezek sorban: a jobb parti Ercsi (távoli integetés Eötvös József egykori minisztertársának…), majd Duna-Adony (néma főhajtás, a temetőjében nyugvó, 3 éve elhunyt barátja: Uhlarik János uradalmi főmérnök emléke előtt…), és Duna-Pentele, vagyis a mai Dunaújváros (újabb távoli „beköszönés” a nagyevező-világutazó Rosty Pál barátjának…), ezután át a bal partra: Duna-Vecse következik (itt a ki-beszállás alatt, a hajó korlátjára támaszkodva, lánglelkű költőnkre emlékezve, elénekelhette a Duna-parti község himnuszává lett népdalolsított „Távolból” c. Petőfi-verset…), gyorsan vissza a jobb partra: Duna-Földvár (újabb néma főhajtás, a temetőjében nyugvó, MTA tag Vörösmarty-mentor Egyed Antal apátplébános-költő emléke előtt tisztelegve…) és végül a szintén jobb parti Paks (halála előtt pár nappal, Klauzál nem is sejthette, hogy a sírján majdan olvasható verset szerző, Jámbor Pál „Hiador” papköltő, 45 évvel ott járta előtt, e „kikötővárosban” született…), így tehát a gőzös, a háromötödnyi Klauzál-családdal a fedélzetén kb. 11 órai hajókázás után végre, este 6 óra körül befutott a szárazföldi Kalocsa Foktő-Baráka kikötőjébe, ahol már bizonyára izgatottan várták őket, a viszontlátás örömétől könnyes szemmel eléjük szaladó gyermekeik: Emma és Gábor, kíséretükben a hírneves pesti rokonát szállással kínáló házigazda, tekintetes Szabó Mihály uram, főkáptalani ügyvéddel…
A másfél évszázaddal ezelőtti hajóút állomásain végigtekintve, megnyugvással állapítottuk meg, hogy Klauzál gőzöse is kikötött az indulóállomásunknak választott Dunaföldváron, sőt a második megállónk Dunaszentbenedekkel szemközti Pakson is, míg a Paks és Dunaföldvár közé másodikként beiktatott megállónk, svábok lakta Hartán csak azért nem vethetett horgonyt a Donaudampfschiffahrtsgesellschaft bárkája, mert az ottani hajóállomást, Klauzál halála után másfél hónappal, 1866. szeptember 20-án adták át a forgalomnak, mindenestre kinézve hálófülkéje ablakán szemrevételezhette a Duna bal partján folyó kikötőépítés minden bizonnyal előrehaladott munkálatait, s talán felmerült benne a gondolat: legközelebb érdemes lesz majd itt is megállni…, sajnos erre már nem lévén lehetősége, 150 év múltán megcselekedtük helyette mi…
…és
a jelen történelme
Hagyományainkhoz
híven „kirajzásaink” állandó origója, s egyben autókaravánunk startja, ezúttal
is a Klauzál Ház előtt 2012-ben felavatott Klauzál-szobor volt, ahol elsőként felsorakozva
elkészült 14 fős lelkes legénységünk csoportképe (hogy a célba érkezésünkkor
könnyebben számba vehessük „veszteségeinket”…), ezután röviden ismertetésre
került háromnapos emléktúránk víziterve, majd Bartos Mihály tagtársunk kiosztotta
a július 31-augusztus 7-e közötti hat helyszínen zajló megemlékezés-sorozatunkra
készített sorszámozott Vándorló könyveket, összefoglalva egyben az
eseménybélyegzések helyszíneit és szabályait, minekután rögtön fel is avatva
azt, ünnepélyes indulásunk első aktusaként a jelenlévők megkapták első
pecsétjüket…
|
|
|
|||
Indulás előtti csoportkáp | Programismertetés | Vándorló könyv |
Első állomás: Dunaföldvár
|
|
|
|||
Hajó le... | ...hajó be | Evezőgyakorlatok lapáttal | |||
|
|
|
|||
Próbautak | Réka hajója | Péter hajója |
Búcsúvacsroa a hazaindulókkal |
Indulás előtti utolsó szárazföldi edzés…
Augusztus
első napja reggelén, frissen kialudva, vízre szállás előtt még egy „utolsó” szárazföldi sétát tettünk a Duna-parton,
szemügyre véve a kemping és a híd közötti parkban egymással farkasszemet néző két háborús
emlékművet: az 1927-ben állított háromalakos első világháborús magyar hősök szobrát
(alkotója ugyanaz az Orbán Antal szobrászművész, aki a budafoki „társát” is készítette),
és a tőle alig 200 m-re É-ra lévő 1946-ban, vagyis ottjártunkkor éppen 70 éve felállított
– a kor elvárásaihoz igazodva jócskán túlméretezett – második világháborús szovjet monumentumot,
rajta teljes vértezetében a letűnt korszak minden „dicső” attribútumával, és
ahogyan az egy „felszabadító” hadsereghez illik, a betonmonstrum körüli
parcellákban cirill-betűs katonasírokkal…
Világháborús emlékművek a Duna-parti sétányon |
A test előkészítése az evezésre, avagy az idomítás…
Emlékművi feltöltekezésünk után hátrahagyva
szállásunkat, lépteinket a vízitelep felé irányoztuk, ahol sátorozó társaink
már finomságokkal teli, frissen terített asztalokkal vártak minket, a kiadós reggeli
után gyors taktikai eligazítás és szerelékigazítás következett, majd pontyfaroknyi
vízijártassági elméleti oktatás és a legújabb lapátolási technikák elsajátítása
után, arcunkat a Dunának szegezve, belevágtunk végre háromnapos vízi emléktúránkba…
Indulás előtti feltöltődés... |
... és utolsó szárazföldi edzés |
Folyt.köv.!
3. rész: Duna szakasz: Dunaföldvár-Harta-Dunaszentbenedek (hamarosan...)