Klauzál Gábor
Klauzál Gábor Társaság

Mítosz és valóság
Az első székely ágyú csapatpróbája 1848-ban

A rendhagyó módon megtartott 2021. évi Klauzál Napok Tétényben rendezvényünk nyolc „előadásból” álló sorozata harmadik írásában, dr. Süli Attila hadtörténész őrnagy, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum kutatója, az 1848/49-es szabadságharc nemzeti hőse: Gábor Áron tüzértisztnek hírnevet szerzett rézágyúk első bevetéséről olvashatunk...

 

  
Gábor Áron
tüzér örnagy
(1814-1849)
1849. június 12-én jelent meg Marosvásárhelyen Komáromi Ferenc tollából Vésznapok a Székelyföldön. Korrajz az 1848-ki forradalomból című füzet, amelyben a szerző így emlékezett az első székely ágyú körüli vitáról: „November 23-án[1] olvastatott fel e gyalázatos válasz[2] Szentgyörgyön[3] a bizottmányi gyűlésben; - s ugyanez nap - a választ nyomban, az ellenség betörése követvén - volt Bodzánál az első csata. Lássuk előbb a gyűlés folyamát […] Az öntött ágyúkat illetőleg pedig Gábor Áron - azoknak lelkes mestere - úgy nyilatkozott; hogy próbalövést fog tenni, s ha 2000 lépésről, bármelyik tornyát öntött ágyújával, az első lövésre le nem lövi; azon esetbe a második lövést maga fogja ágyúja előtt, öt lépés távolban kiállani.” Az azóta eltelt időszakban számos legenda keletkezett a Háromszék sikeres önvédelmi harcában fontos szerepet játszó lövegekről. Rövid írásunkban ezen ágyúk történetének felvázolására teszünk kísérletet.

Előzmények

Az 1848 szeptemberi magyarországi eseményekkel párhozamosan 1848. október 18-án Anton Puchner báró, altábornagy, erdélyi főhadparancsnok kiáltványban jelentette be, hogy saját kezébe veszi az országrész kormányzását, a nemzetőrség irányítását átveszi, a honvédtoborzást leállítja, a rendelet megszegőit haditörvényszék elé állítja.

Ezzel Erdély a háborúba, illetve polgárháborúba sodródott. A magyarság önvédelmének megszervezésének fontos lépése volt a székelység mozgósítása, melyet a Berzenczey László kormánybiztos által életre hívott nemzeti gyűlésen határoztak el.

A székelyföldi ágyúöntés igénye tehát az október 16-19. között tartott agyagfalvi székely nemzeti gyűlésen merült fel. A gyűlésről készült jegyzőkönyv 18. pontja szerint: 


Ágyúöntés harangokból
„A székely nemzet, ámbár támadó háborút sem kezdeni, sem folytatni férfiasan meghatározta, azonban mivel a védelmi állás nemzetiségünk ismert harciassága mellett is kellő nyomatékkal úgy birand, ha jelesen néhány ágyúüteg urai leendettünk - Ezeknek beszerzésit a nemzeti gyűlés a harangok e célrai fölajánlásával is elősegíteni meghatározta, minek következtében Bölön közönsége harangjait elsőbben föl is ajánlotta.”

A határozatot mind a négy székely szék hatóságának megküldték, így Háromszéknek is, amelynek főbb tisztviselői, Berde Mózes és Demeter József kormánybiztosok, valamint P. Horváth Albert főkirálybíró személyesen is részt vettek az eseményen.

Ezt követően Háromszéken számos honvédelmi intézkedést fogadtak el. Először is kimondták, hogy a szék minden 18 és 50 év közötti polgára – kivéve a szolgákat, értelmiségeket, papokat és hivatalnokokat – nemzetőri szolgálatra van kötelezve. Az így létrejövő haderő parancsnokává Nagy Imrét, a 11. (Székely) határőr huszárezred alezredesét nevezték ki. 

Időközben a környező törvényhatóságokból, többek között Gyergyóból és Brassó-vidékről a román és szász lakosság, illetve a sorkatonaság ellenséges magatartásáról vészjósló hírek érkeztek Sepsiszentgyörgyre. Berde már 1848. október 24-én tudatta Vay Miklós báró, erdélyi királyi biztossal, hogy Brassóban a jól felszerelt sorkatonaság és a román felkelés ellenséges állást vett fel Háromszékkel szemben. Míg a helyi határőrök és nemzetőrök a székely táborban harcolnak, addig törvényhatóságuk teljesen védtelen maradt. Berde sorai szerint „Azonban fájdalommal kell jelentenem, hogy nekünk ágyúnk egy sincs, muníciónk felette kevés, valamint fegyverünk is.” Ennek következtében Vaytól 5000 fegyvert, 6 ágyút, lőszert és pénzt sürgetett. 

Az utóbbiak azonban sohasem érkeztek meg. Ezzel párhuzamosan a Háromszéki Kormányzó Hivatal lövegek készítését rendelte meg a Csíkszentdomokosi Rézbánya Hivatal Magyarhermány melletti bodvaji bányaüzemétől. A munkálatokba rövidesen bekapcsolódott Gábor Áron szolgálaton kívüli tüzér káplár is. Ennek eredményeképpen november végére Bodor Ferenc üzemvezető technológiai utasításai alapján három hatfontos vaslöveget sikerült önteni, amelyeket rövidesen - az ellenséges támadás következtében – Sepsiszentgyörgyre menekítettek. 


Hatfontos ágyú

Hatfontos ágyú tervrajza
  
Turóczi Mózes
(1813-1885)

Az ágyúk csapatpróbája

A Háromszék önvédelmi harcában személyesen részt vevő Jakab Elek, az egykori Mátyás-huszár százados, a 19. századi magyar történetírás jeles alakja szerint a bodvaji ágyúk próbája fényesen sikerült. Ezzel szemben Turóczi Mózes későbbi honvéd százados, Gábor Áron egyik legközelebbi munkatársa és barátja, az 1881-ben lejegyzett visszaemlékezésében azt állítja Gábor Áron első ágyúiról, hogy az - 

„[egyik ágyúnak – Süli Attila] Sz.[ent] Györgyön még a próbánál kitörött az oldala, a második is félelmesen mutatta magát….”. „A harmadik is ferdén volt öntve, de ez mégis a próbát ki állotta, ezzel mutatta volt meg Gábor Áron azt, hogy nagy merész tüzér, kimérte az ágyúba az lőjuk ferde állását és kívül megjegyezte és onnét czélzott evvel lőtte volt el Heiténak[4] a fejér lovát alóla.”

Turóczi szerint e három löveggel érkezett Gábor Áron Sepsiszentgyörgyre, de ezekkel a fentiek miatt nem volt megelégedve.

Bodola Lajos tüzér hadnagy visszatekintése szerint a bodvaji lövegek - 

„tisztátalan salakos vasmasszából volt[ak] öntve, mely az olvasztáskor nem melegedett egyformán s az öntéskor még voltak benne egészen fel nem olvadt részecskék. Ezek a kihűlés után számos kiálló képeztek nemcsak a külső felületen, hanem a csőlyukában is, melyeket aztán hosszú nyélbe ütött vésőkkel igyekeztünk levagdalni, hogy a golyók és lövegek abba szabadon járjanak.”


Bódvaji vashámor Erdővidéken
Turóczi visszaemlékezését erősíti meg az a cikk, amely 1883-ban jelent meg a sepsiszentgyörgyi Nemere című hetilapban. Az „első székely ágyú” címet viselő írás egy „tüzérszázados” tollából született meg. Azonban egy későbbi, 1900-ban megjelent sajtónekrológból tudjuk, hogy a cikk szerzője Semsei Tamás tüzér százados volt, aki az első székely tüzérek közé tartozott. Semsei visszaemlékezése szerint Gábor Áront Berde Mózes pénzzel Magyarhermányba küldte, Gábor később egy tizenkétfontos löveget öntött. Az utóbbi téves emlékezés, mivel a korabeli nyugták alapján tudjuk, hogy Bodvajban öntött lövegek kivétel nélkül hatfontosak voltak. Semsei szerint az ágyú az árulónak tartott Balázs Manó honvéd őrnagy kivégzésének napján, november 28-án érkezett Sepsiszentgyörgyre. Semsei Sombori Sándor ezredesnek, a háromszéki tábor vezetőjének parancsára a város melletti nyílt mezőn (vagyis a Székház mögötti, az egykori Olt folyó által kiképezett terasz sík platóján) kipróbálta a löveget. Először megtöltötte az ágyút, majd elsütötte. Legnagyobb rémületére a puskapor tüze a gyújtólyukon jött ki, de a golyó a csőben maradt. Ekkor egy papírtölcsérbe dupla adag puskaport tett, a bámészkodókat pedig hátrább parancsolta. Az újabb elsütés után az ágyúgolyó kirepült, de a lövegcső a felszínén meghasadt. Semsei rögtön jelentést tett a tapasztalatairól Somborinak. E szerint az ágyú belső ürege nagyon egyenletlenre lett öntve, a golyó pedig igen „szemölcsös” volt. Azaz a rendelkezésre álló eszközökkel nem sikerült az öntés tökéletesen. Semsei az ágyút a látszat kedvéért „megabroncsoztatta”, vagyis három, e célra készített strófos abronccsal összehúzták a hasadást annyira, hogy a későbbiek folyamán használni lehessen.  Az így kijavított löveget Semsei elvitte a táborba.

  
Bódvaji vashámor
Ennyi, egymásnak ellentmondó adatból nagyon nehéz kihámozni a valóságot, ráadásul az 1848. október 20. és november 31. közötti időszak háromszéki ágyúöntéséről nagyon kevés egykorú forrással rendelkezünk. Ezek alapján mindössze egy bodvaji hatfontos löveg táborba érkezését tudjuk nyomon követni. Ezt Erdővidéken, illetve Sepsiszentgyörgyön szerelték fel 1848. november 25-én. Az idő azért is sürgetett, mert August Heydte kapitány ugyanezen a napon tört be Erdővidékre császári csapatokkal, valamint román és szász felkelőkkel. A fenti ágyú november 28-án már Sepsiszentgyörgyön volt, ahol éppen népgyűlést tartottak, az árulással vádolt Balázs Manó őrnagyot népítélettel kivégezték. Az eseményről Vajasdi Lajos, a 12. honvédzászlóalj egykori katonája így emlékezett: „az országúton Gábor Áron éppen akkor vitt egy ágyút 4 lóval Szemerja felé próbára, most a nép azt sem tudta, hogy nézze ezt (Balázs Manó tárgyalását- Süli Attila), vagy menjen az ágyúzáshoz.” Azaz Semsei közlését az első ágyú Sepsiszentgyörgyre érkezésének időpontjára vonatkozólag más források is megerősítik, az első próbalövés sikertelenségét pedig Turóczi idézett visszaemlékezése támasztja alá.

Az egykorú nyugták alapján megállapítható, hogy a hatfontos lövegek felszerelése december elején Sepsiszentgyörgyön történt. Demeter József tábori főbiztos, az 1849. április 5-én, a kolozsvári Honvédban megjelenő cikkében az alábbiakat írja erről: 

„Későbben a [maros]vásárhelyi tábor szétbomlása után, míg más helységekben áldozattételről szó sem volt, [Sepsi]Szentgyörgy az ágyúöntés s azoknak [Magyar]hermányból elhozása körül eléfordult szekereseket, napibéreket, úgy az ágyúk felszerelése körüli költségeket fizette tulajdon pénzéből.”

Ezek az ismereteink szerint az alábbiak voltak:

Az elvégzett munka megnevezése

Helye

Időpontja

Kivitelező személye

Összege

Vászon
töltőzacskók
készítése

Sepsiszentgyörgy

1848. dec. 6.

Salati Mózes
szabó

-

Tüzér lovak
vasalása és
felszerelése

Erdővidék és Sepsiszentgyörgy

1848. nov. 25.

Kis Dani
tüzérbiztos

6 ft. 59. krt.

4 seprű kefe

-

-

Ilyés István
kefekötő

3 ft.

Tüzér lovak
vasalása és
felszerelése

Sepsiszentgyörgy

1848. dec. 5.

Tóth Lajos és
Krajnyik István
kovácsmester

206 ft. 26 krt.

Az ágyúcsövek
szállításához
szükséges ládák

Sepsiszentgyörgy

1849. jan. 5.

Kovács Dániel
lakatos

1 ft. 54 krt.

1 mázsa 12 font
vas feldolgozása

Sepsiszentgyörgy

1848. dec. 6.

Ferentz Mihály
kovács

11 ft. 12 krt.

Tüzérlovak
vasalása

Sepsiszentgyörgy

1848. dec. 27.

Tóth Lajos
kovács

16 ft. 48 krt.v

Nyergek
készítése

Sepsiszentgyörgy

1849. jan. 1.

Kiss János
nyergesmester

16 ft. 32 krt.

A hatfontos lövegek
öntéséhez szükséges
esztergált faforma
és két formázó láda
vastag deszkából

Sepsiszentgyörgy

1849. jan.11.

Kovács Áron
asztalos

5 ft.

Ágyúk
felszereléséhez szükséges lakatos és
asztalos munkák

Sepsiszentgyörgy

1848 dec.

Incze Sámuel és
Ferencz Mihály

21 ft. 54 krt.

23 ágyúgolyó
szállítása

Nagy Imre alezredes tábora

1848. dec. 3.

Pákéi közönség

-


A lövegek szerepe a hadszíntereken

Az 1848. november 28. és 1849. január 2. közötti önvédelmi harc folyamán háromszékiek a három hatfontos bodvaji, a kézdivásárhelyi kétfontos és a gróf Kálnoky család által felajánlott egyfontos, illetve a zsákmányolt lövegeket használták.


Gábor Áron ágyúöntő műhelye Kézdivásárhelyen
A továbbiakban a bodvaji ágyúk harctérre kerüléséről értekezem. A későbbi visszaemlékezők nem győzik hangsúlyozni, hogy az ágyúk megjelenése és Gábor Áron fellépése milyen nagy erkölcsi tartást adott a székely tábornak. Arról azonban, hogy a bodvaji lövegeket mikor és hol vetették be először, már megoszlanak a vélemények. Orbán Balázs, Semsei Tamás, Macskási Antal szerint a hatfontos ágyúk először a december 5-én vívott szászhermányi ütközetben szerepeltek, míg K. Horváth Ignác és Nagy Sándor szerint a november 30-án vívott hídvégi harcokban már részt vett két bodvaji löveg is és a tüzéreket maga Gábor Áron vezényelte. Az utóbbi vélemény a történetírásban is gyökeret vert. Dózsa Dániel 1849. februári visszatekintése alapján Hídvégnél csak egy hatfontos löveg volt, amelyet Jancsinak hívtak.

Az utóbbi időben azonban újabb, egykorú források kerültek elő, amelyek más megvilágításba helyezik és tisztázzák a Hídvégen történteket és a lövegek bevetését. Mielőtt azonban ezekre rátérnénk, adjuk át a szót a kortárs uzoni Béldi Gergelynek, aki az eseményeknek maga is szemtanúja volt. E szerint:

„26 novembris Földvárról jövő katonaság a hídvégi hídnál lévő őrtanyát meglepik, s a 80 emberekből álló honvéd garnison ellent nem állhatván, sőt a falusiak is kinyilatkoztatván, hogy inkább megadják magokat, mintsem felgyújtassák falujokat, a néhány honvéd visszavonul a faluból, a császáriak kezeseket visznek által Földvárra[5], hol akkor báró Stutterheim[6]volt – a falutól elszedik a fegyvert s fekete-sárga lobogót tűznek a tornyára.
A csak félórányira fekvő Árapatakán detachírozott[7] 25 honvéd ezen hírre a századjához csatolván magát Szentgyörgyre vonula vissza s Árapatakon csakis 100 lándzsás helybeli földész tevé az őrvonali szolgálatot, lőfegyverünk mindössze is alig lévén vagy 8 darab. 27ik csendesen folyt le, ámbár minden órán várok a császáriak jövetelét, délután azonban látván, hogy az Olt mentén a szász nemzetőröket rendes katonaság váltotta fel, mint árapataki nemzetőri kapitány rendelkeztem a komp partra kihúzása iránt, de ez több időt kívánván s már kezdvén alkonyodni az idő, más hajnalra tevén a szükséges intézkedéseket s jó őrizetet hagyván a kompnál, a faluba vonulék. – Azonban beesteledvén egészen s nagy köd ereszkedvén, a császáriak kocsikon átjöttek s a kompot magokkal vivék. – A strázsák pedig mind beszaladtak a faluba hírt hozni. Ily móddal minden pillanatban ki lévén téve az ellenség megtámadásának, az Olt partján fegyveresen várák a falusiak a reggelt. – Ezen eseményekről rendesen jelentést tévén Sz[ent]gyögyre a kormányhivatalnak, attól lelkesítő szavakat igen, de segítséget nem nyerék, hasonlólag a dobolyi[8]táborral is összekötetésbe tevők magunkat. – 28ikán  Hídvég még szabad volt a császári katonaságtól, ezek Földvárra vonultak vissza, a kompot igyekeztek a szászok szárazra kihúzni, de siker nélkül, Dobolyból egy cirkáló csapat jövén Árapatakára, kezde szürkülni.  De Árapatakán a komp helyén lévő őrtanyánknak a túlsó partról értésére adják, hogy másnap reggel 9 órakor át fognak jönni a fegyvert elszedni s a császári lobogót kitűzni. Erről jelentést tévén Sz[ent]györgyre, onnan 125 honvéd a későbbi 12ik zászlóaljból küldetik, ahol 4 órakor hajnalba megérkezvén, a szükséges előkészületek azonnal megtétettek, 29kén reggel 9 órakor megtelt a hajó császári néppel, de a 25 honvéd, mely a hajó helyén, bokrok megé volt búva, rájok lővén, elszaladtak, odahagyván a kompot, melyet azonnal vissza is vittek az árapatakiak s kihúzván a vízből, fenekét meglyugatták. Alig történt ez meg, midőn Hídvég felől dobszó hallék s az Olt mellett őrizetet hagyva a Hídvég felőli falu végére sietett a honvéd osztály, a falusi 100 lándzsás emberrel. – A földig érő nagy köd gátlá a szemet a messzelátásban, csak a közelgő sokasság kurjongatása árulá el hollétőket. – Végre az előőrek s csatárok egy másra bukkanván, egynéhány lövöldözés után a főtesthez visszavonulnak s megkezdődött az osztályonkénti tűz, mely is 2 ½ órát tarta anélkül, hogy egy vagy más rész hátrált volna. – A kicsiny számú honvédek semmi reservára[9]nem támaszkodhatván s a dechargerekből[10]ítélvén csak az ellenség mennyiségére, de a köd mián annak kiterjedését s minőségét nem látván; minekutána a 2 ½ órai lövöldözés alatt lőszere is elfogyott, kéntelennek látta magát Doboly felé visszavonulni – minekutána a Haydte[11]vezérlete alatt lévő 250-300 rendes greniczer és Bianchi[12]gyalogság vagy 80 dragonyos[13] és 2500 fegyveres oláh csorda a faluba vonulván, azt nagyobbára kiprédálta, különösen az udvarokat, melyeket le is égetett, de kéntelen vala alkonyatkor visszavonulni Hídvégre, megpillantván a Sz[ent]györgy felőli tetőkön közeledő székely segítséget. – Ez vala az első fegyveres összeütközés, mely magába alig érdemel említést, de amint nem soká ki fog világosulni, megóvta Háromszéket az oláh csordák árjától s pusztításától.
30. novembris az említett székelység Zsombori[14] vezérlete alatt mintegy 1200 fegyveres néppel és nemzetőrökkel egy egyfontos kis ágyúval bémegy Hídvégre, azt üresen találván, a Földvár felöli hídnak indul, de azt erőssen megrakva találja, kemény tüzelés után, a mieinknek ágyújok lévén, megszalasztják a császáriakat, a részünkről történt ágyúzás nagy meglepetést és rémülést szült a császáriaknál, Földvárt béveszik, mely alkalomnál egynehány ház elég. A császáriakat nagy félelem szállotta meg, úgy hagy egész Sz[ent]Péterig[15]visszavonultak. A miénkek pedig az őrvonali lineát[16]helyreállítván, a hanyatló nappal visszavonultak az osztályok táboraikba.”

Béldi leírása nemcsak azért tekinthető pontosnak, mert szemtanú volt, hanem azért is, mert precízen határozta meg a Kálnoky-féle ágyú típusát. Emellett más, egykorú források is alátámasztják az árapataki birtokos leírását.


Sepsiszentgyörgy
Egyrészt az eseményeket megörökítő Carl Thiess brassói szász krónikás szerint a székelyek a lövegükből ágyúgolyók helyett vas óraütőkkel lőttek. Az utóbbiak begyűjtését a november 28-i székgyűlésen határozták el. Azonban a bodvaji üzem bányaművezetőjének, Bodor Ferencnek az 1849. március 24-én kelt elszámolása szerint a három hatfontos löveg mellé ágyúgolyókat is öntöttek. Ugyanakkor november 29-én 42 db ágyúgolyót szállítottak át Kézdivásárhelyről Sepsiszentgyörgyre. Azaz ágyúgolyó volt bőven, így az órapondusok lövedékként való használatának csak egyetlen logikus magyarázata lehet: Hídvégnél a Kálnoky-féle egyfontos vaságyút vetették be, amelyhez a három- és hatfontos ágyúgolyókat a nagyobb űrméret miatt nem tudták felhasználni.

Van azonban más egykorú forrásunk is a fentebb előadottak igazolására. A Kovászna Megyei Állami Levéltárból – Demeter Lajos helytörténész kutatásai révén – az alábbi kútfő került elő. Ez Kisborosnyó község levele a Háromszéki Kormányzó Hivatalhoz:

    „Nagyon tisztelt Kormányi Bizot[t]mány!

     A tegnap késő östve [érkezett] tisztelt rendelet[ük] nyomán az ágyú elejében fogandó lovat küldöm, azon megjegyzéssel, hogy hámot nem adhatok, mivel a jelen mozgalmak előtt, melyeket Brassóba részint alkudtam, részint igazítás végett béküldöttem, még ottan vagynak. – Egész tisztelettel lévén – a 

      Tisztelt Kormányi Bizot[t]mánynak 
      Aláz[atos] szolgája 
      Tompa János mpr. 
      K[is] Borosnyó 30a 9bris 
                              1848. 

 * 
   Nagyon tisztelt kormánybiztos Horváth Albert és Berde Mó[z]sa urak[na]k – tiszt[elettel] 
   S[epsi] Sz[en]t György” 

Az teljesen valószínűtlen, hogy a hatfontos löveg elébe csak egy lovat fogtak volna, így megállapítható, hogy ebben az időszakban csak a Kálnoky-féle kiskaliberű löveget mozgatták. Ugyanis a hatfontos ágyú mozgatásához legalább négy hámoslóra volt szükség, míg az egyfontoséhoz egy is elég lehetett. Azaz a egyfontos ágyút a sikeres hídvégi harcot után a másik veszélyeztetett pontra, a Bodzai őrvonalra vitték.[17]

M
ásrészt viszont a forrásaink szerint az első teljesen felszerelt bodvaji ágyú csak 1848. december 4-én érkezett meg Gábor Áron felügyelete alatt a Nagy Imre alezredes parancsnoksága alatt álló uzoni táborba.

Összegzésképpen megállapíthatjuk, hogy az egykorú forrásaink szerint az 1848. november 30-i hídvégi ütközetben a Kálnoky-féle egyfontos löveg vett részt, a bodvaji ágyúk bevetésére csak december elején került sor. Gábor Áron hídvégi fellépését kizárni nem lehet, de erre vonatkozólag korabeli kútfővel nem rendelkezünk.

Fentebb már utaltunk arra, hogy az egyik bodvaji löveg december elején az uzoni táborba érkezett. Ezután a székely haderő koncentrált támadása a Barcaság ellen indult meg. Az eredményről Dobai Károly ezredes, táborparancsnok 1848, december 5-én, Feketevízről írt jelentéséből értesülhetünk. Először Sárosi Ferenc hadnagy nyomult előre Bikkfalváról 5 század gyalogsággal, székely és Mátyás-huszárokkal. Rövidesen elfoglalta Márkos, Bodolát és Nyént. Nagy Imre alezredes Prázsmárt támadta meg, amely rövidesen kapitulált. Ellenben Szászhermány, amelyet Sombori akart elfoglalni, ellenállt, az ágyúzás estig tartott, mire a falu nagy része leégett. Sikertelenül járt viszont Butyka Tamás százados Földvár elleni támadása. A háromszéki tartaléksereg a Kökösi hídnál állomásozott.

A december 5-i szászhermányi ütközetben történet az a nevezetes eset, amelyet többen is megörökítettek. Mi Semsei Tamás emlékeit elevenítjük fel:

„Én az abroncsos ágyúval az aldobolyi ponkon előőrsön levéli, azon parancsot vettem, hogy készen legyek bármikor az elindulásra. Csakugyan jó reggel Zsombori ezredes vezénylete alatt meg is indultunk s az aldobolyi Olt hidján legkisebb ellentállás nélkül keresztül vonultunk.
A szász erdőn jóval túl érkezvén, Szászhermány végében láttuk az oláh határszélbe és császári katonaságot és számtalan népcsőcseléket, hadi rendbe felállítva. Az ellenséges katonaság állt gyalogokból, tüzérségből, dragonyosokból, s a székely huszárok fogarasi félszázadából, melyet Mark[18] főhadnagy vezényelt, ki tudvalevőleg sepsiszentgyörgyi születésű székely ember volt, mindamellett székely vérei és ezredese ellen ellenségesen lépett föl, s aki iskolatársát, egy Vajna nevezetű huszár önkénytest[19] dacára, hogy ez nem ellenségnek képzelte, felszólítása után is lováról saját kezűleg lelőtte.
Mi is megállottunk, s mialatt vezérünk magához szólítva, a csatatervet közölte velünk, megszólaltak az ellenség ágyúi.
Az ágyúszóra székelyeink megijedtek s futva menekültek a szász erdő felé.
Azonban az én abroncsosom is megszólalt, mire a mi futamodó népünk is bátorsághoz jőve, kiáltani kezdett: „jertek vissza, a mi ágyunk nagyobbat szól!”
Így bátorítva magukat, megtértek és újból csapatokba sorakozva, csatarendben folyt az ütközet, a mely abból állott, hogy az ellen az ágyúból kettőt, mi pedig hármat lőttünk és ezzel a csatának vége lett s Szászhermány bevétetett.
Hallottam a parancsot, hogy gyújtogatni nem szabad, de dacára annak pillanat alatt egy sor csűr lángba borult.
Bevonulva a faluba, a brassói nemzetőrök a szász templom falrésein embereinkre lövöldözni kezdtek, mire azt a parancsot vettem, hogy a várat ostromoljam meg.
Ennélfogva, abroncsos ágyúmat a templom borított hidjára beállítottam, a belől egy keresztgerenda által betámasztott kapu gerendáját ketté lövettem: a kapu kétfelé nyílt, népünk a templomba rohant. Volt sírás-rívás a toronyban, a hová a brassói nemzetőrök bemenekültek és a honnan részint önkéntesen leszöktek, többnyire pedig népünk által per saltum mortale, mint bagolyfiak le- dobáltattak.
Es ezennel Hermány be lett véve.
A prázsmári tábor visszavonult Prázsmárra. A mi táborunknak hivatása lett volna, a falun kívül a brassói országút mellett táborba szállani, hová én abroncsos ágyúmmal meg is jelentem. De fájdalom, népünket a faluból a táborba kiszállítani semmi áron sem lehetett. Zsombori ezredes arra határozta magát, hogy visszahúzódik a szász erdőbe és másnap állását ismét elfoglalja, de nem bírta magát elhatározni, hogy miképp vonja vissza a népet.
Erre én adtam neki tervet, amit el is fogadott.
Tervem ez volt: én az ágyúval visszajövök a falun keresztül vágtatva, rohamosan lármát csapva „Jő az ellenség! Jő az ellenség!” A nép futva takarodott ki a faluból, persze megrakodva. Csakhogy tervem ellenére nem lehetett a visszafutó népet a szász erdőn visszatartóztatni; futott az úgy, hogy Dobolyig meg sem állott.
Eredménye ezen csatának az volt, hogy egy ellenséges ágyú és egy töltényvivő szekér leszereltetvén, a szekér 24 láda vegyes töltényyel birtokunkba esett….”

Dobai ezredes december 8-án határozta el a Brassó elleni támadás megindítását. Ekkor érkezett meg Heydte erdővidéki betörésének a híre. A császári parancsnok a régiót lefegyvereztette, Papp Mihály őrnagyot és Botár Károly századost foglyul ejtette. A falvakra jelentős mennyiségű hadisarcot vetett ki.  Dobai ezredes javaslatára a székely tábor visszafordult Erdővidék felszabadítására. Először a 12. honvédzászlóalj 170 katonája érkezett meg a hídvégi táborból egy löveggel. Menet közben csatlakozott hozzájuk 500 erdővidéki lándzsás nemzetőr és 37 Mátyás-huszár Incze főhadnagy parancsnoksága alatt. A kis székely had szembeszállt a túlerővel, a harcuk azonban kudarccal végződött. Az ütközet után Heydte elrettentésül Köpecet felgyújtotta, a lakosság jelentős részét pedig
lemészároltatta.


Gál Sándor
(1817-1866)
1848. december 10-én a felső sepsiszéki falvakból mozgósított lakosság, a Mátyás-huszárok egy osztálya (kb. 2000) fő Sombori ezredes, Butyka Tamás őrnagy és Gál Sándor őrnagy vezetésével Heydte ellen indult. A háromszéki haderő két irányból intézett támadást. K. Horváth százados oszlopa, amely 130 székely és Mátyás-huszárból, 150 puskás és 500 lándzsás nemzetőrből állt, Nagyajtáról Középajtára, majd Szárazajtán át Sepsibaconba vonult, majd innen Bibarcfalván és Baróton át Olasztelek felé kellett vonulnia. Gál Sándor különítményének, amely 180 Mátyás-huszárból (Máday főhadnagy) 120 puskás és 400 lándzsás nemzetőrből, valamint két hatfontos ágyúból (Gábor Áron hadnagy) állt, Köpecen át Felsőrákosra kellett vonulnia. A kétirányú támadással Heydte visszavonulását akarták megakadályozni.

A székelyek december 13-an Felsőrákosnál győzelmet arattak Heydte felett. majd a következő napon Gál Sándor őrnagy, Erdővidék új katonai parancsnoka és Gál Dániel polgári biztos tisztújítást hajtottak végre Bardóc fiúszékben.

Ebből az időszakról szól Demeter Sándor tüzér hadnagynak a Gábor Áron Rákosnál című, két évtizeddel később írt visszaemlékezése. Demeter így adja vissza az eseményt:

„….A harcnak ezen oldalon vége volt; de Alsó-Rákos felé még folyvást pattogott az apró fegyver. Az Olt itt bevág a hegyek közé. Magas mészkő sziklák közt vájt utat magának; csak magának, mert oly szűk a szoros, oly meredekek a sziklák, hogy csak nagy erőfeszítéssel lehetett egy keskeny, ösvényszerű utat vágni a szirtoldalba. Ezen út magaslatán állt meg a két század oláh határőr és oly sűrűen tüzelt az út kezdetén levő kanyarodóra, hogy lehetetlen volt, azon megállani. A Kossuth és székely huszárok, a honvéd és székely gyalogság hasztalan kisérlették meg előnyomulni. Most Gábor Áron jelent meg ágyújával. Vágtatva siettek előre, de a vészes helyen oly golyózápor fogadta, hogy a fogat megszilajodva kanyarodott vissza.
Megálltak. Gábor Áron egyedül bement, s megszemlélte a helyet és az ellenség állását. Visszatérve az ágyút kartácsra töltötte, felszerelte a gyucsáva
l[20] s indulni parancsolt.
A fiatal tüzérek ellenvetéseket tettek.
„Aki fél, itt maradhat” volt Gábor Áron rövid válasza, és kezébe ragadva a mozdonyrudat és kanócot felugrott az ágyura, vissza sem pillantva többé tűzéreire. Parancsára az ágyú dörögve megindult, vágtatva felkanyarult a kis mesgyére; Gábor Áron leugrott és csak Jusztinka ált mellette.
Fejök fölött, körültök a golyók egész zápora süvöltött.
Egy perc alatt óriási erővel, egyedül mozdonyzá le az ágyút, egy lökéssel kellő irányba mozdítá s a kanócot Jusztinkának átadva, teljes komolysággal vezénylé: „Hatfontos ágyú, tűz!”
Jusztinka a kanócot kifogástalan tempóval közelíti a gyucsához; az ágyú dörren, az 50 kartácsgolyó pusztítva csap a határőrök közé, kik zavartan tisztulnak le a magaslatról.
Még egy pár lövést tettek, inkább csak ijesztésből, mert egy határőr sem mutatkozott többé.
Gál Sándor éppen most értesült a sajátságos jelenetről s néhány tisztjével érdekelten sietett a helyszínére. Ott állt Gábor Áron füstösen, kormosan, mint egy vulkán, ágyújára támaszkodva, kezében a tömőfával és vidáman enyelgett Jusztinkával, ki a friss hóban lemosva arczáról és kezeiről a lőpor kormát, kis kötényével törülközött.
Amint a parancsnok érkezését észrevette, hirtelen kezébe kapta a kanócot s katonásan egyenesedve, Gábor Áron mellé állt.
Ez röviden jelenté: „Százados kevésbé! Az ellenség el van űzve.”
De Gál Sándor Jusztinkához sietett s a legnagyobb érdekeltséggel végig tekintve rajta, nyájasan kérdé: ki vagy kis leányom?
„Az Áron bácsi húga vagyok, Jusztinka.”
„És nem féltél e vészes helyre jőni?”
„Hol Áron bácsi van, nem félek semmitől. Ha ő elesik, jobb, ha én is vele veszek.”
A parancsnok lehajolt hozzá és melegen szorítá meg kezét. A nép egyszerű leánya boldog volt e jutalommal.
Gábor Áron még ott a csatatéren főhadnagynak neveztetett ki.”

Demeter Sándor szépirodalmi, már-már mesébe illő megállapításait tüzértársa, László Zsigmond hadnagy több szempontból kétségbe vonta. A harcokról László az alábbiakat írta:

„….Hogy mi fiatal tüzérekül vonakodtunk volna követni Gábor Áront az ellenség üldözésébe, az nem áll. Még kevésbé az, hogy Jusztinka lépett volna helyünkbe, ő ragadta volna a kanócot kezébe s indult volna Gábor Áronnal a makacs ellenség kimozdítására. Mindenki tudhatja, hogy még gyakorlott tüzéreknek is, legalább első csatájokban nem könnyű dolog kifogástalanul bánni el a tüzes kanóccal, hogy mind magukat, mind bajtársaikat egy kis járatlansággal könnyen életveszélynek teszik ki. Egyébiránt a béna, terhes állapotban levő Jusztinkának a tüzes kanóc kezében sohasem volt; jelen volt ugyan e csatában, de a lőszerszekéren ült, mint 8-dik szám fungált, adván le a töltönyöket a szekérről.”

Heydte veresége, illetve a korábbi barcasági kudarcok a császári királyi hadvezetést arra a felismerésre késztették, hogy Háromszék legyőzéséhez további erőket kell rendelni. Joseph Schurtter tábornok vezette dandár december 18-án érkezett meg Brassóba. Állománya 3 gyalogos zászlóaljból, egy osztály könnyűlovasból és egy hatfontos ágyúütegből állt. Ennek a ténynek a jelentőségét nem szabad eléggé értékelnünk, hiszen ezeknek a reguláris alakulatoknak elvezénylése teremtette meg az erőfölényt a Józef Bem vezérőrnagy vezette magyar ellentámadás sikeréhez. Ugyanakkor az ellenséges erőfölény kétségessé tette a harc folytatásának lehetőségét.

A császári erők koncentrált támadása december 24-én indult meg. A Schurtter-dandár Földvárról kiindulva támadta meg a Hídvégen lévő székely tábort. A császári királyi csapatok rövid harc után egészen Sepsiszentgyörgyig nyomták vissza a székely alakulatokat. Két nap múlva a székelyek támadtak Prázsmár irányába, azonban ez kudarccal végződött, így kénytelenek voltak visszavonulni Bodola és Nyén felé. Közben Heydte is támadott és elfoglalta Felsőrákost, érzékeny veszteséget okozva a falut biztosító székely zászlóaljnak. Erre Gedeon altábornagy Brassóba tette át a főhadiszállását, és 30-ra kitűzte az általános támadás időpontját. Az utóbbira azonban már nem került sor.

Erről az időszakról származik Demeter Sándornak egy másik visszaemlékezése, amely Visszaemlékezések Gábor Áronra. Gábor Áron Hídvégnél címet viseli. A felsőrákosi győzelem után a harcokban egy hét szünet következett. A háromszéki székelyek természetesen számítottak az újabb támadástól a Rikától Bodzáig terjedő vonalon folyamatos őrszolgálatot láttak el. A stratégia pont Hídvég volt, mivel ennek eleste után Erdővidéket az ellenség elvágta volna Háromszék többi részértől Az utóbbit a székelyek Incze őrnagy vezérlete alatt 40 fegyveres és 500 lándzsás nemzetőrrel biztosították.


Gábor Áron egyetlen
fennmaradt rézágyúja
December 22-én Joseph Gedeon altábornagy immár a császári királyi sorkatonasággal támadott, átkelt az Olton. A vele szemben álló székelyek csak a Kálnoky-féle egyfontos löveggel rendelkeztek, így visszavonultak Miklósvár felé. A települést ekkor Benkő Dénes főhadnagy védte 150 vadásszal és a fenti löveggel. Bár a határőrök háromszoros túlerőben voltak, mégis visszavonultak Olthévíz felé.Az ellenséges támadás 20-án következett be, a túlerő ellen a székelyek a sáncokban küzdöttek. A nagy hideg miatt sokuknak lefagyott a keze, vagy a lába. Ekkor érkezett Sepsiszentgyörgyről Gábor Áron egy löveggel és 4 Mátyás-huszárral. Útközben Előpataknál Gábor Áron találkozott a lándzsás nemzetőrökkel, akiket visszatérített Hídvégre. Demeter szerint ahogy az ellenség meglátta Gábor Áront az ágyúval, azonnal visszavonult Szászföldvárra. Ezután Gábor Áron visszatért Sepsiszentgyörgyre.

December végétől súlyos problémák merültek fel a székely táborban. Tény, hogy a több hónapos harctéri szolgálat okozta kimerülés, az ellenséges túlerő, a szökések és a táborbéli fegyelmezetlenség jelentősen csökkentették a háromszéki haderő harckészségét. Így a december 28-án tartott székgyűlésen elfogadták Berde Mózes azon javaslatát, hogy a törvényhatóság menesszen küldöttséget a császári hadvezetéshez egy elfogadható feltételek mellett kötendő béke érdekében. A tárgyalások eredményeképpen született meg január 2-án az árapataki szerződés.

  
Gábor Áron szobra Kézdivásárhely föterén
Ennek eredményeképpen a Háromszékieknek át kellett adniuk az ágyúikat a császári királyi hatóságoknak, akik azokat működésképtelenné tették. Azonban ezek egyrészét elrejtették Kézdivásárhelyen, a református lelkészi lak csűrjében, ezek közé tették feltehetőleg a bodvaji ágyúk közül a leghasználhatóbbat, míg a konstrukciós hibával rendelkezőket január 4-én az Aldobolyi hídhoz szállították, ahol összetörték őket.


Ezzel lényegében véget ért az első székely ágyúk története
.

 


dr. Süli Attila őrnagy
hadtörténész
HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum
kutatója


2021. április


Felhasznált irodalom:

Barcaság 1848/49-ben. Szerk.: Hochbauer Gyula. Szecseleváros, 1998.
- Bodola Lajos: A székely ágyúk története. In: 1848-19. Történeti Lapok. 4. évf. (1895) 1895. augusztus 15. 136-138. o.
- Csikány Tamás: Kisháború Háromszéken. 1848 december. Barót, 2015.
- Demeter Sándor: Gábor Áron Rákosnál. (1848. decz. 13.) In: Vasárnapi Újság, 15. évf. (1868) 5. sz. 51. o.
- Demeter Sándor: Visszaemlékezések Gábor Áronra. Gábor Áron Hídvégnél. Székely Közlöny, 2. évf. (1868) 25. sz. 200. o. és 26. sz. 212. o.
- Háromszék az 1848-49-es forradalom és szabadságharc idején. Bevezetővel és jegyzetekkel közzéteszi. Demeter Lajos–Pál-Antal Sándor–Süli Attila. Marosvásárhely, 2018.
- Egyed Ákos: Háromszék 1848-1849. Forradalom, szabadságharc. Harmadik, bővített kiadás. Sepsiszentgyörgy, 2008.
- Komáromi Ferenc: Vésznapok a Székelyföldön. Korrajz az 1848-ki forradalomból. Marosvásárhely, 1849.
- Kővári László: Erdély 1848-1849-ben. Bevezető tanulmányt írta: Hermann Róbert. Sajtó alá rendezte és szerkesztette: Somogyi Gréta. Budapest, 2014.
- László Zsigmond: Egy pár megjegyzés „Gábor Áron Rákosnál (1848. decemb. 13.) czímű közleményére. In: Vasárnapi Újság, 15. évf. (1868) 12. sz. 138-139. o.
- Orbán Balázs: Székelyföld leírása. III. Háromszék. Pest, 1869.
- [Semsei Tamás]: Az első székely ágyú. In: Nemere, 13. évf. (1883) 25. sz. 97-98. o.
- Süli Attila: Források Háromszék hadiiparának történetéhez. (1848-1849). In: Ágyúba öntött harangok. Tanulmányok Gábor Áron születésének 200. évfordulójára. Szerk.: Hermann Róbert és Benkő Levente. Barót-Sepsiszentgyörgy. 2014. 308-339. o.
- Süli Attila: Uzoni Béldi Gergely "jegyzőkönyve" a magyar forradalom erdélyi eseményeiről 1849. január elejéig. Hadtörténelmi Közlemények, 129. (2016) 2. sz. 532-547. o.
- Süli Attila: Gábor Áron első csatája? A hídvégi ütközet 1848-november 30-án. In: Művelődés, 59. évf. (2016) 11. sz. 23-25. o.

 

Megjegyzések:

[1] 1848
[2] Anton Puchner báró altábornagy, erdélyi főhadoarancsnok elutasító válasza Háromszék átiratára. Nagyszeben, 1848. november 16.
[3] Sepsiszentgyörgyön.
[4] August Heydte báró, császári kapitány.
[5] Barcaföldvár.
[6] Johann Stutterheim báró, ezredes, császári-királyi hadsereg Brassó vidékére irányított dandárjának parancsnoka.
[7] Kikülönített.
[8] Aldoboly.
[9] Tartalék.
[10] Puskatűz.
[11] August Heydte báró, százados, az Erdővidékre betört ellenséges különítmény parancsnoka.
[12] 63. (Bianchi) sorgyalogezred.
[13] 5. (Savoyai Eugen) dragonyosezred.
[14] Sombori.
[15] Szászszentpéter.
[14] Vonalat.
[13] Kisborosnyó ugyanis a bodzai úton fekszik.
[12] Márk István másodkapitány, aki a császári oldalon harcoló román kiegészítésű osztály alárendeltségében volt.
[19] Önkéntes.
[20] Gyutacs.

(A képeket összeválogatta: a Szerző és Hódi Szabolcs)  


Nyomtatható verzió, nyomtatás Továbbküldés, ajánlás

 

Adószámunk:
18474048-1-43
Köszönjük, ha a 2018. évi adóbevallása elkészítésekor gondol a Klauzál Gábor Társaságra és támogatja egyesületünk tevékenységét személyi jövedelemadójának
1 %-ával
, ezzel Ön is hozzájárul a Podmaniczky-díjjal kitüntetett civil, értékőrző és értékteremtő, közösségszervező tevékenységünkhöz, honlapunk fenntartásához és rendezvényeinkhez.

KÖSZÖNJÜK!


Adomány-köszönő emléklap


Adomány-köszönő emlékplakett

Klauzál Gábor (78)
Közhasznúsági jelentések (15)
Egyesületi élet (284)
Közélet (143)
Klauzál Gyűjtemény (7)



KLAUZÁL 150 EMLÉKÉV (48)
2016 Emlékév média-megjelenések (1)
2016 Emlékév programnaptár (1)
2017. év médiamegjenések (1)
2017. évi programnaptár (1)
2018. év médiamegjenések (1)
2018. évi programnaptár (1)
2019. évi programnaptár (1)
2020. évi programnaptár (1)



1848/49 (47)
Barangolások (33)
Budatétényi Ősök Napja (28)
Díszpolgárok (18)
Helytörténet (18)
Kastélymúzeum (19)
Klauzál Napok Tétényben (117)
Lics Pincészet (15)
Történelmi szalon (39)
Wolf-kripta (21)