A tiszafüredi tiszti gyűlés, 1849. március 3-5.

A legújabb hadtörténeti kutatások szerint az 1849. március 3-5. között Tiszafüreden történt eseménysor „tiszafüredi tiszti gyűlés”, illetve „tiszafüredi fővezérváltás” néven szerepel az 1848/49-es forradalom és szabadságharc történetében (HERMANN R. 2000, VADÁSZ I. 2013). Ez a tényszerű és tárgyilagos megfogalmazás hosszú vita nyomán született meg és csak a legutóbbi időben váltotta fel a korábbi megnevezéseket. Kezdetben, főleg a forradalom és szabadságharc leverését követően ugyanis a korabeli dokumentumok nagyobb része árulásról (pl. Kossuth nem egy levele, vagy Szemere Bertalan sokáig kiadatlan kézirata), vagy Görgei tábornok ármánykodásáról beszél és ezek a megfogalmazások a későbbi emlékiratok egy részét is jellemzik. Mészáros Lázár például egyenesen „tiszafüredi katastropáról”, „összeesküvésről”, Asbóth Lajos Görgei „viszályt szító” túlzott becsvágyáról ír. A későbbi írások, még a XX. század első felében született feldolgozások is az „árulás” címszóval illetik az eseményeket (BREIT J. 1929.). Ez az álláspont lényegében véve az 1970-es évekig uralta a szaktudományi megítélést (sőt még a történelmi témájú irodalmi feldolgozásokat is; pl. Ilyés Gyula: Fáklyaláng, 1952; Németh László: Az áruló, 1954). Az azt követő néhány évtizedben született munkák már kissé árnyaltabban, de még mindig erős szavakkal „tiszafüredi tiszti zendülésként”, „tiszafüredi szégyenteljes eseményekként” kezelték a történteket (BORUS J. 1975, 2000.). Csak a legutóbbi két évtizedben vált meghatározóvá a „tiszafüredi tiszti gyűlés” vagy „tiszafüredi döntés”, „tiszafüredi fővezérváltás” értelmezés használata.

A vitatott esemény azt a döntés-sorozatot foglalja össze, amelynek során a Tisza mögé visszavonult magyar hadsereg tisztikara felmondta az engedelmességet a hibát hibára halmozó főparancsnok, a lengyel származású Dembinski Henrik altábornagy iránt és Görgei Artúr tábornok fővezérsége mellett állt ki.

Ha kronológiai szempontból vizsgáljuk az ide vezető eseményeket, akkor a kápolnai csatától és a rákövetkezővisszavonulástól kell indulnunk. Vagyis ki kell emelnünk, hogy az 1849. február 26-27-én vívott kápolnai csata elvesztéséhez olyan tényezők járultak, amelyek Henrik Dembinski altábornagy hadvezetési hibáiból és személyiségének kedvezőtlen jegyeiből fakadtak. A Tarna mente térségben manőverező, a Miskolc – Gyöngyös - Pest útvonalon tétován előnyomuló magyar sereg ugyanis számbeli fölényben volt, ám ez az előny a már említett okok miatt nem érvényesült.  Az itt felvonuló, Görgei vezetése alatt álló VII., a Klapka György ezredes által dirigált I. hadtest, továbbá a Poroszló - Tiszafüred közötti tiszai átkelőhely közelében állomásozó, Répásy Mihály tábornok vezette II. hadtest alakulatai ugyanis meglehetősen szétszórtan helyezkedtek el a Verpelét – Kál – Poroszló – Maklár - Bükkábrány közötti területen. Így a csata első napján a rendelkezésre álló 23 dandárból mindössze 7, a csata második napján is legfeljebb 16-18 dandár kapcsolódott be a küzdelembe. Mindezt tetézték az egyes seregrészek irányítása és ellátása körüli gondok is, így a kétnapos csata után Mezőkövesd-Maklár térségébe húzódott vissza a magyar sereg. Egy nappal később pedig attól délre Egerlövő – Szentistván – Borsodivánka - Négyes között tervezett pihenőre vonulni, de már március 1-jén megkezdte a visszavonulást a Poroszló-Tiszafüred közötti tiszai hídon a folyó biztonságosnak vélt túlsó partjára. Ilyen körülmények között a Dembinski által irányított magyar sereg nagyobb részét alkotó, négy hadosztályból álló, Görgei Artúr vezérőrnagy vezetése alatt működő VII. hadtestben (amelyet ráadásul még a kápolnai csata előtt „hadosztállyá” minősített át a magyar hadvezetés) egyre inkább nőtt az elégedetlenség. Ugyanez mondható el a Klapka György ezredes által irányított, 2 hadosztállyal és 1 dandárral rendelkező I. hadtest tisztikaráról is, melynek tagjai között szintén nagyon komoly fenntartások fogalmazódtak meg a lengyel származású, nemrég kinevezett tábornok hadsereg-fővezéri tevékenységét és képességét illetően. Mindezek az I. hadtesttel együtt visszavonuló II. hadtestbeli egységek egy részére, a kápolnai csatában érintett egyik hadosztályra, illetve a II. hadtest tisztikarának a dokumentumokból nehezen megállapítható részére is átterjedtek.

A már február közepe óta jelentkező, ám a kápolnai csatát, a mezőkövesdi hátrálást majd a tiszai átkelést követő elégedetlenség végül akkor került nyíltan a felszínre, amikor a tiszai visszavonulás sikeresen lezajlott, azaz a fősereg zöme Tiszafüredre érkezett és település különböző részein, illetve néhány környező helységben elhelyezkedett. Erre az időre a főparancsnok és a két hadtestparancsnok közötti szóváltások már sorozatosak voltak, melynek nyomán Dembinski altábornagy Görgei tábornokot és Klapka ezredest ellenszegüléssel, parancsmegtagadással vádolta meg. Sőt Dembinski kezdeményezte Klapka eltávolítással felérő (amúgy tábornoki előléptetés formájában előterjesztett) elmozdítását is. Tiszafüredre érve Dembinski Henrik fővezér a tiszai átkelőhelyet figyelemmel tartó hadtest vezetőjének, Répásy Mihály tábornoknak a szállására, a Bernáth-kúriába szállásolta be magát. Ez a szállás az akkori város központjában, a református templom szomszédságában volt. Ez alatt a további hadseregrészek fő- és törzstisztjei Tiszafüred belterületének nyugati peremén, a tiszai átkelőhely közvetlen közelében lévő másik kúriában, a Pankotay Jósa György-féle kúriában, illetve annak környezetében, az elhagyatott, befejezetlenül maradt úgynevezett Veres-kastély környezetében gyűltek össze, tanácskozásra.

Lipcsey Imre kúriája	Veres-kastély	Jósa Gyuri kúriája

A tanácskozás lefolyásáról, illetve az egész nap fejleményeiről közel annyiféle leírással bír az utókor, ahány résztvevő, illetve közelben tartózkodó főtiszt, tiszt visszaemlékezést készített. A hadtestparancsnokok közül ismerjük Görgei Artúr és Klapka György, a kormánybiztosok közül Szemere Bertalan és Beniczky Lajos, továbbá Dembinski tábornok, valamint néhány törzstiszt és tiszt (például a későbbi aradi vértanú Lázár Vilmos ezredes, Matolai Ede százados, Karsa Ferenc hadnagy) visszaemlékezéseit. Ezen kívül Kossuth Lajos levelei és a hadügyminiszterként működő Mészáros Lázár tábornok visszaemlékezései, továbbá Vetter Antal tábornok kéziratban fennmaradt emlékiratai is segítik (vagy nehezítik) az eligazodást. Mindezekből, s főleg Mászáros Lázár emlékirataiból tudjuk, hogy 8-10 hadtest- és hadosztályparancsnok, valamint 30-40 főnyi dandár- és zászlóaljparancsok részvételével zajlott a tiszti gyűlés, vagyis Hermann Róbert kutatásai szerint mintegy 50 fő vett részt a döntéshozatalban.  Ez alapján úgy tűnik, hogy a Klapka vezette I. hadtest parancsnoka és vezérkara, valamint a hadtest legalább egyik hadosztályának főtiszti és törzstiszti állománya csaknem teljes egészében és a másik hadosztály egyes zászlóaljaiból néhányan szórványosan csatlakoztak az elégedetlenkedőkhöz. Több adat – főleg visszaemlékezés - Klapka hadtestének kezdeményező szerepét emeli ki, de a legtöbb résztvevő minden bizonnyal Görgei tábornok hadtestéből kerülhetett ki. A VII. hadtest 3 hadosztályának fő- és törzstisztjei egészen bizonyosan – több esetben a dokumentumokban név szerint is megemlítve – résztvevők voltak, kivéve Guyon Richárd ezredes hadosztályát és annak tisztikarának zömét, mivel a hadosztályparancsnok és Görgei között már korábban igen feszült viszony alakult ki. Megoszlanak viszont a források közlései arra vonatkozóan, hogy az elégedetlenségnek mennyire voltak támogatói a II. hadtestben. Van olyan adat, hogy a gyűlés a hadtest teljes részvétele nélkül, (sőt tétlensége mellett) zajlott, míg más források nem zárják ki, illetve említik is a hadtest néhány fő- és törzstisztjét, mint résztvevőt.

Kossuth Lajos	Beniczky Lajos	Görgei Artúr	Henryk Dembiński

A gyűlésre egyébként meghívták a hadsereghez érkező Szemere Bertalan kormánybiztost, az Országos Honvédelmi Bizottmány tagját, de ott volt Beniczky Lajos őrnagy, kormánybiztos is, így a megbeszélés lényegében legálisan, a központi kormányzati szerv egyik tagjának és egy másik kormánybiztosának a jelenlétében történt. Terjedelmi okok miatt nincs lehetőség a tiszti gyűlés, az egész nap és az események kivizsgálásával eltelt következő két nap eseményeinek részletes ismertetésére, ám a történések lefolyása és a kormánybiztosok jelenléte két szempontból is lényeges körülménynek bizonyult. Ez még akkor is kijelenthető, ha a szereplők cselekedeteit a későbbi visszaemlékezések, elemzések és leírások ellentmondásosan ítélik meg. A kormánybiztosok jelenléte ugyanis amellett, hogy teljesen alkotmányos keretet biztosított a folyamatnak, abból a szempontból is fontosnak bizonyult, hogy a kormánybiztosok összekötő szerepet játszhattak az eseményt „távolról” (de valójában egy-két kilométerről) szemlélő Dembinski, illetve a Debrecenben lévő, majd a riasztó hírek vétele nyomán Tiszafüredre siető felső politikai és katonai vezetés között.

Mészáros Lázár	Guyon Richard	Dessewffy Arisztid	Pöltenberg Ernő

A legrészletesebb leírások szerint maga a tiszti gyűlés délelőtt egy előkészítő megbeszéléssel indult, majd a déli órákban Szemere Bertalan elnökletével vette kezdetét. Szemere kormánybiztos megnyitója után az elégedetlenkedők nevében Görgei és Klapka hadtestparancsnok, illetve Kmety György ezredes, az egyik hadosztály parancsnoka, valamint Aulich Lajos ezredes, hadosztályparancsnok szólt hosszabban.  A sérelmek lényegében a Tarna menti felvonulás és a kápolnai csatavesztés körülményeinek taglalásával kezdődött, majd a hadvezetés, és a hadseregellátás körüli hiányosságok, valamint a tiszai visszavonulás körülményeinek felsorolásával folytatódott. Az elmondottak alapján a résztvevők arra jutottak, hogy a seregrészek vezetőinek bizalma megrendült a fővezérben. A további hibák megelőzése érdekében végül olyan megoldás körvonalazódott, hogy Szemere kormánybiztos menjen küldöttségbe és kérje fel a fővezért arra, hogy a továbbiakban ismertesse a hadtestparancsnokokkal a terveit és tartson rendszeres haditanácsot. A késő délutáni órákra bebizonyosodott, hogy Dembinski erre nem hajlandó. A folytatódó tanácskozásra ezzel a hírrel visszatérő Szemere közreműködésével végül a gyűlés úgy döntött, hogy ebben az esetben Szemere kezdeményezze és jelentse be Dembinskinek, hogy Görgeit helyettes fővezérré nevezte ki és egyben azt is közölje a főparancsnokkal, hogy a hadműveleti iratokat át kell adnia Görgeinek. Időközben mind a gyűlés résztvevői, mind Szemere, mind pedig Dembinski futárokat vagy leveleket küldött Debrecenbe, sürgetve a vezetők tiszafüredi megjelenését. Mivel Dembinski Szemere legújabb intézkedést sem volt hajlandó elfogadni, több visszaemlékező úgy tudja (Beniczky Lajos, Mészáros Lázár tábornok és Lázár Vilmos ezredes), hogy ezek után a késő esti órákban Görgei őröket állíttatott Dembinski lakrészének ajtajába.