A fizetéses táblabíró feladatköre Klauzál Gábor hivatali pályájának első három éve alapján

A táblabíró szó hallatán sokunk számára a Jókai Mór, vagy Vas Gereben regényeiből ismert, az írók által kifigurázott karakter képe tárul elénk. Ahogy Jókai megfogalmazta, a táblabíró volt „az ország közigazgatása, közgazdászata, mérnöke, vízszabályozója, törvényhozója, bírája, ügyvéde, orvosa, költője, tudósa, könyvcsinálója és könyvmegvevője”.[1] Kérdésünk, hogy ez a meghatározás mennyire illik erre a hivatalra, árnyalhatja-e a fizetéses táblabíró valódi munkakörét? Rövid írásunkban arra vállalkozunk, hogy a táblabíró feladatkörének vázolása után egy kiragadott hároméves hivatali időszak megbízatásain keresztül bemutassuk, hogy milyen szerepe volt a reformkori megye közéletében és igazgatásában a fizetéses táblabírónak.

Csongrád vármegye címere

Csongrád megyében 1790 és 1848 között az alábbi megyei hivatali tisztségek álltak fent: főispán (főispáni helytartó, adminisztrátor), alispán, helyettes alispán, másodalispán, főjegyző, aljegyző, másodaljegyző, főadószedő, aladószedő, számvevő, főszolgabíró (2), alszolgabíró (2 ill. 3), fizetéses táblabíró (2), főügyész, alügyész, másodalügyész, esküdt (4 ill. 5) és levéltárnok.[2] A tisztségviselők éves fizetése 1790 és 1848 között egyszer változott, csekély mértékben növekedett, a táblabíróé 200 Forintról 250-re nőtt, Klauzál mindvégig ez utóbbi összeget kapta. A táblabírói hivatal presztízsét mutathatja a kapott fizetés is: 1811-ben az alispán 700, a főjegyző és a főadószedő 500, a két főszolgabíró 400, a főügyész 350, a fentebb felsorolt többi tisztviselő, az esküdteket (125 Ft) és az alszolgabírókat (200 Ft) kivéve 250 Forintot kapott.[3]

A táblabírói tisztség a 17. században alakult ki, amikor az 1613. évi 24. törvénycikk rendelkezése szerint a megyei törvényszéken az esküdt ülnökök mellé rendkívüli ülnököket választottak a megyei közgyűlésen, s azzal a feladattal bízták meg őket, hogy rendszerint vegyenek részt a törvényszék munkájában. Ezután a rendes esküdtek a megyei szolgabírák mellé kerültek, míg a rendkívüli ülnökök (a későbbi táblabírák) maradtak a törvényszéken és ellátták a bíráskodási feladatokat.[4]

Fizetéses táblabírói hivatal nem minden megyében jött létre, illetve a számuk is eltérően alakult. Jóval nagyobb számú a tiszteletbeli (címzetes) táblabírók köre, akiket rendszerint egy-egy főispáni beiktatás során, tisztújításon vagy egy országgyűlés után nevezett ki a főispán. Az így kinevezettek nemcsak az adott megyében, hanem az ország bármelyik részén élhettek. Klauzál is számos megye tiszteletbeli táblabírája lett, amely, mint azt az elnevezése is tükrözi, egy megtisztelő cím volt.[5]

A fizetéses táblabírói tisztséget általában a megye tapasztaltabb, idősebb tagjai viselték, sok esetben mintegy megtiszteltetésként kapták ezt a hivatalt egy hosszú hivatali pálya utolsó állomásaként. Csongrád megyében 1825 és 1848 között a tisztújításokon nem a főispán jelölte ki, hanem a megye nemessége választotta meg a fizetéses táblabírákat. A szomszédos Békés megyében is a tisztviselői kar legidősebb, legmegbecsültebb tagjai voltak a táblabírák. Megválasztásukkor az átlagéletkoruk is magas, 50 év volt.[6] Csongrádban 1825 és 1848 között 12 személy látta el ezt a feladatkört, közülük öt személy kapta meg hivatali pályájának utolsó állomásaként ezt az állást, hárman magasabb hivatal után lettek táblabírák, id. Beniczky Miklós (1761–1828†) főjegyzői, Müller Ignác (1788 –?) főszolgabírói és Nagy Ferenc (1778k–1843†) főügyészi éveit követően. Kaszap József (1765–1828†) 32 év számvevői, Kamocsay Sándor (1751–1830†) 22 év esküdti munka után kapta meg ezt a hivatalt. Előzmény nélkül Klauzál Gábor, Dobosy Lajos (1791–1875†) és Medveczky Antal (? – ?) nyerte el ezt a tisztséget, közülük Klauzál volt a legfiatalabb hivatalba lépésekor, s ő volt az egyetlen, aki nem töltött be más megyei tisztséget a későbbi pályája során. Dobosy Lajos 1829-ben, 38 évesen lett táblabíró, az 1825-ös tisztújításon alügyésznek és esküdtnek is jelölték, de csak tiszteletbeli alügyészi kinevezést kapott.[7] 1829-ben csak táblabírónak jelölték, amit el is nyert, ettől kezdve pályája felfelé ívelt, főadószedő, másodalispán majd alispán lett. Medveczky Antalt 1835-ben alügyésznek jelölték, 1838-ban lett tiszteletbeli alügyész és táblabíró, ezt követően csak 1848-ban jelölték főügyésznek, és kapta meg a fizetéses táblabírói tisztséget. A táblabírók átlagéletkora megválasztásukkor 46 év volt, ezért is figyelemre méltó Klauzál esete, aki 21 évesen kapta meg ezt a hivatalt.[8]

A reformkori Csongrád megyében tehát mindvégig két táblabírói hivatal létezett, bár 1816-ban Adamovics Mátyás (1754?–1822†) főügyész kezdeményezte egy harmadik állás létrehozását, azonban a megye felettes szerve, a Helytartótanács elutasította a benyújtott kérvényüket.[9] A Helytartótanács újra szabályozta a táblabírók hivatali feladatkörét egy 1817-ben kiadott rendeletében, arra hivatkozva, hogy sok helyen elmaradások tapasztalhatóak az ügyvitelben. A rendelkezés szerint a „fizetéssel való Tábla Bírák hivatalokhoz képpest minden nap, az Ünnep és Vasárnapi napokat ki vévén valamellyik Al Ispán Elölülése alatt egy Jegyzőt melléjek vévén öszve ülni tartozzanak, ahol is Polgári ’s Bün úgy Tiszti, valamint Urbarialis Pörök továbbá Árvák és adószedők nem különben comissariatica béli meg vizsgálásában munkálkogyanak ’s mind ezekről rendes Jegyző Könyvet vigyenek”.[10] A megyei jegyzőkönyvi bejegyzés szerint a megyebeli táblabírák ennek a szabályozásnak eddig is megfeleltek, ezt bizonyítják Klauzál későbbi megbízatásai is. A táblabírák tehát nem csak a megyei törvényszék munkájába kapcsolódtak be, hanem a közigazgatásban is részt vettek különféle bizottságok tagjaként. Tisztviselőként kötelezően részt kellett venniük a megye közgyűlésein. A vármegyei közgyűlés és az ún. kisgyűlés rendszertelenül, általában havonta vagy gyakrabban ülésezett. Ezeket a főispán, vagy távollétében az alispán hívta össze. A közgyűlés gondoskodott a törvények, rendeletek betartásáról, itt tárgyalták meg az általuk korábban kijelölt bizottságok jelentéseit, és hirdették ki a nemesi okleveleket is. Itt olvasták fel és hitelesítették a különböző felsőbb szervektől érkezett leiratokat, valamint a más megyékből érkező leveleket is. A közgyűlésekről jegyzőkönyvek készültek, amelyek ma a kutatók rendelkezésére állnak.

Klauzál Gábor

A következőkben Klauzál 1825 és 1827 közötti megbízatásai közül emelek ki néhányat, bemutatva, hogy milyen széleskörű feladatai voltak a táblabíróknak. Klauzált az 1825. augusztus 17-én tartott tisztújításon választották meg fizetéses táblabírónak.[11] Ezen időszak alatt a megye másik táblabírója, id. Beniczky Miklós (1761–1828†), aki 1808 óta, egészen haláláig látta el ezt a tisztséget, így Klauzál egy idős, a megyei közigazgatás működését jól ismerő férfi mellett végezte feladatát.[12]

Mivel Klauzál megbízatásait hivatalból kapta, azokat valószínűleg kötelességszerűen végezte, és nem maga kérte, így ezekből nem derül ki számunkra, hogy melyek azok az ügyek, amelyek valóban érdekelték. Ezen időszak alatt az adószedői számadások vizsgálatával, az adók kivetésével, vízüggyel, megyebeli utak karbantartásával, a pékáruk, a marhahús árának meghatározásával és a vám- és révtarifák összegének megállapításával foglalkozó bizottságok tagja volt. A megyei lótenyésztés és a dohánytermesztés ügyének fellendítésével foglalkozó küldöttség munkájában is részt vett.[13]

Érdemes néhány ügyet jobban kiemelni. 1826. április 12-én Klauzált többedmagával együtt kinevezték a gyámügyi számadások elvégzésére és ellenőrzésére kiküldött állandó bizottság tagjává. Ezt követően rendszeresen részt vett a küldöttség munkájában.[14] Az augusztus 29-i ülésen beterjesztett egy általa a gyámatyák számára írt szabályzatot. Ezt a bizottság elfogadta, de közgyűlési beterjesztésére már nem került sor, a tervezet szövegét eddigi kutatásaim során nem találtam meg.

A táblabírók a megye törvényszékein polgári és bűnperekben, valamint az urbariális perekben is részt vettek. Az egyik bűnper során Klauzált tanúmeghallgatással is megbízták, így ennek az ügynek a hátterére jobban betekintést nyerhetünk. Az 1825. október 10-i megyei közgyűlésen kijelölték a Berlovits László sérelmére elkövetett rablógyilkossági ügy kivizsgálására létrehozott bizottság tagjává.[15] A testületet az eset pontos feltárásával bízták meg, mert a Szeged városa által lefolytatott vizsgálatot nem tartották megfelelőnek. A kiküldöttek névsora, Klauzálon kívül Török Lajos (?–?) táblabíró, Vály András (?–?) alszolgabíró és Temesváry Antal (1792–?) esküdt, megegyezett azokéval, akiket az 1825. szeptember 19-i törvényszéki ülésen neveztek ki a szegedi tanúvallomások felvételére és hitelesítésére.[16] A tanúvallomásokat 1825. október 22. és 31. között egy kivételével Klauzál, Vály és ifj. Beliczay Pál (1803–?) esküdt együttesen vette fel és hitelesítette Szegeden. A tanúvallomásokból kiderült, hogy 1825. június 9-én éjjel nemes Berlovits László mészároslegényhez hárman betörtek, kirabolták és olyan súlyosan megverték, hogy június 15-én belehalt sérüléseibe. A rablógyilkosságnak tanúja volt Berlovits szolgálója, Horváth Veronika. A bűnügy elkövetésével nemes Tarnay Antal szabadkai szabót és öccsét, nemes Tarnay Ferenc mészároslegényt gyanúsították. Klauzál Tarnay Ferenc tanúvallomását egyedül vette fel és hitelesítette. Az 1826. augusztus 28-án kelt főügyészi vélemény az összes tanúvallomás beszerzése és átolvasása után azt állapította meg, hogy Horváth Veronika és a többi tanú vallomásából nem lehet egyértelműen azonosítani sem az elkövetők személyét, sem az eset pontos időpontját, így Tarnayék ellen nem emelhetnek vádat.

A szegvári megyeháza

Korábbi megbízatásait mindig egy-egy bizottság tagjaként hajtotta végre. Első önálló feladatát az 1826. február 27-i közgyűlésen kapta, feladata a szegvári börtön épületében létesítendő kápolna berendezése volt.[17] A 21651-es számú, 1824. augusztus 31-én kelt helytartótanácsi rendelet értelmében a rabok lelki gondozása érdekében a börtönökben kápolnát kellett létesíteni.[18] Megbízatása az volt, hogy a kápolna belső berendezéséhez, a szertartások végzéséhez szükséges felszereléseket Pesten és Vácon megvásárolja, valamint a papi szolgálat megszervezését és engedélyezését a váci püspöknél elintézze. Ezenkívül pesti útja alatt a selyemtenyésztő küldöttség javaslata szerint selyembogár tojást kellett vásárolnia. Április 12-én nyújtotta be jelentését a közgyűlésen.[19] A váci püspöki helytartó, Nádasdy Ferenc (1785–1851†) a kápolna papi szolgálatával a helyi plébánost, Banó Mihályt (1788–1850†) bízta meg, akit felhatalmazott arra is, hogy felszentelje azt. Klauzál a szertartásokhoz és a belső berendezéshez szükséges eszközöket megvásárolta, a költségekről nyugtákat csatolt. Selyembogár tojást azonban nem tudott beszerezni, arról később kívánt gondoskodni. Hivatalos útját március 20-án kezdhette meg, ezután a váci püspöki helytartó értesítése alapján a váci püspök levélben tájékoztatta a közgyűlést Klauzál tevékenységéről és a szentmise rendjéről. Ezt a levelet csak a június 5-i közgyűlésen olvasták fel.[20] A kápolna elkészültéről az augusztus 28-i közgyűlésen tettek jelentést az arra kiküldött bizottság tagjai, amiből kiderült, hogy július 20-án a mindszenti plébános, Hajnik János (1785-1835†) fel is szentelte azt.[21]

Pyrker János,  Keglevich Gábor  és  Orczy Lőrinc

Táblabíróként különböző megyei és városi hivatalos eseményeken is megjelent a megye által kijelölt küldöttség tagjaként, így járt 1825-ben az új békési főispán, lánczi Lánczy József (1763–1841†) beiktatásán. Jelen volt az 1826. december 5-én és az azt követő napokban tartott szegedi városi tanács tisztújításán is. 1827-ben részt vett felső-eöri Pyrker János (1772–1847†) egri érsek főispáni beiktatásán.[22] Ugyanebben az évben a Csongrád megyei főispáni helytartót, buzini Keglevich Gábor grófot (1784–1854†) Nógrád megye főispánjává nevezték ki, helyébe orczi Orczy Lőrinc báró (1784–1847†) érkezett a megyébe. Keglevich beiktatására, valamint Orczy fogadására kinevezett küldöttség tagjaként jelen volt Klauzál Gábor is.[23]

Az általam vázolt megbízatások rámutatnak arra, hogy Csongrád megyében valóban betartották a Helytartótanács rendeletét, hiszen az abban rögzített feladatkörök mindegyikével megbízták Klauzált is. A megbízatások során tájékozódhatott a megye állapotáról, megismerhette a közigazgatás működését, mindezek során olyan tapasztalatot szerezhetett, amit később az országgyűlési munkája során hasznosíthatott.  - Magyar Nemzeti Levéltár, Békés Megyei Levéltár (MNL BéML
IV. A. 1. a. Békés vármegye nemesi közgyűlésének iratai, közgyűlési jegyzőkönyvek, 1715–1848.
- Magyar Nemzeti Levéltár, Csongrád Megyei Levéltár (MNL CsML)
IV. A. 1003. g. Szeged város tanácsának iratai, tisztújítási iratok, 1718–1848.
- Magyar Nemzeti Levéltár, Csongrád Megyei Levéltár, Szentesi Fióklevéltára (MNL CsML SzL
IV. A. 3. a. Csongrád vármegye nemesi közgyűlésének iratai, köz- és kisgyűlési jegyzőkönyvek, 1770–1848.
IV. A. 3. b. Csongrád vármegye nemesi közgyűlésének iratai, köz- és kisgyűlési iratok, 1790–1848.
IV. A. 4. Csongrád vármegye árvaszékének (nemesi árvákra ügyelő küldöttségének) iratai, 1677–1849.
IV. A. 12. a. Csongrád vármegye adószedőjének iratai, adószedői iratok, 1720–1848.
IV. A. 21. b. Csongrád vármegye törvényszékének iratai, büntetőperes iratok, 1724–1850.
- Keresztelési, házassági és halotti anyakönyv. Szeged – belvárosi római katolikus egyházközség.; Szeged – felsővárosi római katolikus egyházközség. (https://www.familysearch.org/search/catalog/results?count=20&placeId=74017&query=%2Bplace%3A%22Hungary%2C%20Csongr%C3%A1d%2C%20Szeged%22&subjectsOpen=417650-50) – Letöltés: 2019. augusztus 17.)


Hivatkozott irodalom:

- Héjja Julianna Erika: Békés vármegye archontológiája és prozopográfiája 1715–1848. Gyula,2009. 
- Hudi József: Táblabírák a reformkori vármegyei közéletben. In: Kövér György: Zsombékok: középosztályok és iskoláztatás Magyarországon a 19. század elejétől a 20. század közepéig. Társadalomtörténeti tanulmányok. Budapest, 2006. 39–75.
- Jókai Mór: A régi jó táblabírák. Első kötet. Budapest, 1909.
- Kis Bálint (é. n.): A szentesi református ekklésia historiájának folytatása 1801dik Esztendőtől fogva 1825ig. http://www.szentesinfo.hu/cd/ekklezsia/oldal2/ekl2.htm
- Sáfrány Tímea: Klauzál Gábor pályakezdése Csongrád megyében 1825 és 1827 között. In: Rózsa Sándor (szerk.): Doktorandusz hallgatók VII. és VIII. konferenciájának tanulmányai. Konferenciák, műhelybeszélgetések XVII. Eger, 2020. 53–78. (megjelenés alatt)
- Sebők Richárd: Hivatalviselési stratégiák Békés megyében 1715–1848 között. In: Bartha Eszter – Varga Zsuzsanna (szerk.): Határokon túl: Tanulmánykötet Mark Pittaway (1971–2010) emlékére. Budapest, 2012. 312–320.
- Zsilinszky Mihály: Csongrádvármegye története II. Budapest, 1898.

(A képeket összeválogatta: Hódi Szabolcs)