Klauzál Gábor
Klauzál Gábor Társaság

MEGHÍVÓ - Történelmi szalon XV.

Szeretettel hívunk minden kedves érdeklődőt 2018. október 5-én péntek este a Vojnovich-Huszár Villával közösen szervezett, idén 15. alkalommal jelentkező Történelmi szalonestünkre.

2004-ben útjára indított Történelmi szalonsorozatunk idei, 15. állomását Klauzál Gábornak az 1843/44. évi országgyűlésen – 175 éve – a magyar nyelv ügyében tett küzdelmeire és a magyar nyelv hivatalossá tételére emlékezés jegyében rendezzük.


Meghívott előadónk Pajkossy Gábor történész – az ELTE Bölcsészettudományi Kar Történeti Intézet egyetemi docense, fő utatási területe Magyarország XIX. századi története, azon belül és elsősorban a reformkor – előadásában a magyar államnyelv megszületését (azaz hogy a latin nyelvet a magyar váltotta fel a törvényhozás, a közigazgatás, az igazságszolgáltatás és a felsőbb oktatás nyelveként) mutatja be, mely hosszú, több mint félévszázados, az 1843/1844-es országgyűlésen lezáruló folyamat eredménye volt. 

Klauzál Gábor három reformországgyűlésen képviselte a magyar államnyelv ügyét - 1843/44-ben immár az alsótáblai reformellenzék vezetőjeként.

M E G H Í V Ó 


2018. október 5. péntek 19:30

T Ö R T É N E L M I   S Z A L O N 

Államnyelvünk megszületésének
175. évfordulójára emlékezve

A magyar államnyelv megszületése és Klauzál Gábor


Előadó:

Pajkossy Gábor
történetkutató


Helyszín: Vojnovich-Huszár Villa
Budatétény, Művelődés utca 37/A

           

Belépés díjtalan.
A szalonesten teával és süteménnyel kínáljuk vendégeinket.



Programunk támogatója: Budafok-Tétény, Budapest XXII. kerület Önkormányzata!

Korábbi estjeink:

I. Történelmi szalon (2004. október 7.) - Katona TamásAz aradi vértanúk
II. Történelmi szalon (2005. október 7.) - Szabad GyörgyKlauzál Gábor szerepe Magyarország polgári átalakulásában
III. Történelmi szalon (2006. október 14.) - Dinyés László: Itt sorvadok az aradi várban...
IV. Történelmi szalon (2007. október 7.) - Urbán Aladár: Gróf Batthyány Lajos politikai pályája és halála
V. Történelmi szalon (2008. október 11.) - Gazda István: Klauzál reformkori természettudós kortársai
VI. Történelmi szalon (2009. október 4.) - Csorba László: Kossuth, Deák és Klauzál - forradalom és kiegyezés válaszútján
VII. Történelmi szalon (2010. október 3.) - Romsics Ignác: A trianoni békeszerződés
VIII. Történelmi szalon (2011. október 9.) - Kovács István: Egytestvér a magyar és a lengyel
IX. Történelmi szalon (2012. október 6.) - Szőnyiné Szerző Katalin: Liszt és Erkel a XIX. századi magyar zenei eposz megálmodói
X. Történelmi szalon (2013. október 4.) - Hermann Róbert: Az 1849-1850. évi megtorlások
XI. Történelmi szalon (2014. október 4.) - Fónagy Zoltán: Végtisztesség és nemzetteremtés. 1848 utóélete temetésekben elbeszélve
XII. Történelmi szalon (2015. október 3.) - Csorba László: A halál tényei avagy a tények halála? Széchenyi István utolsó húsvétja
XIII. Történelmi szalon (2016. október 7.) - Margócsy István: Az irodalom szerepe a reformkor közéletében
XIV. Történelmi szalon (2017. október 6.) - Gerő András: Gyilkosból király


Nyomtatható verzió, nyomtatás Továbbküldés, ajánlás

 

Adószámunk:
18474048-1-43
Köszönjük, ha a 2022. évi adóbevallása elkészítésekor gondol a Klauzál Gábor Társaságra és támogatja egyesületünk tevékenységét személyi jövedelemadójának
1 %-ával
, ezzel Ön is hozzájárul a Podmaniczky-díjjal kitüntetett civil, értékőrző és értékteremtő, közösségszervező tevékenységünkhöz, honlapunk fenntartásához és rendezvényeinkhez.

KÖSZÖNJÜK!


Adomány-köszönő emléklap


Adomány-köszönő emlékplakett

Klauzál Gábor (78)
Közhasznúsági jelentések (16)
Egyesületi élet (284)
Közélet (143)
Klauzál Gyűjtemény (7)



KLAUZÁL 150 EMLÉKÉV (48)
2016. évi médiamegjelenések (1)
2016. évi programnaptár (1)
2017. évi médiamegjenések (1)
2017. évi programnaptár (1)
2018. évi médiamegjenések (1)
2018. évi programnaptár (1)
2019. évi programnaptár (1)
2020. évi programnaptár (1)
2021. évi programnaptár (1)
2022. évi programnaptár (1)
2023. évi programnaptár (1)



1848/49 (52)
Barangolások (34)
Budatétényi Ősök Napja (30)
Díszpolgárok (19)
Helytörténet (18)
Kastélymúzeum (19)
Klauzál Napok Tétényben (129)
Lics Pincészet (15)
Történelmi szalon (43)
Wolf-kripta (21)