Klauzál Gábor
Klauzál Gábor Társaság

Adománykérő felhívás:
Klauzál Gábor - Piarista Gimnáziumban felállítandó - emléktáblájára

2018-ban múlt 200 éve, hogy Klauzál Gábor a kegyesrendiek pesti gimnáziumának minden félévben osztályelső diákja sikeresen befejezte középiskolai tanulmányait. A Klauzál Gábor Társaság a bicentenárium alkalmából, közadakozásból, emléktáblát kíván állítani a nagy múltú Piarista Gimnáziumban!


Klauzál Gábor (1804-1866) – táblabíró, politikus, a reformországgyűlések alsó táblai ellenzékének egyik vezéralakja, a Batthyány-kormány minisztere, országgyűlési képviselő, kistétényi gazdálkodó – emlékének megőrzése és ápolása a nevét viselő civil szervezet alapvető célkitűzése.

A 2004-ben alakult Klauzál Gábor Társaságnak kezdetektől kiemelt törekvése, hogy emlékjelet állítson minden olyan történelmi helyszínen, amely névadója életének egy-egy fontosabb állomását jelképezi. Így 2006-ban egykori kistétényi lakóházát, majd 2016-ban szegedi lakóháza helyét jelöltük meg emléktáblával, míg 2012-ben – a kezdeményezésünkre nevét felvevő – Klauzál Gábor Budafok-Tétényi Művelődési Központ előtt felállítottuk az országban első, egész alakos bronzszobrát. Mindezen művészeti alkotásokat közadakozásból, támogatásokból valósítottuk meg! Feladataink teljesítésében sokat köszönhetünk mindazon polgártársainknak, vállalkozóknak, mecénásoknak, akik mellénk álltak és támogatást nyújtottak!

 
2018-ban múlt 200 éve, hogy Klauzál Gábor a pesti piarista gimnázium 1813-1818 között volt diákja sikeresen befejezte tanulmányait. A minden félévben osztályelső, eminens tanuló további életének biztos alapját jelentette a kegyesrendiek alma materében megszerzett tudás és értékrend.

Társaságunk a bicentenárium alkalmából, közadakozásból, emléktáblát kíván állítani a nagy múltú Piarista Gimnáziumban (Bp. V. Piarista utca 1.), ezzel is tisztelegve az intézmény, annak tanárai és az egykori piarista diák: Klauzál Gábor emléke előtt. 

Kérjük mindazokat, akiknek fontos múltunk értékeinek megőrzése, történelmi nagyságaink emlékének ápolása, hogy adományaikkal támogassák ezt a célkitűzésünket!

Megtisztelő támogatását a következő bankszámlára küldheti:


Klauzál Gábor Társaság
UniCredit Bank 10918001–00000023–61200004

Az átutalásnál a közleményben kérjük, tüntesse fel a „Piarista” megjelölést!

További elérhetőségeink:
1223 Budapest, Klauzál Gábor u. 6/A.
www.klauzal.hu
info@klauzal.hu



Az adományozók támogatásukról emlékokmányt kapnak!


Nyomtatható verzió, nyomtatás Továbbküldés, ajánlás

 

Adószámunk:
18474048-1-43
Köszönjük, ha a 2022. évi adóbevallása elkészítésekor gondol a Klauzál Gábor Társaságra és támogatja egyesületünk tevékenységét személyi jövedelemadójának
1 %-ával
, ezzel Ön is hozzájárul a Podmaniczky-díjjal kitüntetett civil, értékőrző és értékteremtő, közösségszervező tevékenységünkhöz, honlapunk fenntartásához és rendezvényeinkhez.

KÖSZÖNJÜK!


Adomány-köszönő emléklap


Adomány-köszönő emlékplakett

Klauzál Gábor (78)
Közhasznúsági jelentések (16)
Egyesületi élet (284)
Közélet (143)
Klauzál Gyűjtemény (7)



KLAUZÁL 150 EMLÉKÉV (48)
2016. évi médiamegjelenések (1)
2016. évi programnaptár (1)
2017. évi médiamegjenések (1)
2017. évi programnaptár (1)
2018. évi médiamegjenések (1)
2018. évi programnaptár (1)
2019. évi programnaptár (1)
2020. évi programnaptár (1)
2021. évi programnaptár (1)
2022. évi programnaptár (1)
2023. évi programnaptár (1)



1848/49 (52)
Barangolások (34)
Budatétényi Ősök Napja (30)
Díszpolgárok (19)
Helytörténet (18)
Kastélymúzeum (19)
Klauzál Napok Tétényben (129)
Lics Pincészet (15)
Történelmi szalon (43)
Wolf-kripta (21)