Klauzál Gábor
Klauzál Gábor Társaság

I. Klauzál társas-vacsora

A „Klauzál 150 Emlékév” méltó lezárásaként és a 2016. esztendő zárórendezvényeként 2016. december 29-én este a Klauzál Gábor Társaság tagjainak és meghívottainak részvételével rendhagyó évzáró társasvacsorát tartottunk a budafoki Promontor Étteremben.

Az év utolsó hóvégi egyesületi „ülése” vacsorával egybekötött óévbúcsúztató összejövetelét idén, az eddigi évek hagyományaival szakítva új névvel és tartalommal felruházva rendeztük meg.

A Klauzál Gábor Társaság életében hagyománnyá nőtte ki magát az év zárását jelentő, fehér asztal melletti utolsó rendezvényünk, a társas-vacsoránk. 2004-ben, amikor Egyesületünket megalapítottuk, éppen névadónk születésének 200. évfordulója volt, 2016-ban pedig halálának 150. évfordulójára emlékezünk. Jó alkalom ez a kerek évforduló arra, hogy óévbúcsúztató társas-vacsoránkkal új, polgári hagyományt is teremtsünk.

Az egykori polgári világban hagyományai voltak a társas-étkezéseknek, amelyeket egy-egy jelesebb alkalomra szerveztek. Volt, hogy egy művésznőt köszöntöttek így városunkban jártakor; volt, hogy a budafoki vasútállomás főnökét búcsúztatták áthelyezésekor; volt, hogy Záborszky polgármestert köszöntötték neve napján; de rendeztek Kossuth, Széchenyi emlékére is ilyen összejöveteleket. 

Bartos Mihály tagtársunk javaslatára, a hagyományos évzáró vacsoránkat ez évben, új néven: „Klauzál társas-vacsora"-ként hirdettük meg tagjainknak és meghívott vendégeinknek, nem csak nevében, de tartalmában is változtatva az eddigi évzáró összejövetelünkön, állandó programpontként lehetőséget biztosítva ezentúl egy-egy tagtársunknak, hogy a vacsora kezdetén egy max. 15-20 perc időtartamú rövid előadást/felolvasást tarthasson olyan témában, amely Klauzálhoz kötődik, avagy az év valamelyik eseményéhez, személyes élmény jelleggel, avagy csak gondolatok a barátságról, az együvé tartozásunkról. 
Ez a beszéd kerüljön aztán írásban is átadásra, hogy felkerülhessen a honlapunkra is, nyomot hagyván ezzel is összejövetelünknek.

Az ez évi első előadás/felolvasás-t a tagság egyetértésével a kezdeményező  – a lassan elsőszámú Klauzál-kutatóvá előlépő – Bartos Mihály helytörténész tagtársunk magára vállalta, részleteket olvasva fel, a Klauzál Gábor és a társasági élet / Magánéleti adalékok és életképek portréjához… címmel honlapunkon önálló írásként olvasható legújabb Klauzál kutatásából.

Néhány hangulatkép az estről:


Budafoki Promontor Étterem  A társas-vacsora megnyitása  Klauzál-emlékbeszéd



 Bartos Mihály és Klauzál adalékai  Vivát Klauzál!  Óévbúcsúztató koccintás



Asztalvégi koccintás  Társas-vacsora  Utókarácsonyi hangulat

Néhány az est „meglepetéseiből”:

Az I. Klauzál társas-vacsora ötletgazdája több meglepetéssel is készült az est emlékezetesebbé tételére. A vacsorán részt vett minden egyes tagtársunk kapott egy Emléklapot, mely a „Klauzál 150 Emlékév” alkalmából kiadott képeslapunk hátoldalán az összejövetelünknek emléket állító szöveggel, mely még le is lett pecsételve egy egyedi Klauzál emlékbélyegzővel.


      
 Bartos Mihály által készített I. Klauzál társas-vacsora emléklapja 

Összejövetelünkre időzítve kerülhetett tagtársaink kezébe először Egyesületünk 2017. évi kártyanaptárja, melyen jól látható, hogy a jövő évben az 1867. évi Kiegyezésünk 150. évfordulójára kívánunk fókuszálni. A kártyanaptárunkat – mint eddig minden évben – Tóth Avanti Péter tagtársunknak köszönhetjük. A naptár előoldalán Deák Ferenccel, a „Kiegyezés atyjával” és Klauzál Gáborral, a Kiegyezésért folyó küzdelmek második számú vezéralakjával, aki személyes tragédiájaként már nem élhette meg a Habsburg uralkodóház (feje, I. Ferenc József) és a Magyar Királyság (Deák Ferenc és Andrássy Gyula gróf vezette magyar tárgyalódelegáció) között 1867-ben létrejött megállapodást.



 Tóth Avanti Péter tervezte  2017. évi Klauzál kártyanaptár 

A rejtvényfejtés szerelmeseinek az esten egy hagyományos keresztrejtvény (17x17-es) is kiosztásra került. Megfejtendő fősorának kérdése:
Államférfiú volt, jogi tanulmányai elvégzése után Csongrád vármegye szolgálatába lépett, majd a megye követe lett a pozsonyi országgyűlésen. Leghívebb barátja és követője volt Deák Ferencnek. Gróf Batthyány Lajos kormányában, földművelésügyi tárcát vállalt, de a szabadságharc után hosszú időre visszavonult a politikától. Csak 12 évvel később lett újra képviselő, Deák-párti programmal”. 
Vajon kit rejthet a „vízszintes 1”-es sor?...



  Meglepetés  „Klauzál-rejtvény”

Egyéb Klauzálra vonatkozó fejtvények:
Vízszintes 10: Az államférfiú szülőhelye - (4 betű).
Vízszintes 22: Az államférfiú itt halt meg - (6 betű)*
Vízszintes 47: Az államférfiú ezt szervezte meg - (16 betű)
Vízszintes 92: Az államférfiú kortársa és barátja - (6 betű)
A keresztrejtvény a Tolnai Simon (1868-1944) lap- és könyvkiadó által 1895-től megjelentetett Tolnai Világlapja c. képes hetilap, 1943. október 6-ai számában (XLV. évf. 40. szám) jelent meg, 77 évvel Klauzál Gábor halálát követően...
(*Ahogyan a rejtvényben, úgy a Magyarországon 1943-ban forgalomban volt összes általános lexikonban /A Pallas nagy lexikona, Révai nagy lexikona, Tolnai világlexikona, Új Idők lexikona/ egytől-egyig hibásan szerepel Klauzál Gábor elhalálozásának helye...)

Társas-vacsoránk végén átmentünk az étterem Borpincéjébe, ahol a meghirdetett programunk szerint kisorsolásra került a Lics Pincészet által a „Klauzál 150 Emlékév” tiszteletére palackozott 150 üveg Szekszárdi Bikavér „megmaradt” utolsó 3+1 üveg Klauzál-bora. A +1 ü bort a jelenlévők egyhangúlag megszavazták az emlékév sikeresen megvalósult programjai létrejöttében oroszlánrészt vállalt Bartos Mihály tagtársunknak, aki szerényen megköszönve a nagylelkű ajándékot, azonmód azt is kisorsolásra ajánlotta...




 Sorsolási Bizottság  Oroszlánrész elismerése  1. bor győztese: Andrásofszky Csilla



 2. bor győztese: Hajas Ervin  3. bor győztese: Ambrus Károly 4. bor győztese: Kelemen Eörs 

Végül, köszönettel Janzsó János tagtársunknak Sík Sándor (1889-1963) papköltőnk „Regös ének” c. karácsonyi télköszöntését hallhattunk az Andrásofszky Csillával és Ambrus Károllyal kiegészült alkalmi „énekmondó kórus” tolmácsolásában. Majd legújabb („leendő”) tagtársunk Ambrus Károly barátunk szólaltatta meg elmaradhatatlan (hangszer)társát, legkedvesebb tárogatóját...




 Regös trió  Sík Sándor: Regös ének  Búcsúzó tárogatójáték

Fülünkben a záró karácsonyi ének „Adeste fideles” (Ó, jöjjetek, hívek) dallamával indultunk haza...
Szép, tartalmas este volt, méltó elbúcsúztatása az eddigi 12 évünk talán legmozgalmasabb évének.

Folytatás a jövő év Klauzálos programjaival, végén az évet lezáró II. Klauzál társas-vacsorával...


Hódi Szabolcs**
2017. január


(**Bartos Mihály 2016. augusztus 25-i „Klauzál társas-vacsora” kezdeményező javaslatában írtak felhasználásával) 
(A képeket készítette: Kecskeméti Tibor)


Nyomtatható verzió, nyomtatás Továbbküldés, ajánlás

 

Adószámunk:
18474048-1-43
Köszönjük, ha a 2017. évi adóbevallása elkészítésekor gondol a Klauzál Gábor Társaságra és támogatja egyesületünk tevékenységét személyi jövedelemadójának
1 %-ával
, ezzel Ön is hozzájárul a Podmaniczky-díjjal kitüntetett civil, értékőrző és értékteremtő, közösségszervező tevékenységünkhöz, honlapunk fenntartásához és rendezvényeinkhez.

KÖSZÖNJÜK!


Adomány-köszönő emléklap


Adomány-köszönő emlékplakett

Klauzál Gábor (77)
Közhasznúsági jelentések (12)
Egyesületi élet (278)
Közélet (142)
Klauzál Gyűjtemény (7)



KLAUZÁL 150 EMLÉKÉV (49)
Emlékév média-megjelenések (0)
Emlékév programnaptár (1)



1848/49 (40)
Barangolások (33)
Budatétényi Ősök Napja (21)
Díszpolgárok (16)
Helytörténet (18)
Kastélymúzeum (19)
Klauzál Napok Tétényben (96)
Lics Pincészet (15)
Történelmi szalon (32)
Wolf-kripta (13)