Klauzál Gábor
Klauzál Gábor Társaság

Barangolások – Velence magyarja(i)

Sz.Magassy Márta tagtársunk 2006 tavaszán „a lagúnák városában” tett kirándulása során, a Szent Márk térről nyíló egyik kis utcában – egy idén éppen 15 éve leleplezett – érdekes honi kötődésre lelt…
Egy réges-régen megírt írás közzététele!


2006. tavaszán páromtól kapott ajándékképpen Velencébe készültünk. Hogy-hogy nem megneszelte ezt szeretve tisztelt Titkár urunk, s egy késő esti időpontban megcsörrentette igen ritkán megszólaló vonalas telefonunkat. Meghallván a bemutatkozást, párom már nyújtotta is felém a telefont…

S lőn – meghallgathattam a „felhívást keringőre”: „…nem is azért, mintha fontos lenne…”, meg aztán ”…feltartani sincs szándéka a csomagolásban,  csak röviden előadná, hogy már egyszer is keresték…

És így tovább, mindaddig míg meg nem ígértem: ha egy mód van rá megkeresem a garibaldista magyar tiszt Winkler Lajos emléktábláját Velencében, a Szent Márk tér közelében.

Párom, mint tudós „Internet-búvár” megpróbálván előre tájékozódni kikutatta ki is volt Winkler Lajos(1), hol is keresendő egészen pontosan emléke, behatárolta a fellelt helyszínt a frissen vásárolt Velence-térképen, s utánajárt, ki alkotta honfitársunk emléktábláját(2).

Mindezen információk birtokában kedves velencei ismerősünk megadta a pontos helyet: a Szent Márk tér mögött, a Posta épületének falán.




S valóban – miután a japán turistatengeren és az osztálykiránduláson lévő olasz iskolások tömegén átküzdöttük magunkat a szép sorozat emléktábla – mondhatni – fő helyén, pontosan a posta bejárata mellett megleltük a keresett táblát.

Most már csak arra szeretnék egyszer választ kapni titkár urunktól:
milyen kapcsolat van Klauzál és Winkler Lajos között??



Sz.Magassy Márta
a Klauzál Gábor Társaság tagja


2006. május 12.



(1) Csorba László történész, a Római Magyar Akadémia igazgatójának írása a História c. folyóirat 2005/9. számában.
(2) A 2002. november 22-én felavatott emléktábla alkotója: Csíkszentmihályi Róbert szobrászművész.



Magyarázat helyett...

A 2005-ben honlapunkon útjára indított „Barangolások ˜– ...” sorozatunk 2 év után sajnos „elhalt”, legfőképpen amiatt, hogy az úti beszámolókat „lábjegyzetekkel” tervezvén ellátni, ennek elodázása sajnos rabul ejtette a megszületett műveket. A rovat „felélesztéseként” múlt év márciusában végre (és elsőként) kiszabadult fiók(om) fogságából tagtársaink székelyföldi Bikfalva honvéd sírjainál tett 2008-as barangolása.

Most egy még régebbi restanciámat pótoltam...


Határainkon innen és túl, avagy hazánktól távolra utazó tagtársainkat arra kérem mindig, ha módjuk van: járjanak nyitott szemmel, s ha tehetik egy rövid képes beszámoló erejéig örökítsék meg az útjukba eső Klauzálhoz illetve Klauzál korához köthető emlékhelyeket. Így érkeztek írások kölcsei, aradi, brassói, veszprémi, zalakarosi, (a már említett) bikfalvi és eddigi legmesszebbről: párizsi barangolásokból...

Ezúttal az egyik legnépszerűbb olaszországi célpontot, az Adria parti Velencét választó tagtársunkat sikerült (az utolsó pillanatban) felbíztatni, ha már véletlenül arra jár..., tegyen egy kis kitérőt a Szent Márk térről nyíló egyik kis utcába, ahol a Postapalota (Palazzo delle Poste) homlokzatán 2002 óta márványtábla állít emléket, egy Klauzál-kori honfitársunknak, az 1848/49-es európai szabadságharcok velencei küzdelmeiben résztvevő winkelsteini (Luigi) Winkler Lajos (1818-1861) garibaldista ezredesnek, a velencei Magyar Légió (Coorte Ungherese) egykori parancsnokának…

Amint az a megszületett úti beszámoló képeiből is látható, a küldetés sikerrel zárult! 
Sajnos azonban tagtársunk elkövetett egy aprócska hibát. A „Winkler-episztola” munkacímmel elküldött írása utolsó mondatában, meggondolatlanul feltett ugyanis egy kérdést: „milyen kapcsolat van Klauzál és Winkler Lajos között??”, melyre (mondhatnám kézenfekvő magyarázataként a kései közzétételnek) több mint 10 évig kerestem a választ...

És valóban! 
A 2006 tavaszán fel(nem)tett utolsó(!) kérdésemre, most 2017. januárjában kaptam meg a választ...

10 évvel ezelőtt, több levelet is váltottam Csorba Lászlóval a magyar-olasz kapcsolatokkal foglalkozó történésszel (akkoron a Római Magyar Akadémia igazgatója, Direttore della Accademia di Ungheria in Roma), Magyarország Tb. Velencei Konzulátusával, dr. Anna Rossi konzuli asszisztens, Csíkszentmihályi Róbert szobrászművésszel, az emléktábla alkotójával és még eljutottam Winkler Lajos (talán) első hazai kutatójához Lénárt Eszter történészhez is...


  
Csorba László
történész
S hogy miket sikerült megtudnom?

Mivel mint minden tudomány, a történeti kutatás is folyton halad előre, így rájöttem, nincs értelme most közölni a 2006-ban kapott válaszokat. Inkább újra megkértem Csorba Lászlót, aki jelenleg az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi karának Művelődéstörténeti Tanszékén tanít egyetemi tanárként, hogy a mai tudásunk alapján válaszoljon (újra) a tíz évvel ezelőtt feltett kérdéseimre.

Íme az akkori kérdések és Csorba László mai válaszai (köztük a legfontosabb utolsóval!):

- Mi az utca neve, ahol a márványtábla áll, s ha van közvetlen története miért pont oda került?

Az utca neve: Calle Larga Ascensione.
A tábla azért került oda, mert Velence városa már a 19. század végén azt a módszert követte, hogy nem „tapétázta” tele a várost feliratokkal, hanem a Risorgimento (az olasz nemzeti újjáébredési mozgalom) összes jelesebb velencei szereplőjének ebben a kis utcácskában állított emléket, oly módon, hogy az itteni épületek falaira formailag is hasonló (nagyméretű, márványkeretes, bronzrelief-betétes) táblákat helyeztek el. Ezáltal egy kisebb „szabadtéri állandó kiállítás” keletkezett e pontján a városnak. Ebbe illeszkedik, keretében azonos, belsejében azonban egyedi módon Winkler Lajos emléktáblája. Meg kell azonban jegyeznem, hogy hősünk születési évszáma sajnos hibásan van feltüntetve. A korábbi irodalom tévedését vettem át, a helyes évszám, mint azóta kiderült: 1818. Minderről Pete Lászlónak a Garibaldi magyar parancsnokai (2013) című könyvében közölt Winkler-életrajzban lehet olvasni.

- Kik voltak az emléktábla állításának szorgalmazói?

Elsőként Ráday Mihálynak, a Kossuth-díjas operatőrnek és városvédő szakembernek az 1848/49-es forradalom és szabadságharc emlékhelyeit bemutató televíziós műsorában beszéltem erről az ötletről 1999-ben. Majd mint a Római Magyar Akadémia akkori tudományos igazgatója, megpályáztam a támogatást a Kossuth Lajos születése bicentenáriumára kiírt pályázaton 2002-ben. A bizottság megítélte a támogatást és ebből, az Akadémia saját anyagi eszközeiből, továbbá az NKÖM minisztérium segítségével – melyet Dr. Schneider Márta akkori helyettes államtitkár biztosított – valósult meg Csíkszentmihályi Róbert klasszikus szépségű műalkotása.

-  Miért éppen 2002. november 22-én lepleztetett le a tábla?

Mert a magyar vonatkozású kulturális rendezvényeket külföldön sokszor érdemes diplomáciai eseménnyé „fejleszteni”, így Győri Enikő, akkori római nagykövetünk – igen helyesen – arra törekedett, hogy valamilyen jelesebb hazai közjogi méltóság avassa fel a táblát, mert így komolyabb visszhangot kaphat a nyilvánosságban. Ám akkoriban nem járt arrafelé egyetlen kormánytag sem – ellenben Szent-Iványi István, egykori külügyi államtitkár, ekkor az Országgyűlés Európai Integrációs Bizottságának elnöke éppen Velencében vett részt egy EU-s konferencián. Így Győri Enikő nagykövet asszony őt kérte fel a közreműködésre, és az elnök úr remekül le is vezényelte az egész lelkesítő ceremóniát 

- Kik és mikor koszorúzzák az emléktáblát?

A régióban élő honfitársaink – Magyarország Velencei Tiszteletbeli Konzulátusa és a Trivenetói Olasz-Magyar Kulturális Egyesület vezetésével – minden évben március 15-én megkoszorúzzák a táblát.

- Van-e egyéb 1848/49-es magyar vonatkozású emlékhely/sírhely Velencében?

Tudjuk, hogy kb. 25 fő lehetett azoknak a magyar katonáknak a száma, akik 1848 nyarán nem hagyták el a többi császári alakulattal együtt a várost, hanem visszamaradtak a civil védelem erősítésére, és – más dezertáltakkal együtt – mintegy 50-60 fő alkotta meg azután a Magyar Légiót. A jelenlegi adatok szerint Velencétől északra, Murano szigetére vezényelték őket és ott védelmezték az osztrák császári flotta elleni védelemben kulcsfontosságú ágyúállásokat. Elképzelhető, hogy a helyszín közelebbi azonosítása esetén itt akár egy újabb emléktáblát el lehetne helyezni. De ne feledjük, hogy a város vezetésének egyelőre az az emlékzetpolitikai álláspontja, hogy minden 48-as emléket a Calle Larga Ascensione utcácskában kell elhelyezni. Velence történelme ugyanis annyira gazdag megörökítésre méltó részletekben, hogy egyszerűen nem „bírná el” a falfelület, ha mindenhová arányosan kitábláznák azt, ami a múló ezredévben azon a környéken történt. Ennyit a további emlékhelyekről. Ami a sírokat illeti, a helyzet ezügyben is sajátos, mert a világhírű temetősziget, a San Michele sajnos nagyon kicsi, így csak az igazi világnagyságok kaphatják meg azt a kiváltságot, hogy itt állandó sírhelyük legyen (pl. Sztravinszkij). A többiekkel az történik, ami pl. a jeles magyar honvédtiszt, későbbi remek történeti forráskutató, Barátosi Mircse János sírjával történt. Amikor az 1880-as években meghalt, az osztrák-magyar monarchia konzulátusa csak tíz évre vásárolhatott sírt számára. Ezután kihantolták és maradványai névtelen, közös sírba kerültek, mint szinte mindenkié, akinek nem élnek közvetlen hozzátartozói Velencében. Ez a közös, távoli sír-sziget magányos, elkerített hely a lagunában, történeti kegyeleti megemlékezésre nem alkalmas. Mindebből következik tehát, hogy ’48-as magyar sírokra Velencében nem számíthatunk.

- Mit tud arról a történeti kutatás, hogy Klauzál és Winkler találkoztak-e egymással?

Nem tudunk erről, igazi történeti véletlen lehetett volna, mert a tekintélyes felvidéki, Sáros megyei nemes családból származó Winkler nagyon fiatalon katonatiszt lett, és alakulatai nem idehaza, hanem Morvaországban, Stájerországban és Itáliában állomásoztak. Ha néha hazajött szabadságra, nem olyan helyeken mozgott, ahol a nála 14 esztendővel idősebb, politikailag akkor már jelentős vezető szerepet betöltő Klauzál Gáborral találkozhatott volna. A forradalom kitörése is Velencében érte őt. Személyes érintkezés helyett tehát inkább gondolataik párhuzamosságát hasonlíthatjuk össze. Az szinte bizonyos, hogy 1848-ig mindketten ugyanannak a hazai liberális reformellenzéknek voltak a támogatói, amelynek programját az 1847-ben kiadott Ellenzéki Nyilatkozat formulázta. A forradalom és a szabadságharc után azonban politikai útjuk elvált egymástól: az itthon működő Klauzál a kiegyezés támogatójává vált, Winkler viszont külföldön bekapcsolódott a mazzinista titkos szervezkedésekbe, a Kossuth-emigráció egyik fontos tagja lett, később pedig Garibaldi híveként tett hitet egy jövőbeli önálló Magyarország mellett. Nem tudjuk viszont, ha megéri a kiegyezést, kinek az útját követte volna: egyik barátjáét, Türr István tábornokét, aki elfogadta a kiegyezést (és ezzel Klauzálék elvbarátja lett), vagy Dunyov István ezredesét, aki nem fogadta el, és száműzetését immár saját akaratából örökössé téve halt meg Pistoiában. 

Dr. Anna Rossi konzuli asszisztens 2006-ban elküldte nekem a 2002. november 22-i emléktábla állítás meghívóját és néhány fényképet az ünnepélyes leleplezésről:





Az emléktábla avatás
ünnepélyes meghívója
Dr. Győri Enikő
Mo. római nagykövete 
 Dr. Szent-Iványi István
leleplezi a táblát
A frissen leleplezett
Winkler-emléktábla 


 Az ünnepség
dr. Enrico Zoppas, Mo. tb. velencei főkonzulja  
dr. Győri Enikő Mo. római nagykövet  
dr. Szent-Iványi István  


 résztvevői:
Végh Izabella irodavezető (Gaelon Viaggi)
Fáskerti István kőszobrász (az emléktábla kivitelezője)
Csikszentmihályi Éva, a művész felesége
Csikszentmihály Róbert szobrászművész (az emléktábla alkotója)
dr. Ugo Campaner, a velencei onkormányzat tanácsnoka

 
 Lénárt Eszter dolgozata

A velencei konzulátustól megkaptam még Lénárt Eszter történész Winkler Lajos garibaldista ezredesről és a velencei forradalomban részt vett Magyar Légióról 1984-ben olasz nyelven írt dolgozatát, melynek magyarországi megjelentetése azóta is várat magára...


Végül két kép, a  Calle Larga Ascensione utcáról, ha valaki testközelből is szeretné szemügyre venni az Északkelet-Felvidéki Magyarraszlavica* falucskából több mint 1000 km-re elbarangoló hazánkfia emléktábláját:



 Calle Larga Ascensione és a Winkler-emlékltábla

(*Magyarraszlavica szlovákosított múltja utolsó magyar emléknyomai egyikeként a községi temető fával benőtt gazos szélén, honfitársaink pusztuló sírjai közül kiemelkedik egy romjaiban is fenséges öntöttvas síremlék, mely Winkler Lajos szüleinek: Winkler András (1779-1848) és Dessewffy Zsuzsanna (1794-1870) végső(?) nyughelye felett áll őrt...Szimbolikusnak tekinthető, hogy Winkler Lajos édesapja 1848-ban, míg ésesanyja 22 évvel férje halálát követően, március 22-én hunyt el, a két dátumot összeolvasva: 1848. március 22., fiúk élete legnagyobb győzelmének napja...)

Winkler Lajos közvetlen tábla-szomszédjai, egytől-egyik a '48-as velencei küzdelmekben volt társai, jobbján: Alessandro Poerio (1802-1848) nápolyi költő, a forradalom hősi halottja, míg a tér túloldalán (az egykori Procuratie – vagyis a velencei önkormányzat központjának, illetve az osztrák időkben az egykori alkirályi palotának – /ma: Correr Múzeum/ hátsó frontján) két helyi (velencei születésű) politikussal néz farkasszemet: Giovanni Battista Varé (1817-1884) a velencei népgyűlés és az olasz képviselőház alelnöke, későbbi kir. miniszter és Francesco Avesani (1790-1861) a mérsékelt irányzat egyik vezetője.

Ez utóbbi emléktáblájának felirata különben egy(-két) újabb „hungaricumot” rejt:

           Sorretto da virtú di popolo          
in questa reggia
impose allo straniero la resa
22 marzo 1848
 Támogatva a nép erényétől
e királyi palotában
meghátrálásra kényszerítette az idegent
1848. március 22.

És, hogy hol itt a magyar vonatkozás?
Hát a „straniero”-ban! 

Ama bizonyos „idegen” ugyanis, akit a nép erényeitől (magyarán: a felfegyverzett forradalmárok és a velenceiek oldalára átállt „osztrák” helyőrség olasz katonái /+Winkler Lajos/ nyomatékával) támogatott Avesani bárónak sikerült jobb belátásra bírnia – (jelesül: adja föl a várost és csapataival vonuljon ki a szárazföldre) – nem más volt, mint az ekkoron a Habsburg Birodalom részét képező Lombard-Velencei Királyság Velence tartományának polgári kormányzója, gr. Pálffy Alajos (1801-1876) luogotenente...

Lehet ugyanakkor, helyesebb lenne az emléktáblán a „straniero” helyett a többes számú „stranieri” felirat, lévén a véres összetűzést megakadályozó békés kapitulációt nem a helytartó, hanem (e dicsőséget átengedve honfitársának) a másik „velencei magyar” (alias idegen) gr. Zichy Ferdinánd (1783-1862) cs. és kir. altábornagy, Velence város katonai parancsnoka látta el kézjegyével (egyben úgyis mint újdonsült helytartó), mivel „nem bírta rászánni magát annak a városnak a bombázására, amelyet szeret és csodál, és nem akarta, hogy emléke mint barbáré maradjon fenn a történelemben, szemben az ily erényeknek híján álló magyarországi „tábornok-kortársával”, a budai várat parancsnokló Heinrich Hentzi (1785-1849) k.u.k. vezérőrnaggyal, aki 1849. májusában szemrebbenés nélkül szétlövette a pesti Duna-part építészeti műremekeit, megsemmisítvén (többek között) az 1848-as első népképviseleti országgyűlésnek helyet adó Redoutot. Meg is kapta érte még melegében a „nép erényeitől” fűtött jutalmát, egy jól irányzott haslövés formájában, melynek folyamodványaként: kétnapi fájdalmas haláltusát követően „kimúlt” Herr General...
Sajnos Zichy grófnak is felelnie kellett tetteiért: mint „állomáshelyét harc nélkül feladó” parancsnokot az osztrák haditörvényszék bűnösnek találta, melyért kiszabott halálos ítéletet uralkodói erényétől támogatva 10 évnyi várfogságra enyhített ő császári és királyi fensége...
Természetesen Pálffy kormányzóról sem feledkezett meg Ferenc József, s 8 évnyi Statthaltersége „erélytelen” lezárásáért: 47 évesen kényszernyugdíjazta.

További  ̶b̶a̶r̶a̶n̶g̶o̶l̶á̶s̶o̶k̶  kalandozások és mellékszálak (Csorba László „morzsái” alapján):

- Gr. Zichy Ferdinánd nem mellékesen, a „legnagyobb magyar” gr. Széchenyi István sógora (is) volt, felesége – Klauzál Gábor minisztertársának nővére: Széchenyi Zsófia grófnő (1789-1865)...

- A „lo straniero” egy nagyon hosszú múltra visszatekintő, szimbolikus kifejezés, még II. Gyula (1443-1513) pápától származik: „Fuori lo straniero!” vagyis „Ki az idegennel! formában, mikor is a Pápai Állam itáliai befolyását növelendő, szembekerült a francia és Habsburg befolyással. Három és fél évszázaddal később aztán, az olasz egyesítési mozgalmak romantikus hazafiai újra zászlajukra tűzték a pápai bölcseletet, s az osztrákok kiűzetésekor a nemzeti összefogás legfőbb jelszavává tették a „Ki az idegenekkel!”-t. 
Megismerve persze az osztrák megszállók két legfőbb ellenségét megszemélyesítő, Pálffy és Zichy stranieroknak a forradalommal való „szembehelyezkedését”, ez kissé vissza vesz Avesani hősiességéből, mely szerint a „nép erényétől” támogattatván meghátrálásra késztette az ellent...

- A Calle Larga Ascensione utca régies leiratában: Calle Larga de l'Ascension, igen romantikus jelentéssel bír: a „Mennybemenetel terecskéjének sikátora”.  A XIII. századtól ugyanis itt állt a Mária Mennybemenetele templom (S. Maria dell'Ascensione), amely eredetileg a templomos lovagoké, majd a johanniták, későbbi nevükön rodoszi, illetve máltai lovagoké volt, kik adósságaikat mérséklendő a XVII. században eladtak a San Marco káptalanjának, akik (folytatván a stafétát) továbbadták a fizető betegek számára kórházakat működtető Szentlélek Társulatnak, kik végül lebontották a sokadik tulajdonváltáson átesett templomot, melynek foghíján létesült terecske máig őrzi a nevet...


Remélem megérte 10 évet várni...


Hódi Szabolcs
2017. január



Barangolások sorozatunk korábbi írásai:
Barangolások – Kölcse és környéke » (Andrásofszky Csilla, 2005)
Barangolások – látogatás Aradon » (Dobos Károly/Janóczki Katalin, 2006)
Barangolások – a Brassai Társaságnál Brassóban » (Dobos Károly/Janóczki Katalin, 2006)
Barangolások – Zalakaros és Klauzál » (Szepesfalvy Márta, 2007)

 


Nyomtatható verzió, nyomtatás Továbbküldés, ajánlás

 

Adószámunk:
18474048-1-43
Köszönjük, ha a 2017. évi adóbevallása elkészítésekor gondol a Klauzál Gábor Társaságra és támogatja egyesületünk tevékenységét személyi jövedelemadójának
1 %-ával
, ezzel Ön is hozzájárul a Podmaniczky-díjjal kitüntetett civil, értékőrző és értékteremtő, közösségszervező tevékenységünkhöz, honlapunk fenntartásához és rendezvényeinkhez.

KÖSZÖNJÜK!


Adomány-köszönő emléklap


Adomány-köszönő emlékplakett

Klauzál Gábor (77)
Közhasznúsági jelentések (12)
Egyesületi élet (282)
Közélet (142)
Klauzál Gyűjtemény (7)



KLAUZÁL 150 EMLÉKÉV (49)
Emlékév média-megjelenések (0)
Emlékév programnaptár (1)



1848/49 (40)
Barangolások (33)
Budatétényi Ősök Napja (26)
Díszpolgárok (16)
Helytörténet (18)
Kastélymúzeum (19)
Klauzál Napok Tétényben (97)
Lics Pincészet (15)
Történelmi szalon (32)
Wolf-kripta (13)