Klauzál Gábor
Klauzál Gábor Társaság

Klauzál Gábor az emlékezés és felejtés jelenében

A 2016. évi Klauzál Napok Tétényben rendezvénysorozatunk április 23-i, Nagytétényi Kastélymúzeumban megtartott történészi szimpóziumának előadója Bogoly József Ágoston szegedi irodalom- és művelődéstörténész, kultúrakutató írása Klauzál Gábor halálának 150. évfordulójára.

1. Bevezető

  
Klauzál Gábor (1804-1866) ügyvéd, táblabíró, Csongrád vármegye követe, Szeged város országgyűlési képviselője, kiváló politikai szónok, a Batthyány-kormányban 1848. ápr. 7. és szept. 11. között földművelés-, ipar- és kereskedelemügyi miniszter, majd kistétényi birtokára visszavonult gazdálkodó.  

Klauzál Gábor emlékezetét idézem fel. Megközelítésem sajtótörténeti forrásokra összpontosít és a stíluskommunikáció szemléleti síkján a nyelvi formáló képesség és az emlékezet és felejtés váltakozó hullámainak kitett hírlapi kommunikáció szövegeit kutatom.

Különösen tisztelt tekintetes városi közönség! Az 1861-ből származó stíluskommunikációs bravúrral megfogalmazott Klauzál-levélben ez a megszólítás szerepel. A Szeged város közönségéhez írt és 1861. március 17-én a Szegedi Híradó című lap első oldalán megjelentetett Klauzál-levelet a választóival történő, kifinomult közlésen alapuló kapcsolattartás stíluskommunikációs példájaként mutatom be. Majd a Szegedi Híradó című újság 1865. novemberi számaiból két elfeledett cikket választok ki és tárok fel. Ez utóbbi források az 1865. évi választási kampány és országgyűlési követválasztás stíluskommunikációja szempontjából érdekesek. Mire fókuszálhatunk, mi az, ami az említett szempontból érdekes? A megfontoltan haladó gondolkodási és cselekvési stílus, a hatékony, gyakorlatias megoldást feltáró közszereplő-politikus, a konfliktuskezelésben kitűnő, bizonyos értelemben szinte Deák Ferencéhez hasonló kvalitású Klauzál Gábor habitusának forrásközpontú stíluskommunikációs bemutatása hiányt pótol.

Klauzál Gábor szegedi kontextusának felelevenítésekor, a pontosan megőrző sajtótörténeti dokumentatív emlékezetet az idő haladásával elhangolódó információfelejtés közbeszédszerű megnyilvánulási példájával, Móra Ferenc: A vármegye emlői című írásával szembesítem. Tehát összesen négy forrást mutatok be. Ezek közül három cikk a Szegedi Híradó című lapban jelent meg. Ezekben a cikkekben sok egykori stíluskommunikációs mentalitáselem és közéleti-követválasztási politikai szónoklati emlékrészlet is tárolódik és ez által Klauzál Gábor Szegedhez és Csongrád megyéhez kötődő politikai szerepe kap megvilágítást. A szegedi követválasztással foglalkozó kommunikációt és mozgalmas közelképet adó, említett írásokat a Szegedi Híradó című újságban, 1861 márciusában és 1865 novemberében közölték, és az utókor számára ezzel Klauzál Gábor alakjára vonatkozó becses dokumentumok maradtak fenn.    

Móra Ferenc: A vármegye emlői címmel rövid emlékidéző tárcát írt Klauzál Gáborról. A felejtésből Klauzált megemlékezéssel előhívni szándékozó tárcacikkében (Magyar Hírlap, 1932. jún.12.) Móra Ferenc könnyed érveléssel állítja, az emlékezés A vármegye emlői kulcskifejezéssel kódolható bele a Klauzál Gáborral foglalkozó írások emlékezeti sémájába és rendszerébe. Ezt a tárcacikket Móra Ferenc: Napok, holdak, elmúlt csillagok című, 1936-ban a Révai Kiadónál megjelent posztumusz-kötetében is olvashatjuk. Azóta már a szerző összegyűjtött munkái között többször is közölték. Megemlítjük, Klauzál Gábor emlékezetével, életpályájával, halálával, temetésével az egykorú sajtó élénken foglalkozott és történelmi alakjának megörökítését pedig a megjelentetett gyászbeszédekben tanulmányozhatjuk. A Móra Ferenc cikke (első közlés: A vármegye emlői. Magyar Hírlap, 1932. június 12.) által hangoztatott, Klauzál Gáborra vonatkozó lexikográfiai és sajtótörténeti információs forráshiány megléte a panaszolt súlyos mértékben nem tapasztalható, de ennek belátásához körültekintőbb forrásfeltáró kutatói odafigyelés szükségeltetik.                 

Az emlékezés és felejtés jelenében élünk, az emlékveszteség, a felejtés folyamatos, de közben az emlékezet tárnái is állandóan megnyílnak. Az emlékezés és felejtés sajátos módon összetartozik.

 

2. Egy stíluskommunikációs bravúrral megírt Klauzál-levél Szeged országgyűlési követválasztói közönségéhez (1861)

Az alábbi cikket a Szegedi Híradó 1861. március 17 –én, vasárnap megjelent számából az akkori helyesírási formát megőrző módon, teljes terjedelmében közlöm:



„Klauzál Gábor levele Szeged város közönségéhez.

 

            Különösen tisztelt tekintetes városi közönség!

Őszinte köszönetet nyilvánitok e nagybecsü megtisztöltetésemért Szeged bel- és fölsővárosa tisztelt választóinak, és alárendölvén mindent a forrón szeretett hon iránti tartozásnak, polgári kötelességemnek ismerem – kivált hazánk jelen kétes állapotában – a rám ruházott képviselői megbizást elfogadva, a jövő hó 2-ik napjára összehívott országgyűlésen az ország törvényes önállása, függetlensége és alkotmányos szabadsága tökéletes helyreállítására és biztositására irányzott nehéz küzdelemben hű ragaszkodással, tisztelt választóim előtt is ismeretes nyilvános életem elveihez, gyönge erőmhez képest résztvenni.

Csak azt sajnálom, hogy egészségem gyöngélkedő állapota, mely javulásnak indult ugyan, de tekintve kivált az országgyülés e közelgő határidejét, még mindig óvatosságot igényel, szándéklott  megjelenésemet tisztelt választóim becses körében meg nem engedvén, megfoszt az irántok érzett őszinte tisztöletem és köszönetem személyes kijelenthetősége ohajtott élvezetétől.

Soha nem változható tisztöletömet nyilvánitván egyszersmint a nékem számtalan okoknál fogva elfelejthetetlenül kedves Szeged városa nagyérdemü összes közönsége iránt s e nyilatkozatomat a bel- és fölsővárosi választókerület tisztelt közönségével közöltetni kérvén, hazafiui őszinte tisztelettel maradok a Tekintetes Városi Közönségnek

Budán, 1861. tavaszelő 14-én

alázatos szolgája

Klauzál Gábor , s. k.


3. Klauzál Gábor szegedi emlékezete (1865)

Az 1865. nov. 2-án, csütörtökön megjelent Szegedi Híradó című újság első oldalán szerzői aláírás nélkül olvasható, Klauzál Gábor Szegeden című cikket teljes terjedelmében, az egykorú helyesírást megtartva közlöm:

„Klauzál Gábor Szegeden

Köztiszteletben álló hazánkfia s városunk első polgára a bel-felsővárosi kerület több választóinak felkérésére okt. hó 27-ike éjjelén körünkbe jövén, másnap falragaszok hirdeték, hogy ugyanazon hó 29-én d.e. 10 órakor a kaszinó termében óhajtja választóit üdvözölni.

A mondott nap Szeged népére nézve alkotmányos örömünnep vala.

  

Reggeli 9 órakor a nép minden osztályából számosan gyűltek össze a kaszinó díszes teremében, s nagy néptömeg foglalta el a ház előtti tért is. Innen Osztróvszky József 61-iki polgárnagy vezetése alatt kocsikon, az ünnepelt férfiú nevét viselő nemzeti zászlóval, küldöttség ment idősb Felmayer Antal ur házához, hol Klauzál szállva volt, őt a választók gyülekezetében megjelenésre felkérni. Nemsokára visszatérvén a küldöttség, Klauzál az utcán álló sűrű néptömeg öröm „éljen” kiáltásai közt jelent meg a teremben; - hol Osztróvszky József a szószékre lépvén, - az ünnepelt hazafit következő rögtönzött beszéddel mutatá be választóinak:

„Tisztelt polgártársak! Klauzál Gábor ur, ki az 1861-iki országgyülésen oly dicsőn képviselte kerületünket, számos választó fölkérésére szives volt körünkben megjelenni, hogy önöket itt személyesen üdvözölhesse, s egyuttal képviselői programját is megismertesse. Más alkotmányos nemzetek példájára hazánkban is szokássá vált immár, hogy a követjelöltek ugynevezett programm kibocsátása által politikai hitvallásukat, s a lényegesb napi kérdések megoldásánál követendő elveiket és irányukat választóik előtt föltárják.

Nem levén már honunkban sem a követek küldőik utasítása által kötve, eme szokást nemcsak fölöslegesnek nem tartom, hanem szükségesnek látom, főleg akkor, midőn valaki oly kerületben lép föl, melynek választói előtt politikai hitvallása ismeretlen.

Azonban a jelen esetben ennek szüksége nem forog fenn, mert azt tartom, hogy reánk nézve a legmegbizhatóbb programm maga Klauzál Gábor (harsány „éljen!” és „ugy van”) a legbiztosabb kezesség Klauzál Gábor politikai multja, s e dicső multban azon nemes harc, melyet számos országgyűlésen a nemzet szabadságaért s hazánk jobbléteért soha nem csüggedő kitartással vívott. (Kitörő „éljen” és ugy van!” kiáltások.)

Én tehát meg vagyok győződve, hogy az önök osztatlan érzületét fejezem ki akkor, midőn köztiszteletben álló hazánkfiát programm adás helyett arra kérem fel, hogy azon alapelveket, melyek a jövő országgyülés főfeladatát képező kérdések megoldásánál, nézete szerint követendők lesznek, velünk tudatni sziveskedjék. Ezt én szükségesnek tartom minmagunk végett. – Mert uraim válságos időket élünk! S az ily válságos időben sokkal nehezebb a tájékozás, mint rendes állapotban; főleg most, midőn a birodalmi tartományok változott viszonyai uj követelményeket s uj eszméket szültek, melyekre nézve sokfelé ágazhatván a vélemények, vajmi könnyen fogalomzavart idézhetnek elő.

Ámde az ily nehéz időkben mindig adott a gondviselés oly férfiakat nemzetünknek, kiknek bölcsessége az eszmék tisztázásában és egyesítésében üdvös kalauzul szolgált. Ilyen kalauzzal áldott meg minket a gondviselés Klauzálunkban is; - ki nemcsak nevénél, de épen lényénél fogva hivatva van arra, hogy a jelen válságos időben utmutató vezérünk legyen. –

Tiszteletteljesen kérem tehát nagy hazánkfiát: sziveskedjék saját nézeteinek előadásával számunkra is kijelölni azon irányt, mely közérzületté képződve keblünkben, azon magatartás alapjául szolgálhasson, mely minden alkotmányos törvényhozásnak legerősebb erkölcsi támasza. Éjen a haza!”

A szónok beszédének helyeslését tanusító szűnni alig akaró „éljen!” kiáltások között foglalá el Klauzál a szószéket. – A jólismert, de rég nem látott kedves arcon látható volt azon meghatottság, melyet polgártársainak lelkesült öröme a nagy férfiú kebelében fölidézett. Nehéz idők multak el fölöttünk, mióta Szegednek népe utolszor látta szeretett vezérét, a nemzet sulyos harcaiban megedzett – most már ősz bajnokát, ki könytelt szemekkel, a meghatottság rezgő hangján másfélórai feszült figyelem között tartott beszédet.

Sajnáljuk, hogy ünnepelt követjelöltünk tömör, s nemcsak helyi és országos, hanem mondhatni birodalmi érdekű beszédét szószerint nem közölhetjük, mert arra az ismert jelességű szónok, szokás szerint, csak a szóbajött tárgyak rövid följegyezésével készült el; mindamellett, hogy a lelkes beszédnek némi nyoma maradjon, adjuk itt annak leghalványabb másolatát.

Nagyérdemű követjelöltünk üdvözölvén választóit, megköszönte a bizodalmat, melylyel iránta folyvást viseltetnek; a felhivást kötelességének ismerte elfogadni, s változó egészsége dacára lejött választói közé. Az 1861-iki országgyülés után választói előtt szintén változó egészsége miatt nem jelenhetett meg; s ezuttal sem biztosíthatja választóit, hogy elválasztatása esetére megjelenhet-e megköszönni a bizalmat, azért előre is fogadják köszönetét. A hazafiúi kötelességekre térvén át, azokat teljesíteni - mint mondá - mindenki minden jutalom nélkül tartozik; mindamellett ha a hazafiak a hiven teljesített kötelességért jutalmat osztanak, e jutalom legszebbike azon bizalom, mellyel országgyűlési képviselőséggel ruháznak fel valakit. Szólót programm előterjesztésétől megkimélték, mivel a választók nagy része ismeri őt, ki velük öröm és üröm-napokat hosszu évek során át együttélt; nyilvános élete pályáját a haza és választói ismerik; az ujabb nemzedék, mely a szomoru idők alatt serdült fel, az idősebbektől szerezhet tudomást.

Némely tárgyakról, melyek az országgyülés folyama alatt lesznek elintézendők kiván szólani, nem irányadásul ugyan, mint Osztróvszky József barátja mondá, hanem csupán tájékozásul.  

Mindenekelőtt a sarkalatos törvények helyreállítása szükségeltetik, mert a törvények közül egyet fenntartani, másikat elejteteni nem lehet, mert más körülmények között ismét más törvények jöhetnek szóba, és igy sarkaiból kifordulhat az egész törvényes állapot; minek kedvezőtlen eredményei előre láthatók.

A szeptember 20-iki manifestumról, melyet Ő Felsége népeihez intézett, melegen beszélt. Nagy elhatározásra és szilárd akaratra mutat az, - mondá – midőn maga az uralkodó kimondja, hogy a kormányzási-rendszer hibás, s felhívja népeit, hogy az ország ügyét alkotmányos uton intézzék.

Az eddigi kormányférfiak a birodalmat egygyé akarták olvasztani az egyeduralkodás, az absolutismus által; azonban az experimentatio nem sikerült, mert a helyett, hogy az akár a birod. külhatalmi állását növelte, akár a kereskedést, ipart közvagyonosodást elősegítette volna; inkább gyengítette és a közelszegényedést idézte elő, s midőn a fejedelem meggyőződött arról, hogy a tanácsosai által követett eljárás Ő Felsége magasztos célját elő nem mozditja, saját elhatározásából kibocsátotta szeptember 20-iki  manifestumát és felfüggesztette a februári alkotmányt, mely hogy nem is volt alkotmány, ezt, ugyhiszi, senki sem vonja kétségbe.

A sanctio pragmatica a mi alaptörvényünk, mely a magyar szt. korona népeit a többi örökös tartományokkal  e g y ü t t e s  életre utalja ugyan, de  e g y g y é  nem olvasztja.

A megnyitandó országgyűlésnek magasztos hivatása bennünket az alkotmány teljes élvezetébe visszahelyezni; de lehet, hogy addig nagy küzdelmek várnak reá, mert ne feledjék, hogy olyanok is vannak, kik az alkotmánynak nem barátai, s kik annak fejleményén nem örülnek. Mit fog eredményezni az országgyülés, előre látni nem lehet; de arra különösen figyelmezteti a választó közönséget, hogy ne itéljen az országgyülés folyama alatt azonnal, s ha valami épen nem megy mindjárt kedve szerint, ne dobjon az országgyülés müködése elébe követ, hanem legyen türedelmes, higgadt; férfias magatartásával kísérje figyelemmel az országgyülés munkálkodását befejezéseig; ne szolgáltasson szomorító eljárásával okot az alkotmány elleneseinek a gyanusításra és a jó siker kockáztatására.

Beszélt Szt. István koronája integritásáról, az erdélyi unióról és a horvát atyafiakról, kikkel annyi századokon keresztül jó- és balszerencsében együttéltünk; az alkotandó törvények által a régi frigy megujulását és szilárdítását reméli.

A közös ügyek elintézésére nézve Deák Ferenc nagy hazánkfia husvéti cikkére utalt. Szóló Deák Ferenc leghübb kisérője, s vele tökéletesen egy véleményben van; ismeri a nagy hazafi vágyait, óhajtásait, tanuja a forrón szeretett haza ügyébeni küzdelmeinek; ismeri tántoríthatlan jellemét, bölcsességét. Századok múlhatnak el, - mondá – míg a hazának ismét ily bölcs fia leend. Megható és elragadó volt beszéde, midőn nagy hazánkfiáról a szeretet meleg kifejezésével s egészen elérzékenyülve szólott, kinek nevére a közönség háromszoros éljennel válaszolt.

A felelős ministeriumról és a megyei, városi municipiumokrol szólván fölemlíté, hogy némelyek e kettőt nem tudják egymással megegyeztetni, pedig azok telyesen összeférhetnek. Előadá, mikép 1848 előtt a kormányzásban collegialis rendszer volt gyakorlatban és a felelősségre vonatkozó törvényeink is vannak. Az 1848-iki törvényben a collegialis administratio egyes kezekbe ment át, hogy egyes névhez köttessék a felelősség. 1848 előtt a megyei municipiumok a kormány rendeletek ellen felirtak, representáltak, és ha a kormány nem akarta megmásítani rendeletét, királyi biztost küldött a megyére rendeletének végrehajtására.

A megyei helyhatóság jogköre az 1848-dik év előtti gyakorlatból lévén fejlesztendő, a megye a ministerium irányában a régi eljárást gyakorolhatja: felirhat, reprezentálhat, és ha a minister kiadott rendelete végrehajtása mellett marad, a régi kir. biztosi hatalommal küldhet ki valakit a megyére a rendelet foganatosítására,  miért azonban az országgyűlés előtt felelős. Tehát a vitát mégis az országgyűlés dönti el s vagy helyesli a minister eljárását vagy kárhoztatja; a megyének mindkettőbe bele kell nyugodni s igy a kérdés megoldást nyer.

A szabad kereskedésnek embere lévén szóló, már akkor midőn alkalma volt a téren rövid ideig müködhetni a haza és birodalom érdekében, ez irányban indította meg a tárgyalást, felszólítván a Bécsben székelő ministert, miszerint bizonyos számú egyéneket nevezzen ki, s ő maga is kinevez, kik aztán ahol a bécsi ministernek tetszik összejöhetnek. Az értekezés meg is indult, azonban ezen ügyet be nem fejezhette, mivel bekövetkezett a szomoru idő, melyben hazafias kötelességének tartotta lelépni.

Szóló ugy hiszi, hogy bizonyos évek, például 8 év alatt elrendezhette volna ez ügyet, fokonként egyengetvén az utat a szabad kereskedés felé, kezdetben védvén az ipart, fejlesztésére irányt adott volna.

Gyárosaink s iparosaink külföldre küldvén gyermekeiket, hogy azok ott szorgalmuk által elsajátítsanak mindent, mi a verseny megállására kivántatik; a sorompók önként lehullhattak volna.

Ugy de hol vagyunk ma? Egy pár példát hoz fel, felvilágosításul a magyarországi borokról és szeszgyártásról, előadá mily balul fogják fel az illetők az ország állapotát, és mily kevés az eredmény. Oly szerződéseket kötöttek, melyek igen csekély mértékben eszközlik az óhajtott cél elérését; mit is lehet tőlök várni, midőn az ország belviszonyát nem tanulmányozzák, egyoldalu szempontból indulnak ki, minek mindig káros hatása van.

Ha a kereskedelem és ipar mezején előhaladt Belgiumra vetjük figyelmünket, mely hajdan Ausztria fenhatósága alá tartozott, bámulva szemléljük virágzó állapotát, vasutai csillag formában szelik keresztül az országot, kereskedése, ipara nagyszerű, vasutain a szállítás egy harmaddal bizonyosan olcsóbb, mint nálunk. Vasutaink igazgatóságai Bécsben székelnek igen szép fizetéssel; ha valami előadja magát, leirnak a vidékre az alárendelt és csekély fizetéssel ellátott hivatalnokokhoz, kik a szállítás gyorsításával a munka szaporítással, miután ebből magukra nézve semmi haszon sem hárul nem törődnek; oly jelentéseket terjesztenek fel, miknek az országra nézve semmi jó következése sincs. A tarifák leszállításával bizonyos a forgalom növekedése s ezáltal a vasúti személyzet napi-munkája szaporodnék, a fizetés pedig maradna a régi; az illetőkre jobb ha minden ugy marad, mint azelőtt volt. A kereskedés tehát nem haladhat. Már az is különös, hogy a liszt kivitel drágább mint a buzáé, holott nem buzát, de lisztet kellene kiszállítanunk.

A birodalom fővárosa aggodalommal tekint az alkotmány fejleményére, és azon bal hiedelmet táplálja, miszerint merev központosítás nélkül vagyonosodása csökken; már pedig ha mi nem boldogulhatunk, a mi szegénységünket előbb-utóbb ők is érezni fogják, az elszegényedés hozzájok is beköszönt, pedig azt kényelemreszokott nép jobban meg fogja sinleni, mint mi, kik megszoktuk a szegénységet már, mig lelkünk a szenvedések alatt megerősödött. – Én ugy hiszem, tisztelt választók – emelé ki a szónok – bennünket nem lehet kiéheztetni. – De, folytatá, ha mi saját ügyeinket rendezhetjük, vagyonunkban gyarapodhatunk, miután a fejedelem köztük lakik, az udvartartás is ott van,  s hazánkból is hihetőleg sokkal több fog kiszivárogni hozzájuk mint eddig, midőn életerőnk mind-inkább fogy; nekik épen nincs mitől félniök.

Az administratio is a lefolyt évek alatt különös volt, csupa ellenőrző egyénekkel volt minden hivatalnok körül hálózva, és mi történt? az, hogy egy helyet mindig többen gazdálkodtak s ha például valamit építtetett a kormány, az mindig majd még egyszer annyiba került, mintha valami magán egyén épittette volna a maga számára. Alkotmányos életben teljes nyilvánosság mellett ily eljárás alig képzelhető; több ellenőrködő embert százszorosan potol egy becsületes ember.

Miután szóló az alkotmányosságot szivből szereti, kivánja hogy a közigazgatási tisztviselők és törvénykezési birák választás alá jussanak. Ez utóbbiakat illetőleg némelyek azon véleményben vannak, hogy a választott biró nem oly független és részrehajlatlan, mint kinek hivatala, kinevezés által teljesen biztosítva van; de ez téves vélemény. Igaz ugyan, hogy csak a legközelebbi multban is nem mindenütt az értelmiséget, jellemet, becsületességet keresték, hanem sokat engedtek a rokon érzelmeknek is a választásoknál; azonban ezen, a rendkivüli viszonyokat tekintetbe véve, megütközni nem lehet; ugy de ha a politikai hullámzások lecsendesülnek, nem lehet azt hinni, hogy az emberek magán személyes ügyöket a közügy érdeke felé emeljék, s ha a becsületes és igazságos tisztviselők és birák a teljes nyilvánosság mellett müködnek,  jellemekről, eljárásokról a nép biztos tudomást szerez, nem fogja őket a választási sorsolásnál elhagyni.

Szóló halgatóinak többszörösen nyilvánitott helyesléséből azt tapasztalja, hogy választói elveiben osztoznak, ezt örömmel fogadja. Legyenek meggyőződve, hogy az országgyűlés a nemzet sarkalatos jogaiból feladni semmit sem fog, de mindent el fog követni, hogy a Szt. István koronája alá tartozó országok a többi örökös tartományokkali együttes létezését, a birodalom nagy hatalmi állását, a felséges uralkodó trónjának fényét biztosítsa. Ezek után szólló egy és fél óra hosszáig tartó és számtalan „éljen” és helyeslés által félbeszakitott beszédét bezárandó, választói jóindulatába és szíves emlékébe ajánlván magát, a szószékről lelépett. ” 


4. Klauzál Gábor emlékezete. Országgyűlési követválasztás 1865-ben, Szegeden

Forrásértékét tekintve és a korszakba történő beavatás szempontjából Az utóbbi napok eseményei s a követválasztások Szegeden című, szerzői aláírás nélkül a Szegedi Híradó 1865 november 16-án, csütörtökön, az első oldalon megjelent cikkből, az egykorú helyesírást megőrző módon, a Klauzál Gáborral foglalkozó szövegrészt betűhíven idézem:

„Az utóbbi napok eseményei s a követválasztások Szegeden

Az a hír, hogy Klauzál Gábor, országosan tisztelt nagy hazánkfiával szemközt az utolsó napokban néhányan egy másik jelöltet is akarnak fölléptetni, - nem kis mozgalomba hozta városunkat.

Szombaton reggel, amint a hir szétterjedt városunkban, a meggondolatlan törekvés ellenében a Klauzál nevével díszlő zászlók a bel- és felsőváros részekben mindenfelől előtüntek. A választók – kik ellen-törekvésre nem gondoltak - többek figyelmeztetése s különösen a bel- és felsővárosi lelkészek szónoklatai által történt lelkes felhívás folytán tömegesen siettek magukat bejegyeztetni, nehogy a választási-jogtól elessenek. – Hogy mily nagy volt azok száma, kik e napon magukat beiratták, megitélhető abból, hogy midőn szombaton este majd 14 napi beiratás a két városrészben csak 625 választót eredményezett, - vasárnap estig a szám 1186-ra növekedett, s igy e napon 561 iratta be magát e kerületben.

Este a szinházban szines cédulák szórattak le a páholyokból és a karzatról következő felirattal: „Éljen Klauzál Gábor, városunk jeles fia, a haza kitűnő szónoka, Szeged palánk-felsővárosi kerületének országgyülési követe!” Másnap reggel már minden ember fövegén a fentebbi sorok voltak olvashatók, s nemcsak a bel- és felső - városi polgárok, hanem az egész város sietett kifejezést adni azon meggyőződésnek, hogy Szeged városát Klauzál Gábornál méltóbban senkisem képviselheti. –

Vasárnap este Nagy Pál „Mátyás királyhoz” címzett vendéglőjében, állitólag meghivás folytán, gyűltek össze számosan azok közül, kik ellenjelöltet óhajtottak, hol későbben L. D. ur is megjelent s hozzá intézett felszólítás folytán lemondólag nyilatkozott.

Hétfőn az ellentörekvés minden nyoma elenyészett, s mindenfelé csak Klauzál Gábor nagy hazánkfia nevével diszlő jelvények voltak láthatók. Estve Zsótér Andor ur egy ívet bocsátott ki városunk előkelőbb polgáraiból, melynek folytán mintegy 150 választó a felsővárosi volt kaszinó helyiségében lakomára gyűlt egybe. – Az étterem az ünnepelt hazafi élethű, koszorukkal és zászlókkal ékitett arcképével volt diszítve; minden vendég fövegére tüzé az „Éljen Klauzál Gábor követünk” feliratu jelvényt; a társaság a zene vidám hangjainál fellelkesült, s e lelkesültség határtalanná vált, midőn Osztróvszky József ur szokott ékes nyelvén az ünnepelt férfiu, a másnap választandó követ, a haza érdemkoszoruzott fiára, Klauzál Gáborra emelte poharát. Az éljenek egy hatalmas és szünni nem akaró menydörgéshez hasonlítottak. – Több jelenlevő indítványára azonnal következő távirati sürgönyt intéztetett az ünnepelt követjelölthez: „Mintegy 150 választó lakomára gyült össze s leirhatlan lelkesedéssel harsogtatja: „Éljen Klauzál Gábor követünk!” – Egyik felköszöntés a másikat érte, s a társaság 11 óra körül a legjobb kedélylyel oszlott szét.

Kedden délután az utcákon két kiáltvány volt olvasható, egyikkel több belvárosi választó felszólította a belvárosi összes választókat, hogy szerdán reggel 8 órakor a kaszinóban sziveskedjenek összegyülni, honnan zászlóval s zenekísérettel vonulandnak a választás helyére. A másik tartalma következő:

„P o l g á r t á r s a k !

Alig volt nemzetünknek országgyülése, mely annyira igényelte volna a haza legjelesebb fiainak közremüködését, mint a küszöbön levő; mert a nemzet jogai, alkotmánya, önállósága, szellemi és anyagi érdekei forognak kérdésben. Ez okból minden választókerületnek szent kötelessége odatörekedni, hogy a haza ügyét a legderekabb, kipróbált s értelmesb fiaira bizza.

Az ország szive a haza legnagyobb fiát,  D e á k  F e r e n c e t  választja meg egyhangúlag. – Szeged, az ország legnagyobb magyar városa sem képviseltetheti magát méltóbban, mint ha Deák Ferenc pályatársát, annak legbuzgóbb követőjét, az országgyülési küzdelmekben edzett hazafit, az érdemekben gazdag s kitűnő szónokot, e város jeles fiát –  K l a u z á l  G á b o r t  választja meg most, ugy, mint 1861-ben, egyhangúlag országgyűlési képviselőül, azon férfiut kit 100 kerület méltán irigyelhet tőlünk, s ki mellé követjelöltül más nem állhat, mert sértené az ország közvéleményét, sértené Szeged hazafias érzületét, mert a haza Klauzált várja tőlünk. Azért.

Ki hazáját szereti,
Klauzál Gábort élteti!


Éljen is mint Szeged palánk-felsővárosi kerület követe”

A központi bizottmány az utóbbi két napon mindig együtt volt, hogy a netán fölmerülendő panaszokat a törvény értelmében orvosolja. Azonban panasz nem igen fordult elő.

Szerdán, vagyis tegnap reggel mindkét kerületben a követválasztáshoz fogtak, és Szeged város választó polgárai ujra gyakorolták az emberi s alkotmányos jogok legszebbikét: megválasztván országgyülési-képviselőiket. –

A palánk-felsővárosi kerület választói reggeli 8 óra után a belvárosi kaszinó helyiségében gyültek össze, s onnan huzódtak, példás rendben, harsogó zene s lengő zászlók elölvitele mellett a választás helyére, a felsővárosi volt kaszinó teremébe, melynek karzatát szép női közönség foglalta el.

A terem, mely Klauzál Gábor arcképével s zászlókkal volt díszítve, egészen megtelt választókkal, kik egy felkiáltásra, mely Klauzál Gábor nagy hazánkfia nevét hangoztatta, harsogó szünni nem akaró éljennel válaszoltak.

Ekkor Takács Mihály választási elnök szószékre lépvén, előadta, hogy a nemzet négy évi némaság és sok szenvedés után képviselői által ismét megszólalhatván, Szeged számára is nyitva az ut, hogy az országgyülésen magát követei által képviseltesse; ennek folytán ő, ki ezuttal másodizben szerencsés elnökként a választást vezetni, felszólítja a választókat, hogy kiki éljen jogával, s legtisztább meggyözödése szerint nevezze meg kit óhajt az országgyülésre követül küldeni.

Erre a választók  K l a u z á l t  egyhangúlag kikiáltották Szeged város országgyülési képviselőjének. – A viharos és hosszantartó éljenzés után a központi választmány elnöke lépett a szószékre, s egy jeles beszédben, melyet jövő számunk hozand, előadta, hogy mit kíván ő az országgyülési követtől, s az utóbbi napok történetére vonatkozólag rövid, de velős megjegyzéseket tett, melyek átalános tetszéssel s a helyeslés élénk kifejezésével fogadtattak. A beszéd végeztével ismét szünni nem akaró éljenekben nyilatkoztak a választók Klauzál mellett. Végre a választási elnök ismételve kérdést intézett a választókhoz, hogy nincs e valaki, ki mást kivánna képviselőül. Mire ismét harsogtatták Klauzál Gábor nevét. Mire az elnök Klauzál Gábort egyhangúlag megválasztott követnek, s a gyűlést befejezettnek nyilatkoztatta. Ezután a választók szép rendben szétoszlottak, mig egy nagy rész zeneszó mellett, zászlókkal bejárta a bel- és felsőváros utcáit; a nap közörömének adva kifejezést. – (…).”


5. A felejtés oldódása. „Mikor Klauzál meghalt már volt újság Szegeden.” (Móra).
A 2002-ben kiadott Új Magyar Életrajzi Lexikon III. (H-K) Klauzál Gábor-szócikke

A vármegye társadalmi-politikai irányítási-igazgatási és népképviseleti keretei befolyásolták Klauzál Gábor pályájának alakulását. A Móra-féle „A vármegye emlői” kifejezéssel érzékeltetett megközelítés eredetét  Klauzál Gábor biográfiai adatai támasztják alá. Az emlékezet és felejtés közelmúltjában és jelenében Klauzál Gábor pályaképének, életrajzának újabb lexikográfiai feldolgozottságát mutató és frissítő kézikönyvből, a felejtés oldása céljából a Klauzál Gábor-szócikkből idézem.

„1824-ben Pesten ügyvédi vizsgát tett. 1824-től Csongrád vm. t. törvényszéki ülnöke. 1827-ben Csongrád vármegye egyik ogy. követévé választották, ezt azonban betegsége miatt nem fogadta el. Az 1827. évi orsz. összeírás alkalmával Esztergom vm-i összeíró biztos, 1828-ban Horváto.-ban Deák Antallal együtt nádori biztos. Az 1832-36-i, az 1840. és 1844. évi ogy.-en Csongrád vm. követe és a reformellenzék egyik vezére. Az 1840-ben felállított, a Btk. és az ezzel kapcsolatos intézkedések bevezetésére létrehozott orsz. választmány tagja. Az 1843-44. évi ogy.-en a haladópárt és az ellenzék vezére. Amikor 1844 után megerősödött az abszolutisztikus hatalom, a politikai élettől lényegében visszavonult, s a társ. és egyesületi életben fejtett ki élénk tevékenységet. Az 1847-i évi ogy.-en rossz egészségi állapota és feleségének halála miatt nem vet részt. 1848-ban kezdettől fogva támogatta a forradalmat. 1848-ban a pesti közcsendi bizottmány tagja, a Pest városi központi választmány h. elnöke. 1848. márc 23. – ápr. 7. között az ideiglenes rendőri orsz. bizottmány tagja; 1848. ápr. 7.-szept. 11. között gr Batthyány Lajos kormányában földmívelés-, ipar- és kereskedelemügyi min. volt. A min.tanácsban Batthyány Lajossal és Deák Ferenccel következetesen a mérsékeltebb és az udvarral való végső szakítást elkerülni akaró álláspontot képviselt. A pesti népképviseleti ogy-ben erőteljesen támadta a radikális baloldalt, gr. Lamberg meggyilkolása után követelte a felelősök megbüntetését. Kossuth Lajos politikájának teljes győzelmét követően, 1848 őszén visszavonult a politikai élettől. 1849 után gazdálkodott, tétényi szőlőit művelte, rokonait segítette, rossz egészségi állapota miatt gyakran kereste fel a helgolandi tengeri fürdőt. Az 1861-i és 1865. évi ogy.-en Szeged képviselője volt. F.m.: K.G.földmívelés, ipar és kereskedelmi minister által 1848. jún. 9. kiadott céhszabályokat módosító rendelet. (Pest, 1848, 1861, németül, 1848) ; K.G. és Tanárky Gedeon beszédeik (Pest, 1861). – Irod.: Reisinger Ferenc: Ungarns politische Charaktere. (Mainz, 1851); Barta László: Szabad Szentes városának képviseleti és igazgatási rendje 1837-40-ben. K.G. reformtervei. (Tan. Csongrád m. történetéből, 1986).” 

 


Móra Ferenc: A vármegye emlői című, csevegő hangnemű tárcacikkének stílusa is beleillik abba a jellemzésbe, amit Schöpflin Aladár adott Móra írásművészetéről:„Áradva ömlik a szó az ajkán – ő az utolsó képviselője a régi magyar társaságok ama formájának, mikor az együtt ülő társaságban egy valaki „leteszi a garast”, és egymaga beszél egész estéken, megeredt szóval, kényelmes bőséggel, fesztelenül elkalandozva a képzettársítás kanyargós útjain, ötletről-ötletre, anekdotáról-anekdotára. Beszélgetéséből nagyon rokonszenves, meleg kedélyű, felvilágosult magyar ember alakja bontakozik ki, aki rendkívül jóízűen, bár terjengősen tud beszélgetni, láthatólag élvezi a maga szavát, az érzülete emberséges és szabadelvű, nincsen benne harag és keserűség, mindenképpen derék, jó ember. Az író alakja, hangja, derűs világszemlélete adja a varázsát, sokkal inkább, mint amit elmond. A legharmonikusabb lélek diszharmóniával tele korunkban.” (In: Schöpflin Aladár: A magyar irodalom története a XX. században. S.a. r.: Sebes Katalin. Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1990. 412. p)

 „Móra Ferenc: A vármegye emlői       

Valahonnan megkértek, hogy írjak megemlékezést Klauzál Gáborról, a reformkor nagy emberéről, aki most száz esztendeje szólalt föl először a pozsonyi diétán. Nem történelmet, dehogy! – azt komoly embertől kérnek. Éntőlem valami olyan írást kívántak, amit még a komoly emberek is elolvasnak, például a politikusok. Sőt, éppen az volna jó, ha úgy festeném meg a régi politikust, hogy a mostani politikusokat gondolkozóba ejtené.

Tisztában voltam vele, hogy ez képtelen föladat, de vállaltam. Nekem ugyan nem gyöngéim a miniszterek, de a Kossuth minisztere mégis más. Az egyetlen miniszter, akivel mindennap találkoztam, mégpedig a saját házamban, a kultúrpalotában. Itt az utolsó húsz esztendő alatt sok mindenféle nagyúr megfordult, némelyiket el is engedtem volna – Franchet d’Espérey úgy belénk szeretett, hogy kétszer is végigfütyörészte a nagy könyvtárunkat - , csak éppen magyar minisztert nem volt alkalmam köszönteni. Volt egy, aki eljutott a kapuig, de ő nem jött be rajta, én meg nem mentem ki, mert népgyűlésen elnökölt a nagyúr, aki elhitte híveinek, hogy a mi lépcsőföljárónk a legstílusosabb politikai tribün. (Ugyan lehet is benne valami, mert a gyerekek is itt szokták a ródlihoz címzett nyaktörési gyakorlataikat végezni.) Elég az hozzá, hogy a magyar ipar és kereskedelem első minisztere hozzátartozik a kultúrpalotához két példányban is, s ezért van vele mindennapos találkozásom. Kis-pecsétnyomó szobra – Vastagh György finom és kecses műve – byroni redőzetű köpönyegével a palota végén méláz a világba a fenyvek alól, a fiatal Klauzál ez, inkább lírikus, mint államférfi. A másik bent a lépcsőházban, szemben a kapuval, Barabás festménye, szomorú, fáradt öregember, „minden mindegy itt” szemekkel – az már a Kossuth minisztere.

A reformkorszak politikusa, negyvennyolcas államférfi, Kossuth minisztere, Szegeden van eltemetve – mit tudok én még ezenkívül Klauzálról? Igen, valami szójáték is visszarémlik a gimnazista tudományomból. Klauzál – kalauzul áll. Meg a klauzulák nagymesteréről is hallottam volna valami diétai szállóigét. Klauzál clausulae nomen et omen habet… De hát ez csak történelem, s ez nekem nem elég. Az emberről kellene valamit tudnom, hogy a róla való írásomban vér lüktessen, ne tinta szikkadjon. Kit szeretett, kire haragudott, hogy beszélt a kancellárral, hát a hajdújával? Csak egy anekdotában lássam megrebbenni a szemét, hátravetni vagy lehajtani a fejét, mindjárt életre tudom galvanizálni. Csak egyetlen emberi vonást kapjak róla, rajzolok én abból olyan szépet, hogy még tán a mostani politikus is elgondolkozik rajta. (Már tudniillik azt gondolja, hogy „no, ez nem egészen olyan volt, mint én vagyok, kár.”)

De hát hol vegyem azt az egy vonást, azt az egy anekdotát, azt az egy pillarebbenést? 

Eszembe jutott , hogy egy szegedi tanár írt egyszer egy könyvet Klauzál Gáborról. Körülbelül akkoriban, amikor én idekerültem Szegedre. Akkor még itt bizonyosan seregestől éltek olyan úriemberek, akik együtt éltették a hont Klauzál Gáborral a kaszinóban, elmentek utolsó kézszorításra a betegágyához, s kikísérték a temetőbe. Ebben a könyvben bizonyosan megtalálom, amit keresek.

Nem találtam biz én semmit se belőle. Nagyon komoly, nagyon alapos könyv, terjedelemre is tekintélyes – régen vágtam át ekkora kásahegyet, de egy szem mazsolát nem találtam benne. A kétszázadik oldal után se emlékeztem belőle többre, mint amin az elején megakadt a szemem.

- Klauzál Gábor a megyei közélet emlőin növekedett…

Vizuális típusú ember vagyok, és rögtön megképzettek előttem a szittya Romulusok és Remusok, ahogy a farkastejen kövérednek. No, mosolyodtam el, ilyen képnek a kitalálásához is gusztus kell. Az se a huszadik század emlőin növekedett, akinek ilyen típus juthatott eszébe.

Azonban akármilyen tápláló a megyei közélet, én nem érhetem be vele. Tovább kell kutatni, de hol? Mikor Klauzál meghalt, már volt újság Szegeden. Igaz, hogy csak hetenként háromszor jelent meg – illetve csak háromszorra nyomatták ki, de írni egyszerre írták meg, hogy egész héten ne legyen rá gondjuk többet, aztán a nyomda elosztotta háromfelé, hogy minden számra jusson is, maradjon is egy kis helyi esemény. De hát a Klauzál Gábor halála akkora esemény volt, hogy abból bizonyosan három hétig éltek az akkori szerkesztők.

Nem biz azok, mert egyszerre bántak el vele. A temetés után harmadnapra jelentették a nagy hazafi halálát, s kilenc sorban sírták ki magukat. S a kilenc sorból egy így hangzik:

- Klauzál Gábor a megyei közélet emlőin növekedett…

- Igen, hát most már tudom, hol vette Klauzál modern biografusa ezt a szép régi metaforát. Ebből a régi újságból ásta ki. Ő több szerencsével kutatott, mint én, talált, aminek hasznát vehette. De hol áskálhatok tovább én?

Előkerestem az akkori Vasárnapi Újság-ot, amelynek a nekrológjait azoknak az időknek a legnevesebb írói írták, ma már csupa irodalomtörténeti halhatatlanok. Meg is találtam a búcsúztató vezércikket, s ha nem volt is benne hasznomra való, megleltem a szegedi újság forrását. A pesti lap két nappal előbb jelent meg, mint a szegedi, s itt láttak először napvilágot a vármegye történelmi ereklyéi:

-Klauzál Gábor a megyei közélet emlőin növekedet… 

Dehogy itt, dehogy itt! A lapokból kifogyván, azokat a régi könyveket szedtem elő, amiket gyanúba vehettem, hogy Klauzál Gábor nem maradhatott ki belőlük. Például a Politikai szónoklat kézikönyvé-ből, amelyet Toldy István állított össze, szemelvényekből és méltatásokból, semmi esetre se maradhatott ki a diétai szócsatáknak ez a ragyogó orátora.

Nem maradhatott ki, benne van. Mutatványokban és jellemzésben. A jellemzésnek ez a legplasztikusabb mondata:

-Klauzál Gábor a megyei közélet emlőin növekedett…

További kutatásaim tárgya már nem Klauzál volt, hanem ez a frázis, amely, úgy látszik, állandó bűvöletben tartotta a nagy ember minden méltatóját. A lánc utolsó szeme 1902, melyik lehet az első?

Lehet, hogy nálam tudósabb ember visszaér Anoymusig, én csak az Újabbkori Ismeretek Tárá-ig jutottam el, amelynek az ötödik kötete 1853-ban jelent meg Heckenast Gusztáv kiadásában. A Klauzálról szóló cikkben ezt találom:

-Mint státusférfi és politikus a megyei élet emlőin növekedett…

*

Ó, hazám – sóhajtott volna föl Fáy András - , mennyi ilyen emlőd van neked!”   

 

  
Vastagh György szobra Klauzál Gáborról, Szegeden

Ha a Szegedi Híradó című lap néhány Klauzál Gábor alakját bemutató, egykorú cikkét Móra Ferenc feltárta-ismerte volna, például a szegedi követválasztási témában 1861-ből vagy 1865-ből, akkor emlékezését az általa keresett emberi vonások ismeretében, ezekre az írásokra hivatkozván, a sajtó forrásainak környezetet és személyiséget érzékeltető, megelevenítő emberközeli nézőpontjából formálhatta volna meg. Móra Ferenc többször emlegeti tárcacikkében, hogy Klauzál Gábor Kossuth minisztere. Ez is egy feledésbe és homályosodásba forduló emlékezeti torzulás, hiszen Klauzál Gábor nem Kossuth minisztere, hanem gr. Batthyány Lajos kormányának minisztere. Ebben a kormányban Kossuth a pénzügyminiszteri posztot töltötte be.     

Klauzál Gáborral foglalkozó, elfeledett források után kutattam. Tapasztaltam, a forrásfeltáró értelmezésem során az elfeledett szövegek egymással is párbeszédbe lépő, további hermeneutikai megközelítést igényelnek.


Bogoly József Ágoston
irodalom- és művelődéstörténész
kultúrakutató
Szeged

2016. augusztus

 


Nyomtatható verzió, nyomtatás Továbbküldés, ajánlás

 

Adószámunk:
18474048-1-43
Köszönjük, ha a 2022. évi adóbevallása elkészítésekor gondol a Klauzál Gábor Társaságra és támogatja egyesületünk tevékenységét személyi jövedelemadójának
1 %-ával
, ezzel Ön is hozzájárul a Podmaniczky-díjjal kitüntetett civil, értékőrző és értékteremtő, közösségszervező tevékenységünkhöz, honlapunk fenntartásához és rendezvényeinkhez.

KÖSZÖNJÜK!


Adomány-köszönő emléklap


Adomány-köszönő emlékplakett

Klauzál Gábor (78)
Közhasznúsági jelentések (16)
Egyesületi élet (284)
Közélet (143)
Klauzál Gyűjtemény (7)



KLAUZÁL 150 EMLÉKÉV (48)
2016. évi médiamegjelenések (1)
2016. évi programnaptár (1)
2017. évi médiamegjenések (1)
2017. évi programnaptár (1)
2018. évi médiamegjenések (1)
2018. évi programnaptár (1)
2019. évi programnaptár (1)
2020. évi programnaptár (1)
2021. évi programnaptár (1)
2022. évi programnaptár (1)
2023. évi programnaptár (1)



1848/49 (52)
Barangolások (34)
Budatétényi Ősök Napja (30)
Díszpolgárok (19)
Helytörténet (18)
Kastélymúzeum (19)
Klauzál Napok Tétényben (129)
Lics Pincészet (15)
Történelmi szalon (43)
Wolf-kripta (21)