Klauzál Gábor
Klauzál Gábor Társaság

Pelikán Imrére emlékezünk

2016. január 28-án, csütörtökön kora délután a budafoki temetőben kísértük utolsó útjára Pelikán Imre építészt, a Baross Gábor-telepi Polgári Kör örökös és tiszteletbeli elnökét, Budafok-Tétény díszpolgárát, a Díszpolgárok Társasága nesztorát.



Képeinkkel az elmúlt években a Lics-pincében tartott díszpolgár-találkozók néhány pillanatát idézzük fel, amelyeken mindnyájunk örömére  Pelikán Imre bácsi (2005-2014) is részt vett. Külön öröm volt számunkra, hogy barátsággal fogadva személyesen átadott meghívóinkat, minden alkalommal – amikor csak tehette – megtisztelte jelenlétével, kedves humorával a baráti összejövetelt.

Felemelő érzéssel tölthetett el mindannyiunkat, hogy a 2004. márciusában útjára indított találkozóinkon az 1995. óta kitüntetett díszpolgárokkal közösen, évről-évre együtt köszönthettük kerületünk legújabb díszpolgárát. Pelikán Imre bácsi 2002-ben nyolcadikként lett a Díszpolgárok Társaságának tagja. 

Hiányozni fog. Rá emlékezünk képeinkkel...


Az elmúlt évek díszpolgár búcsúi után – elsőként éppen a legfiatalabb díszpolgártárs, a tragikus hirtelenséggel 2008 nyarán elhunyt Kolonics György (†36) többszörös olimpiai bajnok kenusunk távozott közülünk, őt követte 2009 őszén dr. Gazdag László ny. iskolaigazgató, borász (†84), majd 2010 nyarán Budafok-Tétény első díszpolgára Munkácsy Károly (†87) ny. pedagógus, szobrászművész, s 2013 őszén Priska József Tamás (†77) ’56-os szabadságharcos. 2015 februárjában Dr. Mercz Árpád (†96) ny. főiskolai tanár, borász, borászati szakíró és dr. Joó Ernő (†92) helytörténész díszpolgároktól búcsúztunk.




2005  

2006   

2007   

2008  

2009

2010  

2011  

2012     

2013     

2014  
 




A Lics-család, a BUDAFOK-TÉTÉNY: múlt, jelen, jövő Asztaltársaság- és a Klauzál Gábor Társaság tagjai tisztelettel emlékeznek rá.



Pelikán Imre utolsó útja


Január 28-án, csütörtökön kora délutn a budafoki temetőben kísértük utolsó útjára Pelikán Imrét, Budafok-Tétény díszpolgárát.

Az egyházi szertartás után Karsay Ferenc, Budafok-Tétény polgármestere az elhunyt életét méltatta:

 

Példaképeink a közösségépítésben
– búcsú helyett


Minden búcsú az elmúlást juttatja eszünkbe. Pelikán Imrére, a Baross telepiek Imre bácsijára, kerületünk néhai díszpolgárára mégsem tudok múlt időben gondolni. Úgy érzem, szeretete most is árad felénk, így örökre velünk marad. Építészmérnökként nem csupán számtalan épület őrzi emlékét: a közösségépítés mestere, jelképe is volt.

Életünk első perceitől mintakövetők vagyunk, keressük, ki az, akit követhetünk. Felnőttként is fontos, hogy legyen, akire fel tudunk nézni, akire példaként tekinthetünk.

Imre bácsi ilyen volt sokunk számára. Csodálatraméltó, ahogy élt, ahogy alakítani, építeni tudta a körülötte lévő közösséget mindannyiunk érdekében. A sors ajándékának tekintem, hogy megismerhettem őt, hogy dolgozhattam vele. Kivételes ember, egyéniség volt, megérte azt, hogy terveinek többsége megvalósult.
Imre bácsinál – úgy gondolom – a siker titka az istenhitében volt. Az Úr mindenkit szeret, de reménykedünk benne, hogy azokra egy kicsit fénylőbben süt a nap, akik megérdemlik. Ő megérdemelte. Valószínűleg ezért is sütött mindig a nap, ha egy rendezvényen jelen volt. A búcsú pillanataiban is így történt, percre pontosan, akkor és addig oszlottak szét a szürke felhők az égen a budafoki temető felett, helyet adva a szikrázó napsütésnek, amíg Imre bácsitól elbúcsúztunk. Égi jelként igazolódott: Ő velünk van, velünk marad.

Példamutatása, szellemi öröksége mindannyiunk számára követendő, iránymutató. Emlékszem a történeteire, amelyekről sokat mesélt. Az egyik ahhoz a helyhez kötődik, ahol sokszor találkoztunk vele, ahol olyan otthonosan érezte magát: a Baross-telepi Jézus szíve templomhoz. Ennek a felépítését is sok akadály nehezítette. Elmesélte, hogy ő is ment falat rakni, mint kőműves-segéd. Édesapja kőművesmester volt, aki a barossi házak jelentős részét építette, mellette dolgozott. Erre vezethető vissza, hogy később építészmérnök lett. Imre bácsi a templom oldalfalain ült, és rakta a köveket fel a magasba. Így építette jelképesen, már gyerekként is a barossi közösséget, amelyben születése óta élt, amellyel együtt létezett. Élete során olyan megpróbáltatások elé állította a sors, melyek egy egész családnak is komoly kihívást, terhet jelentenének, nemhogy egy embernek. Megjárta a doni csatamezőt, ahonnan a sors kegyelmének köszönhetően végül hazajöhetett, de már akkor is igazi közösségi emberként cselekedett: fontos volt számára, hogy katonai elöljáróként több bajtársát is haza hozza magával a frontról.

Évtizedekkel később, a legvadabb kommunizmus idején is többszörösen bizonyított emberségből. Egy állami vállalat építésvezetőjeként számos reménytelennek látszó élethelyzetből sikerült kikeverednie magát úgy, hogy közben hű maradt elveihez, megőrizte emberi méltóságát, becsületét. A történetekben a vissza-visszatérő elem mindig az imádság, a szeretet, az istenhit, ami mindvégig meghatározta cselekedeteit, egész életét.

Mi, budafok-tétényiek hagyományainkat követve, ösztönösen, mindig is a közösségen belüli összefogásban és a közösségi élet erősítésében láttuk, látjuk a siker zálogát. Ezt a szellemi örökséget, őseink kollektív bölcsességét követve élt közöttünk Imre bácsi. Mindenkihez tudott a saját nyelvén szólni, stílusában, megnyilvánulásaiban egyszerű volt, közvetlen. De olyan volt ez, mint a nagy művészek egyszerűsége. Egy jó színész, ha elmond egy verset, egyszerű, világos és érthető. Az Ő egyszerűsége, közvetlensége egy nagyon alapos és szerteágazó tájékozottságot, felkészültséget és – ami talán a legfontosabb -, szeretetet foglalt magába. Sztavropulosz Szotiriszné Böbe így emlékezett rá a minap: odament hozzá és azt mondta, gyerekem ide most építeni kell egy fa teraszt a közösségi házba, de fizetni azt nem tudunk, és a legtermészetesebb dolog volt, hogy jött mindenki és segített, abban, amiben tudott, pénzt adott hozzá, volt, aki a munkáját adta, más pedig a szakértelmét, de mindig másokért kért, sohasem saját magának.

Az utolsó találkozás, a 96. születésnapi köszöntése volt. Hálás vagyok, hogy örömöt szerezhettünk neki azzal, hogy róla neveztük el az általa újjáélesztett Baross Gábor-telepi Polgári Kör felújított székházát. Mindannyian, akik vele dolgozhattunk úgy érezzük, hogy olyan közösséget hozott létre, amely ezután is működni fog, mert Ő figyel bennünket onnan fentről… Imre bácsi életműve biztos alapokon nyugszik, nem csak Barosson, mindannyiunk - budafok-tétényiek - emlékezetében.

Legyünk minél többen a követői az istenhitre alapozott szellemi-lelki építkezésben, a közösségépítésben és akkor nem csak múltja és jelene, sikeres jövője is lesz a kerületnek!




Karsay Ferenc
polgármester


(Átvéve Budafok-Tétény honlapjáról)




Majd a család, a sok barát, tisztelő kísérte utolsó útjára Imre bácsit.


A kerületi díszpolgárok közül is sokan jelen voltak társuk végső útján, külön koszorúval búcsúzva tőle.
Közös koszorúval emlékezett a díszpolgár-találkozók baráti együttlétére egyesületünk, a Klauzál Gábor Társaság, a Lics Pincészet és a BUDAFOK-Tétény: múlt, jelen, jövő Asztaltársaság.









Felkérésünkre búcsúírást küldött Bayer Árpád történész, Imre bácsit barátjaként tisztelő barossi helytörténész, a Baross Gábor-telepi Polgári Kör tagja, a Barossi Ifjak klubjának vezetője, a Pelikán Imrével közösen írt „Baross Gábor-telep története, kezdetektől a Budapesthez csatolásig” c. könyv társszerzője...



 Pelikán Imre bácsi emlékezete

2010-ben, öt és fél éve találkoztam először Imre bácsival. A beszélgetésünk nagyjából ugyanúgy zajlott, mit ahogy a legtöbb beszélgetés, amit kettesben folytattunk: leültünk az asztala mellé, papírok kerültek elő, esetleg még fényképező vagy laptop is, ezen kívül teasütemény és végén valamilyen ital.

A téma majdnem mindig Baross Gábor-telep történetéhez kapcsolódott, először Stádinger Borbála – Bori néni – kapcsán, később pedig a készülő könyv miatt. Imre bácsi és a telep története több szállal egybefonódott, így ezeken a beszélgetéseken az ő történetét is megismertem. Volt, amit csak szóban mesélt el, és volt, amit le is írt, hogy aztán a kinyomtatott A4-es füzet egy példányát lelkesen dedikálja, mielőtt nekem ajándékozná. Ezekből a történetekből ismertem meg az életét, amit nemrég végleg lezárt: néhány héttel a 96. születésnapjára rendezett ünnepséget követően, 72. házassági évfordulója után két nappal, a Don-kanyari megemlékezés másnapján úgy döntött, hogy átadja a terepet, és újra találkozik a feleségével, szüleivel, régi barátaival.

Imre bácsi 1919. december 27-én született Barosson. Családja az elsők között érkezett a telepre, először a későbbi Páll-féle vendéglőbe, aztán a IV. utcába, ahol máig a család leszármazottai élnek.
Pelikán Gyula kőművesmester volt, akire Imre bácsi szigorú és tisztességes emberként emlékezett. Többször hallottam tőle, hogy mindenkinek segített a házépítésben, aki a brigád tagja volt, egyedül a fia maradt ki a sorból: a IV. utcai ház kibővítésekor Imre bácsi nappal dolgozott, éjjel pedig a házat építette. Akkor haragudott az édesapjára, de később rájött, hogy ekkor tanulta azt a szívósságot és kitartást, ami hozzájárul hosszú és tartalmas életéhez.
A szülők, főleg az édesapa szerepe több történetben is előkerült. Imre bácsi apjától tanulta a mesterséget, amit szívesen űzött nyugdíjas korában is, és büszke volt arra, hogy a barossi házak jelentős többségének építésénél ott volt, sőt, sokat ő tervezett.

Úgy gondolom, hogy az egyik legfontosabb erénynek a kitartást tartotta. Nem csak példát mutatott benne, de történeteiben is vissza-visszaköszön ennek jelentősége, különösen a fiatalabb generációkkal kapcsolatban. Imre bácsi korosztálya ugyanis sokszor még Budafokra is gyalog járt, például az elemit követő Polgári Iskolába, vagy moziba, bálra.
A világháború alatt utászként szolgált a II. magyar hadseregben, alakulatával hidakat, utat építettek a fronton – itteni emlékeiről a Promontor TV is kérdezte. Amikor ezekről az emlékekről mesélt, többször eltűnődött: vajon a mai emberek meg tudnák-e tenni azt, amit ők megtettek?

A háború alatt már udvarolt Böbének. Gyakran mesélt a hosszú vonatozásokról, ahogy egész hétvégéjét rááldozta arra, hogy pár órát a győri kaszárnya helyett Ludányon tölthessen kedvesével. Valószínűleg egy ilyen vonatozás után került sor a polgári esküvőre is az éjszaka közepén. A szokatlan időpont okáról később így írt: „1944. január 8-án éjfél előtt 11 órára értünk vonattal Ludányba, velem volt Bíró János sógorom, ő volt az én esküvői tanúm. Már a vasútállomáson közölték, hogy még ma meg kell esküdnünk, mert a főjegyző, aki egyben az anyakönyvvezető vasárnap nem ér rá, mert vadászni megy. (…) Még éjfél előtt összeházasodtunk, mi ketten, a két tanú, és a főjegyző voltunk jelen.” Ez egy hosszú és boldog házasság kezdete volt – e téren is fel lehet nézni Imre bácsira, hatvanhat évig élt példás házasságban.

A háború után az új világban kellett elhelyezkedni. Erről az időszakról is sokat mesélt, a történetek középpontja általában egy építkezés volt, legyen az a mai Vígszinház felújítása, az 1954-es nagy árvíz utáni újraépítés, amit Imre bácsi vezetett le kormánybiztosként, vagy pár évvel később a barossi templom kibővítésének munkálatai. Ezt az időszakot a sok munka, és az aktív családi élet jellemezte történeteiben.

Imre bácsi életében az utolsó aranykor Barosshoz, különösen a Polgári Körhöz kötődött. Többször mesélte nekem, hogy ő nem akart elnök lenni, Felker Győző fejéből pattant ki a Kör ötlete, Imre bácsi pedig beadta a derekát – és milyen jól tette! Rengeteget adott a Baross Gábor-telepen élőknek, az ide kötődő feladatai tartották életben és adtak neki energiát. Szívós munkával felépítette a Polgári Kört, aminek szíve és mozgatórugója volt. Munkája nyomán Barosson megszaporodtak az emléktáblák és a szobrok, és kiépült az emlékhely a Donát-hegyen. Díszpolgári címet kapott, és a kerület egyik doyenjeként nagy megbecsülésnek örvendett, a felé áradó tisztelet és szeretet pedig sok erőt adott neki – amit ő visszaforgatott a közösségbe.
Én ebben a korszakban ismertem meg: amikor megkérdeztem Verőcei Gábor atyát, hogy ki tudna nekem a régi időkről mesélni, akkor egyértelműen Imre bácsihoz küldött, aki szívesen mesélt. Ebből a kapcsolatból lett később a könyv is: megtisztelő, hogy részt vehettem Imre bácsi egyik régi álmának a beteljesítésében.

Amit kitalált, azt megvalósította. Ez jellemző volt Imre bácsira. Most már Ő nincs itt, hogy kitaláljon és megvalósítson. Rajtunk a sor, hogy hozzá hasonló kitartással, nyitottsággal és szeretettel álljunk be mi is az építők sorába.




Bayer Árpád
a Baross Gábor-telepi Polgári Kör tagja


Az oldalt összeállította: Prim György, Hódi Szabolcs – 2016. február



Nyomtatható verzió, nyomtatás Továbbküldés, ajánlás

 

Adószámunk:
18474048-1-43
Köszönjük, ha a 2022. évi adóbevallása elkészítésekor gondol a Klauzál Gábor Társaságra és támogatja egyesületünk tevékenységét személyi jövedelemadójának
1 %-ával
, ezzel Ön is hozzájárul a Podmaniczky-díjjal kitüntetett civil, értékőrző és értékteremtő, közösségszervező tevékenységünkhöz, honlapunk fenntartásához és rendezvényeinkhez.

KÖSZÖNJÜK!


Adomány-köszönő emléklap


Adomány-köszönő emlékplakett

Klauzál Gábor (78)
Közhasznúsági jelentések (16)
Egyesületi élet (284)
Közélet (143)
Klauzál Gyűjtemény (7)



KLAUZÁL 150 EMLÉKÉV (48)
2016. évi médiamegjelenések (1)
2016. évi programnaptár (1)
2017. évi médiamegjenések (1)
2017. évi programnaptár (1)
2018. évi médiamegjenések (1)
2018. évi programnaptár (1)
2019. évi programnaptár (1)
2020. évi programnaptár (1)
2021. évi programnaptár (1)
2022. évi programnaptár (1)
2023. évi programnaptár (1)



1848/49 (52)
Barangolások (34)
Budatétényi Ősök Napja (30)
Díszpolgárok (19)
Helytörténet (18)
Kastélymúzeum (19)
Klauzál Napok Tétényben (129)
Lics Pincészet (15)
Történelmi szalon (43)
Wolf-kripta (21)