Klauzál Gábor
Klauzál Gábor Társaság

Díszpolgárok búcsúja Pelikán Imrétől

Budafok-Tétény díszpolgárai emlékeznek díszpolgártársukra, akivel feledhetetlen estéket töltöttek együtt a Lics Pincészetben 2004. óta évről-évre megrendezett díszpolgár-találkozók alkalmával.


A 2004. évben útjára indított díszpolgár-találkozókat szervező egyesületként – az elmúlt évek szomorú hagyományának folytatásaként – felkértük kerületünk díszpolgárait, hogy a 2016. január 10-én, életének 97. évében elhunyt, Budafok-Tétény nyolcadikként (2002-ben) kitüntetett díszpolgára, Pelikán Imre emléke előtt tisztelegve búcsúzzanak el a személyes találkozásaikról őrzött emlékeik felelevenítésével díszpolgártársuktól.

 

Budafokon, a díszpolgártalálkozóknak otthont adó Lics Pincészetben látható a Díszpolgárok Fala, amelyen az alábbi méltatás olvasható Imre bácsiról:

  2002. Pelikán Imre építész, Baross Gábor Telepi Polgári Kör elnöke



1919-ben született Baross Gábor telepen, ahol azóta lakik. Szülői háttérrel tanulta meg az építőipart. Tanulmányait 1940-ben fejezte be, a mai Ybl Miklós Műszaki Főiskola elődjében. Őt se kímélte meg a háború, 4 évet volt katona. Részt vett a doni és a Kárpátok előterében folytatott harcokban, és több katonai kitüntetést szerzett. Az építőiparban többféle beosztásban dolgozott, volt építész-tervező, fő-építésvezető, beruházási osztályvezető, minisztériumi diszpécser. Több színház, kórház, repülőtér, gyárépület, iskola, egyetem, több ezer lakás, a szigetközi árvízkárok után több mint háromezer lakóház újjáépítése, közel ezer családi ház tervezése kötődik nevéhez. Többször kapott állami kitüntetést, 1999-ben életműdíjjal ismerték el munkásságát. Templomok bővítése, belsőtér-korszerűsítése során végzett tervezőmunkáját VI. Pál és II. János Pál pápa is levélben köszönte meg. 90 éves szünet után, 1999-ben ő indította újra a Baross Gábor Telepi Polgári Kört, melynek azóta is elnöke. A rendszerváltás óta a különféle emlékhelyek létrehozásának, megőrzésének kezdeményezője és motorja. Az elmúlt években kilenc köztéri emléket állítottak fel a Baross Gábor-telepen. A XXII. kerület kiemelkedő nevezetessége és a környék büszkesége is a Donát-hegyi emlékhely a felépített négy emlékoszloppal .

Díszpolgári címét a hagyományőrzésben kifejtett munkásságával, építészeti tevékenységével érdemelte ki.


Köszönjük díszpolgárainknak, hogy kérésünk hívó szavára azonnal válaszoltak, így álljon itt néma főhajtásuk tisztelete jeléül Imre bácsinak címzett búcsúvételeik…


Pelikán Imre Bácsi halálára

Kevés személyes beszélgetéseink alkalmával mindig érdeklődő, szívélyes volt velem. Nagyon különböző életpályánk ellenére találtunk közös témát a díszpolgári találkozókon.
Igazi közösségért élő ember volt, melynek bizonyítéka, hogy még életében róla nevezték el kerületünk egyik közösségi házát. Remélem, ez még bearanyozta élete alkonyát.

Nyugodjék békében Imre Bátyám!






Jandó Jenő zongoraművész,
a kerület díszpolgára (1998)


Pelikán Imre bácsi emlékezete

Imre bácsit csak a 90-es évek elején ismertem meg, amikor alkalmanként bejárt a Parlamentbe lobbizni, az építészet, az alakuló önkormányzatiság ügyeiben, mindezt 70-es évei elején, amikor más már régen visszavonul, és legfeljebb saját magával foglalkozik. Ő akkor fogott hozzá a helyi közösség újra szervezéséhez, miután számos háza felépült Barosson és a kerületben. Koncepciója világos volt, a hagyományok, történelmünk, megpróbáltatásaink bemutatása, értékeink megőrzése, a kollektív emlékezet erősítése. Természetesen ez együtt járt a közösség építésével, a kultúra, mint közösség teremtő erő felmutatásával, az együttlét örömei átadásával.
Az irányítás mindig az ő kezében volt, adta az ötleteket, a feladatokat, vezette az üléseket, bármilyen kérdésben is találkoztunk. Orgánuma, egyénisége meggyőző volt, megbeszélésen, ünnepségen, díszpolgár találkozón egyaránt. Ha valami, az erőtlenség, a gyengeség távol állt tőle.

Nagy életművet hozott létre, sokat tanultunk tőle, remélem, kívánom, hogy legyenek követői.




dr. Mészáros Péter
Budafok-Tétény díszpolgára (1999)


Pelikán Imre díszpolgár halálán: szorgalmas, munkaszerető életének emlékét és eredményeit megőrizzük. Sugárzó, emberszerető  mosolyát nem feledjük.
Legyen sokak számára példakép.

Nyugodjék békében!



Prof. Dr. Köteles György
Budafok-Tétény díszpolgára (2003)

és

Dr. Kubászova Tamara


Kedves Imre bácsi, Drága atyai barátom!

Közel három évtizednyi ismeretség után eljött az az idő, amit te már sokkal korábbra tettél. Nehezen találom a szavakat, hogy búcsuzzam Tőled.
Először is köszönöm a Jó Istennek, hogy megengedte megismernem kedves személyedet, hihetetlen őszinte lényedet, minden körülmény között kitartó hitedet, emberségedet. Azt hiszem számomra valahol Te voltál az etalon. Mindig az munkált bennem, hogy ilyennek kellene lenni minden embernek és akkor a problémák biztosan megoldhatók. Minden esetre számomra életpéldád követendő.
Mint a kerület múltjának egyik kutakodója hihetetlen sok ötletet, inspirációt kaptam Tőled.

Drága Imre bácsi! A Te szellemedben próbálok tovább tevékenykedni szűkebb pátriámban. Adja Isten, hogy a nehéz helyzetekben a Te bölcsességed szerint munkálkodjam.

Imre Bácsi! Nyugodjál békében, ameddig eszmélek, addig bennem élsz.
Isten Veled Drága Barátom.




Garbóci Laci díszpolgártársad
Budafok-Tétény díszpolgára (2004)


Búcsú Pelikán Imrétől.


Megint szegényebbek lettünk mi díszpolgárok, de azok is, akik ismerték,
szerették és elismerték Pelikán Imre bácsit. Hosszú, alkotó életet élt, ami
mindannyiunknak példa lett abban a pillanatban, amikor megismertük őt.
A legnemesebb hivatása volt, amit ember csak elképzelhet: az embereknek hozott létre életteret, vagyis építész volt, és lakóházak sorát segítette a világra hosszú, tevékeny élete során.

Imre bácsi úgy van és úgy is maradmeg emlékezetemben, mint akiből a nyugalom a kedvesség, a megértés sugárzott, aki minden pillanatban kész volt arra, hogy a másikat meghallgassa és azonnal a segítségére legyen. Kerületünk és építész mesterségünk egyik emblematikus egyénisége távozott el közülünk. Ténylegesen szegényebbek lettünk.

Imre bácsi példamutató emlékét szeretettel és tisztelettel őrizzük meg.






dr. Szincsák József
Budafok-Tétény díszpolgára (2006)


Drága Imre Bátyám!

Az elmúlt 5 évben sok sok rendezvényen,ünnepélyen voltunk együtt. Gyakran Te voltál a "lovagom" , mindig úriemberként viselkedve. Optimizmusod, aktivitásod példát mutatott - boldog lennék, ha ebben követni tudnálak.

Szívemben őrzöm mély beszélgetéseink emlékét.
Isten Veled - találkozunk még




Felvégi Marika
Budafok-Tétény díszpolgára (2010)


Pelikán Imre emlékére

Pelikán Imrére emlékezve elmondhatom, hogy nagyszerű közösségépítő, áldozatkész igazi lokálpatrióta volt. Közvetlen, barátságos, minden jóra, nemes dologra nyitott segítőkész ember.
Ha közvetlen kapcsolatunk nem is volt, de egyes közösségi találkozásunk alkalmával megismerhettem.
Jó hogy itt élt a kerületünkben és példájával gazdagított mindnyájunkat. Biztos vagyok benne lesznek ill. vannak sokan követői.

Pelikán Imre azok közé tartozott, aki elvetette a magot, most már az utána jövőknek kell ápolni-gondozni és a termés biztos.



Emlékezésül

Molnárné Golda Magdolna
Budafok-Tétény díszpolgára (2012)


Pelikán Imrének, Budafok-Tétény díszpolgárának halálára


Kedves Imre bácsi!

Amióta csak megismertelek, mindig így köszöntöttelek. Most sem tudok másképpen szólni hozzád, pedig már nem vagy közöttünk… Budafokiként, az életemnek egy hosszú szakasza kapcsolódott Baross Gábort telephez, és kötődött hozzád is, Imre bácsi. Emlékszel, 1989-ben neveztek ki a Baross Gábor telepi, VII. utcai Óvoda vezetőjének, s alig telt el pár hét, már arról beszélgettünk, hogy miben tudna együttműködni az óvodánk a barossi civilekkel, hogyan tudnánk bekapcsolódni a kezdeményezéseitekbe.

Nagy szereped volt a helyi polgári közösségi élet újra élesztésében. Újra gondoltátok a szép hagyományaitokat, visszavarázsoltátok a pezsgést Baross Gábor telep életébe oly’ lelkesedéssel, ahogyan azt a XX. század elején, az akkor itt élő, itt dolgozó polgárok, a nagy elődök tették. Aztán hihetetlen szervezőképességednek köszönhetően, sokakat magaddal ragadva, számos ötleted is megvalósulhatott, melyek ma már mind-mind Baross Gábor telep hírnevét öregbítik.

Miért méltattam mindezt? Mert követendő példa volt a számomra, amit és ahogyan csináltál, az a korodat meghazudtoló, már-már kifogyhatatlan energia és lelkesedés, s a mély hited mindabban, hogy Baross Gábor telepért tenni és tenni kell… Aztán az idők folyamán úgy alakult, hogy szorosabb barátság is kialakult közöttünk. Családi körben, imádott feleségeddel együtt sokszor beszélgettünk a múltról, a jelenről és a jövő terveiről is. Mindig jó kedélyű voltál, kiváló humoroddal mosolyt rajzoltál az arcunkra. Így fogok Rád emlékezni.

A jó Isten nyugosztaljon, Imre bácsi!





Horváthné Fűkő Zsuzsanna
Budafok-Tétény díszpolgára (2014)


Igen Tisztelt Imre Bátyám!

Valamikor, a 80-as évek elején ismerkedtünk meg, és Te, természetedhez híven, azzal kezdted, hogy teljesen önzetlenül nyújtottál segítséget egy olyan dologban, ami egész családom életét szerintem jó irányban befolyásolta. Sajnos ezután, elsősorban az én hibámból, ismeretségünk megmaradt a távoli jószomszédi szinten.

Tudom, hogy egész életemben bánni fogom, amiért nem próbáltam közelebb kerülni Hozzád, ugyanakkor mindig büszke leszek arra, hogy személyesen ismerhettelek!



Elkésett baráti üdvözlettel:

Gömöry Géza dr.
Budafok-Tétény díszpolgára (2015)



Elhunyt díszpolgáraink köztiszteletnek örvendő özvegyei is kérésünkre elküldték búcsúsoraikat...


Emlékezés és búcsú

A mindig mosolygó, derűs, szinte pótolhatatlan Imre bácsi elment drága Böbikéje után.
Közelebbi ismeretségbe majd barátságba akkor kerültünk, amikor Díszpolgár lett. Karcsikámmal nagyon örültünk, hogy egy családcentrikus, mélyen érző, igaz emberrel gazdagodott a közösség.

Arra gondolok, milyen tisztelettel, udvariasan fordult hozzám, illetve mindnyájunkhoz. Sokszor beszéltünk telefonon. Legutoljára novemberben a névnapjára gratuláltam és beszéltünk sokat. Ilyenkor egy-egy verset, zenét hallgathattam. Ő sem feledkezett meg soha az én névnapomról.

Csak az a vigasztaló, hogy odafenn jó társaságba kerülsz, s ők várnak Téged, velük mondhatod „Az Úr mellett lesz otthonom örök időkön át.” (23.zsoltár)



Munkácsy Károlyné
Lujzi néni


Munkácsy Károly Budafok-Tétény díszpolgára (1995) özvegye 


Drága Imre Bácsi!

Örülök, hogy távozásod előtt tudtam beszélni veled, kedves hangon mondtad "tudod Évikém már nagyon nehéz nekem az élet". Tudom jó helyen vagy már szeretett társaiddal, akiket mindannyian tiszteltünk, becsültünk! Sokat tanulhattunk tőled emberségből, segítő szeretetedet tanítani kellene a fiatalságnak! Sosem felejtem el mikor átadtam neked az általam felvett videókat, nagyon örültél neki, hogy az utókor számára megmarad az a mérhetetlen emberbaráti szereteted felénk!

Az Úr adjon neked örök nyugalmat! Emlékedet a szívemben őrzöm míg élek !


Drága férjem verséből idézve búcsúzom tőled:

.....".mert megmarad ki végtelenbe hisz
műve alján otthagyva névjegyét
a szent-tüzet mi nem vész el
porból lettél s porrá leszel
de porban is életre kel
az égi tűz az értelem".

/Vitéz Priska J.Tamás/

Nyugodj békében!


Priska J.Tamásné (Évike)


Priska József Tamás Budafok-Tétény díszpolgára (2007) özvegye


Tisztelettel köszönjük a megemlékező gondolatokat.

* * *

Az oldalt összeállították: Prim György, Hódi Szabolcs – 2016. február


Nyomtatható verzió, nyomtatás Továbbküldés, ajánlás

 

Adószámunk:
18474048-1-43
Köszönjük, ha a 2017. évi adóbevallása elkészítésekor gondol a Klauzál Gábor Társaságra és támogatja egyesületünk tevékenységét személyi jövedelemadójának
1 %-ával
, ezzel Ön is hozzájárul a Podmaniczky-díjjal kitüntetett civil, értékőrző és értékteremtő, közösségszervező tevékenységünkhöz, honlapunk fenntartásához és rendezvényeinkhez.

KÖSZÖNJÜK!


Adomány-köszönő emléklap


Adomány-köszönő emlékplakett

Klauzál Gábor (77)
Közhasznúsági jelentések (12)
Egyesületi élet (278)
Közélet (142)
Klauzál Gyűjtemény (7)



KLAUZÁL 150 EMLÉKÉV (49)
Emlékév média-megjelenések (0)
Emlékév programnaptár (1)



1848/49 (40)
Barangolások (33)
Budatétényi Ősök Napja (22)
Díszpolgárok (16)
Helytörténet (18)
Kastélymúzeum (19)
Klauzál Napok Tétényben (97)
Lics Pincészet (15)
Történelmi szalon (32)
Wolf-kripta (13)