Klauzál Gábor
Klauzál Gábor Társaság

Joó Ernő és Mercz Árpád díszpolgárokra emlékezünk

Egy napon, 2015. február 24-én búcsúztunk a budafoki temetőben dr. Joó Ernőtől (†92) és dr. Mercz Árpádtól (†96), Budafok-Tétény díszpolgáraitól.


Dr. Mercz Árpád ny. főiskolai tanár, borász, borászati szakíró és dr. Joó Ernő helytörténész egymást követő évben, 2008-ban és 2009-ben lettek kerületünk díszpolgárai. 
Képeinkkel az elmúlt 11 év Lics Pincészetben tartott díszpolgártalálkozóinak néhány pillanatát idézzük fel, melyen díszpolgárrá válásuk után – amikor csak tehették – Mercz Árpád (2008-2010) és Joó Ernő (2009-2014) is közöttünk voltak.

Mindannyiunkat felemelő érzéssel tölthetett el, hogy a 2004. márciusában útjára indított találkozóinkon az 1995. óta kitüntetett díszpolgárokkal közösen, évről-évre együtt köszönthettük kerületünk legújabb díszpolgárát.

Az elmúlt évek díszpolgár búcsúi után – elsőként éppen a legfiatalabb díszpolgártárs, a tragikus hirtelenséggel 2008 nyarán elhunyt Kolonics György (†36) többszörös olimpiai bajnok kenusunk távozott közülünk, őt követte 2009 őszén dr. Gazdag László ny. iskolaigazgató, borász (†84), majd 2010 nyarán Budafok-Tétény első díszpolgára Munkácsy Károly (†87) ny. pedagógus, szobrászművész, s 2013 őszén Priska József Tamás (†77) ’56-os szabadságharcos – most Ők ketten távoztak köreinkből.
Hiányozni fognak. Rájuk emlékezünk képeinkkel...



  
2008      

2009      

2010      

2011   

2012   

2013   

2014     


A Lics-család, a BUDAFOK-TÉTÉNY: múlt, jelen, jövő Asztaltársaság- és a Klauzál Gábor Társaság tagjai tisztelettel emlékeznek Rájuk.



dr. Joó Ernő utolsó útja


Február 24-én, kedd délelőtt a budafoki temetőben kísértük utolsó útjára dr. Joó Ernő díszpolgárt.

A borongós időben elsőként Garbóci László helytörténész, az elhunyt életét méltatva vett búcsút díszpolgártársától. Emlékbeszéd Joó Ernő temetésén:

Drága Ernő bátyám!

A díszpolgártársak nevében, Budafok-Tétény Önkormányzatának képviseletében, a Promontorium Borrend tagsága, valamint a jó barátok, ismerősök nevében jöttem búcsúzni Tőled, egy utolsó Istenhozzádot mondani.

A Teremtő igen hosszú élettel ajándékozott meg, és e mellé még talentumot (tehetséget) is adott. Megállapítható, hogy a kapott ajándékokkal jól sáfárkodtál. Sőt! Mellétéve akaratodat, kitartásodat, szorgalmadat, így együttesen alakították életművedet. A több mint kilenc évtizedből annak kétharmadát Budafok-Tétényben, a főváros XXII. kerületében élted le. Egyik utolsó beszélgetésünk alkalmával említetted, hogy már az 50-es évek elején kezdtél érdeklődni településünk múltja iránt. Ez előbb ösztönös, majd tudatos tevékenységgé, életformává vált Nálad.

Az 1960-as években egy hosszabb időt töltöttél el, mint a Kerületi Tanács Végrehajtó Bizottságának titkára. Ezekben az években ismerted meg igazából Budafok-Tétény lakosságát, nyílt rálátásod a kerület gazdasági, társadalmi viszonyaira és ismerted meg mélyebben kulturális értékeit. Ezen ismeretek erősítettek meg további kutatásaidban. 1967-ben életpályádban változás következett be, de ez nem jelentett változást a múlt kutatását illetően. Azt mondják, hogy a bátrakat, kitartókat a szerencse is segíti. Nos Veled is ez történt. Az 1960-as évek vége felé Budapest Főváros Tanácsa egy vetélkedőt írt ki a kerületek részére, melynek győztese egy komplett új óvoda tulajdonosa lett. Itt a XXII. kerületben is megindult a felkészülés, anyaggyűjtés, levéltárazás, idős lakosok felkeresése és faggatása a múlt eseményeiről. Középiskolás diákok, pedagógusok, idős nyugdíjasok kutatták, gyűjtötték az anyagot. Te, akinek már volt ebben tapasztalata, megkaptad a lehetőséget a munka összehangolására, irányítására. És bár a versenyt a szomszédos XI. kerület (Új-Buda) nyerte, így utólag – négy és fél évtized távlatából – megállapítható, hogy az igazi győztes Budafok-Tétény, a XXII. kerület volt. Ugyanis a szintén Budafokon élő Tóth Gáborral együtt megjelentettétek a Tétény-Promontor monográfiát az összegyűjtött anyagok alapján. Te nemcsak szerkesztője voltál e munkának, hanem 8 fejezetét magad is írtad. A könyv megjelenését követően hamarosan megjelentek ez elismerő írások a sajtóban, sőt a főváros többi kerületét is arra buzdították, hogy készüljenek ott is hasonló monográfiák. Az elismerő nyilatkozatokkal egy időben Te már azon dolgoztál, hogy a kézhez kapott könyvből megállapítva annak hiányosságait, hogyan bővítheted azt. További évek szívós, kitartó munkájának eredményeként, 18 évvel később 1988-ban megjelent a második, bővített kiadása a monográfiának, ugyancsak Tóth Gáborral közös szerkesztésben. Az ember ezek után azt hihetné, hogy nyugodtan hátra dőlhettél a karosszékedben, és pihenhettél babérjaidon. Nem ez történt.

Időközben nyugdíjba vonultál, a társadalomban is hatalmas változás történt, de ez Téged nem zavart. Továbbra is kutattál, csal most már specifikusan, egy-egy részlet témát teljességében kibontva. Így született meg, szűkebb pátriád és lakóhelyed a Péter-Pál utca történetét bemutató munkád. Ezt követte néhány évvel később a Promontori vízimolnárok, hajómalmosok életét ismertető füzet. Nyolcvanon túl is volt még egy nagy vállalkozásod amikor Terts Andrással közösen megírtátok a Budafoki pincék világa című könyvet. Ez Náladnál sokkal fiatalabbaknak is embert próbáló munka lett volna. Ehhez csak egy kis adalékként: Budafokon az 1900-as évek elején már több mint 300 pincészet működött, és az államosításig, 1948-ig, volt olyan pince amelyik tíz alkalommal is tulajdonost váltott. Ebben kiigazodni és azt rendszerezni óriási feladat volt.
De tévednénk, ha azt hinnénk, hogy másra már nem jutott időd. A régi promontori hagyományok felelevenítése érdekében aktívan közreműködtél a Péter-Pál utcai Polgári Kör létrehozásában. A Promontorium Borlovagrendben is megválasztásodat követően, állandó tevékeny munkát fejtettél ki. Sok borrendi társad elismerését vívtad ki mértékletességeddel, bölcs tanácsaiddal.
Életművedre a koronát – azt hiszem – Budafok-Tétény Önkormányzata akkor helyezte fel, amikor döntésük értelmében a kerület díszpolgára lettél.

Napjainkban a temetéseken leggyakrabban egy közhelynek tűnő – bár igaz – mondat hangzik el. Csak az hal meg akit elfelejtenek. Ernő bátyám! Biztosíthatlak, Téged nem felejtenek el, és nemcsak családtagjaid, rokonaid, de barátaid ismerőseid emlékezetében is fennmaradsz. És amikor már mi, emlékezők sem leszünk, a Te neved akkor is ismert lesz a könyvtárak polcain sorakozó munkáid révén.

Ernő bátyám! Köszönöm, hogy köztünk voltál és a mienk is lehettél.
Engedd meg, hogy befejezésül a nagy magyar író, Gárdonyi Géza egyik, szinte teljesen ismeretlen versének két szakaszával búcsúzzak Tőled.

„Ne nézzetek rám borzalommal, ha meghalok
Az a halott bizony nem én vagyok.
Csak hamu az, elomló televény
A láng eltűnt, - a láng az voltam én

Amikor a szónok a sírnál beszél
És végül felkiált, hát Isten veled
Ne, le a sírba integess nekem,
Fölfelé nyújts búcsúzó kezet.”

Ernő Bátyám! Isten Veled!



Garbóci László
díszpolgár


Patkó Imre, a Minisztertanács Tanácsi Hivatalának ny. főosztályvezetője, az ODÉSZ (Országházi Dolgozók Érdekvédelmi Szövetsége) Szövetségi Nyugdíjas Bizottsága elnökének búcsúbeszéde:

Tisztelt Gyászolók, kedves Ernő barátom!

Mindannyian tudjuk, hogy eljön az idő, amikor el kell engednünk egymás kezét és már nem a közös tervek, hanem az emlékek kerülnek előtérbe. Így vagyunk ma is, mert sajnos Ernőtől kell elbúcsúznunk, a jó baráttól, a volt munkatárstól, az Országház nyugdíjas bizottságának egyik vezetőjétől, igen sokak által szeretett és becsült embertől.
Kiknek a nevében szólok most?
A Minisztertanács Tanácsi Hivatalának volt dolgozói, a Miniszterelnöki Hivatal és az Igazságügyi Minisztérium nyugdíjas bizottsága tagjainak, Torba Nándor elnök úrnak, dr. Latkóczy Antal ODÉSZ elnök úrnak, az ODÉSZ nyugdíjas bizottsága tagjainak, a magam és feleségem nevében köszönök el a nagy útra kelt dr. Joó Ernőtől.

Dr. Joó Ernő életének a derekán voltunk munkatársak, majd nyugdíjas társak, nyugdíjas bizottsági vezetők, a több mint ezer országházi nyugdíjas ügyes-bajos dolgainak ügyintézői, az országos kirándulások, a budapesti kiállítások, múzeumok látogatásának szervezői.

Milyen ember volt Ernő, milyennek ismertem meg?
Aktív dolgozói korában igen jó közigazgatási szakemberként, nagyszerű koordinátorként, szervezőként, a közigazgatás szorgos munkásaként tevékenykedett. Járta a megyéket, az országot. Országjárásunk során – ez volt a munkánk – a tanácsok segítése mellett mi mindig az adott megye, város, község jellegzetességeit, kultúráját, embereinek életét is figyelemmel kísértük, s tanultuk az országot, gyűjtöttük a tapasztalatokat.
Így lett Ernő az ország ismerője, tudója, igaz magyar hazafi. Mozgékony, sokoldalú, csendes, békés, de igazáért érvelni tudó ember volt. Közgazdászként az anyagi valóságot kutatta, a kereskedelem ügyeiben mélyedt el. Ismerte a kisebb, nagyobb közösségeket, a megyéket, városokat, falvakat. A száraz, szikár pénzügyek mellett jó adag humán érdeklődést is mutatott. Ki hitte volna, hogy ez az ember verseket is írt, elsősorban élete szerelmének, hű társának, Etelkának. Etelka és szerető gyermekei, unokái sok örömet és boldogságot jelentettek számára.

Szerteágazó érdeklődésére és tudására az is jellemző, hogy igen jó kertész volt. Bizonyítja ezt az Etelkával közös nagy portájuk, illetve kertjük dús növényzete, a terület sokszínűsége. Keze nyomát őrzi az én agárdi kertem is.
Nyugdíjas éveiben az ország kulturális, turisztikai nevezetességeit kutatta, jegyezte le, s szervezte a nyugdíjasok országjárását. Kirándulásaink során minden településnek, országrésznek a nevezetességeit ismervén idegenvezetőként is ragyogóan megállta a helyét. Mégis, talán legtöbbet a lakóhelyével, a kerülettel foglalkozott. Tétény, Budafok középkori története, a későbbi időszak, a bor és pezsgő kultúrája, a kerület embereinek élete foglalkoztatta. E tárgykörben több munkája, kötete is megjelent.

Ernő barátunk, nyugdíjas társunk hosszú, teljes életet élt. Felkészültségének, tudásának és szorgalmának megfelelően tevékenykedett. Nyolcvanon túl is frissesség áradt megnyilvánulásaiból. Tudott fejlődni a korral, nyitott volt a világra.
Élete kiegyensúlyozottságát, nyugalmát, boldogságát szerénysége és jó természete mellett felségének, Etelkának is köszönhette. Kettejük harmóniája példa mindannyiunk előtt.

Kedves Ernő barátom!
Köszönjük, hogy megismerhettünk, köszönjük, hogy barátaid lehettünk. Példát mutattál abban is, hogy akarattal, tudással, szorgalommal, szeretettel mindent elérhet az ember. Nem éltél hiába. Emlékezünk Rád, amíg csak élünk!
„Mindig itt leszel velünk, titkon, észrevétlen,
Ha el is mentél, itt marad emléked!”

Ernő! Nyugodj békében!



Patkó Imre
elnök
ODÉSZ Szövetségi Nyugdíjas Bizottság


Dr. Nagy István ny. tanár, irodalomtörténész, a Péter-Pál utca közössége nevében a szomszédok, barátok, tisztelők búcsúüzenetét tolmácsolta:

Tisztelt gyászoló gyülekezet, kedves barátaim!

Joó Ernő élete és sorsa összefonódott kerületünk történetével. Nekem jutott a fájdalmas, mindazonáltal megtisztelő feladat, hogy itt, amikor utolsó útjára kísérjük, méltassam gazdag és tartalmas életét. Szóljak arról mindannyiunk nevében, hogy Joó Ernő - a Budafoki Péter-Pál Utca és Környéke Polgári Kör alapító tagjaként - a megalakulás évétől, 1999-től, egészen a legutóbbi időkig, míg el nem hatalmasodott rajta a betegség, a Polgári Kör aktív és köztiszteletben álló tagja volt. Az én tisztem a Polgári Kör nevében elbúcsúzni, számba venni mindazt, amit tőle kaptunk, amit ránk hagyott bámulatos munkabírásából, példamutató életviteléből.

Olyan ember távozott közülünk, akinek tevékeny élete példa volt számunkra, s akire mindig úgy tekintettünk, mint akitől tanulni lehet. Az első, amiről feltétlen itt és most szólni kell, élete összeforrt az elmúlt félévszázad történelmével. Ahová az élet szólította, mindenütt a legnagyobb szakértelemmel és odaadással végezte munkáját. Húsz éven át volt kerületünkben tanácstag, éveken át dolgozott közigazgatási vezetőként, az Országházban 1970-től nyugdíjazásáig, 1985-ig szakreferensként dolgozott. 1960-tól volt tagja a Magyar Történelmi Társulatnak. Ha eddig közéleti tevékenységének főbb állomásait említettem, a továbbiakban a helytörténészi tevékenységét szeretném méltatni. Röviden és mindenekelőtt tényszerűen, mert vannak erre nálam hivatottabb személyek is.

Aki kezébe veszi a kerületünk történetét tárgyaló „Tétény-Promontor” könyvet, az meggyőződhet arról, hogy Joó Ernő az a szerző, aki a legtöbbet publikál a kötetben, kerületünk volt lakosa, az Eötvös Kollégium egykori igazgatója, néhai Tóth Gábor mellett. De a Budapest Lexikonban is közel száz szócikknek a szerzője. Helytörténészként csupa olyan tematikájú könyvet ír, amely kerületünk helyi sajátosságaival kapcsolatos. Ilyen az egyik korai műve: A magyar pezsgőgyártás története (1967), A budafoki dunai hajómalmok és vízi molnárok története (2002), vagy Terts Andrással társszerzőségben a Budafoki pincék világa (2007). Itt jegyzem meg, hogy 2001-től a budafoki Promontorium Borlovagrend tagja volt. De aligha találhattunk volna alkalmasabb szerzőt a 2009-ben tíz éves polgári körünk történetét megörökítő Képes Krónika összeállítására, mint a polgári kör titkáraként tíz éven át dolgozó Joó Ernőt, aki az önkormányzattal és a civil társszervezetekkel tartotta a kapcsolatot. De mindenekelőtt A Péter-Pál utca történetét kellett volna említenem, amely Polgári Körünk kiadásában jelent meg még 2000-ben s amelyre az utca lakóiként büszkék lehetünk.
Díszpolgári címmel azok munkásságát szokták elismerni, akik a közösségért cselekvő igazi lokálpatrióták. Joó Ernő - helytörténészként, a kerületi közélet ismert alakjaként - méltán érdemelte ki ezt a kitüntető címet.

Amikor Polgári Körünk mint civil társulás megalakult, és amikor a szükséges jogi ismeretek hiányában az első botladozó lépéseket tettük, tőle kaptunk eligazítást, s egyben biztató szót munkánkhoz. Imponáló közigazgatási és helytörténeti tudása a kezdetektől állandóan segítségünkre volt. Joó Ernő annak a nemzedéknek volt tagja, amely az elmúlt több mint félévszázad embert próbáló eseményeinek lehetett tanúja és tevőleges alakítója. Közéleti emberként volt jelen, a köz érdekében dolgozott, a közösség javára. Joó Ernő egyszer választott, szabadon, autonóm emberként, s egy életen át hű maradt eszményeihez, mert saját lelkiismeretére hallgatott. Legyen szabad a filozófust idézni: „Sors és szabadság jegyesek. A sorssal csak az találkozik, aki megvalósítja a szabadságot”. Olyan személyiség volt, aki a mérlegelő döntés után következetesen kitartott
állásfoglalása mellett.

Amit tanulhattunk, elleshettünk tőle, az els6sorban az embertársi viszonyban mutatkozó egymás iránti nyitottság volt, ami nélkül nincs igazi emberi kapcsolat. Tudta és példamutatóan érvényesítette kötetlen beszélgetéseinkben, baráti vitáinkban, hogy az egymáshoz tartozás mindig azt jelenti, azt is jelenti, hogy hallgatni tudjuk egymást. Rendelkezett azzal a képességgel, amely oly sokunkból hiányzik, s amit napjainkban úgy szokás emlegetni, mint az egyet nem értés kultúrája. A hangsúly a kultúrán van. Tudott felháborodni, szenvedélyesen vitázni, de rendelkezett az erkölcsi tudásnak azzal a képességévei is, melynek neve belátás és elnézés. Erre nekünk volt szükségünk, fiatalabb barátainak, akik egyik másik alkalommal a vita hevében elragadtattuk magunkat. Ő belátó volt, elnézésre és megbocsátásra is képes. Ezekre a képességekre nem utolsó sorban közéleti emberként tett szert. Valóban, miként egyik barátunk megfogalmazta, munkássága, életfilozófiája példaértékű a fiatalabb nemzedékek számára. Joó Ernő sokunk emlékezetében úgy marad meg, mint egyenes tartású ember, mind fizikai, mind erkölcsi értelemben, akire maradéktalanul ráillik az ógörög kalokagathia szó, amely az erkölcsi jóság és a szépség egységét jelentő fogalom.

lsten veled, Ernő bátyánk.



Dr. Nagy István
Péter-Pál Utca és Környéke Polgári Kör
tagja



Majd a család, a sok barát, tisztelő utolsó útjára kísérte.

Felkérésünkre dr. Terts András, a Magyarországi Borrendek Országos Szövetsége elnöke levélben küldte el megemlékező sorait:

IN MEMORIAM
DR. JOÓ ERNŐ

Dr. Joó Ernő ezer szállal kötődött kerületünkhöz, 70 évig a kerületben élt, a kerületi közigazgatásban, majd az országos közigazgatásban, az Országházban dolgozott. Dr. Joó Ernő a szó legnemesebb értelmében véve is igazi lokálpatrióta volt. Több, mint 60 évig kutatta a kerület múltját, ennek eredményeit számtalan könyvben, kiadványban publikálta is. Én magam 36 éve élek a kerületben, itt is dolgoztam borászati cégeknél és a pincék, a kerület története iránt érdeklődő emberként már korán találkoztam a kerület történetét feldolgozó „alapművel”, a Tétény-Promontor című könyvvel, melyet Dr. Joó Ernő szerkesztett és részben írt is – anélkül, hogy a szerzőt korábban ismertem volna.
Személyes ismeretségünk a Promontorium Borlovagrendhez kötődik, hiszen magam is tagja vagyok a borrendnek. Dr. Joó Ernőt egy csöndes, halk szavú, művelt és rendkívül szimpatikus, igazi úriembernek ismertem meg. A Magyarországi Borrendek Országos Szövetsége 2009-ben sikeres borrendi és helytörténeti tevékenysége elismeréseképpen PRO VINO Érdeméremmel tüntette ki.

Közelebbi kapcsolatba akkor kerültünk, amikor egy véletlen találkozás során, 2006-ban megkérdezte, hogy segítője lennék-e társszerzőként a Budafoki pincék világa című tervezett könyvnek. Ezt a felkérést elvállalva kerültünk közel egymáshoz, és ismertem meg igazán ezt a nagyszerű embert. Óriási tudással, tapasztalattal, de kellő szerénységgel és mértéktartással végezte önként vállalt munkáját mindannyiunk, a kerület és talán egy kicsit az utókor számára és érdekében is.

Dr. Joó Ernő hosszú élete során kiemelkedő és maradandó életművet alkotott, halálával a kerület is szegényebb lett egy nagyszerű lokálpatrióta helytörténésszel, mi pedig, akik szerettük és tiszteltük, a hiányát még nagyon sokáig érezni fogjuk.



Dr. Terts András
Magyarországi Borrendek Országos Szövetsége
elnöke



A kerületi díszpolgárok közül is sokan jelen voltak társuk végső útján, külön koszorúval búcsúzva tőle.

Közös koszorúval emlékezett a díszpolgártalálkozók baráti együttlétére egyesületünk, a Klauzál Gábor Társaság, a Lics Pincészet és a BUDAFOK-Tétény: múlt, jelen, jövő Asztaltársaság.



       



* * *

dr. Mercz Árpád utolsó útja



Február 24-én, kedd délután a budafoki temetőben kísértük utolsó útjára dr. Mercz Árpád díszpolgárt.

Felkérésünkre több tisztelője, barátja levélben küldte el számunkra megemlékezését, melyeket itt tennénk közzé:


Dr. Urbán András, a Promontorium Borlovagrend elnök-nagymesterének megemlékezése:

Dr. Mercz Árpád

Budafokon született 1919.október 26-án. Édesapja állami pincemester. A Kertészeti Akadémián 1941-ben szerzett oklevelet, majd elvégezte a Felsőbb Szőlő-és Borgazdasági Tanfolyamot. A Budafoki Állami Pincegazdaságban kezdett dolgozni. Részt vett a Szőlészeti és Borászati Szakiskola rekonstrukciós munkáiban, ahol mint előadó és gyakorlatvezető is működött.
1952 augusztusától a Szőlészeti Kutatóintézet Borgazdasági Osztályának tudományos munkatársa, majd 1957-től vezetője.
1960-ban a Kertészeti Főiskolán „summa cum laude” minősítéssel doktori fokozatot nyert. A kutatóintézetből 1979-ben ment nyugdíjba.
Kutatóintézeti munkája mellett számos oktatási intézményben tartott előadást. Tudását, tapasztalatait, kutatási eredményeit számos szakcikkben és szakkönyvben tette közzé. Munkáival kiérdemelte az „ eddigi borászati szakirodalom legtermékenyebb szerzője” címet.
Tagja volt egy baráti kamarazenekarnak.
Tagja volt a Promontorium Borlovagrendnek.
2008-ban választották meg Budafok-Tétény díszpolgárának.

Halálával egy nagyműveltségű, rendkívüli munkabírású kutató-oktató-szakíró kollégát vesztettünk el. Munkássága évtizedekig segíti még a szakképzésben, kutatásban dolgozók munkáját.



Dr. Urbán András
Promontorium Borlovagrend
elnök-nagymester


Dr. Terts András, a Magyarországi Borrendek Országos Szövetsége elnökének megemlékezése:

IN MEMORIAM
DR. MERCZ ÁRPÁD

Dr. Mercz Árpád, mindannyiunk Árpi bácsija, Budafokon született és egész életében Budafokhoz kötődött. Másik életre szóló kötődése a szőlőtermelés és borászat volt. Budafoki lokálpatriótaként is kiemelkedő tudásra, hatalmas műveltségre tett szert, ezt kiemelkedő szakirodalmi munkássága során publikálta is, így például A BOROSHORDÓ című összefoglaló könyvében, de más munkáiban is.

Ragyogó tudású szakember és csodálatos pedagógus is volt. A borászati géptan „atyjaként” szakemberek generációit tanította. Olyan tanár volt, aki szigorú, de következetes és igazságos, ezért sok idő távlatából is hálával emlékeznek rá egykori tanítványai, mert csak az ilyen pedagógusok emlékét őrzik meg a diákok. Személyes élményem volt, amikor az egyik legnagyobb budafoki pince vezetőjeként több, mérnök hallgatóknak tartott borászati géptan gyakorlatán győződhettem meg kiváló pedagógiai kvalitásairól, csodálhattam stílusát és ekkor váltam nagy tisztelőjévé.

Szakirodalmi munkássága szinte példátlan, több, mint 20 könyv és több száz cikk megjelenése fémjelzi, de példátlan azért is, mert művei széles spektrumot ölelnek fel, az egyszerű „kisembereknek” szóló borkezeléstől, a Borászati kislexikonon át a legkomolyabb tudományos cikkekig, könyvekig (pl. Borászati szakgéptan).
Dr. Mercz Árpád kiemelkedő életművet hozott létre, a magyar borászat legnagyobb egyéniségei közé emelkedett. Emlékét ezért az utókornak, a tanítványainak és a magyar szőlész-borász társadalomnak sokáig meg kell őriznie és ápolni azt.


Dr. Terts András 
Magyarországi Borrendek Országos Szövetsége 
elnöke


Dr. Lelkes Lajos a Mezőgazda Kiadó igazgatója, Mercz Árpád könyveinek fő kiadója, „A must és a bor egyszerű kezelése” c. főműve 50. jubileumi kiadásának gondozója, barát megemlékezése:

MERCZ ÁRPÁD
a népszerű borászati szakíró

A hazai mezőgazdasági szakkönyvkiadás kivételesen sikeres egyénisége Mercz Árpád.


Mercz Árpád: A must és a bor egyszerű kezelése
A must és a bor egyszerű kezelése című könyv először 1958-ban jelent meg, Prehoda József társszerzőségével. Azóta újabb és újabb kiadások, valamint utánnyomások követték az első megjelenést.
Kiadásainak és példányainak száma megközelíti Prohászka Ferenc: Szőlő és bor című kötetének sikerét, amely becslések szerint 1 000 000 példányban jelent meg.
Mercz Árpád könyve kiadott példányszáma meghaladja a félmilliót.
Hozzájuk hasonló sikeres mű nem született az elmúlt fél évszázadban.
Mercz Árpád sikeres szakírói tevékenységét más művei is bizonyítják:
1957 – Scholtz Albin – Mercz Árpád: Borgazdaságtan
1959 – Mercz Árpád – Prehoda József: A must és a bor egyszerű kezelése
1962 – Mercz Árpád: Borászati gépek és kezelésük
1966 – Mercz Árpád – Prehoda József: Korszerű borkezelés
1998  – Mercz Árpád – Kádár Gyula: Borászati kislexikon
A felsorolt könyvek a Mezőgazdasági Könyvkiadó Vállaltnál, majd szakmai utódánál, a Mezőgazda Kiadónál jelentek meg.
Az 1950-ben kezdeményezett Mezőgazdasági Könyvhónap rendezvénysorozat szervezői a hagyományok folytatva évente odaítélték az ÉV SZERZŐJE kitüntető címet. Mercz Árpád 2010-ben nyerte el A must és a bor egyszerű kezelése című művéért.
A könyv szerkesztője, Aranyossy Árpád sajátos méltatása jól jellemzi a szerző szakmai elismertségét:
Hasonló helyzetekben szokás elsütni a „zsűrinek nehéz dolga volt” közhelyet. Örömmel mondhatom, hogy a zsűrinek nem volt nehéz dolga, mert szerencsére az agrárszakemberek között rengeteg kiválóság akad, köztük nem egy alkotói-írói tehetséggel is megáldva. Ezért inkább az a helyzet, hogy a díjazandó személy kiválasztásakor azon lepődnek meg a bizottság tagjai, hogyhogy az illető eddig még nem jutott eszükbe?
Mostani kiválasztottunk két szám alapján került rivaldafénybe. Ez a két szép, kerek szám az 50-es és a 90-es.
Szakmai életútját ezért a számok világába tett kirándulással fogjuk bemutatni, nem annyira a statisztika, inkább a számmisztika törvényei szerint kiemelt jelentőségű számok lépőkövein ugrándozva. Az 1-től a 100-ig fogunk így eljutni.
01. :  Első munkahelye a Magyar Királyi Állami Pincegazdaság. Egy év kötelező kertészeti gyakorlat 1937-38-ban.
03. : Három gyermeke születik: sorban Ágnes, Árpád, András. A mai névadási divatot követve bizonyára az újszülött Beaujolais-t, a kis Cuvée-t és a pufók Barrique-ot tartották volna keresztvíz alá a boldog szülők.
11.: Tizenegy folyóiratban jelentek meg cikkei, és a XI. kerületben lakik.
13.: E a különleges, egyesek szerint szerencsétlen, mások szerint szerencsés szám, szerzőnk életében többször is felbukkan. 13 éves, amikor megtanul hegedülni és ettől kezdve a zene élete fontos részévé válik. 13-án, 1942 februárjában veszi át szőlész-borász oklevelét. 13-án, 1946 szeptemberében kerül haza szüleihez, a háborúból. 13-án, 1960 júniusában költözik családjával első önálló otthonába.
19.: Ha kétszer egymás után leírjuk ezt a számot, megkapjuk a szerző születési évét, 1919-et.
22.: Budafok, Promontor, a XXII. kerület. Nyilván nem véletlen, hogy éppen ez a kerület – ahol borral telt mészkőpincék bújnak meg a földben, pezsgőgyár, neves borászatok és borászképző tanintézet is működik – ezernyi szállal kötődik szerzőnkhöz. A kerület díszpolgárává választotta.
26.: Ezen a napon született, egy szép októberi vasárnapon.
30.: Harmincnál is több olyan szakkönyvről, tankönyvről van tudomásunk, amelyeknek szerzője, illetve társszerzője.
40.: Ennél a számnál nem a negyven rablóra kell gondolni, hanem arra, hogy negyven évesen szerzi meg a doktori címet, summa cum laude minősítéssel.
50.: Itt érdemes egy kicsit hosszabban elidőzni, ugyanis példa nélküli teljesítmény kapcsolódik ehhez a számhoz. Pontosan ötven évvel ezelőtt jelent meg a szerző legsikeresebb műve, A must és a bor egyszerű kezelése, ami azóta is állandóan piacon van, folyamatosan megújulva, felfrissítve, bővítve, ahogyan a változó idő ezt megköveteli. Így mint elsőről az elsők között, voltaképpen már a statisztika élén is említhettem volna, az egyes számnál.
60.: Hatvan évesen vonul nyugdíjba a Szőlészeti Kutató Intézetből, de a szakmát azért nem adja fel, tanít a Kertészeti Egyetemen, a gödöllői Gépészmérnöki Karon, a gyöngyösi és kecskeméti Kertészeti Főiskolán, és a budafoki Borászati Szakközépiskolában.
65.: 65 éven át tartó szakmai tevékenységét a Budapesti Corvinus Egyetem Vasoklevéllel ismeri el 2006-ban.
90.: Éppen tavaly volt 90 éves,  A must és a bor egyszerű kezelése című könyve megjelenésének ötven éves évfordulóján.
100.: Száz szónak is egy a vége: az év szerzője a borászati szakirodalom legtermékenyebb szerzője, a borászati géptan atyjaként is emlegetett borakadémikus, Mercz Árpád.



Dr. Lelkes Lajos
igazgató
Mezőgazda Kiadó


Dr. Grófné Domokos Mária emlékező sorai, az édesapja: dr. Domokos János professzor által vezetett budatétényi kamarazenekar csellista-zenésztársáról:


A budatétényi vonosnégyes a Domokos-ház teraszán (1939/40 körüli felvétel):
Valkányi (Weis) Sándor másodhegedű, Domokos János elsőhegedű, Mercz Árpád cselló, Karadin Ferenc brácsa

Mercz Árpád bácsi /nekünk Árpád bácsi volt/ hetente vendégünk volt, ugyanis Édesapámmal együtt zenéltek. Ezek a zeneestek már a negyvenes évek első felében éltek, kisebb szünetekkel /amikor apámat megfosztották állásától és vidéken dolgozott/ apám 1978-ban bekövetkezett haláláig tartottak. Akkor Árpád bácsi szomorúan közölte, hogy csellóját nem veszi többet elő. A kis kamarazenekar hol három, esetenként négy, volt amikor öt tagból toborozódott. Apám hegedült, Árpád bácsi csellózott, zongoristák inkább váltották egymást, /Hantzmann Lipót atya, Győző Mari, unokatestvérünk Domokos Miklós és még egy páran/ brácsás hosszú ideig Kóródi László volt és többször zenélt velük brácsán Andrásfalvi András is. Egy ideig Lászay György klarinéttal színesítte a zeneesteket. Haydn Mozart, Beethoven, Brahms, Schubert kamarazenéiből játszottak saját és a család gyönyörűségére.

Árpád bácsi volt a legrégebbi és a végsőkig kitartó tagja az együttesnek, apám jó barátja. A zeneesteket szerény vacsora osztotta két részre, Árpád bácsi többször örvendeztette meg a társaságot egy-egy üveg borral, melyet kellőképpen és szakszerűen méltatott, pallérozva a kamaratársak borászati ismereteit. Hitből élő, igaz és vallásos ember volt, szerény, példamutató élete kisugárzott családjára és mindazokra, akik ismerték és kapcsolatban álltak Vele.



Dr. Grófné Domokos Mária
ny. kertészmérnök


Dr. Bálint György („Bálint gazda”) emlékező sorai, a M.Kir. Kertészeti Akadémián 1941-ben végzett rubinokleveles évfolyamtársról és pályatársról:

Fájdalmas búcsú Árpádtól


Bálint György és Mercz Árpád a '70-es években egy borászati tanácskozás szünetében
Ismét kevesebben lettünk .Kollégánk, évfolyamtársunk, barátunk Dr. Mercz Árpád visszaadta lelkét a Teremtőnek. A gyémántdiploma átvételére 2011-ben még öten voltunk jogosultak a Kertészeti Akadémia 1941.-ben végzett hallgatói közül, de Árpi – gyenge egészségi állapota miatt – már nem volt jelen az ünnepségen, de sokan gondoltak rá és hiányolták a távollétét.

Az én figyelmemet már az első találkozásunk alkalmával felkeltette a vékony testalkatú, halkszavú, megfontolt fiatalember. Zárkózott természetű volt, nehezen barátkozó, de mindenkor segítőkész pajtás ; keveset beszélt, de amit mondott, az mindig igaz, helyénvaló és időszerű volt. Soha se változtatta a kialakult véleményét, mindig ragaszkodott a kimondott szavához. Igazi spártai jellem volt !

Tanulmányaink kezdetén a borászat ( szülővárosa, Budafok hagyományainak megfelelően ) csak egyike volt számos érdeklődési területeinek. Azt viszont tapasztaltuk, hogy bensőségesen szereti a természetet, nagyszerűen ismeri a magyar flórát és a kultúrnövényeket, sokat olvas klasszikusokat és emellett szenvedélyesen szereti és műveli a zenét. Az idők folyamán az érdeklődése azonban a borászat felé fordult és ennek a tudománynak lett kiemelkedő alkotója. Tanulmányai, cikkei, könyvei felkeltették a szakma művelőinek az érdeklődését és ezeken több generáció növekedett fel. Mercz Árpád neve fogalommá vált a XX. század második felétől. A must és a bor egyszerű kezelése című könyve a vincellérek és a haladó szellemű borászok számos kiadásban és sok ezer példányban kiadott kiskátéja lett, előadásait az ország valamennyi vidékén nagy érdeklődéssel hallgatták a szőlőtermelők és a borászok, akik hosszú évekig megőrzik azokat az értékes ismereteket, amelyeket Árpi bácsitól hallottak, tanultak meg és alkalmaztak sikeresen.

Árpád most elment ebből az árnyékvilágból, de szellemisége itt maradt. Azok nevében, akik őrzik az általa megalkotott szellemi értékeket, a klasszikus elbocsátó szavakkal búcsúzom Tőle :
Requiescat in pace ! ( Nyugodjék békében!)



Dr. Bálint György
rubinokleveles kertészmérnök




Közös koszorúval emlékezett a díszpolgártalálkozók baráti együttlétére egyesületünk, a Klauzál Gábor Társaság, a Lics Pincészet és a BUDAFOK-Tétény: múlt, jelen, jövő Asztaltársaság.


          



Az oldalt összeállította: Prim György, Hódi Szabolcs – 2015. március


Nyomtatható verzió, nyomtatás Továbbküldés, ajánlás

 

Adószámunk:
18474048-1-43
Köszönjük, ha a 2022. évi adóbevallása elkészítésekor gondol a Klauzál Gábor Társaságra és támogatja egyesületünk tevékenységét személyi jövedelemadójának
1 %-ával
, ezzel Ön is hozzájárul a Podmaniczky-díjjal kitüntetett civil, értékőrző és értékteremtő, közösségszervező tevékenységünkhöz, honlapunk fenntartásához és rendezvényeinkhez.

KÖSZÖNJÜK!


Adomány-köszönő emléklap


Adomány-köszönő emlékplakett

Klauzál Gábor (78)
Közhasznúsági jelentések (16)
Egyesületi élet (284)
Közélet (143)
Klauzál Gyűjtemény (7)



KLAUZÁL 150 EMLÉKÉV (48)
2016. évi médiamegjelenések (1)
2016. évi programnaptár (1)
2017. évi médiamegjenések (1)
2017. évi programnaptár (1)
2018. évi médiamegjenések (1)
2018. évi programnaptár (1)
2019. évi programnaptár (1)
2020. évi programnaptár (1)
2021. évi programnaptár (1)
2022. évi programnaptár (1)
2023. évi programnaptár (1)



1848/49 (52)
Barangolások (34)
Budatétényi Ősök Napja (30)
Díszpolgárok (19)
Helytörténet (18)
Kastélymúzeum (19)
Klauzál Napok Tétényben (129)
Lics Pincészet (15)
Történelmi szalon (43)
Wolf-kripta (21)