Klauzál Gábor
Klauzál Gábor Társaság

LÉVA, NAGYSALLÓ honvéd hőseinek emlékezete

Az 1848/49. évi szabadságharcunk győztes ütközetének Alsó-Garam menti helyszíne évek óta visszatérő színtere a Rákóczi Szövetség egy lelkes csoportjának. Az 1849. április 17-i nagysallói ütközet idei évfordulós megemlékezésén egyesületünk három tagja is részt vett.
Beszámoló négy öregedő, ifjú szívű honvéd emléktúrájáról a Nagysalló-Léva-Bény-Oroszka-Zselíz útvonalon.


Hőseink nyomában és reményével
Négy öregedő, ifjú szívű honvéd emléktúrájáról meditálva


„Hol sírjaink domborulnak,unokáink leborulnak és áldó imádság mellett mondják el szent neveinket, a magyarok istenére esküszünk, esküszünk, hogy rabok tovább nem leszünk.”

Petőfinek sikerült még 1848 márciusában máig érvényesen prófétikus előrelátással (ma úgy mondanánk, hogy a jövőt kutató realitásérzékével) megfogalmaznia az emberi szabadságvágyat, a szabadság kivívásához szükséges harcot, a szabadságharcban elesett honvédek iránti fogyhatatlan, nemzedékeken át megmaradó tiszteletet.

A reformkort és az azt követő 1848-as eseményeket amíg magyar ajkú ember él a földön, feledni nem lehet. Salamin András kiváló vízügyi mérnök, közíró, volt mdfes politikus, hétgyermekes családapa ír egyik könyvében az emlékezet multiplikáló hatásának jótékonyságáról a nemzetmegmaradás ügyében. Amit Bartos Mihálytól hallottunk április 27-én Budatétényben a Klauzál háza előtti megemlékezésünkön az egybecseng Salamin gondolataival. Hogy a két jeles férfiú ismeri-e egymást, azt nem tudom. Azonban a megszépítő és homályt, feledést engedő és teremtő időbeli távolság arra kötelez, hogy minden nemzedék rögzítse kora, lakóhelye, környezete történéseit, ismerje meg saját múltját és tanuljon a korábbi történésekből. Csak így lehet esély a múlt hibáinak elkerülésére, az emberi tudatlanságból, gyarlóságból fakadó hibák minimalizálására.

Deák írja valahol: „Hogy sem az országnak,sem a népnek nem barátja,aki elérhetetlen vágyakat ébreszt a könnyen hívők kebelében.” Petőfi és Kossuth, Széchenyi és Vörösmarty, a költők és politikusok, a plebejusok és az arisztokraták, a Kossuth népből verbuválta honvédsereg egy nemes célért küzdöttek minden tudásukkal, szellemi és fizikai erejükkel. Ki karddal, ki tollal. Mindkettő kellett akkor és kell ma is.

A Klauzál napok lélekmelegítő bevezetője volt Sisak András Kossuth nótákat bemutató előadása, énekvariációi a Szent Mihály kápolnában. A Nagytétényi Kastélyban meghallgatott előadások ezen a szombat délutánon azt a szellemi-lelki közösséget mutatták be tudományos elemzéseikkel, amiről Petőfi beszél, amikor azt írja „és áldó imádság mellett mondják el szent neveinket”. Az ifjú történész Klauzál–kutató Sáfrány Tímea és a nyolcvanéves Gavlik István Kossuth-kutató és Kossuth-Szövetség elnök meghatóan erős érzelmi és intellektuális töltésű előadásai is jelezték, hogy ismereteink tágítása és felfrissítése egyszerre jelent felüdülést és szellemi gyarapodást is a hétköznapokhoz, ha jó előadóktól halljuk az ismert, vagy alig ismert részleteket.


Az ezerkilenszázkilencvenes évek közepe táján voltam először Nagysallón, majd Léván Kun Feri barátunkkal, aki sokáig a Rákóczi Szövetség alelnökeként szervezte mindenütt az államhatárokon túl, így a Felvidéki magyarokkal is a találkozókat. Azóta már legalább tízszer elmentem, hogy emlékezzünk az 1849-es dicsőséges Felvidéki hadjárat színhelyeire. Az 1849-es április 19-i Nagysallói csatában Görgey honvédjei legyőzték az osztrák csapatokat. Magyarország Kossuth és társai által verbuvált honvédserege legyőzte a professzionális osztrák haderőt. Görgey a Lévai vár tornyából állítólag Komáromból szerzett távcsővel figyelte a 15-20 kilométernyi távolságra zajló csatákat. (Kerékgyártó László Görgey szakértő és társasági elnök közlése). Állítólag ez a magyar győzelem késztette Ferenc Józsefet az orosz cár hadainak behívására. A tragikus folytatást ismerjük.

      

Nagysalló alig száz kilométerre Budapesttől, ma egy kétezer lelkes község, ahol a lakosság 30 százaléka magyar. Az ünnepi szónok Tóth Gábor, a helyi iskola igazgatója volt. Most négyen mentünk el fejet hajtani a nagysallói hősök emlékművénél. Nagysallón és Léván is elhelyeztük a Klauzál Társaságunk kis koszorúit. Az ünnepségek után tisztelgő, öregedő, de aktivitásra sokszor kész honvéd szenvedélyű csapatunk tagjai (Mészáros Péter, Ambrus Károly, Géczi Gábor, Janzsó János kocsijával) a Klauzál Gábor Társaság nevében az ünnepség után könyveket adtak át ajándékként Tóth Gábornak. Gáborunk tréfálkozva mondta,hogy rézágyúk helyett Gáborként csak ezt hozta Gábornak. A Pytheas könyvkiadó szép ajándékkönyveit adtuk át még Bényben a helyi plébánosnak és Léván is Török Alfrédnek, a lévai Csemadok elnökének. Köszönet ezért a Pytheasnak és Géczi Gábor futárszolgálatának.

     
   

A nagy vadgesztenyefáktól zöldellő, már árnyas Lévai temetőben emelt emlékmű mögötti tömegsírban majdnem háromszáz elesett honvéd nyugszik. Többségük 1849 májusában a csata utáni ispotályos kezelés után kitört váratlan járványban hunyt el. Ezt is Csáky Páltól, az emlékezés ünnepi szónokától tudhattuk meg, aki elgondolkodtató emlékbeszédet mondott. Itt voltak Dolnik Erzsike, Duray Miklós volt képviselőtársa és a felvidéki magyarság ifjú politikusai közül Nagy Dávid és Gubik László is, akit nyilvánosan vállalt magyar állampolgársága miatt a szlovák hatóságok megfosztottak szlovák állampolgárságától.

Hosszú volt ez az egynapos emléktúra reggel nyolctól az esti tizenegy órás haza érkezésig.

A fotók, amelyeket Mészáros Péter már közzétett, jól mutatják, hogy milyen szép magyar tájakon éltek, harcoltak, élnek és harcolnak felvidéki magyar testvéreink.

       

Bényben megnéztük a kilencszázéves rotondát, énekeltünk is benne (premontreiek építették), a nyolcszázéves templomot, ahol a mise elején részt vettünk és örömmel láttuk a majdnem megtelt templomot. Még Bény határában megmásztuk a hunokhoz kötődő földvár maradványait és a mellette 1927-ben emelt Kálváriát. Itt találkoztunk a kőbányai görög kisebbség buszos társaságával, akiket Ambrus Karcsi megörvendeztetett tárogatós muzsikájával, ugyanezt megtette még a Lévai várban és a lévai Kálváriához vezető dombtetetőn is.


Nagyon örülök, hogy a nép-emlékezetben megőrzött legenda, miszerint hun földvár vette körbe Bényt, ez alatt a kirándulás alatt számunkra megismerhetővé vált.
Az külön öröm, hogy a Mária kegyhelyen lévő kápolna melletti szentkút vizében megmoshattuk arcunkat.

   

Az interneten „Bény” alatt az alábbi szöveget találtam egy helyen:
„…Innét indulnak (mármint a bényi templom elől megj.: AK) a búcsús csoportok körmenetileg az innen egy kilométernyire lévő kegykápolnához, az ősi római-avar sánc gyűrűjébe…”

Az írás tartalma azért is érdekes, mert az valószínűleg 1990 után íródott, de írója nem tudott szabadulni a több száz éve sulykolt kliséktől, miszerint a magyaroknak semmi közük ezekhez az ősi emlékekhez.

Szerencsére a minap kezembe került egy igen magas fokú történelmi műveltséggel megáldott orvosprofesszorral, Kásler Árpáddal készült beszélgetés leirata, melyben a következők olvashatók:
„…A folyamat a Bach-korszakban kulminált, amikor megjelent Hunsdorfer finnugor elmélete. Azért az érdekes, hogy az 1700-as évek végéig senki sem vitatta a hun–magyar rokonságot. A krónikák vagy a fuldai évkönyvek, az Altaichi évkönyvek is hol türknek, hol hunnak, hol magyarnak nevezik őseinket. Ez nem véletlen, akkor sem voltak ostobák vagy elmebetegek az emberek, a dinasztiák pedig pontosan ismerték és számon tartották az eredetüket.”

Ezek után nincs más dolgunk, mint imádkozni a tévedésből, de különösen a megtévesztés szándékával az igazat eltagadó „értelmiség” megvilágosodásáért és lelki üdvéért.

Ami pedig különösen tetszett, az a nagysallói művelődési házban szervezett néptánc továbbképzés (bátran nevezném AKADÉMIÁNAK!!!), ahol a képzés egyik szervezője elmondta, hogy a néptánc területén nem működik a nemzetiségi ellentét (az a sanda politika területe, megj.: AK), márpedig Tolsztoj egy levelében (Romain Rolandhoz, megj.: AK) azt írta: „Minden, ami egyesíti az embereket, az jó és szép – mindaz ami szétválasztja őket rossz és csúf.”

Ez volt röviden az április végi Nagysalló-Léva utunk néhány tanulsága.

Üdvözlettel: ambruskarcsi


Oroszkán bepillantottunk egy helyi, szabadtéri katonai múzeumba.

      

Aztán jött Zselíz, ahol kb. nyolcezer magyar él Juhász Sándor néptánc tanár elmondása szerint, akivel a helyi művelődési házban beszélgethettünk egy keveset. Szerinte a magyar népzene és néptánc reménykeltő hidakat építhet a szlovák néptáncosokkal és dalaikkal ma is. Zselízben gyönyörű ősparkban sétáltunk, az óriási tölgyfák alatt. Lehetnek vagy háromszáz évesek, akárcsak az a tölgy Dömsödön, amelynél Petőfi is megpihent és verseket írt. Ekkora tölgyet április 24-én Dömsödön láttam életemben először Csomós Gyula, Ress Imre, Kerékgyártó Laci és Koczó Endre, alias Danton barátaimmal. Itt a parkban van egy felújításra váró, megmentendő Eszterházy kastély. Lehet,hogy a nagyszerű Eszterházy Jánoséké volt? Nagysalló és Léva következett utunk során.

         

Léván a várban és környékén sétálgattunk az esti emlékünnepség előtt. Utána ellátogathattunk a Lévai magyarok Házába, ahol egy könnyű vacsorával és helyi borral, süteménnyel vendégeltek meg bennünket lévai barátaink, Frédi, Gabika, Pista és a többiek. Csáky Paliék is ott voltak. Csáky Pali, aki a felvidéki magyarok MKP-s eus listavezetője a május 24-i választáson, íróként is közismert, és egy drámáját most mutatták be egy Lévai színházban a Reviczki házban, mondta asztalunknál, hogy rá a következő hetekben komoly országjárás vár az EU-s választásokra készülődve. Igen, kampányolni kell, verbuválni kell, mert igen erős a fásultság az emberekben és kellenek a reménytkeltő találkozások és gondolatok. Aztán elindultak Csákyék Pozsonyba, mert az Pali szerint messzebb van Lévától, mint Budapest.

Hazafelé úton a sötétségben, meg az élmények mámorában, nélkülözve Lukács Feri bácsi és Kun Feri tájékozódó képességét, kissé eltájoltuk magunkat a holdfényes éjszakában. Kerülgettük a nappal biztosan gyönyörű dombokat, falvakat, többször átkelve a Garamon, de kisebb kerülő és karéjozás után szerencsésen haza értünk, vissza Budafokra.

Csodásan felemelő volt ez a felvidéki emléktúra. Két nap múltán ezt már sokkal jobban érzem, mint a túrákkal járó fáradtságot. Ha a sors engedi megyünk mi még a Felvidékre. Ott is vannak őseink és barátaink, ott is van, lesz jövőnk.

Vivat Klauzál ! Vivat Veritas et Libertas !




Budafok-Tétényben, 2014. április 29-én Janzsó János




Nyomtatható verzió, nyomtatás Továbbküldés, ajánlás

 

Adószámunk:
18474048-1-43
Köszönjük, ha a 2022. évi adóbevallása elkészítésekor gondol a Klauzál Gábor Társaságra és támogatja egyesületünk tevékenységét személyi jövedelemadójának
1 %-ával
, ezzel Ön is hozzájárul a Podmaniczky-díjjal kitüntetett civil, értékőrző és értékteremtő, közösségszervező tevékenységünkhöz, honlapunk fenntartásához és rendezvényeinkhez.

KÖSZÖNJÜK!


Adomány-köszönő emléklap


Adomány-köszönő emlékplakett

Klauzál Gábor (78)
Közhasznúsági jelentések (16)
Egyesületi élet (284)
Közélet (143)
Klauzál Gyűjtemény (7)



KLAUZÁL 150 EMLÉKÉV (48)
2016. évi médiamegjelenések (1)
2016. évi programnaptár (1)
2017. évi médiamegjenések (1)
2017. évi programnaptár (1)
2018. évi médiamegjenések (1)
2018. évi programnaptár (1)
2019. évi programnaptár (1)
2020. évi programnaptár (1)
2021. évi programnaptár (1)
2022. évi programnaptár (1)
2023. évi programnaptár (1)



1848/49 (52)
Barangolások (34)
Budatétényi Ősök Napja (30)
Díszpolgárok (19)
Helytörténet (18)
Kastélymúzeum (19)
Klauzál Napok Tétényben (129)
Lics Pincészet (15)
Történelmi szalon (43)
Wolf-kripta (21)