Klauzál Gábor
Klauzál Gábor Társaság

Elnöki beszámoló – 2013

A Klauzál Gábor Társaság non-profit társadalmi szervezet elnökének éves beszámolója a Társaság 2013-as évéről.




A kilencedik teljes évünk volt 2013, ami civil közhasznú egyesületünk céljainak a megvalósítása szempontjából hatodszor tette lehetővé az adók 1%-ának a gyűjtését. Együttműködésünk folytatódott a XXII. kerületi Önkormányzattal, a Nagytétényi Kastélymúzeummal, a Lics pincészettel, és több civil szervezettel. Az év folyamán a Klauzál Gábor Budafok Tétény Művelődési Központban minden hónap utolsó csütörtökén este fél 7-től rendezvényt tartottunk. Az év folyamán folyamatosan készültek és jelentek meg az anyagaink a honlapunkon a saját tulajdonú klauzal.hu domain néven. A honlap anyagainak a kezelésében 3 tagunk (Prim György, Hódi Szabolcs és Dr Dobos Károly) vettek részt. Az év során a honlapi anyagaink webes szerkesztésével Prim Györgyöt bíztuk meg. Továbbra is a honlapunk a fő kommunikációs csatornánk.


– Januárban az egyesületünk nevében ismételten javaslatot tettünk a XXII. kerület díszpolgárjelöltjeként és a „Kultúra 22”-díj odaítéléséről döntők figyelmébe: a XXII. kerület díszpolgárának címére Bartos Mihályt a „Kultúra 22”-díjra Lics Lászlót és Lics Lászlónét jelöltük.

– Január 31-én a Budapest V. kerületi Aranytíz Központban Dr Dobos Károly a Klauzál Gábor Társaság elnöke adott elő népes közönség előtt Klauzál Gábor Belváros-Lipótvárosi emlékei „Aki a Városházán született” címmel.

– A Magyar Katolikus Rádió Kapcsolatban műsora 2013. február 18-i adásának Pesti mesék sorozatában „Aki a Városházán született...” címmel Klauzál Gábor szellemi örökségéről, pesti és budai emlékezetéről mesélt dr. Dobos Károly a Klauzál Gábor Társaság elnöke.

– A Klauzál Gábor Társaság 2013. február 25-én mutatta be az érdeklődőknek az elmúlt időszakban megjelent kiadványait, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Budafoki Könyvtárában.


  – Március 15.

Klauzál Gábor Társaság szervezésében idén első alkalommal – új hagyományt teremtő szándékkal – a 2012. áprilisában közadakozásból felállított egészalakos Klauzál-szobornál tartottuk meg az eddig a Klauzál-villánál szokásos budatétényi március 15-i megemlékezésünket, melynek ünnepi előadója dr. Szász Erzsébet, a Kempelen Farkas Gimnázium történelem tanárnője volt.

– 2013.április 5-én immár tizedik alkalommal került sor – hagyományosan a Lics Pincészetben – a kerületi díszpolgárok találkozójára, s egyben az új díszpolgár Békési Imre köszöntésére.


  – Klauzál Napok Tétényben (KNT)

-2013. április 26-án, pénteken az iskolások vetélkedője zajlott le 10-14 éves tanulóknak, „Klauzál Gábor és Eötvös József emlékezete” címmel a Kossuth Lajos Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolában. A verseny témái: Eötvös József és Klauzál Gábor életrajza, a vetélkedő szakmai szervezője és a vezetője: Kincses Katalin.

-2013. április 27-én, szombaton megemlékezések történtek Klauzál Gábor budatétényi emlékhelyeinél
11:00 – Megemlékezés a műemlék Szent Mihály kápolnánál „A Klauzál-család címerábrázolásai” dr. Pandula Attila történész vetítettképes előadása
12:00 – 13:00 – Tiszteletadás és koszorúzás történt a Klauzál emléktábla és a „Deák széke” emlékhelynél a Klauzál-villa előtt
15:00 – 17:00 – 200 éve született Szemere Bertalan és Eötvös József: Klauzál Gábor minisztertársai címmel történelmi előadások a Nagytétényi Kastélymúzeum emeleti dísztermében
„Az önmaga igazát kereső magányos emigráns: Szemere Bertalan” Pelyach István történész előadása
„Eötvös József élete anekdoták tükrében” Devescovi Balázs az ELTE Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézet adjunktusa előadása


– Kárpátaljai kirándulás 2013. július 5-7. között (Ungvár, Munkács, Szolyva, Vereckei hágó, Beregszász). Köszönet Markó Lászlónak, Tóvári Magdolnának és Dr Andrásofszky Csillának.

– 2013. szeptember 21-én a budatétényi Canonica Visitatio keretében Erdő Péter bíboros urat fogadtuk az egyesületünk által gondozott Wolf kriptában.


  – Történelmi Szalon

2013. október 4-én, pénteken a Vojnovich-Huszár Villával közösen szervezett, immáron tizedik alkalommal jelentkező Történelmi szalon-estünkre, ahol Nemzeti Gyásznapunk alkalmából az 1848/49-es forradalom és szabadságharc összes vértanújáról hallhatunk átfogó előadást Hermann Róbert hadtörténésztől.

– 2013. október 13-án vasárnap Ercsiben jártunk Eötvös József nyomában.

– 2013. október 21-én Dr Dobos Károly előadást tartott Klauzál Gáborról Érden a Körösi Csoma Sándor Iskolában 40 fő érdeklődő diák részére.


  – Budatétényi Ősök Napja 2013

A halottak napi megemlékezésekhez csatlakozva 2013. november 3-án immár kilencedik alkalommal nyitja meg kapuit a Klauzál Gábor Társaság gondozása alatt álló Wolf kripta és emlékkert. A megjelenés előtt álló „ B u d a t é t é n y i t e m e t ő 1 8 7 5 - 1 9 8 8 ”
c. könyvéről tartott rövid ismertetőt Sarnóczay György helytörténész.


  – A hatodik ünnepség november 17-én a Klauzál-díszhordónál

Egyesületi névadónk születésnapjának ünneplése már kiemelt eseménnyé vált. Idén együttműködő partnereink közül kb. nyolcvanan vettek részt. A megemlékezés mellett az est jó alkalmat teremt, pódiumbeszélgetés keretében, egy-egy érdekes ember részletesebb bemutatkozására és a Klauzál Gábor Társaság programjaiban aktívan közreműködő partnerekkel és támogatóinkkal való kötetlen együttlétre, a jövő tervezésére is. Az idei alkalommal Dr Sümegi Zsombor, a Sümegi és Fiai Pincészet borásza által ajánlott borokat élvezhettük. A kötetlen együttlét során számos partnerünk szólalt fel.


– Évadzáró rendezvényünkön 2013. december 19-én a Vasmacska Étteremben (Tomos Dokk) jó hangulatban emlegettük fel a magunk mögött hagyott évet.


A Bartos Mihály kezdeményezésére 2011-ben útjára indult a Gyűjtemény rovat, ahol a tulajdonunkban lévő Klauzál Gáborhoz köthető anyagokat katalógusban mutatjuk meg tovább gyarapodott.

2014-es kártyanaptárunkat Tóth Avanti Péter tagtársunk készítette el a Klauzál rózsákkal.

Az év során születtek remek írások a honlapunkra, kiemelném Sáfrány Tímea történészhallgató diplomamunkáját Klauzál Gáborról és Bartos Mihány Deák székéről készített írását.

Márk Gergely nemesítését, a Klauzál Gábor emléke rózsákat Dr Janóczki Katalin jutatta el rózsatermesztőknek és közterekre ültetéshez.

Egyesületünk tagjai részt vettek a nagysallói megmelékezésen és a BUDAFOK-TÉTÉNY: múlt, jelen, jövő internetes fórum találkozóján.

Pályázaton nyertünk a Budafok-Tétény Budapest, XXII. ker. Önkormányzat Kulturális, Sport és Turisztikai Bizottságánál. Az év során folytattuk a Wolf kripta és emlékkert gondozását.



Egyesületünk tisztségviselői és tagjai ebben az évben is térítésmentesen végezték a munkájukat. Külön köszönet illeti Hódi Szabolcsot a szervezéseket illetően, Prim Györgyöt és Hódi Szabolcsot a honlappal kapcsolatban, Kincses Katalint a KNT-vel kapcsolatban és Krieger Krisztinát és Glattfelder Tamást a pénzügyi adminisztrációt illetően, Markó Lászlót az EB munkáját illetően. Valamennyi tagunk végzett rendszeres illetve alkalmi önkéntes munkát kb. 4000 órában.




2014. február 16.

Dr Dobos Károly elnök
Klauzál Gábor Társaság




Melléklet: Egyszerűsített beszámoló és közhasznúsági melléklet (pdf)

 


Nyomtatható verzió, nyomtatás Továbbküldés, ajánlás

 

Adószámunk:
18474048-1-43
Köszönjük, ha a 2017. évi adóbevallása elkészítésekor gondol a Klauzál Gábor Társaságra és támogatja egyesületünk tevékenységét személyi jövedelemadójának
1 %-ával
, ezzel Ön is hozzájárul a Podmaniczky-díjjal kitüntetett civil, értékőrző és értékteremtő, közösségszervező tevékenységünkhöz, honlapunk fenntartásához és rendezvényeinkhez.

KÖSZÖNJÜK!


Adomány-köszönő emléklap


Adomány-köszönő emlékplakett

Klauzál Gábor (77)
Közhasznúsági jelentések (12)
Egyesületi élet (282)
Közélet (142)
Klauzál Gyűjtemény (7)



KLAUZÁL 150 EMLÉKÉV (49)
Emlékév média-megjelenések (0)
Emlékév programnaptár (1)



1848/49 (40)
Barangolások (33)
Budatétényi Ősök Napja (26)
Díszpolgárok (16)
Helytörténet (18)
Kastélymúzeum (19)
Klauzál Napok Tétényben (97)
Lics Pincészet (15)
Történelmi szalon (32)
Wolf-kripta (13)