Klauzál Gábor
Klauzál Gábor Társaság

A forradalom kertje - a pesti Múzeumtér
1848-49-ben

1848. március 15-e legemblematikusabb helyszínének a Nemzeti Múzeumnak és a múzeumkertnek eseményeit elevenítette fel Budatétény március 15-i emlékhelyén a Klauzál-villánál megtartott 2012. évi ünnepi megemlékezésünkön Debreczeni-Droppán Béla, a Magyar Nemzeti Múzeum történész-levéltárosa.


Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Tisztelt Ünneplő Közösség!


Először is nagyon szépen köszönöm a Klauzál Gábor Társaságnak a felkérést, – nagy megtiszteltetés, hogy legszebb nemzeti ünnepünkön szólhatok Önökhöz. Szívesen jöttem egy olyan társaság meghívására, amely feladatának, küldetésének tartja, hogy egy jelentős reformkori politikusunk, az első felelős magyar kormány tagjának, Klauzál Gábornak emlékét ápolja. Nagyon fontos, hogy megemlékezzünk és példaképként felmutassuk azokat, akik a modern, polgári Magyarország alapjait jó másfél százada lerakták. Különösen fontos ezt azokkal a nagyságainkkal megtenni, akiknek az emléke időközben sajnálatos módon elhalványodott. Március idusán – és persze minden más alkalmat is kihasználva – Széchenyi, Kossuth, Deák és Batthyány mellett beszélnünk kell pl. Wesselényi Miklósról, Teleki Lászlóról, Eötvös Józsefről és Klauzál Gáborról is.

Nagyon fontos ugyanakkor, hogy felidézzük 1848-49 eseményeit, a közismert részleteket és azokat, amelyek feledésbe merültek.
Például az 1848. március 15-i forradalmi nap eseményeit, melyek gyermekkorunktól bennünk élnek. A Pilvax kávéház, Landerer és Heckenast nyomdája, a Múzeumkert, Táncsics börtöne... Az otthon hallottak és a tanórákon tanultak, a könyvekből, szakmai és ismeretterjesztő lapokból, a rádióból, a televízióból és most már mindinkább az internetről megismerhető tudnivalók e nagyszerű eseményről mind-mind ismeretünk és, ami sokkal fontosabb, identitásunk részévé tették ’48 márciusát. De egy-egy érdekes előadás, egy-egy nagyon jó film mellett a legjobban az ünnepségek folyamán válik élményszerűvé, közelivé mindaz, ami 1848-ban történt.

        

Az ünneplés legfontosabb központi színhelye már hosszú évtizedek óta a Magyar Nemzeti Múzeum lépcsője, kertje. Az emberek nagy többségének a 48-as forradalom hallatán rögtön a Múzeumkert jut az eszébe, mint a legemblematikusabb helyszín; és amikor felidézik magukban a helyszínt, akkor mindenki a Nemzeti dalt szavaló Petőfit képzeli el vagy az őt évről évre megidéző előadót. Érdekes, hogy leginkább elfogadott ünnepünk egyik legélőbb mozzanata valójában csak legenda, egy olyan legenda, amely hagyományt szült.


Már több mint száz éve egy emléktábla hirdeti a Nemzeti Múzeum lépcsőzete bal (a múzeumból nézve jobb oldali) mellvédjének falában, hogy Petőfi Sándor 1848. március 15-én „e helyről szavalta el” a Nemzeti dalt. Ez az emléktábla is jól tükrözi a korabeli köztudatot, melyet akkor még nem cáfolt meg a történetírás sem. A történettudomány 1848-ról szóló szakmunkáin kívül a népszerű kalendáriumok és a különböző napilapok március tizenötödikei számai is erősítették a közvéleményben ezt a tévedést. A tévedést, amely hagyományt szült. Ez aztán olyannyira meggyökeresedett, hogy tulajdonképpen mind a mai napig tartja magát, noha évek óta minden ünnepi közvetítés kapcsán elhangzik a médiában, hogy Petőfi nem szavalta el a Nemzeti Múzeum előtt a Nemzeti dalt.

    

1848. március 15-én, Landerer és Heckenast nyomdája előtt, egy óra tájban a forradalom „szervezői” kihirdették, hogy délután 3 órakor a Nemzeti Múzeum udvarán folytatódik a népgyűlés és ott osztják szét a Nemzeti dal és a 12 pont addig elkészülő nyomtatványait. Ezeket egyébként kiragasztották az utcasarkokra is, sokan így olvasták először. - Tehát a forradalom ebédszünetet tartott.
A délutáni, múzeum előtti népgyűléssel kapcsolatosan Petőfi a következőket jegyezte naplójába: „A szakadó eső dacára mintegy tízezer ember gyűlt a múzeum elé. A szabad téren, szabad ég alatt vész előtt zúgó tengernek látszék felülről a sokaság.” Petőfi tehát felülről, a múzeumlépcső baloldali mellvédjéről látta az egybegyűlteket és egy rövid beszédet biztosan mondott. Ennek a népgyűlésnek több szónoka is volt: Petőfi mellett Vasvári Pál és Irinyi József.
Arra, hogy Petőfi beszédet mondott ekkor van, arra azonban, hogy elszavalta volna a Nemzeti dalt a múzeum előtt, nincsen egykorú forrás. Sem ő nem ír róla naplójában, sem a márciusi ifjak visszaemlékezéseiben nincs rá adat, de az 1848 márciusában megjelenő és a nagy nap eseményeiről szóló hírlapi beszámolókban sem olvashatunk erről. Pedig az egykorú tudósítások mindenhol megemlítik, hogy Petőfi március idusán hol szavalta el híres költeményét. Ezekből biztosan kiderül, hogy elszavalta a Pilvax kávéházban, majd az orvostanhallgatók és harmadszor a joghallgatók előtt is. Este a Nemzeti Színházban Egressy Gábor adta elő.


A múzeum előtti népgyűlésen tehát Petőfi Sándor nem szavalt, csak egy rövid buzdító beszédet tartott, lehetséges, hogy a jelenlevők közül számosan emiatt gondolhatták (messzebb állva, nem hallva őt), hogy a „Talpra magyar”-t szavalja. Egy ilyen szemtanú volt gróf Zichy Jenő, aki 14 évesen egy, a múzeummal szemközti házból látta Petőfit „szavalni”. Zichy 68 évesen, 1904-ben emlékezett vissza, amikor már az utókor emlékezetébe élesen bevésődött a múzeum mellvédjén szavaló Petőfi alakja. „Gyermek voltam, de ma is úgy hallom, fülembe cseng, hogy ébredj magyar.” Zichy láthatta Petőfit, de hallani, legalábbis tisztán aligha hallhatta őt (hangosítás hiányában). Mindenesetre az „ébredj magyar” felszólítás eljuthatott a szemközti házból figyelő Zichy füléig, igaz ilyen felszólítás a Nemzeti dalban nem szerepel. (Petőfi beszédében azonban szerepelhetett.) A tévedés, illetve a hagyomány születéséhez mégis a leginkább talán az a grafikai ábrázolás járulhatott hozzá, amely a Vahot Imre szerkesztette Pesti Divatlap 1848. április 22-i számának mellékletében szerepelt. A melléklet a Kálózdi János által megzenésített Nemzeti dal kottáját tartalmazta, a kotta címlapján az oldalpárkányon szavaló – igazából beszédet mondó – Petőfi ábrázolásával.

-Mi történt akkor valójában 1848. március 15-én a Nemzeti Múzeum előtti tágas téren?


Először is kiosztották az időközben kinyomtatott Tizenkét pont és Nemzeti dal példányait, melyre Birányi Ákos, az egyik „márciusi ifjú” így emlékszik vissza: „…a nyomtatvány-kiosztók ezeket előbb egyenkint adogatni kezdték, de csakhamar ostromolt várkint rohantatván meg, csomókint magasra feldobták, s úgy szórták a nép közé. Ezer kéz viaskodott a légben utánok, és százat meg százat összetéptek, csakhogy még rongyait is szerencsések lehessenek birni…” A Nemzeti dal egyik nyomtatott példányát maga Petőfi adta át ünnepélyesen Kubinyi Ágoston múzeumigazgatónak, melyre saját kezűleg a következőket írta: „Az 1848diki marczius 15kén kivívott sajtószabadság után legeslegelőször nyomtatott példány, s így a magyar szabadság első lélekzete.” (Ezt a példányt ma is őrzi az Országos Széchényi Könyvtár.) Petőfi, Vasvári és Irinyi említett beszédein kívül még egy említésre méltó esemény történt: a népgyűlés elhatározta, hogy a pesti Városháza elé vonul és képviselői útján a Tizenkét pont elfogadását követeli a tanácsnokoktól. Közfelkiáltással a küldöttség tagjává választották Jókain, Irinyin, Vasvárin, Irányin és Egressyn kívül természetesen Petőfit is. A pesti Városházán az említett küldöttség kiegészült Klauzállal és Nyáry Pállal, akik, mint Irányi egy 1884-es visszaemlékezésében fogalmaz: „a mozgalom vezetését ügyesen és bölcsen kezükbe vették, indítványozván, hogy a rend fenntartására bizottság alakíttassék”.

           

A Múzeumkert 1848-ban a forradalom tere volt, hiszen a híres népgyűlésen kívül a Nemzeti Múzeum előtti tér 1848-ban még több nagyobb és kisebb forradalmi hangú gyűlésnek is helyet adott. A múzeumi könyvtárat vezető Mátray Gábor 1868-ban megjelent múzeumtörténeti munkájában így írt erről: „A küludvar terét homokbuczkák, dudva, kóró és vadnövények undokíták. Ott tarták naponkint hadgyakorlataikat a nemzetőrök; annak és névszerint az épület homlokzata előtti pompás lépcső s oszlopzat körét használták föl népgyülések s több más, többnyire zajjal kisért czélokra.” A 1846-ban elkészült, Pollack Mihály által tervezett nagyszerű klasszicista palota környéke tehát a forradalom idején még nem volt rendezve. Ez az állapot az épület „küludvarának” körülkerítésén is jól megmutatkozott, ugyanis rendes kerítése csak a mai Múzeum körúti vonalban volt, a másik három oldalon az építkezésből maradt hulladék fából összetákolt deszkapalánk éktelenkedett, egészen 1865-ig. A forradalmi év elején egy bizonyos Muszely Károly nevű pesti műkertész benyújtott egy tervet a Múzeum körüli terület parkosítására, de a történelem végül egy időre félretette a kérdést. A Múzeumkert aztán közadakozásból jött létre az 1850-es évek derekán.

A múzeumpalota környéke rendezetlen állapotában (is) nagyon alkalmas volt arra, hogy nagygyűlések színhelye legyen, kevés ilyen adottságú tér volt ugyanis a korabeli Pesten. A múzeumlépcső és mellvédjei ideális szónoki emelvényként szolgáltak. Már a nevezetes március 15-i forradalmi gyűlés másnapján újra népgyűlést tartottak a Nemzeti Múzeum előtti téren, amit a következő hetekben, hónapokban számos nemegyszer heves tüntetés követett. Az egyik március végi gyűlésen pl. Vasvári, Petőfi és Bulyovszki a népet egyenesen fegyverkezésre buzdította.

         

Petőfi többször is megjelent és felszólalt ezeken a népgyűléseken, az egyiken pl. a Batthyány-kormányt támadta a következő szavakkal: „Én e ministeriumra nem a hazát, sőt a kutyámat sem bíznám.” Persze voltak sokkal békésebb hangú megmozdulások is a Múzeum terén, olyanok is, amelyeken alig voltak néhányan. Ezeket aztán a Pesti Divatlap egy névtelen újságírója ötletesen csak „néptelen gyűlés” néven aposztrofálta. Volt azonban néhány nagyon jelentős népgyűlés is, pl. az április 2-i, melyen a korabeli becslés szerint 25-30 ezer ember jelent meg. Szónoklatot tartott Nyáry Pál és Vasvári Pál mellett az ekkor már vak Wesselényi Miklós is. Néhány nappal később, egy újabb múzeumtéri gyűlésen egy lengyel küldöttség nyilvánította ki támogatását a magyar nép, illetve a megjelentek felé. Talán a legtöbb embert mozgósító gyűlésre április 23-án került sor, amikor bécsi egyetemisták és Bécsben élő magyarok 200 fős küldöttségének ünnepélyes fogadására került sor. A vendégek ajándékot is hoztak: Mátyás király egykori pajzsát (melynek eredetiségét már akkor megkérdőjelezték). A forradalmi év második felében aztán már egyre ritkábban tartottak népgyűléseket. Az utolsóra 1849 júniusában került sor.



Említésre méltó, hogy az 1848-as országgyűlés felső háza a Nemzeti Múzeum dísztermében ülésezett. Ennek volt talán köszönhető az a rendelet is, amely a Múzeum udvarát mentesítette a beszállásolástól.
A Nemzeti Múzeum körüli udvar a népgyűléseken kívül még egy szempontból fontos szerepet kapott: ez lett a fővárosban lévő nemzetőrség gyakorló tere. Tulajdonképpen itt alakult meg a magyar nemzetőrség a forradalom másnapján, melynek aztán első nagy demonstratív megjelenésére (5 ezer fővel) ugyanitt került sor 1848. március 26-án. A Múzeum küludvarára később ágyukat is hoztak, ahol az újonc tüzérek kiképzése zajlott, majd a terület a toborzás egyik színhelyévé vált, melynek köszönhetően a belső udvarok is megteltek újoncokkal. Tisztavatásoknak és zászlószentelésnek is helyt adott a „kert”, pl. a lengyel légió zászlószentelésének november 26-án. Napra pontosan 128 évvel később avatták fel a lengyel légió tábornokának, Jozef Wysockinak múzeumkerti szobrát.

   

A császári hadak 1849. januári bevonulása után horvát katonaság szállta meg a Múzeum környékét. Ettől kezdve a gyűjtemények biztonságára is ezek a katonák felügyeltek. Az 1848 márciusában felállított magyar nemzeti színű őrbódékat ekkor átfestették fekete-sárga színre. 1849. április végén újra magyar zászló lengett a Nemzeti Múzeum épületén. Buda ostroma idején egy osztrák ágyúgolyó a Múzeum udvarán is becsapódott, de szerencsére nagy kárt nem okozott (csak néhány földszinti ablak tört be). Érdekes momentum, hogy ezt az ágyúgolyót a Múzeum munkatársai eltették, beleltározták a műtárgyak közé, fontosnak tartva, hogy az történelmi emlékként megmaradjon.
Buda elfoglalása után a Nemzeti Múzeum épületében tartották a 340 főre adott ünnepi bankettet. Sajnos csak két és fél hónapig volt Pest-Buda magyar kézen. Az utolsó népfölkelő csapatok július 10-11-én hagyták el a Múzeum területét, illetve Pestet. Ezután újra a császári csapatok szállták meg a kertet, immár kiegészülve orosz katonákkal is. Erről az időszakról Mátray Gábor naplójegyzeteiben ezt olvashatjuk: „a Museum udvara részint császári fuvaros szekerek hosszas állomásaul szolgált, részint a paraszt robotos szekerek és kocsik naponként ide zárattak be mindaddig, míg odább küldötték őket a katonaság számára. Az udvar gyakran ugy tele volt velek, hogy járni sem lehetett. Az udvar tele lőn körös-körül ganéjjal és széna, szalma maradékkal, miként a marhavásáron vagy korcsmák udvarain, és marhaszállás- és állomásokon szokott lenni.” Még 1849 októberében is álltak osztrák katonai társzekerek és ágyuk a Múzeum későbbi kertjében.

A Nemzeti Múzeum előtti tér 1849 nyarán újabb funkciót kapott a táborhely mellé: kivégzőhely lett. Két honvéd vált itt a szabadságharc mártírjává. Talán nemsokára az ő emléküket is emléktábla őrzi majd a múzeumpalota falán, hasonlóan Petőfihez és Vasvárihoz, a Múzeumtér jeles szónokaihoz.



Debreczeni-Droppán Béla
történész-levéltáros
Magyar Nemzeti Múzeum
Honismereti Szövetség elnöke


2012. június


Nyomtatható verzió, nyomtatás Továbbküldés, ajánlás

 

Adószámunk:
18474048-1-43
Köszönjük, ha a 2022. évi adóbevallása elkészítésekor gondol a Klauzál Gábor Társaságra és támogatja egyesületünk tevékenységét személyi jövedelemadójának
1 %-ával
, ezzel Ön is hozzájárul a Podmaniczky-díjjal kitüntetett civil, értékőrző és értékteremtő, közösségszervező tevékenységünkhöz, honlapunk fenntartásához és rendezvényeinkhez.

KÖSZÖNJÜK!


Adomány-köszönő emléklap


Adomány-köszönő emlékplakett

Klauzál Gábor (78)
Közhasznúsági jelentések (16)
Egyesületi élet (284)
Közélet (143)
Klauzál Gyűjtemény (7)



KLAUZÁL 150 EMLÉKÉV (48)
2016. évi médiamegjelenések (1)
2016. évi programnaptár (1)
2017. évi médiamegjenések (1)
2017. évi programnaptár (1)
2018. évi médiamegjenések (1)
2018. évi programnaptár (1)
2019. évi programnaptár (1)
2020. évi programnaptár (1)
2021. évi programnaptár (1)
2022. évi programnaptár (1)
2023. évi programnaptár (1)



1848/49 (52)
Barangolások (34)
Budatétényi Ősök Napja (30)
Díszpolgárok (19)
Helytörténet (18)
Kastélymúzeum (19)
Klauzál Napok Tétényben (129)
Lics Pincészet (15)
Történelmi szalon (43)
Wolf-kripta (21)