Klauzál Gábor
Klauzál Gábor Társaság

Jelkép egy nap alatt: a kokárda

Egyetlenegy olyan nemzeti jelvényünk van, ami egy konkrét naphoz kapcsolódik, és már ugyanaznap jelképpé vált: a kokárda. Cs. Kottra Györgyi vexillológus (zászlókutató) felkérésünkre készült írása a szalagrózsa (kokárda) kultúrtörténetéről.




A kultúrákra, nemzetekre jellemző közmegegyezéses jelek, jelképek kialakulása hosszú folyamat. Jelentésükhöz generációk adnak hozzá és vesznek el, értelmezésük gyakran módosul, esetleg el-halványodik, és már csak mintegy rutinból maradnak használatban. Így van ez a magyarság jelképeivel is. A címer, a nemzeti színek vagy a korona tisztelete százados fejlődés eredménye. Egyetlenegy olyan nemzeti jelvényünk van, ami egy konkrét naphoz kapcsolódik, és már ugyanaznap jelképpé vált: a kokárda.

A kokárda, a „kakastaréj” eredetét számos, kultúránkra jellemző szimbóluméhoz hasonlóan, a középkorban, a lovagvilágban kell keresnünk. A lovagi tornán részt vevő urak szerelmük tárgyává választott hölgyük szalagját tűzték lándzsájukra, vagy sisakjukra. Ezek a színes szalagok a lovagok megkülönböztető jelévé váltak. Később, a már állandóvá váló francia haderő katonái alakulatukat avval is megkülönböztették a többitől, azaz „identifikálták,” hogy kalpagjukra a tulajdonos által, vagy a maguk választotta színekből összeállított tolldíszt, majd a tollat felváltó szalagcsokrot kötöttek. Ez utóbbit gyakran rózsa, azaz rozetta formájúra készítették. Ez volt a kokárda első megjelenése.

A nem túl nagy méretű megkülönböztető jel igazi karrierjét a nagy francia forradalomtól számíthatjuk. A párizsi forradalmárok a város kék-vörös színéből formált rozettát tűztek magukra, amihez aztán a királyság, a Bourbonok fehér színét is hozzácsatolták. Az így megszületett kék-fehér-vörös kokárdát még a király, XVI. Lajos is kitűzte. Kitűzte mindenki, nehogy ellenforradalmárnak tartsák. De ahogy Capet Lajost sem mentette meg a vérpadtól a kokárda, úgy a többieket sem. A terror logikája szerint leginkább az lett gyanús, aki túlontúl hangsúlyozta forradalmi érzéseit. Ennek ellenére a kokárda maradt, sőt! Buonaparte tábornok, majd később Napóleon császár híres háromszögletű kalapján mindig ott ékeskedett, akárcsak a régi gárda katonáinak fejfedőjén. A francia forradalmi háborúk, majd később Napóleon csapatai a forradalom eszméjével együtt mindenhol megismertették, ahol jártak. A kokárdákat mindig a születő nemzetállamok színeiből állították össze, így válhatott a haladás, a forradalmiság jelképévé Európa-szerte, a polgári átalakulást szorgalmazók, a Szent Szövetség rendszerét ellenzők szemében. Ellenfeleiknek pedig a rebellió, a terror jelévé.

   

A magyar nemzeti színek igen régiek. Ha figyelembe vesszük, hogy a tricolor pannonicus, azaz a három magyar szín már a XVI. század végétől ismert és használt, régebbi, mint a francia színek. Ekkor, a koronázások dekorációjában jelenik meg, majd a XVII. és XVIII. században már zászló-ábrázolásokat is találunk, igaz, hogy kétszeresen összetéve, esetleges sorrendben használt színekkel. Ma is létező nemzeti zászlónk a francia forradalom következménye. A trikolórt, mint zászlótípust, a gallok földjén alkották meg, onnan terjedt el a kontinensen. Nálunk először 1801-ből adatolható egy zászlószalagon. A napóleoni háborúk végére, a már említett francia hatásra, a magyar trikolór használata gyorsan elterjedt. Bár nem hivatalosan, de félhivatalosan használják, mintegy a nemzeti érzés kifejezésére. Jellemző, hogy már a Lánchíd alapkőletételénél nemzetiszínű rozettából indultak ki a nemzetiszínű drapériák. Ez a díszítési mód máig népszerű Franciaországban és az Egyesült Államokban is. Az utolsó, 1847-es diétán már mindenütt ott lengtek a piros-fehér-zöld zászlók. Mire elérkezett 1848. március 15-e a nemzeti zászló már készen állt. Csak egy pillanat kellett, hogy megszülessen a hivatalos trikolór is.

  

Március idusán eljön ez a pillanat. Ekkor már mindenki hallott a bécsi forradalomról és arról, hogy a felkelt bécsiek fehér kokárdát hordanak. A fekete-sárga császári szín volt, a vörös-arany-fekete színek és kokárda pedig a nagynémet egységet jelképezte, ezért használták a fehéret. A történelmi hagyomány szerint Szendrey Júlia készítette az első kokárdát Petőfinek. Akár így történt, akár már korábban, Pozsonyban is használták, 1848. március 15. estéjére az egész város kokárdát hordott. Ez volt a rőfösök nagy napja. Minden szalagjukat fölvásárolták a sebtiben kokárdát készítők. Amikor pedig a Nemzeti Színház színpadán Laborfalvi Róza művésznő a saját kokárdáját tűzte az ifjú Jókai Móric kebelére, ez nem csak egy nagy szerelem kezdetét és a Jókait Petőfihez fűző nagy barátság végét jelezte. Megszületett a forradalom jelképe.

   
   

A kokárdaviselés, a nemzeti színek használatával párhuzamosan, rohamosan terjedt. Hölgyek, és mindig hölgyek készítették és adták férjüknek, apjuknak, fiaiknak, szerelmüknek. Számos formáját ismerték: a klasszikus változatot, a farkincás rozettát, vagy a rozettát, közepén a magyar címerrel, Kossuth Lajos arcképével, az 1848-as évszámmal. Használtak egyszerű és dupla, sőt tripla szalagcsokrot, úgynevezett rakott kokárdát. Készült sima, függőleges kivitelben, és volt nyakkendő-forma. Mindenki olyan alakot választott, amilyet akart, és olyan anyagból, ami a keze ügyébe került. Készült vászonból, selyemből, bársonyból, gyöngyből. Volt kicsi és nagy, parádés és egyszerű. Akármilyen is volt, mindig polgári, civil jel maradt.

     

A nemzetőrség, amíg nem volt egyenruhája, nemzetiszín karszalagot hordott. A katonaság pedig swarzgelb sapkarózsáját cserélte nemzetiszínűre.
Azért a honvédség sem maradt kokárda nélkül. Több zászlószalag szalagcsokra kokárdát formáz, a 33. honvéd zászlóalj híres branyiszkói szalagján pedig igazi kokárda díszíti a szalagcsokrot.

  

A kokárda jelképpé válására mi sem jellemző jobban, mint az, hogy 1849-ben, az osztrák kézen lévő területeken is, a márciusi évfordulón, ha csak magánkörben is, de viselték.
A szabadságharc leverése után egy darabig a szigorúan tiltott jelképek közé került, majd az enyhüléssel lassan-lassan besorolt 48 szent jelei közé.
A történelem azonban úgy hozta, hogy ez a jelkép újra, meg újra előkerüljön. Ahányszor a haladásért vagy idegen hatalom ellen kellett fellépni a márciusi forradalom eszmeisége jegyében, mindig felbukkant. A harmincas évek nagy, nácizmus elleni tüntetésein ugyanúgy, mint a Szovjetunióban szerveződő partizáncsapatok jelképeként.

     

A második világháború után a kokárda nagy pillanata a centenárium éve volt. 1948-ban még kokárda volt mindenkin, rozettás drapéria mindenhol. 1950-re mindez eltűnt. Maradt az iskolai ünnepségekre és egyéni jelként, ha valaki merte és akarta viselni. Az 1970-es évek elejének diák-megmozdulásai ismét előtérbe helyezték a kokárdát. A diákság túlméretezett kokárdái, karszalagjai, vállövei igencsak szálkák voltak a kurzus szemében. A hatalom válasza a „megfigyelők” felszerelése volt a nevetség tárgyává váló egyenkokárdákkal.

Szerencsére a rendszerváltozás meghozta a kokárda „felszabadulását” is, ám megjelent egy új kérdés, és heves viták tárgya lett: milyen voltaképpen a magyar kokárda? Magyar-e a kokárda, amit hordunk? Vagy talán olasz?
A klasszikus magyar kokárda kívülről befelé piros-fehér-zöld. Ez azonban heraldikailag helytelen. A magyar zászló első színe a piros (vörös). Az első színnek pedig a jel közepén a helye. Hiperkorrektül a mi kokárdánknak, kívülről kezdve, zöld-fehér-vörösnek kellene/illene lennie.

        

De! A kokárda „megszületése” pillanatában is piros-fehér-zöldre készítették a rozettát. Igen csekély a fordított állású darabok száma. Soha senki, még a XIX. század végének kákán is csomót kereső heraldikusai sem kötöttek bele 48 jelképének színsorrendjébe. Így mi se tegyünk másként.
Aki úgy akarja, hordja a „klasszikus” változatot, aki akarja, viselje a javított formát. Ha nem tud magával megegyezni, válassza a szalagcsokrot. A lényeg az, hogy viselje március 15-én a forradalom egyetlen nap alatt megszületett jelképét.



Cs. Kottra Györgyi
főmuzeológus, vexillológus
Hadtörténeti Intézet és Múzeum
Tárgyi Gyűjteményi Osztály
gyűjteményvezető

2011. november

A képeket válogatta (részben a szerző képeinek felhasználásával) Hódi Szabolcs.


Nyomtatható verzió, nyomtatás Továbbküldés, ajánlás

 

Adószámunk:
18474048-1-43
Köszönjük, ha a 2022. évi adóbevallása elkészítésekor gondol a Klauzál Gábor Társaságra és támogatja egyesületünk tevékenységét személyi jövedelemadójának
1 %-ával
, ezzel Ön is hozzájárul a Podmaniczky-díjjal kitüntetett civil, értékőrző és értékteremtő, közösségszervező tevékenységünkhöz, honlapunk fenntartásához és rendezvényeinkhez.

KÖSZÖNJÜK!


Adomány-köszönő emléklap


Adomány-köszönő emlékplakett

Klauzál Gábor (78)
Közhasznúsági jelentések (16)
Egyesületi élet (284)
Közélet (143)
Klauzál Gyűjtemény (7)



KLAUZÁL 150 EMLÉKÉV (48)
2016. évi médiamegjelenések (1)
2016. évi programnaptár (1)
2017. évi médiamegjenések (1)
2017. évi programnaptár (1)
2018. évi médiamegjenések (1)
2018. évi programnaptár (1)
2019. évi programnaptár (1)
2020. évi programnaptár (1)
2021. évi programnaptár (1)
2022. évi programnaptár (1)
2023. évi programnaptár (1)



1848/49 (52)
Barangolások (34)
Budatétényi Ősök Napja (30)
Díszpolgárok (19)
Helytörténet (18)
Kastélymúzeum (19)
Klauzál Napok Tétényben (129)
Lics Pincészet (15)
Történelmi szalon (43)
Wolf-kripta (21)