Klauzál Gábor
Klauzál Gábor Társaság

A szabadságharc tétényi kötődésű hősei

Az 1848/49-es szabadságharc és forradalom városrészünkhöz, Budafok-Tétényhez kapcsolódó hőseiről tartott előadást 2010. március 14-én a Klauzál-villánál, Budatétény március 15-i emlékhelyén dr. Bona Gábor hadtörténész, a Hadtörténeti Intézet egykori igazgatója.



Tisztelt Hölgyeim és Uraim!


Annak a Magyarország ezeréves történetét megfordító eseménynek, amely 1848. március 15-én Pesten kezdődött a pesti fiatalokkal és végbement március-áprilisban a pozsonyi országgyűlésen Kossuth vezetésével és amelyet az 1848-49-es szabadságharc, történelmünk egyik legszebb eseménye követett, tehát mindennek az eseménysornak megvoltak a helyi hősei résztvevői is. Ezért gondoltam arra, hogy amikor eljövök Önökhöz, akkor arról beszélnék, hogy Nagytétény, Budatétény és Budafok az egykori Tétény és Promontor hogyan kapcsolódik személyeiben ehhez a nagy eseménysorozathoz.

Elsősorban 48-as honvédtisztekről fogok beszélni, akik itt születtek, vagy akik itt, a mai XXII. kerület területén hunytak el. Ha már itt állunk Klauzál egykori villájánál és ünnepségünket is Klauzállal kezdtük, akkor mindjárt az első kapcsolódás is megvan, hiszen Klauzál Gábornak volt egy bátyja, Klauzál József, aki 1794-ben született és katona hőse volt ennek a szabadságharcnak. Ő 1848-ban már nyugállományú százados volt, családos ember és mégis, amikor a Haza úgy kívánta, mert megalakult a Batthyány kormány és megkezdődött a Honvédsereg szervezése, önként jelentkezett. Hát persze a sógor-komaság akkor is uralkodott Magyarországon, úgyhogy elég hamar, elég magas pozícióba került, a Hadügyminisztérium szállítási és mozdítási osztályának, alakuló vezérkarának vezetője lett. De megszolgálta a bizalmat, mert később, amikor kitört Délvidéken a szerb felkelés, őt nevezték ki a délvidéki magyar sereg vezérkari főnökévé. Ő készítette azokat a terveket is, amelyek alapján a szerb felkelők fő bástyáját, Szent-Tamást kellett volna elfoglalni. Nem rajta múlott, hogy ez akkor nem járt sikerrel.

Aztán később visszakerült Buda-Pestre és amikor 1848 december végén már közeledtek a császári csapatok a fővárosok elfoglalására, őt bízták meg Pest városa körülsáncolásával, valamint a budai sáncok ágyúkkal való megrakásával. Ez utóbbiakat egyébként, már Jelasics támadásakor elkezdték építeni, hogy az ország fővárosának védelmét, ha kell, így is biztosítsák. Nem jártak sikerrel a hadvezetés máshogy döntött, de ez már nem az ő hibája volt. Idős ember lévén – gondoljunk bele, 30 évig szolgálta a császárt –, ő is azok közé tartozott, akinek hite, bizalma megingott 1848-49 fordulóján és ezért végül is, nyugalmazását kérte a honvédseregből, majd 1849 májusában nyugállományba is vonult. Minden esetre tevékenysége, a magyar honvédsereg vezérkarának megszervezése körül szerzett érdemei alapján, érdemes arra, hogy emlékezzünk rá.

   

Itt, Budafokon van sírja egy honvéd ezredesnek, gróf Hadik Ágostonnak. A név bizonyára sokak számára ismerős, hiszen ő annak a Hadik Andrásnak a leszármazottja, aki a magyar katonatisztek közül a legmagasabbra vitte az egykori Habsburg Birodalomban, az Udvari Haditanács, a legfőbb katonai döntőszerv vezetője lett. Mi magyarok azért is jó szívvel emlékezünk rá, mert amikor a székelyekre 1762-be rákényszerítették a fegyverfogást, de nem akartak katonasorba állni, nem akartak határőrök lenni és Mária Terézia tábornoka a lázadók közé lövetett – ezt nevezzük ma úgy: „madéfalvi veszedelem” –, tömegével menekültek Bukovinába, ahol megalakították a bukovinai csángó falvakat. Isten útjai kifürkészhetetlenek, időközben Hadik András Bukovina katonai parancsnoka lett. Támogatta, segítette ezeket a Bukovinába szakadt magyarokat, akik hálából egyik falujukat Hadikfalvának nevezték el.

Nos, gróf Hadik Ágoston – aki 1801-ben született – már 1848-ban szintén nyugállományú császári-királyi huszár alezredes volt és amikor kitört a szerb felkelés, katonai szolgálatot vállalt, nemzetőr alezredessé nevezték ki. Harcolt a szerbekkel, de igazából nem is itt, hanem Szögedében kellene őt ünnepelnünk, hiszen amikor 1849 januárjában a főhadszíntéren súlyos lett a helyzet, ki kellett onnan vonni a magyar csapatokat, a Délvidéket pedig átengedni a szerb-osztrák csapatoknak, akkor csak Szeged körzetében maradtak vissza csapatok, kiknek Hadik Ágoston lett a parancsnokuk. Hadik pedig megvédte Szegedet, január és március között több csatában is. A szabadságharc utolsó napjaiban tábornoki előléptetése is szóba került, de erre az összeomlás következtében már nem került sor. A császári hadbíróság is megbecsülte Hadik tevékenységét, merthogy Aradon kötél általi halálra ítélték, amit aztán Haynau 18 évi várfogságra változtatott. Ebben szerencséje volt, mert nálunk a kapcsolatok mindig számítottak és ugye, egy magasrangú császári katonatiszti család, befolyásos rokonokkal, végülis 1852-ben amnesztiában részesült. Utolsó éveire ide, Promontor-Kistétényhegyre költözött, itt élt és itt is halt meg 1873-ban.

Örömmel olvastam egy 10 évvel ezelőtt megjelent helyi tanulmányban, Bartos Mihályék szép könyvében, hogy a sírja ma is áll a budafoki temetőben.

     

Van egy másik honvéd ezredes is, akinek megvan a sírja, ő bibersheimi Zámbelly Lajos huszár ezredes, aki 1815-ben született Szegeden. Úgy látszik, Szeged mindig előjön történeteinkben. Érdekes ennek a magyar földnek a magába szívó, a magyarságot megszerettető ereje, mert hiszen az apa egy olasz származású császári királyi katonatiszt, az anya pedig egy derék szegedi német menyecske, Biber Teréz, 's mint tudjuk, ilyenekből szokott lenni az igazi magyar. Mert nem etnikum, nem származás kérdése a magyarság, hanem, hogy mit választunk, mit tanulunk, miben hiszünk. Nos, Zámbelly Lajos 1848-ban már huszár százados, a 4. Sándor-huszárok híres kapitánya volt. Ez az ezred is 1848-ban, magyar lévén, csatlakozott a szabadságharchoz.

Ő kétszeresen is kötődik Tétényhez. Egyrészt azért, mert 1849. január 3-án volt az a tétényi ütközet, melynek a Vilmos-huszárok kötelékében részese volt. Jelasics már közeledett Pest-Buda elfoglalására, Görgey dandárai feltartóztatták őket itt Téténynél, 's a derék huszárok között ott volt Zámbelly is, aki hősiességével itt is kitűnt az Ottinger osztrák tábornok lovas dandárával vívott harcban. A másik kötődése: Zámbelly végig harcolja a szabadságharcot, hadtest vezérkari főnök, majd betegsége után hadosztály, később dandárparancsnok. Több év várfogságra ítélik, a Hadbíróságon azt vallotta, hogy májusban ő megbetegedett, így ő már nem szolgált, mert nem értett egyet a Függetlenségi Nyilatkozattal. Istennek hála, fönn maradtak azok az iratok, amik bizonyítják, hogy bizony az utolsó csatákig mindenben részt vett.

Még van egy szép cselekedete, mert a börtönből való kiszabadulása után, az 1850-es évek második felében, Vácott egy szállítmányozási vállalatot alapított. Az 1861-62. évi Almássy-Nedeczky-féle összeesküvés zászlójára tűzte a forradalmat csinálunk, kivívjuk újra szabadságunkat jelszavát. Zámbelly Lajos ebben is résztvevő, a szállítmányozási vállalatát arra használja, hogy fegyvereket csempész be nyugatról az új felkelés részére. Mi magyarok nem vagyunk jó összeesküvők, ugye amikor Garibaldi is készülődött és Kossuth is szervezte itthon a dolgot, akkor a magyar ember elment a kocsmába és azt mondta: Gyerekek, itt tavasszal újrakezdjük, itt komoly szabadságharc lesz! Úgyhogy, az osztrák titkosrendőrség sajnos azonnal tudott mindenről, így 1863-ban őt is letartóztatták az egész összeesküvő társasággal és Zámbellyt 14 év várfogságra ítélték 1864-ben. Jött 1867. a kiegyezés és Zámbelly sorsa is rendeződött. Szabadulása után Vácott élt, majd élete utolsó éveiben leányához, Téténybe költözött és 1901-ben itt is hunyt el.

             

Hideg is van, meg még sok tiszt is akire illene emlékeznünk, de most csak azokról szólok még néhány szót, akik a helybélieknek is kedvesek. Hiszen itt van még Térey Pál, egy fiatal, 17 éves jurátus, az akkori fiatal jurátus nemzedék tagja, akik a szabadság, egyelőség, testvériség jelszavait komolyan vették és tömegesen álltak be a hadseregbe. Nos, 1848 tavaszán, Térey Pál is beáll a 9. Miklós huszárezredbe, végigharcolja a szabadságharcot és százados lesz. Van egy kiváló huszár csínye, ugyanis amikor Görgey már 1849. júliusában újra a Felvidéken Miskolc felé jár és Klapkának akar üzenetet küldeni a komáromi várba, akkor ezt a feladatot Térey Pál főszázados vállalja el. Az ellenséges vonalakon át, elviszi a levelet Klapkának, majd ott is marad Komáromban. Itt is kitűnik katonai erényeivel, érdemei elismeréseként Klapka őrnaggyá lépteti elő. Komáromból a kapitulánsok menlevéllel jönnek el, így mentességet élveznek a megtorlásoktól.

Később tanulmányokat folytat, majd gazdálkodó és ismert gazdasági szakíró. Az 1867. évi párizsi világkiállításon elsőként kiállító Magyarország kormánybiztosa. Nagy sikerű a magyar részvétel nagyrészt Térey Pálnak is köszönhető. Váratlanul, 1883-ban itt hunyt el birtokán Promontoron, azaz a mai Budafokon.

De ne felejtsük el, hogy Promontor abban az időben német nemzetiség lakta település volt és bizony mi büszkék vagyunk arra, hogy Windischgratz amikor elfoglalja Pest Budát, akkor az egyik levelében azt írja, hogy a hazai németek teljességgel Kossuthban bíznak, teljességgel Kossuth oldalán állnak németségük ellenére. A hazai németség – az erdélyi szászokat kivéve – 1848-ban egyértelműen a magyar szabadságharc ügyéért lelkesedtek, mellette álltak. Ezt bizonyítja például. hogy két promontori születésű 48-as tüzérhadnagy ill. főhadnagyunk is van.

Trausnitz József 1813-ban született Promontoron, molnármester volt, korábban a tüzérségnél szolgált a császári hadseregben és 1848-ban ő is beállt a honvéd tűzérséghez, ahol hadnagy, végül főhadnagy lett.

A másik, Wasszerburg János, aki 1810-ben született Promontoron. Ő is korábban a császári hadseregben tzér kiképzést kapott. A szabadságharcban pedig Pétervárad vártűzérségének volt a hadnagya.

Hosszasan sorolhatnám még, de félek, lassan megfázunk.Mmég egy érdekességet azért elmondokÖnöknek. A századfordulón, 1900-ban közlik a lapok – mert abban az időben a lapok közölték minden egykori 48-as honvéd vagy honvédtiszt elhunytát, hiszen akkora becsületük volt –, hogy meghalt Promontorban, Budafokon Belló Alfréd, 48-as honvéd hadnagy, akinek az is az érdekessége, hogy halála előtt 2 évvel, 1898-ban operálták ki azt a golyót, amit 50 évvel korábban, egy csatában, a bal szeme alá kapott.

Tovább nem folytatom, pedig lennének még tétényiek és budafokiak, csak azt kérem Önöktől, tiszteljék és becsüljék ezeket az elődeiket, akik haló poraikban is valóssá teszik nekünk 1848-49. emlékét.

Köszönöm szépen a türelmüket, köszönöm, hogy meghallgattak!




Prof. Dr. Bona Gábor
hadtörténész, ny. honvéd ezredes
tanszékvezető egyetemi tanár
Miskolci Egyetem Történettudományi Intézet


2010. március


Nyomtatható verzió, nyomtatás Továbbküldés, ajánlás

 

Adószámunk:
18474048-1-43
Köszönjük, ha a 2022. évi adóbevallása elkészítésekor gondol a Klauzál Gábor Társaságra és támogatja egyesületünk tevékenységét személyi jövedelemadójának
1 %-ával
, ezzel Ön is hozzájárul a Podmaniczky-díjjal kitüntetett civil, értékőrző és értékteremtő, közösségszervező tevékenységünkhöz, honlapunk fenntartásához és rendezvényeinkhez.

KÖSZÖNJÜK!


Adomány-köszönő emléklap


Adomány-köszönő emlékplakett

Klauzál Gábor (78)
Közhasznúsági jelentések (16)
Egyesületi élet (284)
Közélet (143)
Klauzál Gyűjtemény (7)



KLAUZÁL 150 EMLÉKÉV (48)
2016. évi médiamegjelenések (1)
2016. évi programnaptár (1)
2017. évi médiamegjenések (1)
2017. évi programnaptár (1)
2018. évi médiamegjenések (1)
2018. évi programnaptár (1)
2019. évi programnaptár (1)
2020. évi programnaptár (1)
2021. évi programnaptár (1)
2022. évi programnaptár (1)
2023. évi programnaptár (1)



1848/49 (52)
Barangolások (34)
Budatétényi Ősök Napja (30)
Díszpolgárok (19)
Helytörténet (18)
Kastélymúzeum (19)
Klauzál Napok Tétényben (129)
Lics Pincészet (15)
Történelmi szalon (43)
Wolf-kripta (21)