Klauzál Gábor
Klauzál Gábor Társaság

Klauzál Gábor titkosrendőri megfigyelése

„Az 1839/40. évi pozsonyi magyar országgyűlés követe - a titkosrendőri jellemzések torzító tükrében” címmel adjuk közre Pálmány Béla történésznek az Országos Levéltárból nyert első közlésű kutatásait


Az első felelős magyar kormány földművelés-, ipar- és kereskedelemügyi miniszterét, Klauzál Gábort - a személyébe fektetett a közbizalom jeleként - öt ízben választották törvényhozási követükké Csongrád vármegye, illetve Szeged városa nemesei és polgárai.

Három rendi diétán – az elavulttá vált társadalmi, politikai, államszervezeti, gazdasági és kulturális viszonyok gyökeres átalakítását célzó alaptörvények megalkotását célul tűző 1832/36., 1839/40. és 1843/44. évi pozsonyi országgyűléseken - a reformokért küzdő vármegyék ellenzékének egyik országos hírűvé vált tagjaként játszott egyre nagyobb szerepet. Az 1847/48-as – sorsdöntő, mondhatjuk rendszerváltó – diétán helyi politikai intrikák és első felesége súlyosbodó, halállal

végződő betegsége miatt nem tudott részt venni, azonban 1848. március 15-én éppen Pesten tartózkodott és a forradalom napján – Petőfi mellett – a főszereplők között tartja számon a nemzeti emlékezet. Az 1848. július elején, Pesten összeült első népképviseleti országgyűlésre városa Szeged mellett Csongrád mezőváros választópolgárai is képviselőjüknek küldték, ő az utóbbi mandátumot fogadta el és végezte nagy felelősséggel kettős – honatyai és miniszteri – feladatait, amíg a politikai és hadi történésekben lelkiismerete szerint részt vehetett. A 12 éves alkotmányellenes Habsburg abszolutizmus bukása után, 1861 tavaszára ismét összehívott pesti parlamentben újra Szeged városát képviselte – újfent a polgári politikai célok tekintetében megingathatatlan elvhűséggel, azonban az európai hatalmi realitásokat figyelembe vevő nem radikálisan „kuruckodó”, hanem a „realista” Deák Ferenc nevével fémjelzett ún. felirati párt egyik alvezéreként.

Nem akármilyen politikusi arckép a Klauzálé, méltán helyezhető a legnagyobbak – Széchenyi, Kölcsey, Kossuth, Batthyány, Eötvös, Deák, Szemere Bertalan, Teleki László – galériájába. Ám – mint azt a művünket, a reformkori országgyűlések történeti almanachját az Országház Delegációs termében 2011. október 7-én bemutató Kecskeméti Károly, a jeles párizsi levéltáros-történész kiemelte (1) „Hozzászoktunk ahhoz a szerzők és könyvkiadók által osztott nézethez, hogy az olvasóközönséget a nagy emberek pályafutása érdekli. Így történt az, hogy a reformkori politikusokról szóló irodalomnak talán 90-95%-a hat személlyel foglalkozik. A neveket ismerjük: Kölcsey, Deák, Wesselényi, Eötvös és mindenekfölött Széchenyi és Kossuth.”

         

Ezért kell azt szomorúan konstatálnunk, hogy még olyan halhatatlanokról sincsen mindmáig életrajzi monográfia, mint Klauzál Gábor, és egy Pulszky Ferencről is egyedül önéletrajza (Életem és korom) mint önarckép állítható ki. Reméljük, elkészül egyszer Klauzál történeti biográfiája, ami nehéz historikusi feladat lesz, hiszen egy 35 éves politikusi pályafutást kell elhelyezni a magyarság története egyik legendássá magasztosult, kiemelkedő korszakának nagyon széles palettáján.
Az első lépések e hosszú kutatóúton a legfontosabb ismeretlen dokumentumok tömegének levéltári feltárása és közzététele által tehetők meg. Erre vállalkozunk az alábbiakban, hogy – mint cseppben a tenger – érzékeltessük azt a közeget, amelyben hősünknek és küzdőtársainak haladni kellett.


I. A rendi diéta - dióhéjban


A magyar rendi országgyűlés (latinul: diaeta) a koraújkori Európában egyedülálló politikai intézmény volt. Mint azt Kecskeméti Károly szerzőtársa, Jean Bérenger, a Sorbonne professzora nemzetközi összehasonlítás alapján megállapította: „Miközben a régi parlamentáris intézmények Európa legnagyobb részében elsorvadtak, a magyar diéta, noha időnként hosszú szünetelésekre kényszerült, meg tudta őrizni kétkamarás összetételét, törvényhozási jogkörét, törvényelőkészítési bizottsági mechanizmusát és azt a jogát, hogy szót emeljen, amennyiben a végrehajtó hatalom megsérti a törvényességet. Az ún. sérelmi politika nem egyszerűen az ellenzékiség taktikája, hanem a rendi parlamentarizmus végrehajtó hatalmat ellenőrző technikája.”

Kecskeméti Károly kutatta fel Adrien Lezay Marnesia jelentését Napóleon örökös konzulnak. A francia 1802-ben tanulmányozta a magyarországi helyzetet. Zseniális megfigyelő volt, jelentéseit nem lehet bámulat nélkül olvasni. A diétáról írja : "Láttam más országokban országgyűléseket, amelyekből a főtisztviselők és mindazok, akik a közügyeket intézik, ki vannak zárva. Olyan emberek hivatottak az ügyek rendezésére, akik, mivel tapasztalat nélküliek, általános elvekből kiindulva a valóságos helyzetet ignoráló törvényeket hoznak. Itt viszont, hivataluk alapján jelen vannak a vallási, törvénykezési és közigazgatási vezetők, mintegy azt biztosítandó, hogy a tanácskozások a valóságos helyzetre koncentráljanak és ne térjenek fölösleges és veszélyes tárgyak tévútjára."

A diéta hivatalos rendi összetételét a reformkorban is évszázados előjogokat őrző törvények és szokások határozták meg. A felsőtáblán a nádor elnökletével katolikus főpapok, választott püspökök, egyes főapátok, görög keleti főpapok, zászlósurak, koronaőrök, vármegyei főispánok, Horvátország követei, Fiume kormányzója, jelen levő mágnások, alkották a rendi csoportokat. Az alsótáblán a személynök elnökletével a Királyi Tábla bírái, a horvát alsótáblai követek, az egyházi rend (káptalanok) továbbá – mint legbefolyásosabb politikusok, a 46 magyarországi, 3 szlavóniai vármegye továbbá a szabadalmas kerületek (Hajdúság, Jászkunság, Túrmező, Fiume) követei rendelkeztek „székkel és szóval”. A magyar és horvát királyságok 49 szabad királyi városának követei és a káptalanok egyetlen szavazattal bírtak, a távol levő mágnások képviselői – 250-300 fiatal jogász – pedig legfeljebb felszólalhattak a vitákban, de szavazatuk egy darab sem volt.

Ezt az elavult igazságtalan rendi diétai szervezetet 1848-ig a sok vita és harc dacára sem tudta megreformálni az ellenzék, mígnem 1848 márciusában, áprilisában a bécsi és pesti forradalmak hatására összeomlott

Metternich birodalma és az immár Kossuth által vezetett reformellenzék nyomására megalkothatták és királyi jóváhagyással kihirdethették az országgyűlést és a választójogot megújító sarkalatos törvényeket. E törvénycikkek közül az 1848:III. tc. az országgyűlés alá rendelte a felelős, független magyar kormányt. Az 1848:IV. tc. az ország középpontjába Pestre helyezte és nem háromévente, hanem három évig folyamatosan ülésezővé alakította az ülésezést. Az 1848:V. tc. a főnemeseken és köznemeseken kívül választójogot adtak a legalább negyed telekkel rendelkező, robotolás és úriszéki bíróság alól felszabadított jobbágyokból lett földműves, továbbá az önálló céhes mestereknek, kereskedőknek valamint a nem nemes származású, de tanult értelmiségi „honorációroknak”. Az immár népképviseletinek minősülő Országgyűlés alsóházában a magyarok és horvátok mellett az unióval egyesített erdélyi részek képviselői is részt vettek, akiket 450 választókerület küldött a pesti parlamentbe, egyenlő szavazat. Ez a reform egyelőre nem érintette a felsőtáblát, de 1861-ben - és még 25 évig - érvényben maradt.


II. A titkosszolgálat szervezete és működése

Térjünk most rá a Habsburg uralkodóház korabeli titkosrendőrsége rövid ismertetésére! Mint azt Pajkossy Gábor, a kérdés avatott kutatója írja (2), a bécsi birodalmi kormányzatnak gyors, rendszeres és részletes tájékoztatásra volt szüksége a pozsonyi diéta fejleményeiről és politikusairól, ez az igény hozta létre az országgyűlési titkos szolgálatot (geheimer Dienst), melynek élén 1825 és 1848 között az 1837-ben „érdemeiért” nemessé tett Leopold Valentin Ferstl állott. Mintegy 30-40 személy dolgozott – nem rossz pénzért - esküvel erősített titkosságban, voltak köztük rendőrök, egyes diétai tagok (főleg városi követek és távol levő főrendek képviselői), postamesterek, sőt pincérek és szobalányok is.


A szolgálat egyik részlege az ülésekről (országos, kerületi, főrendi) készített jegyzeteket, amelyeket Ferstl azonnal megküldött Graf Joseph Sedlnitzkyhez, az Udvari Legfelsőbb Rendőri és Cenzúrahivatal (Oberste Polizei- und Zensurhofstelle) elnökéhez, aki másnap az uralkodó elé terjesztette az összefoglalót, majd a miniszteri konferencia is megtárgyalta azokat. A másik részleg feladata a „kiválóbb személyek tetteinek fölvigyázása” volt. A fontosabb ellenzéki követek és a követek mellett írnokként dolgozó vagy távol levőket képviselő jogász ifjúság szemmel tartása, a bizalmas tanácskozások, sőt magánbeszélgetések kihallgatása, de még a legszemélyesebb magánügyekre (családi ügyek, viszony a nőkhöz) is kiterjedt a figyelmük.

A magunk részéről kutatásaink alapján ehhez – meglepő, de fontos - újdonságként azt tesszük hozzá, hogy az utóbbi részleg ügynökei a kormányhoz hű „jó érzületű” (gutgesinnt) követeket, felső táblai tagokat is „jellemezték”. Kiemelték, hogy mindig Őfelsége Legszentségesebb Személye alázatos hívei voltak, mindenben támogatták a királyi leiratokban foglalt törvényjavaslatokat és módosításokat, úgy is szavaztak és erre a jövőben is készek. Kipuhatolták, hogy lojalitásukért milyen jól fizetett állami hivatalra, királyi kitüntetésre, vagy a városi polgár követek nemesi címerlevélre vágynak. A kormány és gépezete jól működött! A legtöbb esetben nem sokkal később meg is történt az áhított kinevezés vagy előléptetés, a mellre került egy magas rendjel, nemessé emelkedett a polgárcsalád, rangemeléssel báró lett a gutgesinnt köznemes követ.


Az országgyűlés végén átfogó „jellemzések” készültek, amelyeket rendi csoportonként, ABC szerint egy-egy füzetbe írtak, megküldtek az említett illetékeseknek, majd irattárba kerültek. A piarista Takáts Sándornak (1860-1932) az Országgyűlés tudós levéltárosának köszönhető, hogy máig megmaradtak, mert ő Bécsben dolgozva kézzel másolatokat készített ezen iratok százairól és hagyatékával a Magyar Országos Levéltárba kerültek. 1927 júliusában a bécsi „munkásfelkelés” során felgyújtották a Justizpalastot, ahol az eredeti iratok jelentős része elégett. Takáts több olvasmányos cikket is közzétett e parlamenti titkosszolgálatról, amelyek ma is fontosak – alább mi is hivatkozunk rájuk.


III. Az 1839/40. évi országgyűlés előzményei és megnyitása

Az 1832/36.-os diétán – mint említettük – hősünk már átesett a tűzkeresztségen, országosan ismert politikussá vált. E három és féléves törvényhozási üléssorozaton hosszú évtizedek után először tárgyalták érdemben a rendszeres bizottsági munkálatokat, vagyis az eredetileg az 1790:LXVII. tc. által a közpolitikai és bírósági ügyek rendezésére létrehozott bizottságok által elkészített reformjavaslatokat. Az I. egyházi, a II. közjogi-közigazgatási, a IV. úrbéri, a V. adóügyi és hadbiztossági, a VI. nemesi felkelési, a VII. jogi , a VIII. kereskedelmi, a bányászati ügyekben megvalósítandó reformokat bevezető törvények vitája tette az első reformországgyűléssé e testületet. A reformkor azonban már az 1825-ös országgyűlés tárgyalásaival, a magyar nyelvet ápoló Magyar Tudós Társaság megalapításával, a diéta által kiküldött rendszeres bizottságok 1827-től Pesten folytatott tárgyalásaival, a kaszinók és gazdasági egyesületek 1830 utáni létrejöttével elkezdődött.


Hősünknek ezen a diétán való fellépése egybeesett pl. Kossuth Lajos pályakezdésével. Következetes ellenzéki szereplése taglalására itt nincs mód, de annyit megjegyezhetünk, hogy beválasztották a Nemzeti Múzeum új épülete létesítéséről és gyűjteményei jegyzékeléséről a diéta berekesztése után intézkedő bizottság egyik a vármegyék által delegált tagjának (Kossuth is e választmány tagja lett – így voltaképpen mentelmi jog illette meg - ám a kormányzat ezzel nem törődve 1836 májusában lefogatta. PB)

Az 1836 és 1839 tavasza között tobzódó politikai üldözések, melyek során, mint közismert, felségárulás koholt vádjával börtönbüntetésre ítélték az egyleteikben (Menage, Casino) – demokrata, sőt republikánus eszméket is hirdető – országgyűlési ifjak vezetőit, Lovassy

Lászlót és Ferencet valamint Tormássy Jánost, majd a szólásszabadság bajnokát, br. Wesselényi Miklóst, végül Kossuth Lajost is, aki a cenzúrát mellőzve 1832 decembere és 1836 májusa között kéziratban terjesztett Országgyűlési Tudósításokat majd a diéta befejezése után a Törvényhatósági Tudósítások szerkesztésével vált szálkává a szűklátókörű bécsi kamarilla politika és hazai szekértolói szemében.
Így a követeket küldő 46 magyar vármegye zömének és 2 kerület nemesi közönségének a „küldők” számára a legfontosabb közügye az 1839 közepén esedékes új diétán a szólásszabadság védelme, az eme alapvető nemesi jogot sárba tipró kormányzati intézkedések és bírói túlkapások által ejtett súlyos sérelmek azonnali orvoslása, a bebörtönzött politikusok felmentése volt. Ehhez legújabb sérelemként csatlakozott, hogy a tekintélyes ellenzéki gr. Ráday Gedeont a „vezérmegye”, Pest-Pilis-Solt nemesi közgyűlése nagy többséggel követévé választotta, ám a bécsi M. Kir. Udv. Kancellária – a király legfőbb magyar hivatala – megtámadta mandátumát és 1839 derekán Pozsonyban megakadályozta a követi igazolását.

Ezek a tárgyak végig vezető szerepet játszottak az egy éves diéta éles vitáiban és bár – mint Erdmann Gyula levéltáros-történész, e fontos diéta historikusa hangsúlyozza – gyökeresen és látványosan egyik fél sem engedett, mégis, a diéta berekesztése előtt, 1840. május 4.-én V. Ferdinánd király nevében szabadon bocsátották a politikai foglyokat, a rendek pedig megadták az uralkodó által kért 38 ezer újoncot és az adókat. Végül is Bécs nem adott, az ellenzék pedig nem kapott formális jogorvoslatot. A törvénykönyvbe – úgy mellékesen – nagyon fontos reformok kerültek be – így a jobbágyterhek önkéntes, örökös megváltása, a kereskedelmet segítő váltótörvények és a csődeljárás szabályozása, a szabad gyáralapítás, és nem utolsó sorban az országgyűlési és törvényhatósági (vármegyei, kerületi, városi) ügyintézés, végül 3 év után az egyházi anyakönyvek magyar nyelvű vezetése. (3)


IV. Klauzál és a titkosrendőrség – amit eddig tudtunk

Az 1832/36. –os diétán újonc követ, Klauzál maga is hamar rájött arra, hogy az ellenzékiek bizalmas és titkos tanácskozásairól a bécsi kormány pontos értesüléseket szerez. Takáts Sándor idézi (4), – sajnos nevek és dátum nélkül (de a cikk kronologikus előadásából következtethetően 1833 elején) – mit mondott a csongrádi ellenzéki vezető „az egyik tanácskozás után” követtársainak: „Én mindig mondtam, hogy a konferenciák nem sokat érnek. Még ha csupán harmincan jövünk is össze, kémek akkor is mindig akadnak köztünk. Ezentúl tehát sohasem tartsunk értekezleteket. Inkább sétáljunk a ligetben, vagy a hegyek között, s szájról szájra adjuk a közlendőket. Ez volna a leghelyesebb konferencia, mert az ember csak azzal közli a bizalmas dolgokat, akiben feltétlenül megbízik. Az értekezleteken azonban kétes emberek is megjelennek. Az is megesik, hogy a megye egyik követe derék ember, a másik meg lókötő.” Ehhez a humoros piarista történész levéltáros még hozzá tette: „Klauzál e fejtegetése nem egészen helytálló. A kémek ugyanis séta közben is kihallgatták a beszélgetéseket, s azokról jelentéseket küldtek Bécsbe. Különben maga Klauzál később is számos értekezletet tartott lakásán.”

A cikkben Takáts még több ízben említi Klauzált is, mint aki részt vett a későbbi bizalmas követi tanácskozásokon is. Így a király – a gyengeelméjű V. Ferdinánd - nevében Pozsonyba, 1839. június -2.-ára összehívott diéta még csak első ülését tartotta és még sor sem került a 10-ei ünnepélyes megnyitására, de az ellenzéki tanácskozások – és mindegyikükről a spiclik jelentés gyártása - már megkezdődött. Július 2-án gr. Széchenyi István „titkos beszélgetést” folytatott Deák Ferenccel és Klauzállal. A bőbeszédű gróf kifejtette, hogy ő maga a felsőtáblán minden érvet felhozott, hogy rávegye a mágnásokat, hogy a Ráday ügyet legelsőként veendő sérelemként tárgyalják, de nem boldogult velük. Ezért az alsótáblán Deák és Klauzál következetesen követeljék a diéta kiegészítését és Ráday mandátumának az igazolását. (Az embernek fogalma nincs arról, hogy ezt a hatszemközti tárgyalást hogyan hallgathatták ki a spiclik, mert arra ma is mérget vehetünk, hogy egyikük sem volt rendőrkém – talán valamelyikük utóbb óvatlanul beszélt valahol. PB)


A következő, népes ellenzéki összejövetelt a pozsonyi Nádor vendégfogadóban július 8.-a előtt tartották és ezen vezető szerepet játszott br. Prónay Gábor, Turóc vármegye követe mellett Klauzál, megjelent pl. a nem is követ Vörösmarty, valamivel később Deák is. A téma itt a szólásszabadság és a cenzúra volt. Július 30-án Deák, Klauzál, Szentiványi (nem tudni kire utalt a kitűnő tollú történetíró, mivel Anzelm nógrádi, Jenő liptói és Károly gömöri követ személyében a kiterjedt és tekintélyes nemes család három tagja – mind ellenzékiek – közül bármelyik – de leginkább az utóbbi – lehet. PB) és még sokan mások arról tanácskoztak éjfélig, „nagy csöndben”, vajon Deák eszméjét – ti. az ellenzék a hosszú ellenállás után engedjen az elsődleges sérelmek mielőbb tárgyalása taktikai kérdésében és kezdjék meg a királyi előterjesztések vitáját – hogy ne veszítse el népszerűségét (Klauzál ebben mindvégig keménynyakú ellenzéki - „hartnackiger Opponent” – maradt. PB). Másnap általános konferenciát tartottak az egységes fellépés érdekében. A cikk még többször említi hősünket, mint aki a bölcs Deák mellett az ellenzék által a napirendi tárgyaknál előhozandó érveit előzetesen megfogalmazta, pl. hogy a főrendeknél mindenkinek, aki mágnásnak született, joga legyen megjelenni és beszélni az üléseken. Klauzál külön a lelkére beszélt a fiatal br. Eötvös Józsefnek, aki ingadozott az ellenzékiség és családja hagyományos lojalitása között, hogy „minden igazságosan gondolkodó embernek fölötte fájdalmas”, hogy őt oly hamar elveszítették, de rá is örök szégyen marad, hogy népszerűségét oly hamar eljátszotta.”


V. Klauzál 1840. májusában írt összefoglaló titkosrendőri „jellemzése”

A titkosszolgálat az 1825/27. évi országgyűléstől folyamatosan figyelte a követeket és a diéták végén egyfajta összegző jellemzést (Charakteristik) állított össze róluk, melynek végén 1839.-től, a párt jellegű politikai irányzatok megalakulásától, öt „osztályzatot” adott:
ultra baloldali, baloldali, balközép, jobbközép, jobboldali. Természetesen a jobboldaliság király-és kormánypártiságot, a baloldaliság fokozatai pedig ellenzékiséget, a kormány számára ellenséges patriotizmust jelentett – amit veszélyesnek tartottak.
Nézzük, magyarra fordítva (5) mit írtak - szépséges gót betűs folyóírással - Ferstl emberei? (6)

   


Klauzál Gábor Fizetett vármegyei táblabíró, kb. 40 éves, felesége jelentős vagyona révén jó rangú. A vármegyében nagy pereputtya (großer Anhang) és befolyása van és rendes ember hírét élvezi. Láthatóan sokoldalú ember hírében áll, de csak egy közepes jogász, felfogása az államügyekről és az államigazgatásáról nem állnak biztos alapon, ezért nem is elég alapos publicista. Azonban magával ragadó, viharos, alapos, inkább a hallgatók érzelmére és a tudatlanságára számító, mint a képzett szellemre hatást gyakorló előadásmódja van, úgy, hogy beszédei, amelyeket - néha könnyes szemmel - az ősi alkotmány temetéséről tartott, nem ritkán a legsiránkozóbb és legjajgatóbb gyászdalokká fajultak.

Már az 1832/36. diétán mint Csongrád vármegye követe volt jelen, folyton az ultra ellenzék sorában, a legdurvább kirohanásokat engedte meg magának nem csak a magas kormány, hanem Őfelsége szentséges személye ellen is, egyébként is egyetlen tárgya nem volt az ultra oppoziciónak, amelyet ne támogatott volna hosszú beszédekkel és nagy erőkifejtéssel. Már akkor a szertelen (excessive) országgyűlési ifjúság védelmezőjének mutatkozott és nem csak hogy jelen volt az ellenzéki párt minden összejövetelén, hanem magánál is alkalmat adott ezeknek. Egyébként már akkoriban azon egyének közé tartozott, akik a vármegyékben való befolyásuk által az ultra ellenzék rendszerét lehetőleg kiszélesíteni fáradoztak és épp így a küldők (a vármegyei követválasztók PB) között levő elvtársaikkal közösen legtöbbnyire ellenzéki céljaikért maguk által tervezett pótutasításokat meg tudták szerezni.

A jó érzületűek (gutgesinnt) és a mérsékelt párt egyénei helytelenítették ezt a magatartását a magas kormány ellen, annál inkább, hogy ismeretté vált az, hogy apja, mint nyugalmazott ezredes Mária Terézia alapítványból részesült és ő maga teljes tanulmányi ideje alatt királyi ösztöndíjat élvezett.

Jelen 1839/40. ogy.-en kezdettől folytatta az ő siránkozó jeremiádjait, és minden rossz dolog védelmezése által megszerezte magának az ultra radikálisok korifeusának tekintélyét és hatalmát. Tanítványait (seine Schüler) olyan jól tudta vezetni, hogy sem náluk, sem általuk egy jó gondolatot (értsd kormánypárti nézetet PB) nem engedett megszületni. Még kevésbé engedte meg ezeknek a sorstársaknak, hogy alkalmanként egy jó érzületű gondolatot kifejezzenek, mivel tanítása szerint egy tiszta ellenzéknek töménynek (kompakt) és szabályozottnak kell lennie, és semmi árnyalata nem szabad hogy legyen. Politikája ekkor is tulajdonképpen arra számolt, hogy a kormányt minden lehetséges formában és módon népszerűtlenítse, annak minden hiányosságát, hibáját és balfogását kirívóan gonosz módon megszégyenítse, magas tiszteletétől megfossza, és méltatlanná tegye. E vonatkozásban minden titkos és nyilvános agitációra kész volt.

Folyvást jelentős osztályrészt vállalt a vele szövetkezett ultra radikálisok összejövetelein, amelyek gyakran nála találtak helyet és minden lehetséges módon küzdött a népszerűségért mind a karzati nézőközönség, mind kiváltképpen az országgyűlési ifjúság körében, amelyet belátása/tetszése szerint (nach Gutdünken) az ellenzéki párt szándékai számára irányított és használt és ezért minden szertelen kezdeményezésnél lehetségesen oltalmába vette. Hívei ezért őt bálványozták őt és alkalmanként éjjeli zenével és fáklyásmenettel is kitüntették.

Minden látható superioritása ellenére mégis kezdetektől sokban a zalai Deák (Ferenc) követtől függött, akinek a visszhangja volt - nem csak néhány tárgyaláson, hanem ezen diéta utolsó periódusában általa gyakran a kormány érdekében indítványokat tétetett és így a beavatatlanoknál Klauzál számára még a nézete az ő a korábbi rosszindulatú nézeteinek,érzelmei látszólagos megváltozásának is felmerült. érzelmei megváltozásának a látszata is felmerült, amennyiben ő a diéta utolsó napjaiban a személynöknél (Szerencsy Istvánnál, a diéta alsótáblája elnökénél PB) egy kihallgatást törekedett elérni, őt az ő pártatlansága miatt dicsőítő beszédekkel elhalmozni és végül megkereste őt (ti. Szerencsyt PB) avégett is, hogy ő maga csatlakozhasson a bűntető törvénykönyv (reformját kidolgozó) országgyűlési küldöttséghez.”
(Itt a kerületi és országos üléseken tett felszólalásai, beszédei és szavazatai részletezését - 7 1/2 oldal –nem fordítottuk le, de némi magyarázatokkal alább szolgálni tartozunk. PB)

„Ultrabaloldali”.

   

A besúgók közös véleménye szerint tehát Klauzál mint politikus 1839-1840-ben sokban Deák Ferenctől függött. Ezt a véleményt a közelmúltban egy – a mai korhoz illő távbeszélő - eszmecsere során megerősítette nekünk Erdmann Gyula levéltáros-történész is, aki évek óta dolgozik az 1839/40. évi diéta monográfiáján. Szerinte is valójában Deák volt az ellenzék szellemi vezére és a politikai csaták taktikájának kidolgozója. Klauzál mindenben egyetértett vele, de míg Deák már akkor hajlamosabb volt a kompromisszumokra a kormányzattal – ez a jellemvonása tette majd az 1867-es osztrák-magyar kiegyezés atyjává is – addig Klauzál sokkal radikálisabb szótárral és eszközökkel küzdött.

Kik voltak - ahogy a pártosan elfogult jellemzések írták - Klauzál „pereputtya” (der Anhang) és tanítványai (seine Schüler), illetve fő ellenlábasai? Kezdjük az utóbbiakkal!
Két közeli rokonával teljesen ellentétes politikai nézeteket vallott. Anyja, Babarczy Ágnes testvére Imre (1773-1840) az 1802., 1805.. 1807., 1808., 1811/12. és 1825/27. évi diétákon követe, sok éven át I. alispánja volt Csongrád vármegyének és 1835-ig – 42 éven át – viselt országos és megyei hivatalokat, királya megbízható híveként. Hasonlóképpen fia, Antal (1813-1871) is a vármegyeházából a budai Helytartótanácsba került, gr. Apponyi György kancellár helyi embereként 1845-1848 között a csongrádi konzervatív ellenzék vezére lett. Az 1847. október 13-án tartott vármegyei követválasztáson ő buktatta meg Klauzált – unokatestvérét. 1846-ban még Szeged díszpolgára lett, de a város népe gyűlölte és 1848 tavaszán egy népgyűlésen még polgárjogától is megfosztotta. 1855-ben az uralkodó osztrák bárói címmel vigasztalta.

A javakorabeli sümegi Bene József (1791-1869) vármegyei főjegyző az 1825/27., 1830., 1832/36. országgyűlésekre kapott követi megbízatást és „védte a fenséges érdekeket”. A jelentések szerint Klauzál utóbb – 1832-ben „igyekezett árnyákot vetni rá”, így már 1833. márciusában lemondott megbízatásáról.


Hívei (der Anhang) közé tartoztak a jellemzések szerint Horváth Lajos (1798-1834) és Kárász István (1811-1841) „kedves csongrádi követtársai”, továbbá Csanád vármegye két követe az 1839/40. évi diétán: esztelneki Bíró Imre (1805-1871) főügyész akit „Klauzál visszhangja” és Návay Tamás (1815-1879) főjegyző, akit „Klauzál kreatúrája” jelzővel illettek a rendőrök. Az 1843/44. ogy.-en Szeghő József (1806-1879) szabadelvű táblabíró lett hősünk csongrádi követ- és küzdőtársa. 1849-ben Mezőkövesden választották meg népképviselőnek és Szemere Bertalan miniszterelnök híveként tartották számon.

Néhány távolabbi vármegye követéről is megjegyezték, hogy elvbarátság fűzte hősünkhöz. Így az abaúji Bárczay Mihály (1807-1865) 1832-1844 között mindhárom diétán követ volt, „támogatta a legbizarabb Klauzál-indítványokat és vakon követte Deák és Beöthy (Ödön) tanácsait”, továbbá a szatmári követ kovácsvágási Botka Imre (1809-1864) táblabíró is az 1839/40. ogy.-en a fenti trió „engedelmes, odaadó híve” volt. Bizonyára folytatható még a Klauzál hívek névsora, de aki többre kíváncsi, nézzen utána!
Végül, ki volt az 1840-es jellemzés szerzője? E kérdésünkre az országgyűlési besúgók személyazonosságát sok esetben felfedő történész, Pajkossy Gábor sem tud választ adni.
A leleplezettek közül egyedül Bende László (*Miske, Pest megye, 1803), egy nemes kereskedő család sarja volt tagja az 1839/40.-es diéta alsótáblájának, őkelme azonban 1833-1834-ben dolgozott Sedlnitzky számára ülésreferensként, 1839-ben már táblabíró és két távol levő mágnás képviselője volt

Erdmann Gyula
és Pajkossy Gábor is elfogadhatónak tartja azt a feltételezésünket, hogy Klauzál Gábor és környezete legfőbb rendőrségi megfigyelője Klapka József (1786-Arad, 1863. május 12.) 1819-1833 között Temesvár polgármestere, az 1825/27. és 1832/36. évi diétán szabad királyi városa követe lehetett. A temesi főváros historikusa, Bellai József szerint (Bellai József: Temesvár képviselői az országgyűléseken) az öreg Klapka – a legendás 1849-es komáromi tábornok apja – kiterjedt ismeretségi körrel rendelkezett és mint reformer (!) élvezte a város bizalmát. Titokban 1829-ben lett a politikai rendőrség levelezője, br. Burgberg postafőellenőr címén. Az 1832/36. évi diétán a 3 „szép tehetségű” jelentés összefoglaló városi követ egyike. (Mukits Simon szabadkai követ ismert, a 3. vezető spicli nem) Ők véleményezték Sedlnitzky gróf számára az országgyűlés menetét, szellemi irányzatait és politikusait.

A fő gond az, hogy az 1839/40-es pozsonyi diétán Klapka „papa” nem volt követ, valószínűleg végig bánsági városában tartózkodott, ahol továbbra is tanácsnok és táblabíró volt. Ettől függetlenül az uralkodó és kormányzata továbbra is számíthatott szolgálataira, amelyeket V. Ferdinánd király a családja tagjai számára kiadott, Bécsben, 1841. július 15.-én keltezett nemesítő és címeradományozó oklevéllel jutalmazott.
Az öregebb Klapka annál is inkább ismerte és érdeklődött a közeli szegedi Klauzál család iránt, mivel mindkét família cseh-morva eredetű volt és gyógyszerész foglalkozást űzött, majd következő nemzedékük tagjai közül többen katonai pályát választottak.


VI. Klauzál főbb beszédei, felszólalásai az alsótábla országos üléseinek naplója alapján

A jellemzés egyben összefoglaló jelentés is volt, röviden leírta a politikusok „viselkedésének” részleteit (Détails). Ez a rész 7 ½ oldalnyi, és az alábbi ülések Klauzál-szerepéről ad - legfeljebb tízsoros - összegzést.

Kerületi ülések: 1839. június 16., 24., július 19., augusztus 2., 14., 28., szeptember 12., október 2., 25., november 13., december 6., 9., 1840. január 25., február 1., 4., 5., 6., 7., 8., 11., 14., március 11., 19., 24., 30., április 6., május 9. 10., 14.

Országos ülések: 1839. június 17., 21. július 3., szeptember 18., október 25., november 21., 22., 1840. III. 2., április 8., 9., 15.

Együttes ülés (a két tábláé) 1839. július 31.

A csongrádi követek minden fő tárgyban többször is hozzászóltak. Ha valamennyi kerületi és országos ülésen elmondottakat ismertetni és főleg értékelni akarnánk, meg kellene írni az egész diéta „mini-monográfiáját”. Ráadásul a kerületi ülésekről, ahol az érdemi viták folytak nincsenek is nyomtatott „naplók”, így vitáik máig szinte feltáratlanok.

Kíváncsiságunk ösztönzésére átlapoztuk az 1839/40. országgyűlés háromkötetes „naplóját” vagyis az országos ülések beszédeit tartalmazó magyar jegyzőkönyveket. (7)
Itt a Klauzál-beszédek egy másik értelmezésével (nem szó szerinti szövegével) szembesültünk.
Tárgyuk az alábbiakban összegezhető:

1839. június 20.-án a Részek (Partium adnexarum – az Erdélyhez csatolt Kraszna, Zaránd, Közép-Szolnok vármegyék és a Kővár- vidék. PB) Magyar Királysághoz történő visszacsatolását elrendelő 1836:XXI. tc. kapcsán a pozsonyi országgyűlésen meg nem jelent zarándi követek ügyében szólt. (Ez a beszéd nincs a jelentésben! PB)

Június 21.-én támogatta az országgyűlési újságot megalapító törvényjavaslatot és szembeszállt Szerencsy István személynök elnökkel, aki a „divatozó cenzúrát” törvényesnek mondotta. Rámutatott, hogy nincs nyoma a törvénykönyvben, így az törvénytelen.

Vessük össze, mit írtak ugyanerről a titkosrendőrök? „Az 1839. június 21. országos ülésen, amikor a személynök a javaslatba hozott diétai újság tekintetében arra figyelmeztette a rendeket, hogy az (újság) az előzetes cenzúrával konfliktust teremtene, felemelkedett Klauzál és élesen tiltakozott az ellen az állítás ellen, hogy a kormány részéről gyakorolt cenzúra a törvényeken alapulna és kérte, hogy óvástételét a naplóba is beiktassák, mire a felkiáltás következett - Mindannyian! – és hosszabb viták után az (erre vonatkozó) „izenet” (nuntium) is elfogadtatott.”

Július 26.-án a követek igazolása – a „Ráday-ügy” – kapcsán „kezet fogott” Deák Ferenccel és – ismét Szerencsyvel vitázva – kijelentette: annak elbírálása, ki lehessen követ, nem az elnök, hanem az alsótábla jogai közé tartozik.

Július 3.-án nagy szónoklatot tartott a szólásszabadság tárgyában. A „Nemzet és a Fejedelem” közötti „bizodalmatlanság” enyésztetése érdekében sérelmezte a pozsonyi országgyűlési ifjak társaságai, a Menage és a Casino vezetőinek illetve br. Wesselényi Miklósnak elfogatását és küldői nevében, a szólásszabadság elve alapján cáfolta, hogy „hívtelenségi bűnt” csak szóval elkövetni lehetne és ismét szembeszállva az „Előlülővel” (Szerencsyvel) Kossuth Lajos védelmében kimondta, politikai elítélésével nemcsak a szólásszabadságot, hanem a vármegyei közgyűlések nyilvánosságát is megsértették. Minthogy az ügyekben az elsőfokú ítéletet hozó Királyi Tábla elnöke is a személynök volt és a testület bírái: az alnádor, az ítélőmesterek és az ülnökök az alsótábla tagjai és jegyzőkönyv vezetői is jelen voltak, nem akármilyen bátorság volt a szemükbe mondani jogtiprásukat. Az ellenzék erkölcsiségét jellemzi, hogy ezt több tucatnyi követ is megtette, valamilyen formában.

A jelentés közli az előzményt, a június 24-i kerületi ülésen tartott, majd az ország rendjei előtt július 3-án elhangzott Klauzál-beszédek kormánypárti olvasatát is, imígyen:
„A június 24.-i kerületi ülésen a szólásszabadság kérdés javaslatánál a tárgy nagyon szenvedélyes tárgyalása és a kormány valamint a Kúria (a két legfelsőbb bíróság, a Királyi Tábla és a Hétszemélyes Tábla PB) elleni heves kirohanások után a bírák megbüntetését és a meghozott ítéletek eltörlését kívánta. Kiállt amellett, hogy az ellenzék a királyi indítványok első pontjának tárgyalásába ne menjen bele, és azt e sérelem kedvező elintézésétől tegye függővé és ebben sántikáljon.
A július 3-ai országos ülésen hasonló értelemben nyilatkozott éppen ebben az ügyben és ezen ülés amúgy is ismerten szenvedélyes vitáiban a legélénkebben részt vett.”


Vessük össze e legutóbbi, sommás és pártosan elfogult kurta értékelést ezen országgyűlés –aligha túlzás - egyik legnagyobb szónoklatának (Dobos Károly által kiadott) teljes szövegével (8), és arra az ítéletre kell jutnunk, hogy a jelentésnek alig van forrásértéke.

Július 16.-án a magyar nyelv hivatalossá tétele ellen tiltakozó horvát követnek azt mondta, hogy az ő törvényes nyelvük is a magyar, nem a latin. Tanuljanak meg magyarul, mint „a máramarosi bérceken lakó oláh nép” is teszi. (Hiányzik a jelentésből PB)

Hősünk azonban nem vitte állandóan a szót, követtársát, Kárász Istvánt is többször engedte beszélni – így szeptember 18-án, amikor az előző kerületi ülés az elnökeként vitára benyújtotta, a királyi leiratra készült „izenetet”. De más alkalmakkor is így jártak el, mint az október 8-i országos ülésen, amikor vármegyéjüknek a büntető törvénykezés szabályairól tett indítványa került tárgyalásba.

Sokszor beszélt részletkérdések tárgyalásai során, így a jobbágyok téglaégetési illetve hordónkénti pálinkaárulási jogát védelmezte. (Ezek az ipari és kereskedelmi tevékenységek a földesurak királyi kisebb haszonvételei –regálék – közé tartoztak. PB)

November 21.-én újra a szólásszabadság ügyében szólalt fel. Hivatkozott az 1791: XIII. tc.-re. (Emlékeztetőül: „hogy pedig a királyi javaslatok kellő módon lett tárgyalása után az ország egyetemes Karainak és Rendjeinek összes igazságos sérelmei minden országgyűlésen valósággal és múlhatatlanul orvosoltassanak, és az … alkotandó törvények pontosan végrehajtassanak, ..arról Ő királyi felsége jövendőre is minden körülmények közt … gondoskodni fog.” (9) ) Klauzál ismét hangsúlyozta, hogy amíg a nemzet súlyos sérelmeit – legalább a szólásszabadságon esetteket – nem orvosolják, nem veszik tárgyalásba az újoncállítást sem.

Ugyanerről az ügyről a jelentés bőven ír. A november 19-ai kerületi ülésen a közölt újonc igényt tárgyalva Klauzál azt az indítványt tette, hogy e tárgyat mindaddig halasszák el, amíg a főrendi tábla a szólásszabadsági sérelmek előterjesztése elé már nem támaszt akadályokat és ezt rögvest tudassák velük. Indokul felhozta, hogy a kormány ne bizakodhasson, már 5 hónapja tart a diéta ám a királyi indítványban kifejezett biztosítékok ellenére egyetlen sérelmet sem intéztek el, ha megszavazzák az újoncokat, azon nyomban feloszlatják az országgyűlést stb. Ez a javaslata többséget is kapott.

A november 21-i országos ülésen is ezt a záradékot* védelmezte, amikor a személynököt (Szerencsy Istvánt) akarta támadni és elhárítani, annál inkább, mivel ő (Klauzál?) egy korábbi országos (ülési) határozat (conclusum) ellen volt. Amikor az mégis, az ellenzék heves ellenállása dacára, határozattá lett, hogy a rendek a kerületi határozattól elálljanak és a tájékoztatás meghallgatása céljából egy küldöttséget nevezzenek ki. Klauzál követelte,– a személynök ellenére – hogy eredményt érjenek el, a határozatot már oda módosította, hogy a rendek az (újonc) szükségletet elismerni és a (szám)adatok ellenére elfogadni akarják és a tárgyalás folytatására, melyben a Nagy féle indítvány (Felsőbüki Nagy Pál, a veterán Sopron vármegye követ PB) mellőzését óhajtotta. A személynök ebbe ezt megfelelőnek találta, lábadozásával mentegetőzve a további vitálkat elnapolta.”

(*Hadd emlékeztessünk arra a szóbeszédre, hogy politikus kortársai Klauzált a klauzulák mesterének tartották. A clausula – németül die Klausel – ui. záradékot jelent. PB)

November 27.-én - vármegyéje nemességének, „küldőinek”, követutasításait követni tartozván – az addig egyetlennél több, lehetőleg egyenkénti voksot – követelő 49 szabad királyi város ügyében nem a (jogtalannak aligha mondható PB) kérés ellen szólt, mint sok vármegye követei. Azt hangsúlyozta, hogy előbb a városok kamarai függését kell megszüntetni és a belső igazgatást demokratizálni, vagyis hogy ne csak a 12 tagú belső tanács és a 60-100 tagú külső tanács tagjai választhassák a követeket, hanem minden polgárjoggal bíró férfi. Bírálta viszont azon városokat, amelyek tiltakoztak saját reformjuk ellen, és hogy olyan fő kérdésben, mint a szólásszabadság nem álltak a nemzet oldalára. Ő maga szívén viseli a városok polgárai sorsának javítását és kéri, ne a megyéket illessék szemrehányással.
(A jelentés nem utal e beszédre. PB)

1840. február 19. A vallási sérelmek (vegyes házasságok reverzálishoz kötése PB) kapcsán Klauzál elvi alapra helyezkedett. Csak akkor lesz vége a vallási sérelmeknek, ha egyik vallás sem lesz felsőbb a másiknál és viszonosság lesz.
(A jelentés nem utal e beszédre. PB)

Másnap a görög keleti egyház sérelmei tárgyalásán hősünk kimondta: „Minden Nemzet, amely alkotványát jövendőre biztosítani akarja, a Kormánynak újabb hatalmat csak akkor ad kezébe, ha meg van győződve., hogy ezzel visszaélni nem fog, és a megbántott törvény erejét visszaállítja.” Megismételte, hogy amíg a hazában minden szabadságot elnyomnak és hiába várnak az orvoslásra, a hadiadóról és az újoncokról nem tárgyal a diéta. (Ezt április 1-én, az újonckérdésről a két tábla által együttesen tartott ülésen, majd április 30-án – Deák Ferenchez csatlakozva - is megismételte.)

A következő napokban hősünk gyakran beszélt.

Február 21.-én a szegedi várban fogva tartott olasz államfoglyoknak is királyi kegyelmet kért. (A jelentés nem utal e beszédre. PB)

Február 22.-én a váltótörvény vitájában indítványozta, létesüljön Szegeden is váltótörvényszék, hogy ezzel is fejlődjék a város kereskedelme. (A jelentés szerint Klauzál előbb a február 14-i kerületi ülésen szólt erről: A váltótörvénykönyv II. részének felülvizsgálata során azt a vágyát ébresztette fel, hogy az (arra hivatott törvényelőkészítő PB) küldöttség által megjelölt helyeken kívül Szeged is székhelye legyen egy váltótörvényszéknek)

Február 28-án az építendő vasútvonalak és a hajózó vízi utak párhuzamossága kérdésben a szükségesség mellett szólt. Március 4.-én - küldői utasítását követve - felszólalt és kijelentette, hogy a Maros tervezett szabályozása káros Csongrádnak és Szegednek, mivel az átvágásokkal ráeresztik a vizet és a város elpusztul. Az álláspontot Szeged város követe, Lengyel Pál is elfogadta. (A jelentés nem utal e beszédre. PB)

Az országgyűlés sokszor választott alkalmi küldöttségeket, amelyekkel a két tábla egymásnak írt üzeneteit adták át, vagy a királyi és főhercegi vendégeket fogadták. Klauzál soha nem vett részt ilyen pompázatos ceremóniákban, egyetlen kivétellel: március 18.-án beválasztották a József főherceg-nádort névnapján köszöntő, fényes delegációba. Talán nem tévedünk, ha arra gondolunk, ezzel demonstrálni akarta saját és ellenzéki követtársai tiszteletét a nádor személye iránt.

Amikor már a törvénycikkek szövegének a pontos megszerkesztése (a concertatio) volt napirenden, Klauzál itt is többször felszólalt, de ekkor a két tábla már túl volt a nagy vitákon, így a pontos megfogalmazás érdekében tett kisebb javaslatokat.

Utolsó érdemi beszédében, 1840. május 10.-én arra kérte Szerencsy István személynök alsótábla elnököt, hogy mielőbb nyomtattassa ki az új törvényeket, hogy azokat magukkal vihessék a hazatérő követek.

Klauzál tekintélyét jelzi, hogy az országgyűlés alatt több bizottságba is beválasztották. Először a naplóbíráló, 1839. június 18.-án és 25-én a sérelmi, november 27-én az újoncügyi, 1840. május 6-án a törvényszöveg szerkesztő bizottságok tagja lett. Végül sikert ért el abban a szándékában is, hogy az 1840. évi V. tc. alapján tagja lett az új büntetőtörvénykönyvet és börtönrendszert kidolgozó választmánynak is. Országgyűlési szerepét tehát tovább játszhatta, előrevetítve, hogy a következő diétára is követi megbízást kap a reformellenzék „egyik vezérférfia” (10)





Dr. Pálmány Béla
történész,
az Országgyűlés levéltárának ny. vezetője



2011. december 12.

 




(1) Kecskeméti Károly: Pálmány Béla, A reformkori magyar országgyűlések történeti almanachja 1825-1848 I-II. c. műve - avagy a levéltáros-történész szakma fontossága. (Megjelenés előtt a levéltári Szemle 2011. évi utolsó számában)

(2) Kölcsey Ferenc: Országgyűlési naponkénti jegyzések. Kölcsey Ferenc minden munkái - Országgyűlési írások II. (s. a. r. Pajkossy Gábor) Budapest, 2002

(3) Magyarország történeti kronológiája II. 1526-1848. (főszerk. Benda Kálmán) Akadémiai Kiadó, Budapest, 1982. 647-651. old.

(4) Takáts Sándor: Politikai konventikulumok és titkos konferenciák az országgyűlésen In: Kémvilág Magyarországon. Szépirodalmi Könyvkiadó Budapest, 1980. 150.-228. old.

(5 Pálmány Béla: A Reformkori magyar országgyűlések történeti almanachja (1825-1848). Argumentum Kiadó – Országgyűlés Hivatala. Budapest, 2011. 987-988. old.

(6) Az Országos Levéltár I. szekciója 58 fondja 11. doboz: „Ungarischer Landtag vom Jahre 1839/40. Darstellung und Charakteristik der ungarischen Reichstages und Oberhauses zu den Staatskonferenz gehörig.”

(7) Felséges Első Ferdinánd Ausztriai Császár, Magyar- és Csehországoknak e’ néven ötödik apost(oli) Királyától szabad királyi Pozsony városába 1839-dik esztendei Szent-Iván havának 2-dik napjára rendeltetett Magyarország’ Közgyűlésének Jegyző Könyve. (Nyomattatott Belnay, Weber és Wigandnál) I.-II.-III. darab. Pozsony, 1839, 1840.

(8) Dobos Károly (vál., szerk.) Klauzál Gábor – Iratok, beszédek, megemlékezések. Klauzál Gábor Társaság Budapest, 2009. 33.-38. old.

(9) Corpus Juris Hungarici – Magyar Törvénytár 1000-1895. 1740-1835. évi törvényczikkek (Ford. Csiky Kálmán, jegyzetek Márkus Dezső) Franklin Társulat, Budapest, 1901. 161. old.

(10) Pálmány 2011. 2401-2417. old.

A képeket és a képaláírásokat szerkesztette: Hódi Szabolcs.


Nyomtatható verzió, nyomtatás Továbbküldés, ajánlás

 

Adószámunk:
18474048-1-43
Köszönjük, ha a 2017. évi adóbevallása elkészítésekor gondol a Klauzál Gábor Társaságra és támogatja egyesületünk tevékenységét személyi jövedelemadójának
1 %-ával
, ezzel Ön is hozzájárul a Podmaniczky-díjjal kitüntetett civil, értékőrző és értékteremtő, közösségszervező tevékenységünkhöz, honlapunk fenntartásához és rendezvényeinkhez.

KÖSZÖNJÜK!


Adomány-köszönő emléklap


Adomány-köszönő emlékplakett

Klauzál Gábor (77)
Közhasznúsági jelentések (12)
Egyesületi élet (282)
Közélet (142)
Klauzál Gyűjtemény (7)



KLAUZÁL 150 EMLÉKÉV (49)
Emlékév média-megjelenések (0)
Emlékév programnaptár (1)



1848/49 (40)
Barangolások (33)
Budatétényi Ősök Napja (26)
Díszpolgárok (16)
Helytörténet (18)
Kastélymúzeum (19)
Klauzál Napok Tétényben (97)
Lics Pincészet (15)
Történelmi szalon (32)
Wolf-kripta (13)