Klauzál Gábor
Klauzál Gábor Társaság

Széchenyi és Klauzál 1848 tavaszán

Széchenyi István 1848 tavaszán jutott el életpályája csúcsára, Klauzál Gábor pedig a Miniszteri Országos Ideiglenes Bizottmány elnökeként ekkor tette talán a legnagyobb szolgálatot hazájáért. A Batthyány-kormány minisztereiként együtt munkálkodtak Magyarország polgári átalakulásán. Simon V. Péter történész, a téma jeles kutatója segítségével ezen nemes küzdelmekbe nyerhettünk betekintést, a 2010. évi Klauzál Napok Tétényben rendezvénysorozatunk április 24-i záró rendezvénye Nagytétényi Kastélymúzeumban megtartott előadásán.

Széchenyi István gróf halálának 150. évfordulójára


Széchenyi István és Klauzál Gábor az 1848. márciusi és áprilisi eseményekben

 

A magyar pusztát termővé fordítani vágyó Széchenyi István gróf és az 1843/44 évi országgyűlés óta a szabadelvű ellenzék élvonalában politizáló Klauzál Gábor életpályája egyazon napon, 1848. március 15-én érte el csúcspontját. Ismeretségük sem volt új keletű; Széchenyi az 1832 decemberében megnyitott országgyűlésen ismerkedett meg Klauzállal. Kapcsolatuk a 30-as években a tiszai gőzhajózás, a 40-es években a Deák és Klauzál által irányított büntető-törvénykönyvi javaslat körüli munkálatok kapcsán mélyült el. A Csongrád megyei politikus az ellenzéki program megfogalmazóját csodálta Széchenyiben, míg a nemes gróf a közgazdasági szemléletet kodifikátori képességekkel társító szakembert becsülte Klauzál személyében. Deáktól és tőle remélte mindenekelőtt, hogy segítségére lesznek a Kossuthtal folytatott meddő vitában, oldani fogják egyre reménytelenebbé váló elszigetelődését.

Széchenyi 1848. március 15-én a hajnalok hajnalán ébredt pozsonyi szállásán. Rossz alvó volt, mint azt megannyi naplóbejegyzése tanúsítja, miként voltaképpen az egész Napló felfogható a betegségével, a bipoláris depresszióval járó gyötrelmes alvászavarok mentális anyagcseretermékeként. Bizonyára nagy feltűnést keltett a korai órán már tüsténkedő pozsonyiak körében, amint díszmagyarban öltözötten, kalapján egy hatalmas strucctollal igyekezett a városháza melletti „Zöld fához” címzett fogadóból a hajóállomás felé. Teljes tudatában volt a nagy nap jelentőségének, hiszen ezt a különös kalapdíszt babonás módon csak rendkívül fontos események – a Lánchíd alapkőletétele, esküvője, reprezentatív akadémiai portréja megfestése – alkalmával viselte. A Pestről érkező és néhány óra múlva Bécsbe tovább menő gőzhajó elé ment, hogy mihamarabb megvehesse az előző napi pesti lapokat. A bécsi forradalom pest-budai visszhangjára volt kíváncsi, mindenekelőtt a pesti Hírlap és a Pesther Zeitung cikkeit szerette volna elolvasni.


Mire az István nádor vezetésével Bécsbe induló száztagú országgyűlési küldöttség tagjai gyülekezni kezdtek a „Zöld fa” szálájában, Széchenyi már megitta reggeli kávéját és szivarjának füstfelhőjébe burkolózva tanulmányozta a Pesti Hírlaphoz mellékelt röpiratot, amely a cenzúra megkerülésével fizetett hirdetés formájában közölte a „barrikád és gőzguillotine párt” vezetőjének, Petőfi Sándornak legirtózatosabb költeményét. Odasandítva a mellette elhaladó konzervatív politikusokra, nem állhatta meg, hogy alig leplezett malíciával fejükre ne olvassa a szörnyű sorokat:

„Dicsőséges nagyurak, hát
Hogy vagytok?
Viszket-e ugy egy kicsit a
Nyakatok?
Uj divatu nyakravaló
Készül most
Számotokra... nem cifra, de
Jó szoros.
…………

Ki a síkra a kunyhókból
Miljomok!
Kaszát, ásót, vasvillákat
Fogjatok!
Az alkalom maga magát
Kinálja,
Ütött a nagy bosszuállás
Órája!”


A hatás nem maradt el. Ennek a versnek tulajdonítható, hogy a pozsonyi országgyűlésben lábra kapott az a rémhír, hogy Petőfi tízezer kaszára és vasvillára kapatott paraszttal áll a Rákoson, és új Dózsaként parasztfelkeléssel kívánja

kikényszeríteni az úrbéri viszonyok eltörlését. A gyorsan terjedő riadalom beárnyékolta ugyan az ünnepnap fényét, de nem feledtethette, hogy a száztagú küldöttség azért indul a császárvárosba, hogy az uralkodónál kieszközölje Batthyány Lajos gróf miniszterelnöki kinevezését, s ekképpen az első felelős független magyar minisztérium hivatalba lépést. Jól tudták ezt a fogadó előtti téren összeverődött pozsonyi polgárok is, akik valamennyien Batthyányt kívánták látni, sőt hallani, ami igazán túlzó követelés volt, hiszen a jövendő kormányfő sokkal jobban tudott németül, vagy franciául, mint éppen magyarul.

 
Batthyány végül is nem térhetett ki a közóhajtás elől, s kilépve az erkélyre megtartotta kormányfőjelölti szűzbeszédét. Ennyit mondott: „Éljen a haza!”. Ugyanezt a három szót fogja majd végbúcsúként kiáltani az 1849. október 6-án az Újépület V. pavilonja előtt felsorakozó kivégzőosztag előtt is. Batthyányt követve sorra léptek az erkélyre a közismert miniszterjelöltek: Széchenyi István gróf, Eötvös József báró, Kossuth Lajos, Szemere Bertalan. Kossuth, a Kölcsey halála óta vitathatatlanul legnagyobb magyar szónok még azt is kipótolta, amivel Batthyány adós maradt. Német nyelvű szónoklatában elmagyarázta a pozsonyi népnek, hogy úgy kelnek ők most útra, mint egykor a mondabeli argonauták, hogy elhozzák a szülőhazának a rég vágyott alkotmányos szabadságot.

Ha Pozsonyban Batthyány, úgy Bécsben Kossuth aratta a legtöbb vivátot. A magyar országgyűlés küldöttsége a Jägerzeilenél szállt ki a gőzhajóból. Kossuth darutollas kalapjával integetve köszöntötte az őt virágözönnel fogadó népet, mely nem feledte, hogy a magyar ellenzék vezére március 4-én a magyar alkotmányhoz hasonló jogokat követelt a Lajtán túli tartományok népeinek.



Széchenyi mindvégig a háttérbe húzódott, de jól tudta, ez a nap igazán az ő ünnepe. Az a törvényes átalakulás megy végbe, melynek programadó kezdeményezője ő volt. Lehetetlen meghatódás nélkül olvasni azokat a sorokat, amelyeket legnagyobb riválisaival kapcsolatban még aznap este a naplójába írt: „Mi a teendő? Louis B[atthyánynak] és K[ossuthnak] kell alárendelnem magamat. Minden gyűlölet, antipáthia és minden ambíció el kell, hogy némuljon. Nem fogom őket megcsalni; vajon szolgálom-e? Ez az egészségemtől függ.
Egy másik helyen azt is becsületesen elismerte, hogy a két Louis néhány nap alatt többet ért el, mint ami az ő politikájával száz év alatt lett volna lehetséges. Bizonyára nem csak a felelős minisztériumra gondolt, hanem a népképviseleti átalakulásra, s főként a nemesség tervezett kármentesítése mellett végrehajtott jobbágyfelszabadításra, melyről neki magának semmiféle elképzelése sem volt.
És aztán szolgált. Szolgált mindaddig, amíg egészsége engedte. Abban a reményben vállalta el a közlekedési miniszteri tárcát, hogy mérséklő hatással lehet Kossuthra és Szemerére, elfogadhatóvá teheti a magyar kormányt Bécs számára, s mert tárcája költségvetése lehetővé tette, tovább építheti a Lánchidat, melyről vallásos hittel hitte, hogy ha sikerül befejeznie, sem őt magát, sem családját, sem néptörzsét nem érheti semmi baj.

Klauzál Gábor ugyanezen a napon Pest-Budán tartózkodott. Ez akkor vált nyilvánvalóvá a márciusi ifjak számára, amikor Nyáry Pál Pest megyei első alispán társaságában a Múzeumtól Budára induló tömeg élére állt. Az ő jelenlétüknek és


közreműködésüknek volt köszönhető, hogy nem csak az ikerfőváros tanácstestületei, de a Helytartótanács is minden további nélkül elfogadta az ifjúság 12 pontos követelését, sőt Táncsics kiszabadítása sem ütközött nehézségekbe. A népmozgalom élére állva néhány nap alatt átvették annak irányítását, míg a 12 pontos követeléssel Pozsonyba érkező pest-budai küldöttséget Kossuth szerelte le. Erélyesen leszögezte, hogy egyetlen törvényhatóság sem szabhatja meg, hogyan működjék a törvényhozás, egyúttal azonban az országgyűlést is nyomatékosan figyelmeztette teendői sürgős voltára. A csalódott márciusi ifjaknak ezek után már csak szimbolikus tettekre futotta az erejéből. Ezek immáron minden fenyegető jelleget nélkülöztek, sőt néha egyenesen a nagy nap, március 15. paródiájaként hatottak. Igy szomorkás mosolyra ingerlő Vasvárinak az a tette, hogy március 29-én beszolgáltatta a Nemzeti Múzeumnak a pesti első hatóságú bíróságtól elkobzott kétfejű sasos pecsétnyomókat, mondván, ezek a vízözön előtti lények a természeti ritkaságok tárába valók. A gesztus feltűnően emlékeztet Petőfi tettére, aki március 15-én a Nemzeti dal és a 12 pont egy-egy példányát adta át a múzeum igazgatójának, mint a szabad sajtó első termékeit, a pillanat nagyszerűsége azonban már végérvényesen tovatűnt. Klauzál a minisztérium április 12-i megalakulásáig, illetve a kormány április 14-én Pestre történő költözéséig terjedő hónapban vállalt kulcsfontosságú hivatalt, s tette a legnagyobb szolgálatot a hazának egész nyilvános pályáján. Tagja lett ugyanis Szemere Bertalan, Nyáry Pál és Pulszky Ferenc társaságában annak a Miniszteri Országos Ideiglenes Bizottságnak, mely testület a Batthyány-kormány hivatalba lépéséig az ideiglenes kormány szerepét töltötte be. A testület tagjait a nádortól mint királyi alteregótól nyert felhatalmazás alapján Batthyány nevezte ki. A MOIB két feladatot látott el. Egyfelől haladék nélkül átvette a közigazgatás irányítását a Helytartótanácstól, másfelől gondoskodott a „személyi és vagyonbátorság” fenntartásáról az alkotmányos átalakulást kísérő erőszakos megmozdulásokkal szemben. Ez utóbbiak a városokban zsidóellenes mozgalmakban, faluhelyen a földesurasággal közös használatban lévő földterületek, tehát az erdők és legelők, valamint az ún. kisebbségi királyi haszonvételek, mindenekelőtt a borkimérés jogának paraszti birtokbavételében öltöttek testet. Ezen felül országszerte nyugtalanságot okozott az ezüst váltópénz hiánya, a Délvidéken pedig igen korán polgárháborús fenyegetést jelentettek a szerb megmozdulások.
A városi polgárság zsidóellenes hangulatát maga az országgyűlés is megtapasztalhatta. Március 24-én, húsvét vasárnapján a jurátusok és a követek saját testükkel voltak kénytelenek védelmezni a Zuckermandelen és a Várhegyen élő pozsonyi zsidókat. Ugyanezen a napon az alakulóban lévő nemzetőrség mintegy menetből támadt rá a szombathelyi és kőszegi gettóra. Rövidesen híre jött annak is, hogy Petőfi kifejezésével élve a pesti polgárok is „felbontották az egyetértést”. A Krisztus-gyilkosság ősi vallási vádja a legtöbb helyen a városokban élő zsidók kiűzetésének igényével párosult. A jelenség hátterében minden esetben a céhes iparosok és kereskedők kenyérféltése húzódott meg az egyre nagyobb méreteket öltő kontár konkurrenciával szemben. Sopron, Veszprém és Zala megyében a földfoglaló mozgalmak megfékezése haladta meg a vármegyei közegek rendfenntartó képességét.
A MOIB ebben a helyzetben forradalmi időkhöz illő rendkívüli eszközökhöz folyamodott. Igénybe vette és a legcsekélyebb ingadozás nélkül alkalmazta a magyar közjogban ősidők óta szokásos királyi biztosi intézményt, csakhogy azt most már a francia forradalomban kialakult konventbiztosi megbízatás mintájára kormánybiztosok kinevezésével tette meg. A kormánybiztosok hatásköre magában foglalta a városi és vármegyei hatóság intézkedési lehetőségeinek ideiglenes átvételét, statárium kihirdetésének, a helyben álló nemzetőrség, sőt a katonaság feletti parancsnoklás jogát is.
Kormánybiztosnak a MOIB minden esetben a területileg illetékes első alispánt nevezte ki, csupán a pancsovai szerb mozgalmak kapcsán merült fel az a gondolat, hogy Pulszky szálljon ki a helyszínre – tárgyalni. A szerb küldöttséget végül is Kossuth fogadta Pozsonyban, s igen szerencsétlen, mert türelmetlen, az erő pozíciójából felvett elutasító magatartást tanúsított velük szemben. Sopron és Veszprém megyékben a katonaság kivezénylésére is sor került, szerencsére azonban ekkor még sikerült megőrizni a forradalom vértelen jellegét. Annak megállapítása, hogy az egyes határozatokat ki hozta, vagy hogy a MOIB egyes tagjainak milyen szerepe volt a döntéshozatalban, ma már lehetetlen, mert a rendelkezésünkre álló iratok hivatalos személytelenségéből csak arra következtethetünk, hogy a MOIB minden elébe került ügyben testületi döntést hozott.

Széchenyi és Klauzál 1848 április végén a Pesten összeülő minisztérium tagjaiként látták viszont egymást. Mindketten nagy tervekkel fogtak munkához. Széchenyi elsősorban a Lánchidat kívánta befejezni, Klauzál a kereskedelem rendszerét átalakítani.


Vágyaikat már az őszön elsodorta az ellenforradalom támadása és a polgárháború. Ami Széchenyit illeti, ő még szemtanúja lehetett a híd láncszerkezete elkészültének, sőt a kifeszített láncokon lépkedve át is mehetett a pesti oldalról Budára, a híd bepallózására azonban már a fővárosba bevonuló Windischgrätz adott parancsot, a hivatalos és ünnepélyes hídavatás pedig a győztes Haynaura maradt. Klauzálra az Újépület, Széchenyire a döblingi tébolyda várt. Oda indulása előtt 1848. szeptember 4-én e sorokkal zárta le hosszú évekre elnémuló naplóját:

Sohasem hozott egyetlen ember több zűrzavart a világba, mint én!
Ó Isten, irgalmazz nekem!


dr. Simon V. Péter
történész



2010. április 24.


Nyomtatható verzió, nyomtatás Továbbküldés, ajánlás

 

Adószámunk:
18474048-1-43
Köszönjük, ha a 2018. évi adóbevallása elkészítésekor gondol a Klauzál Gábor Társaságra és támogatja egyesületünk tevékenységét személyi jövedelemadójának
1 %-ával
, ezzel Ön is hozzájárul a Podmaniczky-díjjal kitüntetett civil, értékőrző és értékteremtő, közösségszervező tevékenységünkhöz, honlapunk fenntartásához és rendezvényeinkhez.

KÖSZÖNJÜK!


Adomány-köszönő emléklap


Adomány-köszönő emlékplakett

Klauzál Gábor (78)
Közhasznúsági jelentések (15)
Egyesületi élet (284)
Közélet (143)
Klauzál Gyűjtemény (7)



KLAUZÁL 150 EMLÉKÉV (48)
2016 Emlékév média-megjelenések (1)
2016 Emlékév programnaptár (1)
2017. év médiamegjenések (1)
2017. évi programnaptár (1)
2018. év médiamegjenések (1)
2018. évi programnaptár (1)
2019. évi programnaptár (1)
2020. évi programnaptár (1)



1848/49 (47)
Barangolások (33)
Budatétényi Ősök Napja (28)
Díszpolgárok (18)
Helytörténet (18)
Kastélymúzeum (19)
Klauzál Napok Tétényben (117)
Lics Pincészet (15)
Történelmi szalon (40)
Wolf-kripta (21)