Notice: session_start() [function.session-start]: ps_files_cleanup_dir: opendir(/var/lib/php4) failed: Hozzáférés megtagadva (13) in /home/httpd/www/klauzal.hu/html/includes/config.php on line 62
Klauzál Gábor Társaság
Klauzál Gábor
Klauzál Gábor Társaság

Széchenyi és Klauzál 1848 tavaszán

Széchenyi István 1848 tavaszán jutott el életpályája csúcsára, Klauzál Gábor pedig a Miniszteri Országos Ideiglenes Bizottmány elnökeként ekkor tette talán a legnagyobb szolgálatot hazájáért. A Batthyány-kormány minisztereiként együtt munkálkodtak Magyarország polgári átalakulásán. Simon V. Péter történész, a téma jeles kutatója segítségével ezen nemes küzdelmekbe nyerhettünk betekintést, a 2010. évi Klauzál Napok Tétényben rendezvénysorozatunk április 24-i záró rendezvénye Nagytétényi Kastélymúzeumban megtartott előadásán.

Széchenyi István gróf halálának 150. évfordulójára


Széchenyi István és Klauzál Gábor az 1848. márciusi és áprilisi eseményekben

 

A magyar pusztát termővé fordítani vágyó Széchenyi István gróf és az 1843/44 évi országgyűlés óta a szabadelvű ellenzék élvonalában politizáló Klauzál Gábor életpályája egyazon napon, 1848. március 15-én érte el csúcspontját. Ismeretségük sem volt új keletű; Széchenyi az 1832 decemberében megnyitott országgyűlésen ismerkedett meg Klauzállal. Kapcsolatuk a 30-as években a tiszai gőzhajózás, a 40-es években a Deák és Klauzál által irányított büntető-törvénykönyvi javaslat körüli munkálatok kapcsán mélyült el. A Csongrád megyei politikus az ellenzéki program megfogalmazóját csodálta Széchenyiben, míg a nemes gróf a közgazdasági szemléletet kodifikátori képességekkel társító szakembert becsülte Klauzál személyében. Deáktól és tőle remélte mindenekelőtt, hogy segítségére lesznek a Kossuthtal folytatott meddő vitában, oldani fogják egyre reménytelenebbé váló elszigetelődését.

Széchenyi 1848. március 15-én a hajnalok hajnalán ébredt pozsonyi szállásán. Rossz alvó volt, mint azt megannyi naplóbejegyzése tanúsítja, miként voltaképpen az egész Napló felfogható a betegségével, a bipoláris depresszióval járó gyötrelmes alvászavarok mentális anyagcseretermékeként. Bizonyára nagy feltűnést keltett a korai órán már tüsténkedő pozsonyiak körében, amint díszmagyarban öltözötten, kalapján egy hatalmas strucctollal igyekezett a városháza melletti „Zöld fához” címzett fogadóból a hajóállomás felé. Teljes tudatában volt a nagy nap jelentőségének, hiszen ezt a különös kalapdíszt babonás módon csak rendkívül fontos események – a Lánchíd alapkőletétele, esküvője, reprezentatív akadémiai portréja megfestése – alkalmával viselte. A Pestről érkező és néhány óra múlva Bécsbe tovább menő gőzhajó elé ment, hogy mihamarabb megvehesse az előző napi pesti lapokat. A bécsi forradalom pest-budai visszhangjára volt kíváncsi, mindenekelőtt a pesti Hírlap és a Pesther Zeitung cikkeit szerette volna elolvasni.


Mire az István nádor vezetésével Bécsbe induló száztagú országgyűlési küldöttség tagjai gyülekezni kezdtek a „Zöld fa” szálájában, Széchenyi már megitta reggeli kávéját és szivarjának füstfelhőjébe burkolózva tanulmányozta a Pesti Hírlaphoz mellékelt röpiratot, amely a cenzúra megkerülésével fizetett hirdetés formájában közölte a „barrikád és gőzguillotine párt” vezetőjének, Petőfi Sándornak legirtózatosabb költeményét. Odasandítva a mellette elhaladó konzervatív politikusokra, nem állhatta meg, hogy alig leplezett malíciával fejükre ne olvassa a szörnyű sorokat:

„Dicsőséges nagyurak, hát
Hogy vagytok?
Viszket-e ugy egy kicsit a
Nyakatok?
Uj divatu nyakravaló
Készül most
Számotokra... nem cifra, de
Jó szoros.
…………

Ki a síkra a kunyhókból
Miljomok!
Kaszát, ásót, vasvillákat
Fogjatok!
Az alkalom maga magát
Kinálja,
Ütött a nagy bosszuállás
Órája!”


A hatás nem maradt el. Ennek a versnek tulajdonítható, hogy a pozsonyi országgyűlésben lábra kapott az a rémhír, hogy Petőfi tízezer kaszára és vasvillára kapatott paraszttal áll a Rákoson, és új Dózsaként parasztfelkeléssel kívánja

kikényszeríteni az úrbéri viszonyok eltörlését. A gyorsan terjedő riadalom beárnyékolta ugyan az ünnepnap fényét, de nem feledtethette, hogy a száztagú küldöttség azért indul a császárvárosba, hogy az uralkodónál kieszközölje Batthyány Lajos gróf miniszterelnöki kinevezését, s ekképpen az első felelős független magyar minisztérium hivatalba lépést. Jól tudták ezt a fogadó előtti téren összeverődött pozsonyi polgárok is, akik valamennyien Batthyányt kívánták látni, sőt hallani, ami igazán túlzó követelés volt, hiszen a jövendő kormányfő sokkal jobban tudott németül, vagy franciául, mint éppen magyarul.

 
Batthyány végül is nem térhetett ki a közóhajtás elől, s kilépve az erkélyre megtartotta kormányfőjelölti szűzbeszédét. Ennyit mondott: „Éljen a haza!”. Ugyanezt a három szót fogja majd végbúcsúként kiáltani az 1849. október 6-án az Újépület V. pavilonja előtt felsorakozó kivégzőosztag előtt is. Batthyányt követve sorra léptek az erkélyre a közismert miniszterjelöltek: Széchenyi István gróf, Eötvös József báró, Kossuth Lajos, Szemere Bertalan. Kossuth, a Kölcsey halála óta vitathatatlanul legnagyobb magyar szónok még azt is kipótolta, amivel Batthyány adós maradt. Német nyelvű szónoklatában elmagyarázta a pozsonyi népnek, hogy úgy kelnek ők most útra, mint egykor a mondabeli argonauták, hogy elhozzák a szülőhazának a rég vágyott alkotmányos szabadságot.

Ha Pozsonyban Batthyány, úgy Bécsben Kossuth aratta a legtöbb vivátot. A magyar országgyűlés küldöttsége a Jägerzeilenél szállt ki a gőzhajóból. Kossuth darutollas kalapjával integetve köszöntötte az őt virágözönnel fogadó népet, mely nem feledte, hogy a magyar ellenzék vezére március 4-én a magyar alkotmányhoz hasonló jogokat követelt a Lajtán túli tartományok népeinek.



Széchenyi mindvégig a háttérbe húzódott, de jól tudta, ez a nap igazán az ő ünnepe. Az a törvényes átalakulás megy végbe, melynek programadó kezdeményezője ő volt. Lehetetlen meghatódás nélkül olvasni azokat a sorokat, amelyeket legnagyobb riválisaival kapcsolatban még aznap este a naplójába írt: „Mi a teendő? Louis B[atthyánynak] és K[ossuthnak] kell alárendelnem magamat. Minden gyűlölet, antipáthia és minden ambíció el kell, hogy némuljon. Nem fogom őket megcsalni; vajon szolgálom-e? Ez az egészségemtől függ.
Egy másik helyen azt is becsületesen elismerte, hogy a két Louis néhány nap alatt többet ért el, mint ami az ő politikájával száz év alatt lett volna lehetséges. Bizonyára nem csak a felelős minisztériumra gondolt, hanem a népképviseleti átalakulásra, s főként a nemesség tervezett kármentesítése mellett végrehajtott jobbágyfelszabadításra, melyről neki magának semmiféle elképzelése sem volt.
És aztán szolgált. Szolgált mindaddig, amíg egészsége engedte. Abban a reményben vállalta el a közlekedési miniszteri tárcát, hogy mérséklő hatással lehet Kossuthra és Szemerére, elfogadhatóvá teheti a magyar kormányt Bécs számára, s mert tárcája költségvetése lehetővé tette, tovább építheti a Lánchidat, melyről vallásos hittel hitte, hogy ha sikerül befejeznie, sem őt magát, sem családját, sem néptörzsét nem érheti semmi baj.

Klauzál Gábor ugyanezen a napon Pest-Budán tartózkodott. Ez akkor vált nyilvánvalóvá a márciusi ifjak számára, amikor Nyáry Pál Pest megyei első alispán társaságában a Múzeumtól Budára induló tömeg élére állt. Az ő jelenlétüknek és


közreműködésüknek volt köszönhető, hogy nem csak az ikerfőváros tanácstestületei, de a Helytartótanács is minden további nélkül elfogadta az ifjúság 12 pontos követelését, sőt Táncsics kiszabadítása sem ütközött nehézségekbe. A népmozgalom élére állva néhány nap alatt átvették annak irányítását, míg a 12 pontos követeléssel Pozsonyba érkező pest-budai küldöttséget Kossuth szerelte le. Erélyesen leszögezte, hogy egyetlen törvényhatóság sem szabhatja meg, hogyan működjék a törvényhozás, egyúttal azonban az országgyűlést is nyomatékosan figyelmeztette teendői sürgős voltára. A csalódott márciusi ifjaknak ezek után már csak szimbolikus tettekre futotta az erejéből. Ezek immáron minden fenyegető jelleget nélkülöztek, sőt néha egyenesen a nagy nap, március 15. paródiájaként hatottak. Igy szomorkás mosolyra ingerlő Vasvárinak az a tette, hogy március 29-én beszolgáltatta a Nemzeti Múzeumnak a pesti első hatóságú bíróságtól elkobzott kétfejű sasos pecsétnyomókat, mondván, ezek a vízözön előtti lények a természeti ritkaságok tárába valók. A gesztus feltűnően emlékeztet Petőfi tettére, aki március 15-én a Nemzeti dal és a 12 pont egy-egy példányát adta át a múzeum igazgatójának, mint a szabad sajtó első termékeit, a pillanat nagyszerűsége azonban már végérvényesen tovatűnt. Klauzál a minisztérium április 12-i megalakulásáig, illetve a kormány április 14-én Pestre történő költözéséig terjedő hónapban vállalt kulcsfontosságú hivatalt, s tette a legnagyobb szolgálatot a hazának egész nyilvános pályáján. Tagja lett ugyanis Szemere Bertalan, Nyáry Pál és Pulszky Ferenc társaságában annak a Miniszteri Országos Ideiglenes Bizottságnak, mely testület a Batthyány-kormány hivatalba lépéséig az ideiglenes kormány szerepét töltötte be. A testület tagjait a nádortól mint királyi alteregótól nyert felhatalmazás alapján Batthyány nevezte ki. A MOIB két feladatot látott el. Egyfelől haladék nélkül átvette a közigazgatás irányítását a Helytartótanácstól, másfelől gondoskodott a „személyi és vagyonbátorság” fenntartásáról az alkotmányos átalakulást kísérő erőszakos megmozdulásokkal szemben. Ez utóbbiak a városokban zsidóellenes mozgalmakban, faluhelyen a földesurasággal közös használatban lévő földterületek, tehát az erdők és legelők, valamint az ún. kisebbségi királyi haszonvételek, mindenekelőtt a borkimérés jogának paraszti birtokbavételében öltöttek testet. Ezen felül országszerte nyugtalanságot okozott az ezüst váltópénz hiánya, a Délvidéken pedig igen korán polgárháborús fenyegetést jelentettek a szerb megmozdulások.
A városi polgárság zsidóellenes hangulatát maga az országgyűlés is megtapasztalhatta. Március 24-én, húsvét vasárnapján a jurátusok és a követek saját testükkel voltak kénytelenek védelmezni a Zuckermandelen és a Várhegyen élő pozsonyi zsidókat. Ugyanezen a napon az alakulóban lévő nemzetőrség mintegy menetből támadt rá a szombathelyi és kőszegi gettóra. Rövidesen híre jött annak is, hogy Petőfi kifejezésével élve a pesti polgárok is „felbontották az egyetértést”. A Krisztus-gyilkosság ősi vallási vádja a legtöbb helyen a városokban élő zsidók kiűzetésének igényével párosult. A jelenség hátterében minden esetben a céhes iparosok és kereskedők kenyérféltése húzódott meg az egyre nagyobb méreteket öltő kontár konkurrenciával szemben. Sopron, Veszprém és Zala megyében a földfoglaló mozgalmak megfékezése haladta meg a vármegyei közegek rendfenntartó képességét.
A MOIB ebben a helyzetben forradalmi időkhöz illő rendkívüli eszközökhöz folyamodott. Igénybe vette és a legcsekélyebb ingadozás nélkül alkalmazta a magyar közjogban ősidők óta szokásos királyi biztosi intézményt, csakhogy azt most már a francia forradalomban kialakult konventbiztosi megbízatás mintájára kormánybiztosok kinevezésével tette meg. A kormánybiztosok hatásköre magában foglalta a városi és vármegyei hatóság intézkedési lehetőségeinek ideiglenes átvételét, statárium kihirdetésének, a helyben álló nemzetőrség, sőt a katonaság feletti parancsnoklás jogát is.
Kormánybiztosnak a MOIB minden esetben a területileg illetékes első alispánt nevezte ki, csupán a pancsovai szerb mozgalmak kapcsán merült fel az a gondolat, hogy Pulszky szálljon ki a helyszínre – tárgyalni. A szerb küldöttséget végül is Kossuth fogadta Pozsonyban, s igen szerencsétlen, mert türelmetlen, az erő pozíciójából felvett elutasító magatartást tanúsított velük szemben. Sopron és Veszprém megyékben a katonaság kivezénylésére is sor került, szerencsére azonban ekkor még sikerült megőrizni a forradalom vértelen jellegét. Annak megállapítása, hogy az egyes határozatokat ki hozta, vagy hogy a MOIB egyes tagjainak milyen szerepe volt a döntéshozatalban, ma már lehetetlen, mert a rendelkezésünkre álló iratok hivatalos személytelenségéből csak arra következtethetünk, hogy a MOIB minden elébe került ügyben testületi döntést hozott.

Széchenyi és Klauzál 1848 április végén a Pesten összeülő minisztérium tagjaiként látták viszont egymást. Mindketten nagy tervekkel fogtak munkához. Széchenyi elsősorban a Lánchidat kívánta befejezni, Klauzál a kereskedelem rendszerét átalakítani.


Vágyaikat már az őszön elsodorta az ellenforradalom támadása és a polgárháború. Ami Széchenyit illeti, ő még szemtanúja lehetett a híd láncszerkezete elkészültének, sőt a kifeszített láncokon lépkedve át is mehetett a pesti oldalról Budára, a híd bepallózására azonban már a fővárosba bevonuló Windischgrätz adott parancsot, a hivatalos és ünnepélyes hídavatás pedig a győztes Haynaura maradt. Klauzálra az Újépület, Széchenyire a döblingi tébolyda várt. Oda indulása előtt 1848. szeptember 4-én e sorokkal zárta le hosszú évekre elnémuló naplóját:

Sohasem hozott egyetlen ember több zűrzavart a világba, mint én!
Ó Isten, irgalmazz nekem!


dr. Simon V. Péter
történész



2010. április 24.


Nyomtatható verzió, nyomtatás Továbbküldés, ajánlás

 

Adószámunk:
18474048-1-43
Köszönjük, ha a 2017. évi adóbevallása elkészítésekor gondol a Klauzál Gábor Társaságra és támogatja egyesületünk tevékenységét személyi jövedelemadójának
1 %-ával
, ezzel Ön is hozzájárul a Podmaniczky-díjjal kitüntetett civil, értékőrző és értékteremtő, közösségszervező tevékenységünkhöz, honlapunk fenntartásához és rendezvényeinkhez.

KÖSZÖNJÜK!


Adomány-köszönő emléklap


Adomány-köszönő emlékplakett

Klauzál Gábor (77)
Közhasznúsági jelentések (12)
Egyesületi élet (282)
Közélet (142)
Klauzál Gyűjtemény (7)



KLAUZÁL 150 EMLÉKÉV (49)
Emlékév média-megjelenések (0)
Emlékév programnaptár (1)



1848/49 (40)
Barangolások (33)
Budatétényi Ősök Napja (26)
Díszpolgárok (16)
Helytörténet (18)
Kastélymúzeum (19)
Klauzál Napok Tétényben (97)
Lics Pincészet (15)
Történelmi szalon (32)
Wolf-kripta (13)