Klauzál Gábor
Klauzál Gábor Társaság

Munkácsy Károlyra emlékezünk

Július 20-án, a budafoki temetőben búcsúztunk Munkácsy Károlytól, a tanártól, a szobrásztól, Budafok-Tétény első díszpolgárától

  
Képeinkkel az elmúlt 6 év Lics-pincében tartott díszpolgár-találkozóinak néhány pillanatát idézzük fel, melyek mindegyikén mindnyájunk örömére Munkácsy Karcsi bácsi is közöttünk volt. Nagyon fog hiányozni a minden évben várt színfolttá nemesített személyes hangvitelű hozzászólása, mellyel mint a Díszpolgárok Társasága Prímusza – a Rá oly jellemző megindítottsággal – köszöntötte az új díszpolgártársat.

Felemelő érzéssel tölthetett el mindannyiunkat, hogy a 2004. márciusában útjára indított találkozóinkon az 1995. óta kitüntetett díszpolgárokkal közösen, évről-évre együtt köszönthettük kerületünk legújabb díszpolgárát.

Munkácsy Karcsi bácsi 1995-ben elsőként lett a Díszpolgárok Társaságának tagja. Az elmúlt két év tragikus búcsúi után, a legfiatalabb díszpolgártárs Kolonics György többszörös olimpiai bajnok kenusunk, majd a jó barát, dr. Gazdag László ny. iskolaigazgató, borász halálát követően távozott körünkből. Hiányozni fog. Rá emlékezünk képeinkkel...



2004
2005
2006
2008
2009
2010
  



A Lics-család, a BUDAFOK-TÉTÉNY: múlt, jelen, jövő Asztaltársaság- és a Klauzál Gábor Társaság tagjai tisztelettel emlékeznek Rá.



Munkácsy Karcsi bácsi utolsó útja



87. születésnapja előtti nap kaptuk a mindannyiunkat megrendítő hírt, hogy a mindenki által szeretve tisztelt, feledhetetlen emlékű Barát 2010. július 7-én reggel, örökre eltávozott körünkből.

Az édesapát kisgyermekként elveszítő Munkácsy-fiúk: az 1923-ban született Károly és az 1926-ban született (27 éves korában tragikusan fiatalon elhunyt, négy nyelven folyékonyan beszélő, diplomatának készülő) öcs és az időközben újra megházasodott édesanya, a Karcsi bácsinak életpálya modellt mutató fogadott apa, Stötzer Frigyes (1887-1960†) tanítót követve Hódmezővásárhelyről Orosházát érintve 1938-ban költözött Budafokra. Már itt az egykori Magyar Királyi Állami Polgári Fiú- és leányiskolában (mai nevén Kossuth Lajos Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola) fejezte be alapfokú stúdiumait, majd a Kiskunfélegyházi Állami Tanítóképzőben megszerzett tanítói diplomával – a háború kálváriája és két év hadifogság után – Budafokra tért vissza tanítani, ahol 1946-tól: előbb harminc éven át (fogadott apja alma materében) az Árpád utcai Általános Iskolában testnevelő tanár, később igazgató-helyettes, majd 1976-tól az újonnan megnyitott nagytétényi Bartók Béla Általános Iskolában hét éven át volt igazgató-helyettesként 1983-ban vonult nyugdíjba.
Azóta, több mint negyed évszázadon át – 1951 óta elválaszthatatlan feleségével: Lujzi nénivel – az „aktív” korú fiatalokat túlszárnyaló lelkesedéssel a kerületi civil közösségek serkentő motorja, aki nyugdíjasként a fafaragásban új hivatásra lelve, a hosszú pedagógusi pálya után a szobrászatban is jelentős életművét hagyott maga után. A 2001-ben Róla készült portréfilm (immáron sajnos múlt időbe teendő) találó alcíme, emlékét őrző képével búcsúzunk Karcsi bácsitól „akinek a vésőjét is a szeretet vezette”...

* * *

Július 20-án, kedd délután a budafoki temetőben kísértük utolsó útjára Munkácsy Károlyt, a díszpolgár-találkozók és városrészünk fogalommá lett, szeretett Karcsi bácsiját.

A verőfényes délutánon  először Szabolcs Attila, Budafok-Tétény polgármestere az elhunyt életét méltatva búcsúzott:

Kedves Karcsi bácsi!

Amikor az ember szeretteitől búcsúzik, akár pár napra vagy hétre, igen fájdalmas tud lenni. Amikor pedig ez az elválás örökre szól, megszólalni is nehéz.
Mégis itt vagyunk, mert fontos voltál nekünk, az életünk része voltál és most el kell engednünk.

Nemcsak magánemberként, hanem kerületünk lakói nevében is szeretnék elköszönni Tőled. A Munkácsy családhoz méltóan Te is olyan színes egyénisége voltál közösségünknek, akire mindig jó szívvel gondolunk majd vissza. Benned volt a barát, a férj, az édesapa, a pedagógus, a vezető, de leginkább egy olyan mély érzésű, a lelkünket melengető ember, aki szeretetet adott és kapott, bármerre is járt az élet útján.
Testnevelő tanárként, a testnevelési munkaközösség vezetőjeként, gyerekekkel és felnőttekkel egyaránt megtanultál úgy bánni, hogy mindenkiben az értékeset, a szépet láttad és erősítetted; mindig tudtad, hogy kinek mire van szüksége, mikor kell egy mosoly, egy baráti ölelés vagy éppen egy építő kritika.
Büszkék vagyunk rád, mert nem az élet egy-két területén emelkedtél pár pillanatra magasabbra a többinél, hanem sok-sok év alatt, folyamatos, kitartó munkával a pályád egésze lett példa előttünk – hogy a Te területedről, a sportból vegyem a példát: nem rövidtávon futottál egyszer nagy időt, hanem a maratoni versenyek örök győztese voltál.

Kedves Karcsi bácsi!

Aktivitásodnak köszönhetően, még testnevelés munkaközösség vezetőként Te voltál az, aki megteremtette kerületünk kiemelkedő sport eseményét, a kerületi torna ünnepélyeket, amelyeket a sportpályán évről évre megrendeztünk. A kerület összes iskolája képviseltette itt magát, az egész napos programnak osztatlan sikere volt. Mi sem bizonyítja jobban, hogy ennek Te voltál a motorja, mint az, hogy amikor már nem voltál munkaközösség vezető, ezt a hatalmas munkát más nem vállalta fel.
Búcsúzunk tőled, a testnevelőtől, a szobrásztól, a díszpolgártól, a közösségi embertől, de leginkább mindenki Karcsi bácsijától, akinek életigenlése és szeretete a környezetében lévő minden emberre ráragadt. Különleges képességed nem rejtetted el, hanem megosztottad velünk, így örökké velünk maradsz.
Tudom, hogy betegséged miatt az utóbbi időben ritkán lehettél körünkben. A legutóbbi kerületi ünnepségre nem tudtál eljönni, valamennyien éreztük hiányod és sejtettük: nagy a baj.

Hiszem, hogy ahol most vagy, ott már nincsenek földi terhek. Erről jutott eszembe pár sor, engedd meg, hogy ezzel köszönjek el Tőled:















 
„ A gyertya szépen lángol,
nem fújja már a bántó szél.
A viasztest elolvadt,
valahol új életre kél.
A Föld már elengedte,
az égen egy csillag ragyog.
Szelíden kérik Őt,
s Ő játszik egy régi dallamot.
Eggyé forrt kéz a húrral,
és már egy új ütembe kezd.
Lassúbb és csöndesen szól,
úgy üzeni: megérkezett.”


Kedves Karcsi bácsi!
Nyugodj békében!

És ha föntről látod, hogy gondban, bizonytalanságban vagyunk, adj egy biztató jelet, ami eligazít minket.



Ezután Böcskei Péter építész – a gyászolók között szép számmal jelenvolt – egykori tanítványok nevében vett búcsút szeretett tanárától: 

Tisztelt Gyászoló Család, Tanítványok és Mindenki, aki megjelent!


Búcsúzunk, de nem válunk el lélekben attól a Nevelőtől, aki sok-sok embert indított el az élet útján, annyi emberséggel amennyit csak egy diák magába tudott szívni. Ezek közé az emberek közé tartozom én is, sok más társammal együtt, akiket itt a ravatal körül látok.
Megtanított bennünket magyarnak lenni, hazánkat szeretni, Himnuszunkat, a magyarság imáját, mindenek felett tisztelni, mozdulatlanul hallgatni, még ha darázs csípne is!
Megtanított bennünket, embertársainkat becsülni, minden körülmények között gerincesnek maradni és a vállalt feladatot tudásunknak megfelelően maximálisan elvégezni. Igazi Ember volt, hatalmas szívvel, melybe mindenki belefért. Nevelő a szó legszorosabb értelmében.
Számára nem volt elveszett gyerek, nem volt rossz diák, csak egy nebuló, akiből valamit ki kell hozni. Megtalálta módját és azt következetesen véghez is vitte, hogy közel kerülhessen minden diákhoz. Igazságos volt, senkit meg nem bántott, tanítványai rajongtak érte.
Ahogy én emlékszem azokra az időkre, amikor engem tanított az Árpádban, munkáját hivatásának tekintette, fáradtságról soha nem beszélt, hisz mindig minden a gyerekekért volt.

A nyári táborok, melyeken szüleim jó voltából testvéremmel együtt minden évben részt vehettünk, olyan meghatározó élményt nyújtottak nekem, nekünk, hogy emlékei mind máig bennünk élnek. Karcsi bácsi volt a motor ott is, erejét, fantáziáját csúcsra járatva ontotta a programokat. Az a két hét mindig úgy repült el a táborrendekkel együtt is, hogy észre sem vettük. A versenyek, az indián nap, a honvédelmi nap mindenkinek kihívás volt, de talán Karcsi bácsinak igazán, mert annak sikerülnie kellett, hogy a táborozó élménnyel teljen meg.

A Vele együtt dolgozóknak a jutalma sem maradt el soha. Gyártotta az okleveleket, a dicsérő elismeréseket mindazoknak, akik becsülettel megállták helyüket a munka és vagy a sport terén. Szeretett mindenkit és mindent, aki, vagy ami a testnevelés útján az ember formálásában segítségére lehetett.
Tanévzárók tornabemutatói, kerületi rendezvények tömegsport bemutatói nélküle elképzelhetetlenek voltak, és ma sajnos nincs igény rá, hogy Karcsi bácsit példaképül véve valaki is nyomdokába lépjen.

Megismertem, mint nevelő tanárt, akit nagyon szerettem, de a művészt, mely benne lakott, csak később csodáltam meg. Ahogy egy savanyú, életkedv hiányával küszködő diákból mosolyt tudott kicsalni, úgy az élettelennek tűnő fát is meg tudta tölteni élettel. Művész volt minden téren, nekem példakép.
Nagyon nagy megtiszteltetésnek érzem, hogy Lujzi néni és Emőke felkérésére én búcsúzhatok el diáktársaim nevében Karcsi bácsitól, aki már csak így lesz ismert legenda, hogy Karcsi bácsi. Nem több és nem kevesebb.



Nagyon sokat és nagyon hosszan lehetne beszélni Róla, de én inkább még mindig vele beszélgetnék, ami most már nem lehetséges.

Hiszem, hogy eljön az idő, mikor ezt majd megint megejthetem, de addig emlékét szívemben őrzöm, és amíg csak tehetem, mesélni fogok Róla és emberi nagyságáról mindenkinek!


Janzer Frigyes Munkácsy-díjas szobrászművész, a Mészáros László Képzőművészeti Egyesület alapítója, egykori művészeti vezetője, pályatárs búcsúbeszéde:

Kedves barátom Károly!
Búcsúzom az Egyesület és a szobrászok nevében.

Szeretett Egyesületed a Mészáros László Kör lehetőséget adott sokakkal együtt Neked is a szobrásszá válásodhoz.
Te nemcsak kaptál, hanem szinte az első pillanattól kezdve adtál is az Egyesületnek.
Különösen a Körből az Egyesületté válásunkat segítetted a Tőled megszokott teljes odaadással.
Vezetőségi tagként mindig lehetett rád számítani.

Sorjáznak a gondolataim sok kedves élményünk között.
A körben eltöltött idő: Az anyaggal való küszködés és végül az öröm, amikor kezed alatt valósággá vált a gondolat.
Művésztelepi nagy beszélgetéseink, és sok-sok műved születésének helye. Például az Életfa, Olimpikonok sztéléje és a többi.
Eszembe jutnak a nagy sportolások a táborban, ahol sportolóként és bíróként is szerepet vállaltál.
Szerepléseid a tábortüzek mellett. Lujzikával olyan csodálatosan, szépen énekeltétek a magyar dalokat, hogy öröm volt hallgatni.
Kirándulásainkra is jó visszagondolni. Eljutottunk hazánk szép tájaira, városaiba – Pécs, Kőszeg, Kiskunfélegyháza stb. Itt is főszervező voltál Takács Laci barátunkkal közösen.
A műterem látogatásokat is nagyon szeretted. Nagy művészek műtermeiben fordultunk meg. Így Mikus Sándor, Vecsési Sándor, Bazsonyi Arany, Makrisz Agamemnon, Benedek György, ifj. Szabó István, Varga Imre – hogy csak a legnagyobbakat említsem.
Lvov-i kirándulásunk is emlékezetes marad, amit Ilku Marion, kedves barátommal szerveztünk. Megismerkedtünk az ottani főiskolával és a főiskola művészeivel, akik közül néhányat viszontláttunk a mi művésztelepünkön.
Az Egyesület huszonöt éves évfordulóján eljutottunk Velencébe és Párizsba is. A Louvre-ban együtt gyönyörködtünk Michelangelo Rabszolgáiban, amely így torzóban is csodálatos. Itt láthattuk Leonardo Sziklás Madonnáját és a Mona Lisát. Megcsodálhattuk a Szamothrakéi Nikét, és a Milói Vénuszt. Nem sorolom tovább, mert félek, hogy elsodornak az emlékek. Így azután számos közös emlékünket megőrzöm a szívemben, és életem végéig így fogok emlékezni Rád.


Természetesen most nem rajzolhatom fel a közel három évtizedes hatalmas pályaívet amit szobrászatodban elértél, de néhány fontos momentumot szeretnék felvázolni.
Szobrászatodban csak úgy, mint minden más tevékenységedben a szeretet dominált.
Egy csodálatos, szeretetre méltó, mindenkinek szeretetet adó, nagy tudású, mély műveltségű ember voltál, és soha nem kérkedtél tudásoddal. Minden emberhez a saját szintjén szóltál, és mindenkivel találtál közös hangot.
Szobrászatodban a legkedvesebb anyagod a fa volt. Ebből az anyagból születtek remekbe szabott kisplasztikáid és nagyméretű köztéri műveid is.
Dr Feledy Balázs művészeti író így ír erről nagyon szépen:
Igen. A fa – az erre alkalmas sokféle keményebb fafajta, amelyekkel Ő is dolgozik – már természetességénél fogva is, organikus mivolta által, a magyar kultúrában való szerves jelenlétével – alkalmas arra, hogy a hétköznapiságból kiemelkedve ünnepek, jelképek összetett mondanivalóit hordozza.

Sok más munkádból most kiragadok három jellemző vonulatot és azt egy kicsit bővebben elemzem.
Az "Életfa" 106 cm-es fából készült, és a mai napon fájdalmasan aktuális. Ez a műved egy történetet mond el plasztikában. Az ember életének fontosabb állomásai – születésétől a haláláig. Megrázó, ihletet, gondolatokat rejtő vallomás. Mindannyiunk életére érvényes.
Kisplasztikáid közül egyik kedvencem a "Nyugdíjváró". A Nyugdíjváró egy 60 cm-es kordokumentum. A kabátos, sálas, micisapkás, kezét zsebre tevő figura maga a kiszolgáltatottság. A zsebre tett kéz befejezettséget, tétlenséget, várakozást sugall. Erre a kézre nem várnak nagy feladatok. Vár-vár, egyik hónapról a másikra tengeti életét. A groteszk mint jellemző stílusjegy itt is fellelhető. Munkácsy Károly sajnálja ezt az alakot, mélységes emberszeretetével mellette áll, és olyan művet alkot, hogy a legigényesebb plasztikára vágyó néző is katarzis élménnyel gazdagodik.
"A testvérek" című mű a fa adta lehetőségeket kihasználva komponálódott. A téma – lévén szó az unokák megörökítéséről – az édeskéssé válás veszélyét rejti. Munkácsy Károly azonban hallatlan intelligenciával tudja azt, hogy ez a direkt ellágyulás nem tenne jót a plasztikának, ezért tudatosan a groteszk mögé rejti érzelmeit, így a plasztika eszközeivel tudja elmondani, hogy a világon a legjobb, mással össze nem vethető érzés az unokák iránt érzett szeretet.

Köztéri munkáidat is közvetlen kapcsolat – az adni akarás, az emberek szeretete vezérelte.
A legtöbb munkád a XXII. kerületbe került. Az Önkormányzathoz és a kerület iskoláiba.
Kiskunfélegyházára – iskoláid színhelyére – is szép számmal kerültek munkáid. A Városházára és a Holló László képzőművészeti körbe. A Holló László körrel való barátságunk is a Te érdemed.
Így alakult ki Tiszaalpáron az alkotótábor, aminek a magját a Holló László kör és a Mészáros László Képzőművészeti Egyesület alkotta.
Ez ma már nemzetközi táborrá nőtte ki magát. Természetesen ide is kerültek köztéri műveid. Pl. Millecentenáriumi oszlop, 56-os emlékmű, és még sorolhatnám.
Kollektív kiállításokon sok-sok elismerést és díjat kaptál, így majdnem minden vízuális kiállításon.
A Magyar Művelődési Intézet adta lehetőséggel műveid több europai országban kerültek bemutatásra. (Franciaországban, Németországban, Ausztriában, Svájcban, stb.).
A sajtó és televízió is sokszor – joggal – méltatta sikeres szobrászi pályádat. Legutóbb a Duna Televízió készített életedről és szobrászatodról egy átfogó egy órás portréfilmet.
Karcsikám, a legszörnyűbb az én mondandómban a múlt idő használata. Még ha az eszemmel tudom is, hogy az időnk véges, a szívemmel, lelkemmel mégsem tudom ezt elfogadni.

De úgy gondolom, hogy Te egy csodálatos, teljes életet éltél.
Tanári és szobrászi munkád jelentős megbecsülést hozott számodra. A kerület első Díszpolgári címe méltó emberre talált. A magánéleted is példaértékű volt. Lujzikával hosszú évtizedekig boldog házasságban éltél. Kölcsönösen szerettétek, csodáltátok, segítettétek egymást. Emőkét – leányodat – rajongásig szeretted, és ez a szeretet, kölcsönös volt. Imrével a vejeddel is nagy egyetértésben, szeretetben éltetek.
A család sokasodott az unokákkal, dédunokákkal, ami sok örömöt, boldogságot hozott.


Életed végéig – kisebb bajokat leszámítva – jól tartottad magad. Nem kellett megélned azt amitől annyian tartunk, hogy emberhez méltatlan helyzetbe kerüljünk.

Karcsikám! Búcsúzom, nyugodj békében.


Végezetül Schmidt Györgyné, Éva az 1965-ben útjára indított Nők Tornája hölgyei nevében köszönte meg az alapító Karcsi bácsi több évtizedes odaadó figyelmét:

(In Memoriam Karcsi bácsi!)

Karcsi bácsi 45 évvel ezelőtt indította el a Nők Tornáját felismerve, hogy a nők az egésznapi munka mellett igényt tartanának arra, hogy tornával, mozgással fel tudják oldani a rájuk nehezedő stressz okozta rossz közérzetet. Még a "Lobogó" újság címlapján is szerepeltek a lányok, akikből az óta asszony, sőt nagymama lett. Ide bejutni nagyon nehezen lehetett, sokszor éveket vártunk rá. Vannak szerencsések, akik a kezdetektől idejárhattak.
Szeretnénk, ha megismernék azt a nagyszerű, és általunk nagyra becsült embert, akit erről az oldaláról csak mi ismerhettünk meg. Sokan jártunk és járunk ma is ezekre az órákra és sokat tudnánk Karcsi bácsiról mesélni.

Karcsi bácsi mindig példamutatóan készült fel a hétfői órákra, a gyakorlatokat segítő pálcikarajzait mindig megcsodáltuk, amiket külön csak nekünk állított össze. Az elején futással melegítettünk be, Karcsi bácsi jókedvű és buzdító nótáira, hogy ne lohadjon a kitartásunk. Tudjuk, hogy élete egyik fontos pontjának tekintette a velünk való foglalkozást. Minden vele készült interjúban nagy szeretettel beszélt rólunk. Mi is rajongtunk érte.
Több volt nekünk, mint tanár, pedagógus. Apánk helyett apánk volt. Nemcsak a testünket, de a lelkünket is ápolta. Mindig kellő tisztelet, mély alázat, szerető gondoskodás áradt Belőle a női nem iránt. Ha éppen nem úgy végeztük a gyakorlatot, vagy egy kicsit többet cseverésztünk, nem bántón pirított Ránk. Mindenkit csak dicsért. Azt hangoztatta, hogy a kitartó sport tartást ad az embernek. Az edzések mindig vidám hangulatban teltek.
Kedves, aranyos, huncut mosolya hiányozni fog. Ezek a hétfői napok nem csupán a testnevelésről szóltak, szinte beivódott a mindennapjainkba. Férjeink tudták, hogy ez a nap tabu feleségeiknek. Ez a nap Karcsi bácsié volt. Sokan felnőtt fejjel ismerkedtünk meg az óra végén nagyon várt röplabdával, amire külön napot is szenteltünk.
Ez a Nők Tornája egy nagycsalád. Mindig nagy örömmel hallgatjuk az unokákról, dédunokákról szóló híreket. Karácsonykor a két csoport mindig bensőséges ünnepséget tart, amelyen most már nem volt ott Karcsi bácsi. Ekkor még nem sejtettük a szomorú jövőt, hanem reménykedtünk.
Az év-végi szokásos júniusi vacsoraesten sem tudott már Karcsi bácsi részt venni. Ki fogja ezután olyan szakszerűen összefoglalni az év eseményeit? Felsorolni: hányszor, milyen gyakorlatokat végeztünk. A hiányzási statisztikát ki mondja el? Honnan tudjuk, ki mióta jár ide? Esetleges fogyási eredményeinket ki sorolja fel? Ki hívja fel figyelmünket, hogy nyáron is sportoljunk, mozogjunk? Mindig nagyon vártuk a szeptembert, hogy kedves lényével irányíthassa a gyakorlatokat.

Karcsi bácsi nyugodt lehet, ez a kis csapat továbbviszi a hagyományokat és rendületlenül tornázik tovább Márti vezetésével, csak ezután másként. Karcsi bácsi 40 évig tartotta az órákat, míg nem látta, hogy megfelelő kezekbe kerülünk.

Mélyen megdöbbentett a haláláról érkezett hír bennünket, és igazán még nem tudtuk feldolgozni. Hihetetlennek tartjuk, hogy már nem állhatjuk körbe ezer kérdéssel, és nem tudjuk elhalmozni sok-sok szeretettel és puszival, akit olyan nagyon tiszteltünk és szerettünk. Fájó szívvel mondunk búcsút Karcsi bácsinak. Életszeretetét, jóságát, mások tiszteletben tartását, a szép iránti fogékonyságát, jókedvét, másokra odafigyelését,

megbízhatóságát, becsületességét soha nem fogjuk elfelejteni és sokáig fogjuk magunkban őrizni kedves lényét.

Az emlékeket nemcsak a fényképek, de a szívünk is megőrzi.

Az "Olympos istennői"- így nevezett minket - búcsúznak tőled, Karcsi bácsi!





Majd a család, a sok barát, tisztelő utolsó útjára kísérte Karcsi bácsit.

A kerületi díszpolgárok közül is sokan jelen voltak társuk végső útján, külön koszorúval búcsúzva tőle.

Közös koszorúval emlékezett a díszpolgár-találkozók baráti együttlétére egyesületünk, a Klauzál Gábor Társaság, a Lics Pincészet és a BUDAFOK-Tétény: múlt, jelen, jövő Asztaltársaság.

  
  
  



Az oldalt összeállította: Prim György, Hódi Szabolcs – 2010. augusztus


Nyomtatható verzió, nyomtatás Továbbküldés, ajánlás

 

Adószámunk:
18474048-1-43
Köszönjük, ha a 2017. évi adóbevallása elkészítésekor gondol a Klauzál Gábor Társaságra és támogatja egyesületünk tevékenységét személyi jövedelemadójának
1 %-ával
, ezzel Ön is hozzájárul a Podmaniczky-díjjal kitüntetett civil, értékőrző és értékteremtő, közösségszervező tevékenységünkhöz, honlapunk fenntartásához és rendezvényeinkhez.

KÖSZÖNJÜK!


Adomány-köszönő emléklap


Adomány-köszönő emlékplakett

Klauzál Gábor (77)
Közhasznúsági jelentések (12)
Egyesületi élet (278)
Közélet (142)
Klauzál Gyűjtemény (7)



KLAUZÁL 150 EMLÉKÉV (49)
Emlékév média-megjelenések (0)
Emlékév programnaptár (1)



1848/49 (40)
Barangolások (33)
Budatétényi Ősök Napja (22)
Díszpolgárok (16)
Helytörténet (18)
Kastélymúzeum (19)
Klauzál Napok Tétényben (97)
Lics Pincészet (15)
Történelmi szalon (32)
Wolf-kripta (13)