Klauzál Gábor
Klauzál Gábor Társaság

Beszámoló októberi összejövetelünkről

Az őszi programeső elmúltával rövidebb és csendesebb találkozóra jöttünk össze október 28-án a Dél-budai Kulturális és Szabdidőközpont 111-es termében.

Először a soron következő közgyűlésünk időpontjára gyűjtöttünk javaslatokat. A 111-es terem rendelkezésünkre áll karácsony és újév között, december 29-én is, de a többség kérésének helyt adva – az ilyenkor szokásos családi programokra tekintettel – ekkor nem lesz közgyűlés, csak szokásos összejövetelünket fogjuk megtartani. A közgyűlésre valószínűleg nem idén, hanem 2006. elején kerül sor.

Markó László beszámolt a november 19-ei, pozsonyi kirándulás előkészületeiről, a várható programról. A Karsay Ferenc által felajánlott buszon a helyek beteltek (18 fő), aki még ezután dönt úgy, hogy csatlakozik a társasághoz, annak személygépkocsival kell utaznia. Eddig hatan jelezték, hogy így, saját autóval jönnek.

Újra felmerült a Klauzál-emléktábla ügye. Izgatottan várjuk, gyűjtésünk hogyan alakul, a találkozó időpontjáig az ígért támogatói utalások számlánkra még nem érkeztek meg. Kincses Katalin javasolta, hogy keressük meg a névadónk ügyében „illetékes” minisztériumokat is (Nemzeti Kulturális Örökség, Földművelési és Vidékfejlesztési, Egészségügyi, Gazdasági és Közlekedési), talán ők is támogathatónak találják kezdeményezésünket. Bár honlapunkon, a városháza hivatalos oldalán, valamint a Helyi Téma kerületi számában is megjelent felhívásunk és a tábla előzetes tervét is közzétettük e fórumokon, a szöveget még nem tekintjük véglegesnek, ahhoz ugyanis több módosító javaslat is érkezett. Vállaltam, hogy ezeket feldolgozom és a tagság elé tárom az öt lehetséges szövegváltozatot. Az elnökségi ülésig vagy a közgyűlésig ezek számát leszűkítjük háromra, majd ott szavazással végleg eldöntjük, mit írjunk a táblára.

Dobos Károly – részben az emléktábla ügyéhez kapcsolódva – beszámolt legfőbb támogatónk, a Lics Pincészet képviselőjével, Lics Évával folytatott megbeszéléseiről. A pincészet eddig az egyedüli, akitől nemes célunkra pénzt kaptunk, továbbá ígéretet jövőbeni adományokra is. Ezek mértéke attól függ, hogy barátaink a pincészet Kossuth Lajos u. 44. sz. alatti boltjában mennyi Lics–Klauzál bort vesznek meg.

Röviden szóba került a Budatétényi Ősök Napja is: a rendezvényt hagyományteremtő céllal rendezzük meg.

Réffy Balázs – 2005. október 30.

A képekre kattintva azokat nagyobb méretben is megnézheti.


Nyomtatható verzió, nyomtatás Továbbküldés, ajánlás

 

Adószámunk:
18474048-1-43
Köszönjük, ha a 2022. évi adóbevallása elkészítésekor gondol a Klauzál Gábor Társaságra és támogatja egyesületünk tevékenységét személyi jövedelemadójának
1 %-ával
, ezzel Ön is hozzájárul a Podmaniczky-díjjal kitüntetett civil, értékőrző és értékteremtő, közösségszervező tevékenységünkhöz, honlapunk fenntartásához és rendezvényeinkhez.

KÖSZÖNJÜK!


Adomány-köszönő emléklap


Adomány-köszönő emlékplakett

Klauzál Gábor (78)
Közhasznúsági jelentések (16)
Egyesületi élet (284)
Közélet (143)
Klauzál Gyűjtemény (7)



KLAUZÁL 150 EMLÉKÉV (48)
2016. évi médiamegjelenések (1)
2016. évi programnaptár (1)
2017. évi médiamegjenések (1)
2017. évi programnaptár (1)
2018. évi médiamegjenések (1)
2018. évi programnaptár (1)
2019. évi programnaptár (1)
2020. évi programnaptár (1)
2021. évi programnaptár (1)
2022. évi programnaptár (1)
2023. évi programnaptár (1)



1848/49 (52)
Barangolások (34)
Budatétényi Ősök Napja (30)
Díszpolgárok (19)
Helytörténet (18)
Kastélymúzeum (19)
Klauzál Napok Tétényben (129)
Lics Pincészet (15)
Történelmi szalon (43)
Wolf-kripta (21)