Díszpolgárok hetedik találkozója
A hagyományokat követve, 2010. március 19-én hetedik alkalommal került sor a Lics pincészetben a kerületi díszpolgárok találkozójára. Ez évben Felvégi Józsefné, Marika volt a kitüntetett.
A rendezvény - melynek életre hívója és évről évre fő szervezője a BUDAFOK-TÉTÉNY: múlt, jelen, jövő Asztaltársaság – a Lics család önzetlen támogatásával, pincészetük nagy kóstolótermében zajlott, részletesen kidolgozott, az előző évek hagyományait követő programterv alapján.
(a ma élők közül egyedül Köteles professzor kényszerült távol maradni betegsége miatt),
majd virágcsokorral köszöntötte a háziasszonyt, Lics Évát.
Ezt követően 1995-től kezdődően sorra vette és néhány mondatban bemutatta az eddigi díszpolgárokat, közülük sajnos öten nincsenek már az élők sorában. Szomorú, de egyikük a tavalyi esztendőben távozott közülünk; dr. Gazdag Lászlótól, a
|
Hagyományosan mindig az előző év díszpolgára adja át a képzeletbeli stafétát, így most dr. Joó Ernő üdvözölte nagy szeretettel a társaság első hölgytagját. Mint kiderült, tiszteletbeli osztálytársaknak is mondhatják egymást, hiszen házastársaik egy osztályban végeztek a Budai Nagy Antal Gimnáziumban és az osztálytalálkozókon mindketten rendszeresen részt vesznek. „Felvégi Marika mindig a napos oldalról jön, mosolya kifogyhatatlan, munkáját mindenkor szívvel-lélekkel végzi, az óvodai nevelés jobbítása, a segíteni akarás végig kísérte egész eddigi életét.” –hangzott a laudáció.
Az ünnepelt önvallomásában először „a mindig csak szépre, jóra, igazra nevelő” szülei érdemeit méltatta, majd Benedek Elek néhány sorával mutatta be hitvallását: „Jézus tanítványa voltam, gyermekekhez lehajoltam, a szívemhez felemeltem, szeretetre így neveltem.” A kifogyhatatlan mosoly háttereként pedig példaképének II. János Pál pápának szavait idézte: „Hálával emlékezzünk a múltra, szenvedéllyel éljük a jelent és bizalommal forduljunk a jövő felé.”
A kerület 1995-ben elsőként megválasztott díszpolgára Munkácsy Károly hozzászólásában arra hívta fel a figyelmet, hogy a díszpolgárok emlékét haláluk után is illő méltóképpen megőrizni. A két évvel ezelőtt elhunyt Kolonics György nevét ma már iskola őrzi a kerületben, jó lenne, ha Gazdag László tanár úr neve sem merülne feledésbe, javasolta, hogy a Soós István Borászati Szakközépiskola dísztermét nevezzék el róla.
Ezt követően került sor Garbóci László pohárköszöntőjére, ő a Díszpolgárok Társasága tagjaként,- a Lics család, a szervezők és valamennyi egybegyűlt nevében- szívből jövő jókívánságokkal emelte poharát legújabb díszpolgárunkra.
A koccintás után Bartos Mihály az előző évekhez hasonlóan körbeindult a nagy kóstolóteremben, hogy mintegy jelenléti ívként aláírassa mindenkivel a 2010-es találkozó emléklapját. Ez alapján megállapíthattuk, hogy 68 résztvevő ült az asztaloknál, köztük a kerület polgármestere Szabolcs Attila és a két alpolgármester Karsay Ferenc és Németh Zoltán. is.
Dr. Dobos Károly a társszervező Klauzál Gábor Társaság elnökeként köszöntötte az első hölgy díszpolgárt. Munkácsy Károlyhoz csatlakozva emlékeztetett, hogy a díszpolgárok emlékének megőrzését társaságunk is fontosnak tartja, ezért hoztuk létre a tavalyi esztendőben itt a Lics pincészetben a díszpolgárfalat. De fontosnak tartjuk a kerülethez kötődő történelmi személyek emlékének megőrzését is, így a Budatétényhez kötődő Klauzál Gábornak egészalakos szobrot kívánunk állítani.
Juhász Péternek köszönhetően a díszpolgárfalra ebben az évben Joó Ernő tablója is felkerült, az előző év tablói némi javítással, egyszerűbb, olvashatóbb írásokkal tökéletesedtek.
|
Ezután Garbóci László nagyszerű előadása következett Budafok-Tétény egykori díszpolgárairól, ismertetve a díszpolgári cím előzményét is. Budafokon első alkalommal 1897-ben került sor díszpolgári kitüntetés adományozására, ezt követően 42 év alatt összesen 15-en kapták meg e címet, közülük 3 személyről Tóth József királyi tanfelügyelőről, James Pedlow kapitányról és Gömbös Gyula miniszterelnökről bővebben is hallhattunk.
A mindenki által nagy érdeklődéssel kísért előadás honlapunkon önálló írásként olvasható.
A hivatalos program Prim György vetítettképes előadásával zárult, ennek segítségével visszatekinthettünk az elmúlt év eseményeire. Mindenki feleleveníthette élményeit, láthatóan bővelkedtünk programokban a tavalyi esztendőben.
Prim Györgynek nemcsak ezt az előadást köszönhetjük, hanem a kellemes estét is, hiszen Hódi Szabolccsal együtt főszervezői voltak a találkozónak.
Természetesen köszönet jár a házigazdáknak is, valamint Mészáros Péternek az est vezetéséért, és Juhász Péternek a technikai feltételek biztosításáért.
Viszontlátásra 2011-ben a 8. Díszpolgár Találkozón!
Andrásofszky Csilla – 2010. április
A képeket a két társaság tagjai, illetve Papp Tibor készítették.