Klauzál Gábor
Klauzál Gábor Társaság

Henszlmann Imre (1813 – 1888)

Halász Györgynek, a kassai Henszlmann Imre Történelmi Társaság elnökének írása egyesületük névadójáról, mely rövidített formában elhangzott a Fiumei úti sírkertben tartott 2008. december 29-i koszorúzással egybekötött közös megemlékezésünkön.

Mottó:
A múlt tudományának és a jövő eszméinek volt
Embere. Az alapos ismeretért fáradozott
És a szabad elvért harcolt egész életében.
/Myskovszky Viktor
/

Származása, ifjúkora

Henszlmann elődei a XVI. század elején WürtenbergbőI kerültek Magyarországra.
A család egyik ága Bártfán telepedett le, a másik ága pedig Kassát választotta lakóhelyéül.
Édesapja vas - és vegyeskereskedő, üzlete az akkori Forgács (ma Alžbetina ul.) és Fő utca (Hlavná ul.) sarkán álló, Fő utca 38. számú házban volt, melyet a Szirmay családtól vett meg. Később a Fiedler majd a Megay család tulajdonába került. 1790-ből való cégére a „Vasemberhez“ ma a kassai Miklós-börtön kiállítási tárgyai közt található.



A közelmúltig fennmaradt üzlet Kassa egyik legrégibb kereskedése volt. Ma már azonban hiába keresnénk, helyében jelenleg cipőüzlet van.
Az eredetileg gótikus stílusú épület a XV. sz. második feléből származik. A XVII. században reneszánsz stílusban átépítették, majd a XVIII. században barokk homlokzatot kapott.

E házban, a kassai dóm árnyékában született 1813. október 15-én Henszlmann Imre.

Tanulóévei

Iskolai tanulmányait Kassán kezdte, majd az eperjesi Evangélikus kollégiumban (ennek volt diákja Kossuth Lajos is) és Pozsonyban folytatta. Eperjesi tanulmányai idején, 1827-ben alapították a „Magyar Nyelvmívelő Társaságot“ Henszlmann Imre, Fáy András, Pulszky Ferenc, Szentiványi Miklós és Vandrák András, Greguss Mihály tanár elnöklete alatt. Itt kezdett Henszlmann is magyarul tanulni.
Orvosi tanulmányait a pesti egyetemen 1833-ban fejezte be, Bécsben 1835-36-ban folytatta,1837-ben Páduában tett szigorlatot és nyert orvosi oklevelet. Az orvosi pálya azonban nem vonzotta, egyre inkább a művészetek és a régiségtan felé fordította figyelmét.
1838-ban újra Eperjesen van ahol ifjúkori barátjával Pulszky Ferenccel együtt tanulmányozták az utóbbi nagybátyjának Fejérvári Gábornak mű- és régiséggyűjteményét és könyvtárát. Elméleti tanulmányaikhoz elsősorban Winckelmann és Lessing művei szolgáltak.
Gyakorlati ismereteit Bécs műcsarnokában majd Olasz és Németországban gyarapította.

A műtörténész és publicista

1839-ben Pulszky Ferenccel Pozsonyba ment, aki akkor Sáros vármegye országos követe volt. Itt vette feleségül Mária Rosa von Rosenthal bécsi születésű bárónőt.
1841-ben adta ki első magyarnyelvű könyvét a „Párhuzam az ó és újkori művészeti nézetek és nevelések közt, különös tekintettel a művészeti fejlődésre Magyarországban“, amely már jelentős felkészültséget és egy új élesebb és harciasabb magatartást jelzett. Pulszky Ferenc méltán nevezte az első magyar műfilozófiai dolgozatnak.
Magyarországon először a műemlékek megóvásának szükségessége a Magyar Orvosok és Természetvizsgálók 1846-ban Kassán tartott évi rendes vándor konferenciáján fogalmazódott meg.
A hagyomány szerint a küldötteket beinvitálta a szt. Erzsébet székesegyházba, kulcsra zárta a kapukat és azt mondta: „Innen senki ki nem megy, amíg engem végig nem hallgatnak!“ Beszélt nekik Kassa műemlékeiről s ezek értékéről, de azok siralmas állapotáról és az ily mód fenyegető veszélyekről is. Tüzes szavai hallatán a konferencia résztvevői közösen felszólították Magyarország kormányát és a Magyar Tudományos Akadémiát, hogy biztosítsák a szervezett és intézményes műemlékvédelmet az országban. Itt hangzott el első felhívása a Felsőmagyarországi Múzeum megalapítására Kassán, melyet a négy Klimkovics testvér, és más jeles kassai személyiségek fáradozásai eredményeként, 1876. június 25-én nyitottak meg.
Egy évvel később 1847-ben Sopronban a MOT Archeológiai Szakosztálya határozatban szólította fel a vármegyéket és a városokat, hogy „az országgyűlésre küldendő követeiket oly törvény alkotására utasítsák, hogy minden a föld gyomrából napfényre kerülendő régi maradványok és kincsek belső becsük megváltása mellett a Nemzeti Múzeum számára hivatalosan megszereztessenek”.
Még ugyanebben az évben a Magyar Tudományos Akadémia is felhívást tesz közzé, amelyben felhívja a nemzeti becsületet szívén viselő magyarok figyelmét arra, hogy az elmúlt évszázadok háborúi során sok emlék pusztult el. Talán ezeknél is nagyobb azonban azon emlékeknek a száma, amelyek pusztulásáért az értetlenség, lelketlenség és kegyelethiány okolható. Mennyire érvényes gondolatok ezek napjainkban is.
Henszlmann Imre 1848-ban a Magyar Tudományos Akadémia keretei között egy régészeti bizottság megszervezését javasolta Eötvös József kultuszminiszternek. A forradalom és szabadságharc viharai azonban elsodorták a tervezetet. Annak bizonyítéka, hogy a régi korok emlékeinek megőrzése mennyire fontos és mindennapi kérdése volt a korszaknak, Kossuth Lajosnak, a Honvédelmi Bizottmány elnökének a rendelete bizonyítja. Intézkedik arról, hogy … „a pest-budai sáncolások közben találandó régiségeket a lelhely pontos feljegyzésével a múzeum (értsd a Magyar Nemzeti Múzeum) számára le kell foglaltatni és az akadémia titkárságának be kell jelenteni.”
A szabadságharc bukása után 1850-ben alakult meg a Keiserliche und Königliche Central-Comission zur Erforschung und Erhaltung der Baudenkmale elnevezésű szervezet, amelynek hatásköre a Birodalom egész területére, így Magyarországra is kiterjedt. Felügyeletét előbb a kereskedelem- ipar- és közmunkaügyi miniszter látta el. 1859-től a felügyelet joga a Vallás és Közoktatási Minisztérium alá került. Magyarország területén kinevezett konzervátorok látták el a műemlékvédelem felügyeletét.
Nemzetközi közönség előtt az 1867. évi párizsi világkiállításon mutatkozott be először a magyar „műemlékvédelem“ egyebek között Myskovszky Viktor rajzaival.
Hosszas előkészítő munkát követően a vallás és közoktatási magyar királyi miniszter, Pauler Tivadar 1872 április 4-én miniszteri rendelettel létrehozta a Magyarországi Műemlékek Ideiglenes Bizottságát (MMIB) Szalay Ágoston vezetésével, kinevezte előadóját Henszlmann Imrét, aki az intézményes műemlékvédelem megszervezéséért és a műemléki törvény megszületéséért évtizedek óta harcolt. A bizottság építésze Schulek Frigyes lett. A szervezet első feladata a műemlékek első lajstromának összeállítása volt azért, hogy az Országgyűlés mielőbb megismerkedhessen a feladat hozzávetőleges nagyságával. Negyven különböző publikációból összeállított jegyzék 853 tételt tartalmazott, amely a történelmi Magyarország területén ismert értékes épületek első felsorolását jelentette.
Az első magyar műemléki törvényt az Országgyűlés 1881.május 28-án, a XXXIX. törvénycikkben fogadta el. Ennek IV. fejezete alapján (A műemlékek országos bizottságáról) alakulhatott meg a Műemlékek Országos Bizottsága (MOB), a műemlékvédelem hosszú évtizedeken át működő hivatalos szerve.
Henszlmann Imrét a Magyar Tudományos Akadémia 1841-ben levelező, majd 1873-tól rendes tagjává fogadta, a Kisfaludy Társaság 1843-ban vette fel tagjai sorába. A Kisfaludy társaság 1846-os évkönyvében kimerítő, eredeti, új eszmékben gazdag értekezést közölt „A Hellén drámáról, tekintettel a keresztyén drámára" címen. Ebben a jellemzés szempontjából élesen bírálja úgy a klasszikus, mint a romantikus francia drámát. Ennek irodalmunkra gyakorolt káros hatásáról írta akadémiai székfoglalóját (1841) is.
  
Pesten kiadott könyvének „Kassa városának ó német stylű templomai“ 1846-os dátumával a magyar művészettörténet írás kezdetét szokták jelezni. Szülővárosának gyermekkora óta lelkesedéssel szemlélt remekét, a dómot és a vele kapcsolatos Mihály-kápolnát ismerteti benne. Művéért Kassa szab. kir. város tanácsa 1846. augusztus 18-án kinevezte a város díszpolgárának
A Pesti Hirlapnak rendes munkatársa és művészeti tárgyakban tudósítója volt, a pesti műkiállításokat ő értékelte. Továbbá a Szépirodalmi Szemle főmunkatársa (1847). Cikkei közül említésre méltó a „Népmese Magyarországon", melyben a magyar népmesék mellett a szláv és oláh népmeséket is ismertette. Sokat foglalkozott emellett a művészet történetének tanulmányozásával, melynek eredményeit „A régi művészet története" című munkában fektette le. Az ónémet (gót) stílus iránti szeretetét a kassai és a zsámbéki templom ébresztette fel benne. A kassai székesegyház tanulmányozása vezette arra a felfedezésre, hogy van egy alaparány, amely szerint a középkorban építették. Ezen alapelv vizsgálata, kifejtése és minden gótikus stílusú épületre való alkalmazhatósága évekig foglalkoztatta.


A forradalmár

A negyvenes évek élénk reformmozgalmai a szabadelvű tudóst is belesodorták a politika hullámaiba. 1843-ban Lipcsében német nyelvű folyóiratot indított „Vierteljahrschrift aus für Ungarn" címen a magyar reformellenzék céljainak ismertetése és támogatása céljából, amelyből 7 füzet jelent meg.
De hadd idézzem Pulszky Ferencet: „ Midőn 1848-ban mint államtitkár herceg Esterházy Pál miniszter mellé Bécsbe küldettem, Kossuth kérésemre őt és Szontágh Pált neveztette ki fogalmazókul, s ő tartotta fenn az érintkezést a német sajtóval és a deákokkal Bécsben“.
A bécsi forradalom leverése után Henszlmann Szontághgal Bécsben maradt. Bem tábornoknak útlevelet szereztek és mint állatkereskedőt szállították ki a megszállt Bécsböl. Késöbb letartóztatták őket. Henszlmannt 8 hónapi börtönre itélték és a „Salzgriesi“ kaszárnyába zárták. A kihallgatásánál mindent letagadott, vádlója kijelentette: „Ön a legrosszabb és leggonoszabb, de semmit sem tudunk rábizonyítani!“ Szabadulása után Sopronba internálták. A nyomasztó politikai légkörből emigrálni volt kénytelen, előbb Londonba, majd Párizsba utazott.

Tudományos munkássága

Egyetlen művészetben sem nyilvánult meg a romantika olyan szembeötlően, mint az építészetben. A középkor építészeti formanyelvében vélték megtalálni erre a lehetőséget, mert azt még nem érezték merev szabályzatba kötöttnek, és Henszlmann, akinek éppen ellenkező volt a véleménye, hiába igyekezett matematikai szigorúságú dogmákba szorítani a régi gótikát. Építészeink nem hallgattak rá, s munkáikban egyenesen tagadták valamilyen normálgótika létezését.
1852-ben az angol építészek királyi intézetében tartott előadást a felfedezéséről: a középkori egyházi építészet elveiről, amely a legnagyobb elismerést aratta. De álljon itt néhány érdekes gondolata: 

„Igaz ugyan: az építés´ régi elvének puszta ismerete által még nem lehet mindenkiből egyszerre nagy építész, mert semmiféle művészetet ahhoz való különös talentum nélkül gyakorlatban alkalmazhatni, de más részről, bizonyos vagyok abban, hogy valamint a zenében bárki is a general basszus´ szabályait megtartja, annak szerzeménye soha egészen rossz nem lesz, szintúgy az építészetben mind az, ki a műveit a régi szabályok´ kivánataihoz alkalmazza, legalább soha semmi összhangzat-ellenest nem fog alkotni.”


További vizsgálatai során arra a fontos eredményre jutott hogy a gótikus emlékeken, sőt az egyiptomi és a görög klasszikus és a korai román stílusú épületeken is az egyes részek között meghatározott arányok uralkodnak, melyek egyetlen alapméretből matematikailag meghatározott szabályossággal fejlődnek ki. Henszlmann az építmény szentélyének belső szélességét vette egységül, amellyel mint oldallal egy kockát szerkesztett, annak átlója és két oldala által képzett háromszög arányos osztásaiból fejtette meg és vezette le az építmény többi mellékméreteit is. Elmélete által világhírre emelkedett.
Párizsban a francia dómok felmérésével és vizsgálatával folytatta tudományos munkáját. 1857-ben a francia közoktatási minisztérium elé terjesztette eredményeit. A francia akadémia Lavoir híres francia régészt bízta meg Henszlmann elméletének elbírálásával, aki jelentésében kedvező véleményt adott, és indítványozta az erről megírandó mű kiadását. III. Napóleon császár annyira méltányolta munkáját, hogy a kiadáshoz 10 ezer frankkal járult hozzá. Francia nyelven jelent meg 1860-ban „Theorie des Proportions appliquées dans l'architecture depuis la XII. Dynastie des roig Egyptiens jusquau XVI. siécle" címen, s elnyerte a francia akadémia díját.
1860-ban a Magyar Tudományos Akadémia felszólította az akkor még mindig Párizsban élő Henszlmann Imrét, hogy tervet vázoljon építendő palotájuk célszerű beosztásáról. Ő ezt a munkát egy gótikus stílusú homlokzat megrajzolásával tetézte. Jellemző a korszakra, hogy a bécsi Ferstel, Ybl Miklós és Szkalniczky Antal, akiktől szintén kértek tervrajzot, az utóbbi kivételével csupa gótikus palota képét küldték el az akadémikusoknak.
Az elégedetlen Akadémia még Leo van Klenze müncheni és August Stüler berlini mesterektől is kért tervrajzott, ami nagy hírlapi vitákat keltett. Az Akadémia palotájának építési tervpályázatán az igazgatótanács Henszlmann Imre gótikus épülettervét támogatta, míg az építőbizottság az épület célját és környezetét szem előtt tartva Friedrich August Stüler reneszánsz stílusú tervét tartotta megfelelőnek. Végül is Stüler győzött, és 1862-ben megindult a palota felépítése, Ybl és Szkalniczky művezetése alatt, Diescher József vállalkozásában.
  
Változatosságban, utazásokban gazdag életszakasz után hazai működése kivált 1860-tól kezdődik az ásatások, értekezések és művek egész sorával. Az 1857-1863-as években a kassai dóm restaurálásánál működött közre, amelynek munkálatait Gerster Károly építész vezette Frey Lajos segítségével. A dóm éppen Henszlmann tervei alapján kapott színes mázas cseréptetőt a régi fazsindelyek helyébe. Gerster Károlyal késöbb közösen végeztek ásatásokat az egri várszékesegyház helyén. Városunk két nagy szülötte együttműködésének szép példái ezek.
Henszlmann kezdeményezte a székesfehérvári és kalocsai ásatásokat, melyek felügyelete alatt folytak, és ő írta le és tette közzé az eredményeket is. A török uralom idején elhurcolt Corvinák felkutatására 1862-ben, társaival Kubinyi Ferenc műgyüjtővel és Ipolyi Arnold történésszel, Konstantinápolyba utazott.
Az expedíció eredménye rendkívül gazdag volt. Az Eszki-Szeráj könyvtárában összesen 14 eredeti Corvina-kódexet fedeztek fel és írtak le. Ezen kódexek egy része Abdul Aziz szultán ajándékaként a Szuezi csatorna megnyitása alkalmával került haza a budapesti Nemzeti Múzeumba, másik részét II. Abdul Hamid szultán I877-ben ajándékozta Magyarországnak.


1863-ban és a következő években a pécsi építészeti felfedezéseiről adott érdekes jelentéseket, ismertette a pécsi püspöki székesegyházat.
1867-tól a Műemlékek Országos Bizottságának első előadója egészen haláláig, azon véleményező testületé, melynek feladata volt a vallás és közoktatásügyi miniszternek a műemlékek fenntartására teendó intézkedéseit szakszerű tanácsadással támogatni. A műemlékek feletti felügyeletet a bizottság helyi, levelező tagjai által gyakorolta.
1870-ben a kalocsai régi székesegyház alapjainak feltárását végezte Haynald érsek költségén, az eredményekről értekezést tett közzé „A kalocsai érsek ásatásai" címen.
1871-ben megalakult az Országos Képtár miután az állam megvásárolta (1870) az Esterházy hercegi család mintegy 55 tételből álló műgyűjteményét. Henszlmann Imre az országgyűlésen javasolta a két képtár egyesítését (a második a Nemzeti Képcsarnok volt) és egy nagyobb befogadóképességű, új múzeumépület létesítését. Ő maga ezt már nem érte meg, mert javaslata csak 1896-ban az ún. millenniumi törvénnyel valósul meg, amely kimondta a Szépművészeti Múzeum magalapítását.
1872-ben monográfiát írt a „Visegrádi korona - kamra" címen.
1869-72 országgyűlésen képviselői mandátumot vállalt és fellépett a hazai régészet és a műemléképületek fenntartásának érdekében. A képviselőséget a budapesti egyetem archeologiai tanszékével cerélte fel.



1872-től nyilvános rendkívüli, 1878-tól nyilvános rendes tanár a Budapesti Egyetem Művészettörténeti és klasszikus archeológia tanszékén.
1883-ban a negyedik székesfehérvári ásatás munkájába kezdett, mely fényes eredménnyel járt. Folytatta régi királyaink székhelyének és temetkező-helyének a feltárását. Többek között megtalálta Szent István bazilikájának harmadik tornyát, meghatározta gránit oszlopainak számát és méretét, a királyi sírok helyeit, feltárta Nagy Lajos sírkápolnáját.
Értekezéseinek száma úgy magyar mint francia és német nyelven tömérdek, sőt, írt latin nyelven is. Közzétett műveinek csak a címei kilenc oldalt töltenek meg az 1883-iki Akadémiai Almanachban. Több évig szerkesztette az Akadémia Archeológiai Értesítőjét, valamint az Archeológiai Közleményeket és Régészeti Emlékeket is.
Utolsó nagy műve „A kassai dóm monográfiája" lett volna, melyhez a még hiányzó anyagot lázas sietséggel gyűjtötte, de melyet 1888. december 6-án bekövezkezett halála miatt, már nem fejezhetett be.

Emléke

Halálakor az akadémia, a sajtó, a közvélemény meleg megemlékezésekben fejezte ki a nagy veszteség feletti sajnálatát. A Felsőmagyarországi Múzeumegylet kassai nagygyűlésére barátja, Myskovszky Viktor, írt és mondott az elhunyt tudóst szépen jellemző emlékbeszédet, melynek néhány gondolata az utókor számára is érvényes:

„Azért mi nagy hálával fogadjuk Henszlmann hagyományát, s azt kegyelettel megőrizni és ápolni fogjuk, s míg ezen nemes tette sokaknak jó például fog szolgálni, addig az minket is fog buzdítani, lelkesíteni s további munkásságra és kitartásra serkenteni.”


  

Arra való tekintettel, hogy Henszlmann Imre Kassa város díszpolgára volt a város tanácsülése 1888. dec. 7 - i határozatában utasította Éder Gyula főjegyzőt egy koszorú elküldésére a ravatalára.
Sírja a budapesti Kerepesi-úti temető 34/2 parcellájában található.
Szülőházán fekete gránittábla hirdeti: „Ebben a házban született 1813. október 15-én Dr. Henszlmann Imre a magyar műtörténelem alapvető munkása”.
Az emléktáblát a Felsőmagyarországi Múzeumegylet közadakozásból készíttette el Aubram Walter szobrásszal és avatták fel 1897. június 6-án.
Kassán emlékét a mai napig csak ez az emléktábla és a nevét viselő Történelmi Társaság őrzi. Végezetül álljon itt néhány Myskovszky Viktor által megfogalmazott gondolat Henszlmann Imréről, amelyet nem lehet elmozdítani a helyéről, és amelyik a leghívebben tükrözi Henszlmann Imre alakját :

„Tréfa lakott szemeiben; de hűség honolt szivében, igazság elméjében és vigasz ajkain. Ő egyike volt azoknak, kik szilárdul hittek a jónak végleges győzelmében. Tudta, hogy e győzelem még nagy küzdésbe fog kerülni, és tekintet nélkül ostorozta az eszmény elleneit keményen, bátran, szüntelenül. – De a jók és gonoszak századok párbajában derült kedéllyel állta meg mindig helyét s percig sem veszté el a biztos diadalába vetett erős hitét…
Büszkék vagyunk reá, mert hiszen ő a miénk volt, városunk szülötte…”



Halász György
elnök
Henszlmann Imre Társaság
Kassa, 2009. január


Nyomtatható verzió, nyomtatás Továbbküldés, ajánlás

 

Adószámunk:
18474048-1-43
Köszönjük, ha a 2022. évi adóbevallása elkészítésekor gondol a Klauzál Gábor Társaságra és támogatja egyesületünk tevékenységét személyi jövedelemadójának
1 %-ával
, ezzel Ön is hozzájárul a Podmaniczky-díjjal kitüntetett civil, értékőrző és értékteremtő, közösségszervező tevékenységünkhöz, honlapunk fenntartásához és rendezvényeinkhez.

KÖSZÖNJÜK!


Adomány-köszönő emléklap


Adomány-köszönő emlékplakett

Klauzál Gábor (78)
Közhasznúsági jelentések (16)
Egyesületi élet (284)
Közélet (143)
Klauzál Gyűjtemény (7)



KLAUZÁL 150 EMLÉKÉV (48)
2016. évi médiamegjelenések (1)
2016. évi programnaptár (1)
2017. évi médiamegjenések (1)
2017. évi programnaptár (1)
2018. évi médiamegjenések (1)
2018. évi programnaptár (1)
2019. évi programnaptár (1)
2020. évi programnaptár (1)
2021. évi programnaptár (1)
2022. évi programnaptár (1)
2023. évi programnaptár (1)



1848/49 (52)
Barangolások (34)
Budatétényi Ősök Napja (30)
Díszpolgárok (19)
Helytörténet (18)
Kastélymúzeum (19)
Klauzál Napok Tétényben (129)
Lics Pincészet (15)
Történelmi szalon (43)
Wolf-kripta (21)