Klauzál Gábor
Klauzál Gábor Társaság

Közhasznúsági jelentés - 2008

Elnöki beszámoló és közhasznúsági jelentés a Klauzál Gábor Társaság 2008-as évéről.


A negyedik teljes évünk volt 2008, ami civil közhasznú egyesületünk céljainak a megvalósítása szempontjából először tette lehetővé az adók 1%-ának a gyűjtését.

Együttműködésünk folytatódott a XXII. kerületi Önkormányzattal, a Nagytétényi Kastélymúzeummal, a Lics Pincészettel, Békési Imrével, Ácsné Varga Mónikával és több civil szervezettel (pl. Reneszánsz Hölgyek Társasága). Az év folyamán a Klauzál Gábor Budafok-Tétény Művelődési Központban minden hónap utolsó csütörtökén este 6 órától rendezvényt tartottunk. Június hónapban a nyár előtt a Borköltők Társasága rendezvényteremben és szeptemberben a Radóczy Galériában találkoztunk. Az év folyamán folyamatosan készültek és jelentek meg az anyagaink a honlapunkon a saját tulajdonú klauzal.hu domain néven. A honlap anyagainak a kezelésében 3 tagunk (Prim György, Hódi Szabolcs és Dobos Károly) vettek részt. Továbbra is a honlapunk a fő kommunikációs csatornánk.

Januárban az egyesületünk nevében ismételten javaslatot tettünk a XXII. kerület díszpolgárjelöltjeként Márk Gergely rózsanemesítőre és először Mercz Árpád borászra, Mihalik Sándor-díjra pedig Tótné Matula Márta tanítónőt jelöltük. Nagy örömünkre a döntéshozók Mercz Árpádot választották díszpolgárnak.
Részt vettünk a civilek, művészek, vállalkozók médiatalálkozóján január 30-án, a XXII. kerületi Városházán, a Záborszky-teremben. A találkozó célja az volt, hogy a kerület közösségi életében aktívan részt vállalók személyesen megismerjék egymást, és a közös célok érdekében együttműködés alakulhasson ki a résztvevők között. Itt tájékoztatta az egybegyűlteket Dobos Károly egyesületünk idei terveiről, illetve bemutatta a 2007-es Évkönyv első példányát.

A Klauzál Gábor Társaság 2007 című könyv

2007-ben az egyesület honlapján megjelent anyagok szerkesztett, teljes anyagát tartalmazza, így különös értéket képvisel a kerület helytörténete szempontjából is. A szép színes, exkluzív kiadvány 104 oldalnyi. Az oldalak A4-es nagyságúak. Gyűjtőknek is kuriózum. A kiadvány kereskedelmi forgalomba nem hozható, és csak 50 számozott példányban készült, ISSN számmal rendelkezik. A több száz színes képet tartalmazó szép nyomdai kivitelű könyv csak az egyesületünknél érhető el. Az évkönyvszerű kiadvány jól tükrözi a civil közhasznú egyesület 3 fő tevékenységi körét a fő fejezetcímek által is. A 3-19. oldal között Klauzál Gáborral kapcsolatos írások és rendezvények találhatóak. Ezek az anyagok forrásértékűek is egyben ( Klauzálról az Unokáink sem fogják látni c. városvédő műsorban, Urbán Aladár és Marjanucz László Klauzálról és kortársairól). A 19-57. oldal között az egyesületi élet történései olvashatóak, sok rendezvénnyel (díszpolgár-találkozók, helytörténeti rendezvények, kirándulások, Klauzál Napok Tétényben, Budatétényi Ősök Napja, Történelmi szalon, beszámolók a havi rendezvényekről stb.). A 57-69. oldal között az előbbi két fő témába nem tartozó közéleti események kerültek. A 69-91. oldal között minden egyéb, így pl. forrásértékű anyagok és helytörténeti írások találhatóak A 91-104. oldal között a Klauzál Gábor Társaság honlapjának 2007-es Társalgója található. Végezetül a Kapcsolat oldal olvasható.

Február 24-én Greifswald – amiről a falak mesélnek, avagy Memento egy északnémet városról témában nyitottuk meg Kemény Zsolt fotókiállítását a Wolf–kriptában.

Március 15.

2008-ban másodszor tartottunk március 15-i koszorúzással egybekötött, ez alkalommal gyertyafényes megemlékezést az első budatétényi '48-as emlékhelyen, a Klauzál-villánál az 1848-as forradalom 160. évfordulóján. A baráti, meghitt hangulatú, igazi közösségi megemlékezést Dobos Károly, a Klauzál Gábor Társaság elnöke nyitotta meg. Megemlékezett arról, hogy 1848. március 15-én Klauzál Gábor és Nyáry Pál vették át a délután folyamán az események irányítását, egyben biztosították a forradalom erőszakmentességét. Az akkor 44 éves Klauzál nagy tekintélye és a közeseményekben való jelenléte komoly befolyással bírt a nap sorsára. Ez alkalommal Garbóci László tagtársunk tartotta az ünnepi megemlékezést, megemlítve a tétényi csatát, Klauzált, Zambellit.
A tétényi csata emlékművénél Markó László és Lükő Róza koszorúzott egyesületünk nevében.
A 2008-as Múzeumok Éjszakáján, a Kiscelli Múzeumban, az 1848. március 15-i eseményekre, és Klauzál vezető szerepére emlékezve kinyomtattuk a Nemzeti dalt az eredeti, történelmi jelentőségű nyomdagépen.
Több tagtársunk részt vett a Budatétényi Polgári Kör által szervezett aknaszlatinai március 15-i rendezvényen.

Március 29-én, szombaton délben a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében Magyar Örökség díj-ban részesült Márk Gergely rózsanemesítő, kerületünk hajdani büszkeségének, a budatétényi Rozáriumnak a megteremtője, a Klauzál Gábor Társaság tiszteletbeli tagja.

A Klauzál Gábor Társaság aktívan részt vett április 4-én a Lics Pincében a Díszpolgárok immár Ötödik találkozóján, ahol a Díszpolgárok emlékfalának az elkészítését vetettük fel. Dr Mercz Árpádot, ny. főiskolai tanárt, a hazai borászat kiemelkedő szakíróját köszöntöttük.

„Civilek Budafok-Tétény tiszta környezetéért!” Kerületünk civil szervezetei nagytakarítási akciót szerveztek április 19-én, szombaton délelőttre a működési területük környékére. Társaságunk a Wolf-emlékkert körül tevékenykedett. Szombat délután összegyűltek az egyletekbe tömörült civilek Budafokon, a Tóth József utcában, a Budafok-Tétény Baráti Körök Egyesülete székházában. Egyesületünket Prim György képviselte.

A 2008-as Klauzál Napok Tétényben - Bor Rózsák és Klauzál címmel

Április 26-án, szombat délután több mint 80 fő gyűlt egybe a Nagytétényi Kastélymúzeum boltíves falai közt, hogy a társaság elnökének előadását, a megtisztelő hozzászólásokat kísérje figyelemmel, borok ízét, rózsák látványát élvezze. Glattfelder Tamás ünnepi beszédével az egész Klauzál Napok Tétényben rendezvényét megnyitotta, a harmadszor megszervezett fő rendezvényünk összes helyszínére invitálta a közönséget. Dobos Károly előadásában Klauzál Gábornak a szőlészet és borászat megújításában játszott szerepét és a kistétényi rózsakertészetben játszott úttörő szerepét emelte ki. Az előadáson a bor témában felszólalt Mercz Árpád, a legújabb díszpolgár és a rózsák és a rozárium témájában Márk Gergely rózsanemesítő, egyesületünk tiszteletbeli tagja. Márk Gergely Pest, Buda és Óbuda egyesülésének 135. éves születésnapján, november 17-én a főváros díszpolgári címét kapta.
Április 27-én, vasárnap délelőtt a budatétényi Szent Mihály kápolnában emlékeztünk meg Klauzál Gábor és Schmidt Emma pontosan 155 évvel ezelőtti esküvőjéről. Dobos Károly saját kutatásain alapuló, az esküvőről tartott vetített képes összefoglalója után vendégelőadónk dr. F. Dózsa Katalin művészettörténész, címzetes egyetemi tanár, a viselet-történet jeles kutatója, aki a korabeli esküvői divat magyarázatából kiindulva nagyszerű képekkel illusztrált előadásában mutatta be Klauzál korának női és férfi ruházati divatjában végbement változásokat. Nagy örömünkre szolgált, hogy leírta nekünk a lehetséges esküvői ruhákat. Megemlékeztünk a kápolnában az április 21-én elhunyt Hirtling Marika néniről, aki oly sokat tett a kápolna felújításáért.
Vasárnap délben a Klauzál villa fogadta az ünnepi nap vendégeit, akik ezen kivételes alkalommal borokat kóstolva Klauzál Gábor pincéjét is megismerhették. Réffy Balázs és Tóth Avanti Péter beszéltek arról, hogy számukra mit jelent Klauzál kisugárzása. A pincében meghívott előadónk, a boros szakma elismert tudója dr. Csoma Zsigmond tanszékvezető egyetemi tanár, a Magyar Bortörténeti Társaság elnöke foglalta össze Klauzál Gábor kistétényi borászati tevékenységét, majd Erdélyi György színművész Márai írását hallgattuk élvezettel.
Már hagyományosan a vasárnap délután a gyerekeké volt. Kincses Katalin szervezésében idei vetélkedőnk témája: szőlő, rózsa, Klauzál és Korizmics. A helyszín a Nádasdy Kálmán Művészeti és Általános Iskola Szent István téri épülete volt.

Május 29-én szokásos hóvégi, csütörtök esti rendezvényünkön vendégünk volt Antal Gábor a Klauzál Ház igazgatója.

A Klauzál Gábor Társaság nyolcfős csapata június 14-én, szombaton részt vett a Magyar Honvédség megalakulásának 160. évfordulója alkalmából rendezett vízi emlékregattán, és kitűnő idővel teljesítette a Rómaipart - Margit híd - Rómaipart közel 14 km-es távját.

A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Budafoki Könyvtára július 23-án (szerda) délután 17 órára az új könyvtár épületébe (1221 Budapest, Kossuth Lajos u. 30.) az alábbi könyvek első hazai bemutatójára hívta a közönséget: ) Szmollény Nándor: Klauzál Gábor az első magyar kereskedelem-ügyi miniszter és közgazdasági reformküzdelmeink (1903) 2) Klauzál Gábor Társaság 2007. évkönyv és CD 3) Mézes János: A magyar nemzet története (1918) - engedélyezett tankönyv az osztott népiskolák számára (Pytheas Kiadó). A bemutatót Ácsné Varga Mónika, az új könyvtár vezetője nyitotta meg majd Dobos Károly mutatta be a kiadványokat az érdeklődőknek. Szmollény Nándor könyve, ami egyelőre 50 példányban készült el, egyesületünk első önálló könyvkiadványa.

Megemlékeztünk a díszpolgár-találkozókról ismert július 15-én, 36 éves korában tragikus hirtelenséggel elhunyt Kolonics György többszörös olimpiai-, Világ- és Európa-bajnok kenusunkról, Budafok-Tétény díszpolgáráról.

2008. augusztus 16-án szombaton, egész napos város- és Kossuth-szoborcsoport-néző kiránduláson vett részt társaságunk Markó László tagtársunk kitűnő szervezésében Dombóváron. Vendéglátóink dr. Kriston Vízi József néprajzkutató, a Dombóvári Helytörténeti Múzeum vezetője és Takács Istvánné nyugdíjas történelemtanár a Dombóvári Városszépítő és Városvédő Egyesület elnöke. Szakértői kalauzolásukkal alkalmunk volt megismerkedni a Tolna megyei város nevezetességeivel.

A XIX. Budafoki Pezsgő- és Borfesztivál keretein belül a Záborszky Pincében (Nagytétényi út 26–28.) 2008. szeptember 7-én, vasárnap 11 órakor Dobos Károly szervezésében felavattuk az egyesület és a tagjaink által faragtatott Klauzál-díszhordót. Klauzál Gábor, az első magyar mezőgazdasági miniszter, kistétényi borász emlékére művészi díszfaragást adományoztunk. Az avató beszédet Dobos Károly, a közhasznú civil egyesület elnöke tartotta. Az adományt Békési Imre a Záborszky Pince igazgatója vette át.

Ez évben szeptember 20-án és 21-én várta látogatóit a Nagytétényi Kastélymúzeum. Ezen a két napon a kastély parkja újra a „Szerelmes Kentaur” szobor kertjévé alakult át. Társaságunk – az elmúlt három évhez hasonlóan – idén is örökbe fogadta a Kentaurt.

2008. október 11-én úti kalauzolásunkban megmutathattuk városrészünk Klauzál-vonatkozásait a Budafok-Téténybe kiránduló Kaposvári Polgári Casino 24 fős városnéző csoportjának.

Történelmi Szalon

Dr. Gazda István, a Magyar Tudománytörténeti Intézet igazgatója, a történelemtudomány kandidátusa az október 11-i, immár ötödik Történelmi szalonunkon, amit a Vojnovich-Huszár Villával közösen Hódi Szabolcs szervezett vastapssal jutalmazott előadást tartott. Élvezetes, színes és izgalmas előadást hallhattunk a Klauzál-kor (XIX.sz. első kétharmada) tudománytörténeti kuriózumaiból. Így többek között betekintést nyerhetünk a Magyar Tudós Társaság életre hívásába.

Budatétényi Ősök Napja 2008

A halottak napi megemlékezésekhez csatlakozva, november 2-án negyedik alkalommal nyitotta meg társaságunk a gondozásunk alatt álló Wolf-kripta és emlékkert kapuit. Idén az éppen 20 éve felszámolt temetőre emlékeztünk Felker Győző hanganyagával és a részben tőle kapott fényképekkel. Akkor még nem tudhattuk, hogy Felker Győző, egyesületünk tiszteletbeli tagja december 19-én örökre itt hagyja a földi létet. Kincses Katalin a temetőről szóló írást készített a napra.

A Budapesti Honismereti Társaság előadássorozatán november 5-én, a Budapest Főváros Levéltára konferenciatermében hangzott el Karacs Zsigmond előadása „Karacs Teréz és a 19. századi nőnevelés” címmel és dr. Simor László tagtársunk vetített képes előadása „A Klauzál Gábor Társaság tevékenységéről”. Vetített képes előadásában és a kérdésekre adott válaszokkal hitelesen mutatta be egyesületünk tevékenységét.

Az első ünnepség november 18-án a Klauzál-díszhordónál

Az idei Budafoki Pezsgő- és Borfesztiválon a Záborszky Pincében ünnepélyesen leleplezett, Klauzál Gábor emléke előtt tisztelgő faragott díszhordónknál tett ígéretünkhöz híven, melyet az adományozó levelünkben is megerősítettünk: minden év november 18-án, egyesületi névadónk születésének évfordulóján megemlékezést tartunk a Klauzál-díszhordónál. A döntően Dobos Károly által, Hódi Szabolcs és Prim György segítségével szervezett megemlékezés mellett az est jó alkalmat teremt, pódiumbeszélgetés keretében, egy-egy érdekes ember részletesebb bemutatkozására és a Klauzál Gábor Társaság programjaiban aktívan közreműködő partnerekkel és támogatóinkkal való kötetlen együttlétre, a jövő tervezésére is. Így az ünnepség során a jövőben is
- a Klauzál-megemlékezés,
- pódiumbeszélgetés és
- az együttműködő partnereinkkel való kötetlen együttlét
hármasa határozza meg a programunkat.
Ezen első alkalommal Quirin Károly a Chevalier Törley Pezsgőrend ceremóniamestere volt a pódiumbeszélgetés vendége.

Az év végén született meg Klauzál Gábor és családja életpályája - új adatok tükrében címmel Dr. Pálmány Béla történész, az Országgyűlés levéltárának ny. vezetője írása egyesületünk számára saját forrásanyag-kutatásai alapján
I. A Klauzál család eredetmondája, nemessége és tagjainak életadatai
II. Gábor és Imre iskolái és jogászi végzettsége, pályájuk kezdete

November 14-én ünnepelte a fórum létrejöttének 7. évfordulóját a BUDAFOK-TÉTÉNY: múlt, jelen, jövő asztaltársaság közössége, aminek a megrendezését egyesületünk rendhagyó módon anyagilag támogatta.
Karácsony előestéjén december 20-án részt vettünk az Önkormányzat által a Városházán rendezett megemlékezésen.
December 29-én Henszlmann Imre sírjánál koszorúztunk a kassai Henszlmann Imre Társaság meghívására.
2009-es kártyanaptárként a Tóth Avanti Péter tagtársunk szép tervét, a faragott Klauzál díszhordót ábrázoló képet készíttettük el.

Pályázaton nyertünk a Budafok-Tétény Budapest, XXII. ker. Önkormányzat Kulturális, Sport és Turisztikai Bizottságánál és elszámoltunk a Budapest Főváros Önkormányzata Esélyegyenlőségi, Foglalkoztatási és Kisebbségi Bizottsága pályázatával ). Az év során folytattuk a Wolf-kripta és emlékkert gondozását.

Egyesületünk tisztségviselői és tagjai ebben az évben is térítésmentesen végezték a munkájukat. Külön köszönet illeti Prim Györgyöt és Hódi Szabolcsot a honlappal kapcsolatban, Kincses Katalint a pályázatokkal kapcsolatban és Krieger Krisztinát a pénzügyi adminisztrációt illetően, Janóczki Katalint a rendezvények étellel és itallal való támogatásában. Valamennyi tagunk végzett rendszeres illetve alkalmi önkéntes munkát kb. 5000 órában.

2009. február 26.

Dr Dobos Károly
elnök
Klauzál Gábor Társaság

Mellékletek:

1. melléklet: Közhasznú jelentés-2008 _1. lap (pdf)
2. melléklet: Közhasznú jelentés-2008 _2. lap (pdf)
3. melléklet: Közhasznú jelentés-2008 _3. lap (pdf)
4. melléklet: Közhasznú jelentés-2008 _4. lap (pdf)


Nyomtatható verzió, nyomtatás Továbbküldés, ajánlás

 

Adószámunk:
18474048-1-43
Köszönjük, ha a 2017. évi adóbevallása elkészítésekor gondol a Klauzál Gábor Társaságra és támogatja egyesületünk tevékenységét személyi jövedelemadójának
1 %-ával
, ezzel Ön is hozzájárul a Podmaniczky-díjjal kitüntetett civil, értékőrző és értékteremtő, közösségszervező tevékenységünkhöz, honlapunk fenntartásához és rendezvényeinkhez.

KÖSZÖNJÜK!


Adomány-köszönő emléklap


Adomány-köszönő emlékplakett

Klauzál Gábor (77)
Közhasznúsági jelentések (12)
Egyesületi élet (278)
Közélet (142)
Klauzál Gyűjtemény (7)



KLAUZÁL 150 EMLÉKÉV (49)
Emlékév média-megjelenések (0)
Emlékév programnaptár (1)



1848/49 (40)
Barangolások (33)
Budatétényi Ősök Napja (22)
Díszpolgárok (16)
Helytörténet (18)
Kastélymúzeum (19)
Klauzál Napok Tétényben (97)
Lics Pincészet (15)
Történelmi szalon (32)
Wolf-kripta (13)