Klauzál Gábor
Klauzál Gábor Társaság

Dombóvári látogatásunk sajtóvisszhangjai

Egyesületünk 2008. augusztus 16-án tett dombóvári kirándulásáról a Tolna megyei város több híradása is beszámolt, így a Dombó-Táj közéleti újság hagyományőrző rovata és a Dombóvár TV Híradója.

A demokrata hazafira emlékeztek



Augusztus 16-án azzal a céllal utazott Dombóvárra a Budafok-Tétényi Klauzál Gábor Társaság huszonkét tagja, hogy felkeresse az első felelős magyar kormányban szerepet vállalt politikus szobrát.
(Dombó-Táj közéleti újság - 2008. augusztus 28., IV.évf.14.sz.) 

    
Dombó-Táj közéleti újság IV.éfv./14.szám 8.oldal (2008. augusztus 28.)

A látogatók a Városszépítő és Városvédő Egyesület, valamint Szabó Loránd polgármester meghívását elfogadva érkeztek a településre, ahol előbb a Helytörténeti Múzeumot nézték meg, majd a Szigeterdőben folytatták a tanulmányútjukat. Az előbbi létesítményben dr. Kriston Vízi József igazgató kalauzolta végig az érdeklődőket. A sokak által kedvelt parkban a helyi értékek mentésében, illetve őrzésében élen járó civil szervezet elnöke, Takács Istvánné, valamint az egyik vezetőségi tagja, Őri Nándor adott részletes történeti tájékoztatást az ott található Kossuth-szoborcsoportról és az újjáépített középkori lakótoronyról. A képviselő-testület első embere a Szigeterdő átalakításával, annak előbb történeti emlékhellyé, később pedig nemzeti emlékhellyé történő nyilvánításával kapcsolatos önkormányzati tervekről számolt be.

Dombó-Táj, Hagyományőrzés - 2008. augusztus 28.

Szobormustrán járt a Klauzál Gábor Társaság

A Dombóvár TV tudósítása a Klauzál Gábor Társaság látogatásáról.
(szerkesztő: Koszorus Rita, operatőr: Glaub Tamás - 2008. augusztus 20. )


    
A budatétényi székhelyű Klauzál Gábor Társaság vendégeskedett a hétvégén Dombóváron - a Városvédő és Városszépítő Egyesület, valamint Szabó Loránd polgármester meghívására. A társaság tagjai - miután megismerkedtek a Helytörténeti Múzeummal - látogatást tettek a város büszkeségének számító Kossuth-szoborcsoportnál.
Itt az első független magyar kormány mezőgazdasági, ipari és kereskedelmi miniszterének, Klauzál Gábornak szobrát is megtekintették.

A híradás megtekinthető az alábbi linkre kattintva:
http://www.dombovar.hu/hircentrum/index.php?azon=161&modul=videotar&menu=0

Dombóvár TV - 2008. augusztus 20.

Klauzál miniszter utódainak látogatása
a Felelős Kormány többi tagjánál…


Dombóvári tudósítás vendéglátónk dr. Kriston Vízi József néprajzkutató,
a Dombóvári Helytörténeti Múzeum vezetője tollából.

(A Helytörténeti Múzeumnak helyet adó 1896-ban épült egykori szolgabírói kiskastély épületének sziluettje: Szentkirályi Attila képzőművész alkotása, 2001)

A Dombóvári Városszépítő és Városvédő Egyesület vendégeként augusztus 16-án egész napos látogatást tett városunkban a budafok-tétényi Klauzál Gábor Társaság. A Podmaniczky-díjjal elismert, egyébként csak 2004-ben alakult civil szervezet a Dombóvári Helytörténeti Múzeumban kezdte s fejezte be látogatását. Takács Istvánné, dr. Kriston Vízi József és Őri Nándor vezette végig a gazdag helyi látnivalók egy részén a dr. Dobos Károly vezette fővárosi civil szervezet népes csoportját. Külön örömmel vették a vendégek, hogy a Szigeterdőben Szabó Loránd polgármester is a házigazdákhoz csatlakozott s tájékoztatott a Kossuth-szoborcsoporttal kapcsolatos friss elképzelésekről, a nemzeti emlékhely-törvény dombóvári kezdeményezéséről. Az 1848-as független  magyar kormány egyik kiemelkedő, ám méltatlanul elfeledett miniszterének emlékét aktívan ápoló közösség figyelmessége jeleként polgármesterünknek egy üveg sorszámozott és egyedileg palackozott Pákozdi Cabernet Sauvignont nyújtott át, amely emlékeztet a barátság és tisztelet mellett az 1850 és 1866 között kistétényi birtokos gazdálkodóként is nevet szerzett Klauzál „életeket nemesítő küldetésére”. A Lakótorony nevezetességeit megtekintve, ebéd után egy látványokban gazdag előadás hangzott el a neves köztársaság teremtő elődökről, munkásságuk eddig kevéssé ismert mozzanatairól.

Kriston Vízi József  - 2008. augusztus 16.


Nyomtatható verzió, nyomtatás Továbbküldés, ajánlás

 

Adószámunk:
18474048-1-43
Köszönjük, ha a 2018. évi adóbevallása elkészítésekor gondol a Klauzál Gábor Társaságra és támogatja egyesületünk tevékenységét személyi jövedelemadójának
1 %-ával
, ezzel Ön is hozzájárul a Podmaniczky-díjjal kitüntetett civil, értékőrző és értékteremtő, közösségszervező tevékenységünkhöz, honlapunk fenntartásához és rendezvényeinkhez.

KÖSZÖNJÜK!


Adomány-köszönő emléklap


Adomány-köszönő emlékplakett

Klauzál Gábor (78)
Közhasznúsági jelentések (15)
Egyesületi élet (281)
Közélet (143)
Klauzál Gyűjtemény (7)



KLAUZÁL 150 EMLÉKÉV (48)
2016 Emlékév média-megjelenések (1)
2016 Emlékév programnaptár (1)
2017. év médiamegjenések (1)
2017. évi programnaptár (1)
2018. év médiamegjenések (1)
2018. évi programnaptár (1)



1848/49 (45)
Barangolások (33)
Budatétényi Ősök Napja (27)
Díszpolgárok (18)
Helytörténet (18)
Kastélymúzeum (19)
Klauzál Napok Tétényben (100)
Lics Pincészet (15)
Történelmi szalon (36)
Wolf-kripta (13)