Politika és divat

Klauzál Gábor 1853. április 27-én vette nőül Schmidt Emmát. 1853-ban még egy híres esküvő volt, Ferenc József császár vezette oltárhoz fényes külsőségek között Wittelsbach Erzsébetet. Ebből az alkalomból az Iris nevű divatlap megjelentetett egy divatképet azzal az aláírással, hogy ez Erzsébet menyasszonyi öltözéke.

Erzsébet mennyasszonyi ruhában, 1854

Mennyasszonyi divatkép, 1861

Az 1861-es divatképen a menyasszony magyar szabású öltözékben van, és a férfi is magyar ruhát visel. Közben ugyanis alaposan megváltoztak a politikai viszonyok.

De milyen is a magyar ruha? A magyar történelem folyamán kialakult egy sajátos viselet, ami a17. század végéig nagyon fontos, a nemzeti hovatartozás jelzése. Erdélyben nem is lehetett európai divatú, un.” szalagos” módit viselni. A törökök kiűzése után, a 18. századi prosperitás éveiben kezdett ez a nemzeti viselet idejét múlttá, sőt, úgy is lehet divatos szóval mondani, „okafogyottá” válni. A gazdaság pörgött, több pénz is volt, a fiatalok divatosan akartak öltözködni. Különösen ez volt a helyzet a napóleoni háborúk alatt, amikor a magyar búzának és marhának nagyon jó ára volt. 

Reformkori magyar viselet

A háborúk befejeztével megint változtak a politikai és gazdasági viszonyok. A reformkor a magyar viselet reneszánszának, újjászületésének korszaka. Az 1830-as években az országgyűlésekkel párhuzamosan, új formában, az akkori napi divathoz igazítva jelent meg a magyar ruha. A hölgyeknél a piros-fehér-zöld színek rejtett használata is jelezte jó honleányi voltukat. A férfiaknál pedig a 17. századi történelmi formákat keverték a napi divattendenciákkal. Ugyanakkor kétféle magyar viselet alakult ki. Az egyik a díszmagyar, ami a magyar nemesség öltözéke az udvarnál, és a hétköznapi, mindennap viselt magyar ruha, amit a divatképen is láthatunk. A középen álló figura pantallót visel és egy dolmányt mente ujjakkal, amit kazinczynak hívtak. A jobboldali figura viselete nem egy furcsa, jelmezbáli ötlet, hanem egymás mellett, egy alakon a magyar és az európai ruha, így jól láthatjuk a kettő hasonlóságát:
A fejen a csákó a cilindernek felel meg.
A térdig érő zsinóros atilla az un. szalonkabátnak.
Pantalló és kivágott cipő helyett - szűk magyar nadrág és bokacipő.

Ez a divatossá igazított magyar ruha már nem azonos a nagypapa megunt, molyrágott dolmányával, ezért a fiatalok is büszkén öltik magukra. A ruha mutatós, és egyben megfelel a romantikus hazafiság elveinek: magyar ember magyar ruhát hordjon! Természetesen erős a politikai töltete is, az atilla viselete látványosan jelzi a Habsburgokkal és a bécsi udvarral szembeni ellenállást. 

Kisfaludy Károly halálos ágya mellett Bajza József, Vörösmarty Mihály és Toldy Ferenc

1849 után ez a fajta öltözék rendeletileg tiltott, egészen az 1850-es évek végéig. 1859-ben meghal a költő Kisfaludy Károly. A politikai helyzet közben alaposan átalakult, Ausztria már elvesztette Itáliát, megrendült Ferenc József nemzetközi pozíciója. Enged az önkény, ennek az egyik első jele, hogy a hatalom elnézi a magyar ruhát.
Ettől kezdve mindenki nemzeti ruhát visel. Legtöbbször fekete, zsinórozott különböző hosszúságú atillát, csizmanadrággal. De keverik a nyugati és magyaros darabokat is. Atillát pantallóval, szalonkabátot csizmanadrággal, stb. Jókai Mór szellemes meghatározása szerint „ pisli ungrisch, pisli teutsch”, amit úgy lehet lefordítani, hogy „kisit matyar, kisit német”
Ebben az időszakban a három hónapja bevándorolt sváb is csináltat magának magyar ruhát, bár kétségtelen, hogy a jogász ifjúság rossz néven veszi, és esetleg megkergeti azt, aki nem nemzeti viseletet hord.

Egy „magyar dalidó”, 1860 k.

Egy eredeti fénykép, 1860 k.

A bálokon is illik mind a nőknek, mind a férfiaknak magyar ruhában megjelenni. Jellemző az a korabeli anekdota, hogy egy fiatalember frakkban ment a bálba, ahol lányok kikosarazták a ruhája miatt. Búsan bandukolt hazafele, amikor az utcán találkozott egy német pajtásával, aki kölcsönadott neki egy magyar ruhát. Így a német barát öltözékében már táncoltak vele a lányok.
A női magyar viselet is kétféle, az egyik a kötényes, fátylas díszmagyar, másik a hétköznapi, egyszerűbb. A női ruhánál a zsinórozás az, ami a magyaros jelleget megadja. 

A derék fűzővel összeszorítva, a szoknya bőségét pedig acélabroncsokból készült alsószoknya, a krinolin biztosítja. Krinolin alól csak a cipő hegyének illett kilátszania, ha valaki nem akarta, hogy megszólják. A ruhák általában sötét színűek, főleg, ha tekintélyes, idősebb hölgyről van szó. Emma bizony a kép készültekor, az 1860-as évek elején közelebb van a 30-hoz, mint a húszhoz, és köztiszteletben álló idősebb ember felesége. A harmincadik év a 19. század közepén az ifjúság végét jelentette.

Ha Klauzál Gáborné Schmidt Emma képe mellé egy egykorú külföldi hölgy képét tesszük, akkor világosan láthatjuk, hogy öltözéke zsinóros magyaros volta ellenére is tökéletesen megfelelt kora divatjának.

2008. július