Klauzál Gábor
Klauzál Gábor Társaság

Budatétényi Advent a Szent Imre Otthonban

Több klauzálos család – kilenc tagtársunk és gyermekeik tizenketten – vett részt a kedves délutáni készülődésen a Szent Imre Otthonban az első decemberi vasárnapon, hogy baráti hangulatban együtt a többi budatétényivel (voltak azért budafokiak és barossiak is, no meg egy-két tétényi) adventi koszorúkat, ünnepet köszöntő apróságokat alkossanak kezük munkájával.


Több mint 60 gyerek és a hozzájuk tartozó közel 50 felnőtt gyűlt össze Ádvent első vasárnap délután a Szent Imre Otthonban, hogy a meghitt együttlét néhány órája alatt adventi koszorúkat, és az ünnepet szebbé varázsoló apróságokat készítsenek saját kezűleg.
Megható volt, ahogy a kisebb gyerekek is kivették a részüket, mézeskalács-szívet festegettek, méhviasz-gyertyát tekergettek, a nagyobbak már a komolyabb feladatokat vállalták, az adventi koszorúkat díszítették az anyukák irányításával, de volt, aki a diókat törte ügyesen, hogy a diófelekbe lehessen önteni az olvasztott méhviaszt gyertyának. Az anyukák, meg a nagyobb lányok tobozmanókat, csodás angyalkákat készítettek, egyszóval mindenki lelkesen igyekezett valami szépségeset alkotni.

        

Közben sorban kínálódtak a finomabbnál finomabb sütemények, almaszeletek, és a felnőttek bizony fűszeres forralt borral köszöntgették egymást, de a gyerekek se maradtak ki, nekik ott volt a forralt bor imitáció, a szintén fűszeres tea, almalé.

   

Az egész termet betöltő folyamatos zsivajban időnként karácsonyi énekek hallatszottak, egyrészt egy CD-játszóról, de még szebben Ambrus Karcsi barátunk jóvoltából, aki tárogatója szavával varázsolta el a gyerkőcöket.

       

Egy szó, mint száz: kitűnő hangulatú, meghökkentően nagy létszámú, mégis bensőséges ünnepi készülődés résztvevői lehettünk 2007. december 2-án, Ádvent első vasárnapján.

Prim György - 2007. december 6.


Nyomtatható verzió, nyomtatás Továbbküldés, ajánlás

 

Adószámunk:
18474048-1-43
Köszönjük, ha a 2017. évi adóbevallása elkészítésekor gondol a Klauzál Gábor Társaságra és támogatja egyesületünk tevékenységét személyi jövedelemadójának
1 %-ával
, ezzel Ön is hozzájárul a Podmaniczky-díjjal kitüntetett civil, értékőrző és értékteremtő, közösségszervező tevékenységünkhöz, honlapunk fenntartásához és rendezvényeinkhez.

KÖSZÖNJÜK!


Adomány-köszönő emléklap


Adomány-köszönő emlékplakett

Klauzál Gábor (77)
Közhasznúsági jelentések (12)
Egyesületi élet (278)
Közélet (142)
Klauzál Gyűjtemény (7)



KLAUZÁL 150 EMLÉKÉV (49)
Emlékév média-megjelenések (0)
Emlékév programnaptár (1)



1848/49 (40)
Barangolások (33)
Budatétényi Ősök Napja (21)
Díszpolgárok (16)
Helytörténet (18)
Kastélymúzeum (19)
Klauzál Napok Tétényben (96)
Lics Pincészet (15)
Történelmi szalon (31)
Wolf-kripta (13)