Klauzál Gábor
Klauzál Gábor Társaság

Budatétényi Ősök Napja 2007

A halottak napi megemlékezésekhez csatlakozva, november 4-én immár harmadik alkalommal nyitotta meg társaságunk a gondozásunk alatt álló Wolf-kripta és emlékkert kapuit.


     A hűvösre fordult, de – a tavalyival ellentétben – esőmentes időben a társaság elnöke dr. Dobos Károly köszöntötte az egybegyűlteket, s nyitotta egyben meg az idei Ősök Napjával egyidejűen megrendezett fotókiállítást. Rövid beszédében emlékeztetett a helyszín múltjára, történetére. A felszámolt temető sírkövein keresztül megidézte az egykoron itt nyugvók emlékeit, s végül megerősítette társaságunk abbéli elkötelezettségét, mellyel folytatni kívánjuk a valamikori kistétényi temető mementójaként megmaradt Wolf-kripta és emlékkert gondozását.

     A bevezető gondolatokat követően – nagy örömünkre immár hagyományosan – Sisak András tanár úr Budai Nagy Antal Gimnázium Baráti Köréből (1) verbuvált kis kórusa adott az alkalomhoz illő, hangszerekkel kísért bensőséges koncertet. Az elhangzott zeneművek sorrendben:

Tomás Luis de Victoria: Jesu dulcis memoria
Claude Goudimel: 42. genfi zsoltára
Johann Sebastian Bach: D-mol szvit menüett 1-2
(2)
Jan Simbracky: Magnificat (3)
Mosonyi Mihály: Libera me (4)

     A kórus után Kemény Zsolt tagtársunk, kerületünk elmúlt 10 évének pozitív és negatív változásait egyedi látásmódjával megörökítő képeiből „Budafok-Tétény 10 éve” címmel összeállított fotókiállítását tekinthették meg a látogatók.

   

     Kora este aztán – a kiállítás bezárásával – ismét összegyűltünk, hogy meleg pogácsák, sült gesztenyék és a közben felélénkült szelet enyhítő forralt bor mellett beszélgethessünk – a gyújtott mécsesek emlékeket idéző lángjai mellett – Budatétény és környéke múltjáról, jelenéről, szűkebb pátriánk hajdani lakóiról.   

* * *


     Nem lehetett volna teljes a budatétényi elődökre való emlékezés a társaságunk szárnya bontását figyelmével támogató – körünkből már több mint másfél éve eltávozott – Pokorny Bandi bácsi emlékezete nélkül, kinek emléktáblája alatti virágok is jelzik: Budatétény nem feledte hű fiát.

Prim György, Hódi Szabolcs – 2007. november 5.


(1) BNAG Baráti Köre kórusa: Sisak András kórusvezető és Sisak Gergely basszus, Csatkai Miklós és Hajder Tibor tenor, Sisak Andrásné és dr. Szász Erzsébet alt, Sisak Orsolya, Csabina Melinda és Tóthné Kovács Krisztina szoprán.
(2) Sisak Gergely játéka csellón
(3-4) continuo: Sisak András orgona, Sisak Gergely cselló


Nyomtatható verzió, nyomtatás Továbbküldés, ajánlás

 

Adószámunk:
18474048-1-43
Köszönjük, ha a 2017. évi adóbevallása elkészítésekor gondol a Klauzál Gábor Társaságra és támogatja egyesületünk tevékenységét személyi jövedelemadójának
1 %-ával
, ezzel Ön is hozzájárul a Podmaniczky-díjjal kitüntetett civil, értékőrző és értékteremtő, közösségszervező tevékenységünkhöz, honlapunk fenntartásához és rendezvényeinkhez.

KÖSZÖNJÜK!


Adomány-köszönő emléklap


Adomány-köszönő emlékplakett

Klauzál Gábor (77)
Közhasznúsági jelentések (12)
Egyesületi élet (278)
Közélet (142)
Klauzál Gyűjtemény (7)



KLAUZÁL 150 EMLÉKÉV (49)
Emlékév média-megjelenések (0)
Emlékév programnaptár (1)



1848/49 (40)
Barangolások (33)
Budatétényi Ősök Napja (21)
Díszpolgárok (16)
Helytörténet (18)
Kastélymúzeum (19)
Klauzál Napok Tétényben (96)
Lics Pincészet (15)
Történelmi szalon (31)
Wolf-kripta (13)