Klauzál Gábor
Klauzál Gábor Társaság

Meghívó – Budatétényi Ősök Napja 2007

A halottak napi megemlékezésekhez csatlakozva, immár harmadik alkalommal nyitjuk meg november 4-én a gondozásunk alatt álló Wolf kripta és emlékkert kapuit.


A halottak napi megemlékezésekhez csatlakozva, immár harmadik alkalommal nyitjuk meg a gondozásunk alatt álló Wolf-kripta és emlékkert kapuit. Bár a budatétényi temető maradványán sírok már nincsenek, a szép kripta és a sírkövek illő emlékezésre adnak lehetőséget. Az érdeklődők gyertyákkal, virágokkal és az alkalomra összeállt kórus közreműködésével tiszteleghetnek az egykor itt nyugvó budatétényi őseik emléke előtt.

A megemlékezéshez csatlakozik Kemény Zsolt „Budafok-Tétény 10 éve” című fotókiáltása, mely november 3-án szombaton 11 és 16 óra és november 4-én vasárnap 10 és 16 óra között tekinthető meg.

 
Tisztelettel meghívjuk
Önt és családját a

Budatétényi Ősök Napja

és a kapcsolódó,
Kemény Zsolt
képeiből rendezett

„Budafok-Tétény 10 éve”

című fotókiállítás
közös megnyitójára

2007. november 4-én, 10 órára
(beszédet mond: dr. Dobos Károly)

valamint az alkalmi kórus műsorára
(a kórust Sisak András vezényli)


Helyszín: Wolf-kripta és emlékkert
Budatétény, Terv utca 15.

 


A Budatétényi Ősök Napja november 4-én vasárnap 10 és 16 óra között várja a megemlékezőket a Wolf-kripta és emlékkert területén (Budapest XXII., Terv u. 15.).


Nyomtatható verzió, nyomtatás Továbbküldés, ajánlás

 

Adószámunk:
18474048-1-43
Köszönjük, ha a 2018. évi adóbevallása elkészítésekor gondol a Klauzál Gábor Társaságra és támogatja egyesületünk tevékenységét személyi jövedelemadójának
1 %-ával
, ezzel Ön is hozzájárul a Podmaniczky-díjjal kitüntetett civil, értékőrző és értékteremtő, közösségszervező tevékenységünkhöz, honlapunk fenntartásához és rendezvényeinkhez.

KÖSZÖNJÜK!


Adomány-köszönő emléklap


Adomány-köszönő emlékplakett

Klauzál Gábor (78)
Közhasznúsági jelentések (15)
Egyesületi élet (284)
Közélet (143)
Klauzál Gyűjtemény (7)



KLAUZÁL 150 EMLÉKÉV (48)
2016 Emlékév média-megjelenések (1)
2016 Emlékév programnaptár (1)
2017. év médiamegjenések (1)
2017. évi programnaptár (1)
2018. év médiamegjenések (1)
2018. évi programnaptár (1)
2019. évi programnaptár (1)
2020. évi programnaptár (1)



1848/49 (47)
Barangolások (33)
Budatétényi Ősök Napja (28)
Díszpolgárok (18)
Helytörténet (18)
Kastélymúzeum (19)
Klauzál Napok Tétényben (117)
Lics Pincészet (15)
Történelmi szalon (39)
Wolf-kripta (21)