Podmaniczky-díjas a Klauzál Gábor Társaság!

XXVI. Országos Találkozónknak idén Tata ad otthont. 
A díjátadásra 2007. augusztus 10.-én, pénteken este 19 h-kor Tatán, a Pálma Rendezvényházban kerül sor
ünnepi fogadás keretében

Budapest, 2007. július 9.

A személyes találkozás reményében gratulál Önöknek

Mészáros Anna
munkatárs (VFSZ)

     1847-ig Pest megyei aljegyző volt, 1847-ben részt vett a pozsonyi országgyűlésen. Ugyanebben az évben Kossuth kampányfőnökeként szerepelt.1848-ban a pesti országgyűlés felsőházának tagja és jegyzője lett. A szabadságharcban mint huszárkapitány, majd mint osztályparancsnok csatázott. Ott volt a schwechati vereségnél és egészen Világosig harcolt Görgey oldalán.

     Világos után büntetésből besorozták, és 1850-ig Olaszországban, nemes létére közlegényként volt kénytelen szolgálatot teljesíteni. 1850. és 1861. között visszavonult a közéleti szerepléstől, birtokain élt és szépirodalommal foglalkozott, utazgatott.

     Egy ízben, 1856-ban éppen Bécsből érkezett vissza Budapestre, s így írt benyomásairól: „Egy fiatal előretörtető, emelkedőfélben lévő fővárosnak mondtam istenhozzádot, s egy félig kihalt tartományvárosba tértem vissza, melynek, hogy minden utcáin fű nem nőtt, csak a rossz talajviszonyoknak volt köszönhető.” (Előző nap még Schönnbrunnban kocsikázott a császári kertekben, most ennek emlékeit felidézni a Városligetbe hajtott. Éles, fájó volt a kontraszt.)
Ezt írta később a Naplójegyzetek című művében: „Elhagyatottságot és pusztulást észleltem, bárhova tekintettem. A Ligetben a vasárnap dacára alig egynéhány ember lézengett. A tó mocsárhoz hasonló külsőt mutatott, félig sással benőve. A művelődésnek legkisebb nyoma sem volt észlelhető - hanyatlás, pusztulás mindenfelé. Feleszmélve elaléltságomból megfogadtam, hogy ez elhagyott, s általam anynyira kedvelt fővárosunk emelését tűzöm ki életem egyik vezéreszméjének.”

     E terv véghezviteléhez hozzájárult az is, hogy a báró időközben tönkrement. Öccse váltóiért vállalta a felelősséget, birtoka elúszott, festményeit, bútorait, még kedvenc agarait is el kellett adnia, hogy a hitelezőktől megszabaduljon. Bérlakásba költözött a Kerepesi (azaz Rákóczi) úton.
Egykor négyezerötszáz hold ura most megélhetési gondokkal küszködött, újságcikkek honoráriumából tartotta fenn magát, de ebben is hamarosan kiemelkedett az átlagból, szerkesztő lett a Hazánk c. folyóiratnál.

     Egyik reggeli sétája közben Tisza Kálmánnal találkozott. Tisza, akivel együtt katonáskodott, hallván anyagi gondjairól, azonnal hivatalt ajánlott neki. Előbb az Északkeleti Vasúthoz került személyügyi igazgatónak, majd egy évre rá az 1873-as pénzügyi válság évében lett a Közmunkatanács elnöke. Így olyan pozícióba került, amelyben módja volt Pest felvirágoztatására. Ekkor a nagy rendezési terv értelmében már megkezdődött a Nagykörút és a Sugár út építése. Két év múlva belevágott az Opera építésébe az akkor még külvárosnak számító területen, az egykori Hermina kocsma helyén. A báró még arra is talált időt, hogy személyesen felügyelje a munkát, olykor beállt maltert keverni. Közben befejeződött a Duna-szabályozás, hamarosan véget ért az Andrássy út építése, majd felépült a Várkertbazár, 1884-ben végre elkészült az Opera, 1896-ra pedig a Nagykörút is teljes pompájában ragyogott. Podmaniczkynak nem volt szíve egyetlen feladatot sem visszautasítani, amellyel a főváros hasznára lehetett. Részt vett a trieszti vasút építésében, majd a Nemzeti Színház és az Opera intendánsa lett, negyvennégy éven keresztül országgyűlési képviselő, a szabadelvű párt elnöke.

     Krúdy Gyula írta róla: ...„Podmaniczky Frigyes báró, miután az Andrássy utat felépítette, ékkövének homlokára tűzte az Operaházat, derekára övezte a Nagykörutat.” Ám ezzel akaratlanul is hátrányos helyzetbe sodorta a szívének oly kedves Belvárost. Őt idézzük: „Beláttam, hogy amennyi hasznot tettem az imádott fővárosnak az Andrássy út felépítésével, ugyanannyi kárt okoztam régi otthonomnak, a Belvárosnak az új városrész divatba hozatalával. Mozgalmat indítottam tehát a Belváros mellett a magam körében, mert sohase volt ártalmas a mozgalom, ha üdvös célú ügyet szolgált. A cél most a Belváros újraélesztése volt.”
   
    A millenáris kiállítás után nem ment többé az Andrássy útra, nem látta többé Operaházát, lemondott minden ünnepeltetésről, többnyire egymagában, a legnagyobb visszavonultságban éldegélt a Belvárosban, ahonnan se télen, se nyáron nem tette ki a lábát. Mindennap végigment a Váci utcán, mert ezzel kötelességét vélte teljesíteni, bár a közéletben visszavonult.

     Ismét őt idézzük:
„A cilinderkalap és a magas csizmasarok után kitalálták a kis és középtermetű emberek érvényesülésére a nagy kerekű biciklit. Én kitaláltam a kis és jelentéktelen Pest érvényesítésére az Andrássy utat, a királyi Várkertet, a Dunaparti korzót. Szép rámába raktam Pest hölgyeit, amikor a kedvükért Lotz Károllyal kipingáltattam az Operaházat, bordópirossal húzattam be a páholyokat, a legnagyobb csillárt gyújtattam meg a tiszteletükre. Álljon elő, aki ennél többet tett a pesti hölgyekért, akiké most is minden hódolatom és érzelmem. Megbocsáthatják, hogy nem nősültem meg. Talán éppen azért, mert nem tudtam közöttük választani.”- monda az Öreg báró, vagy ahogyan Krúdy nevezte: Budapest vőlegénye.

Tata - 2007. augusztus