Klauzál Gábor
Klauzál Gábor Társaság

Rózsakert kerekasztal

2006. december 11-én a budatétényi Radóczy Galériában a Budatétényi Polgári Kör és a Zöld Jövő Környezetvédelmi Egyesület szervezésében jött létre a „Rózsakert kerekasztal”.

A beszélgetésen a résztvevők (Szenczi Győző, a Dísznövény Kutató Intézet igazgatója, Szabolcs Attila, Budafok–Tétény polgármestere, Magyar Gábor, a képviselő-testület városrendezési bizottságának elnöke, dr. Gerő Balázs kerületi főépítész, civil szervezetek, helyi lehetséges támogatók, vállalkozások, a sajtó és a helyi önkormányzat képviselői) körüljárták a rózsakert megmentésének, hasznosításának, bemutatásának, promóciójának lehetőségeit és az ezt célzó helyi együttműködés, összefogás módozatait. A megbeszélésen csak vázlataiban elhangzott egyik hozzászólásban Kolláthné Hollóssy Rita a Budatétényi Polgári Kör titkára összefoglalta a rózsakerti szabadtéri koncertek eddigi történetét, melynek szerkesztett változatát alább közöljük:

A Budatétényi Polgári Kör a rózsákért
Szabadtéri hangversenyek és „A rózsa” című pályázat története

Nosztalgiával gondoltunk azokra az időkre, amikor teljes pompájában virágzott a rózsakert, és a Tétény–Promontor Kulturális Napok programjainak szerves része volt a rózsakiállítással egybekötött szabadtéri hangverseny.
A Budatétényi Polgári Kör ezért több alkalommal tett lépéseket a Gyümölcs- és Dísznövénytermesztési Kutató Fejlesztő Kht. területén található rózsakert megmentéséért. Szervezett civilfórumokat, meghívta Márk Gergely rózsanemesítőt, a rózsakiállítások egykori szervezőjét. Felvetette a Zöld Jövő Környezetvédelmi Egyesülettel és más azonosan gondolkodó kerületi közösséggel, a „Nemzeti Rozárium” gondolatát. Az intézet is örömmel fogadta a kezdeményezéseket.

Miután ezek a kezdeményezések igazán nem jártak sikerrel, elhatároztuk, hogy mindenképpen a köztudatban tartjuk, hogy milyen értéket veszítettünk, illetve milyen nagy értéket veszíthetünk el, és elindítottuk útjára a szabadtéri nosztalgiahangverseny gondolatát. 2003-ban megszerveztük az első hangversenyt.

2003. június 14-én szabadtéri nosztalgiahangversenyen a Budafoki Baptista Gyülekezet fúvószenekara játszott, Gál László vezényelt. A hangversenyt séta követte, amit Boronkay Gábor, a Gyümölcs- és Dísznövénytermesztési Kutató Fejlesztő Kht. munkatársa vezetett.

2004-ben, az önkormányzat segítségével folytatni tudtuk ezt a kezdeményezést és színvonalát is tudtuk emelni. A június 26-ai hangversenyre 60 db széket igényeltünk, és örömünkre szolgált, hogy az ülőhely kevés lett. Sokan állva hallgatták a remek jazzmuzsikát, a Budafok Big Band előadását (a zenekar vezetője Thomas Miklós volt). Sokan fényképeket készítettek a teljes pompában virágzó rózsákról. A hangverseny előtt dr. Somosy Zoltán, a Budatétényi Polgári Kör elnöke tájékoztatta az egybegyűlteket a hangverseny céljáról, felhívta a figyelmet, hogy a rózsakert megmentése mindannyiunk közös ügye. Elmondta, hogy a rózsakiállítás tárgyi feltételeinek biztosítása érdekében a Budatétényi Polgári Kör közreműködésével létrejött egy találkozó az ónkormányzat és a Gyümölcs- és Dísznövénytermesztési Kutató Fejlesztő Kht. vezetése között. A hangverseny után a Szent Imre Közösségi Házban fehér asztal mellett beszélgettünk. Vendégünk volt Szenci Győző igazgató úr és Boronkay Gábor, aki a rózsák akkori állapotáról és a lehetőségekről tájékoztatta az érdeklődőket. Sok hasznos gondolat és felajánlás erősített meg mindannyiunkat abban, hogy a rózsakiállításra van igény, és a közös ügyért érdemes tenni!

2005. június 19-én ismét szabadtéri hangversenyre invitáltuk a kerület rózsákat kedvelő közönségét, a jazzkoncertet a világhírű Budapest Jazz Orchestra adta Fekete Kovács Kornél művészeti vezetésével. Ebben az évben az „A rózsa” című pályázattal bővítettük a rózsakert népszerűsítését. A pályázatot a kerületben található általános iskolások részére hirdettük meg: rózsát ábrázoló képeket kellett készíteni tetszőleges technikával. A pályázaton hat iskola, több mint száz pályaművel vett rész. A pályaművekből készült kiállítás a Szent Imre Közösségi Házban volt látható. A jazzkoncert előtt dr. Somosy Zoltán, a Budatétényi Polgári Kör elnöke tartott megnyitó beszédet, amiben a rózsák szépsége mellett a tehetetlenségünket is ecsetelte. A koncert után a Szent Imre Közösségi Házban vetítés volt a „Budafok–Tétény, múlt, jelen, jövő” internetes asztaltársaság felvételeiből. A téma természetesen a rózsa volt. Ezen a rendezvényen az „A rózsa” című pályázat összes résztvevője emléklapot kapott.


Lelkesedésünket nem veszítettük el, és a következő évben ismét szervezésbe fogtunk. Az „A rózsa” című pályázatban az általános iskolások feladata rózsákat ábrázoló képeslapok gyűjtése volt, két iskolából tizenöt pályázó 100 különböző képeslapot küldött a pályázatra. Emléklapot természetesen mindenki kapott.

2006. június 18-án ismét szabadtéri hangversenyre készülődött egy lelkes kis csapat. A német hagyományőrző Brüders Kapelle Thomas Miklós vezetésével vállalta a jó hangulat megteremtését, ami bizony veszélyben volt, mivel a VAX XXII Rt. a szokásos székeket nem szállította a helyszínre. Szorult helyzetünkben a rózsakerti Baptista Gyülekezet segített: tábori ülőhelyeket hoztak, így az idősebb érdeklődőket le tudtuk ültetni, a fiatalabbak álltak vagy a fűre ültek.


A megnyitó beszédet én tartottam. Röviden összefoglaltam a rózsakultusz 7000 éves történetét, a rózsanövényt a virágok királynőjének neveztem. A koncert és a rózsakertben tett séta után a hallgatóság felment a Szent Imre Közösségi Házba, ahol megcsodálták az összegyűjtött képeslapokból rendezett kiállítást. Sajnos ezen a rendezvényen a Gyümölcs- és Dísznövénytermesztési Kutató Fejlesztő Kht. vezetősége nem képviseltette magát.

Most felteszem a kérdést: legyen ötödik, jubileumi szabadtéri hangverseny, 2007 nyarán?

Kolláthné Hollóssy Rita
a Budatétényi Polgári Kör szervező titkára

Prim György – 2006. december

A képekre kattintva azokat nagyobb méretben is megnézheti.


Nyomtatható verzió, nyomtatás Továbbküldés, ajánlás

 

Adószámunk:
18474048-1-43
Köszönjük, ha a 2017. évi adóbevallása elkészítésekor gondol a Klauzál Gábor Társaságra és támogatja egyesületünk tevékenységét személyi jövedelemadójának
1 %-ával
, ezzel Ön is hozzájárul a Podmaniczky-díjjal kitüntetett civil, értékőrző és értékteremtő, közösségszervező tevékenységünkhöz, honlapunk fenntartásához és rendezvényeinkhez.

KÖSZÖNJÜK!


Adomány-köszönő emléklap


Adomány-köszönő emlékplakett

Klauzál Gábor (77)
Közhasznúsági jelentések (12)
Egyesületi élet (278)
Közélet (142)
Klauzál Gyűjtemény (7)



KLAUZÁL 150 EMLÉKÉV (49)
Emlékév média-megjelenések (0)
Emlékév programnaptár (1)



1848/49 (40)
Barangolások (33)
Budatétényi Ősök Napja (21)
Díszpolgárok (16)
Helytörténet (18)
Kastélymúzeum (19)
Klauzál Napok Tétényben (96)
Lics Pincészet (15)
Történelmi szalon (31)
Wolf-kripta (13)