Klauzál Gábor
Klauzál Gábor Társaság

Levél Budafok–Tétény, Budapest XXII. kerületi Önkormányzat képviselői részére

A kerületi önkormányzat november 23-i ülésén a képviselők Szabolcs Attila polgármester beterjesztése alapján döntenek a Dél-budai Kulturális és Szabadidőközpont elnevezéséről. A javaslat szerint az intézmény vegye fel a Klauzál Gábor Művelődési Központ nevet.

Tisztelt Címzett!

Klauzál Gábor jelentőségének, múlhatatlan érdemeinek méltatása meghaladja e levél kereteit. Az ötlet gazdájaként és a reménybeli névadó, egykori nagyszerű, tétényi birtokos emlékét, szellemi örökségét ápoló Klauzál Gábor Társaság elnökeként fordulok Önhöz, hogy a döntés előtt szíves figyelmébe ajánljam az alábbiakat.

Társaságunk immár két éve nagy igyekezettel és lendülettel vesz részt a kerület életében. Értékeket mentünk, talán néha teremtünk is; a helyi és országos hagyományok ápolásán dolgozunk. Sikereink egyik lényeges titka, hogy a szervezeten belül, és összes külső kapcsolatainkban mindig azt keressük, ami fontos és összeköt, sohasem azt, ami elválaszt. Meggyőződésünk, hogy a közös gondokra megoldást nem jelenthet más, mint a megfontolt, közös gondolat.

Hálásan gondolunk mindazokra, akik eddigi kezdeményezéseinket, csak azok értékét nézve támogatták. Akik nem politikai megfontolások alapján léptek be társaságunkba vagy jöttek el programjainkra; akik olcsó nézetkülönbségeken nemesen felülemelkedve anyagilag és erkölcsileg is segítettek minket. A Klauzál-emléktáblával, a Klauzál Napok Tétényben rendezvényeivel, a Budatétényi Ősök Napjával, úgy hisszük, az egész kerület gazdagodott.

Egyik legelső, de talán legfontosabb kezdeményezésünk, hogy a művelődési központ vegye fel Klauzál Gábor nevét. Ez a javaslatunk ért most el a testület elé. Itt az alkalom, hogy az Önkormányzat, eredeti és legszebb hivatásához híven, hallja meg és értékelje a civil kezdeményezést. Ezt az ügyet számos kerületi egyesület, és 2005-ös, részben általunk is szervezett találkozójukon, a kerületi díszpolgárok is közfelkiáltással támogatták.

Reméljük, Ön is egyetért velünk. Ha így van, tisztelettel kérjük, a javaslatról a fentiek szellemében döntsön.

Támogatásában bízva maradok szívélyes üdvözlettel,
dr. Dobos Károly a Klauzál Gábor Társaság elnöke
www.klauzal.hu
Budatétény, 2006. november 20.


Nyomtatható verzió, nyomtatás Továbbküldés, ajánlás

 

Adószámunk:
18474048-1-43
Köszönjük, ha a 2017. évi adóbevallása elkészítésekor gondol a Klauzál Gábor Társaságra és támogatja egyesületünk tevékenységét személyi jövedelemadójának
1 %-ával
, ezzel Ön is hozzájárul a Podmaniczky-díjjal kitüntetett civil, értékőrző és értékteremtő, közösségszervező tevékenységünkhöz, honlapunk fenntartásához és rendezvényeinkhez.

KÖSZÖNJÜK!


Adomány-köszönő emléklap


Adomány-köszönő emlékplakett

Klauzál Gábor (77)
Közhasznúsági jelentések (12)
Egyesületi élet (278)
Közélet (142)
Klauzál Gyűjtemény (7)



KLAUZÁL 150 EMLÉKÉV (49)
Emlékév média-megjelenések (0)
Emlékév programnaptár (1)



1848/49 (40)
Barangolások (33)
Budatétényi Ősök Napja (22)
Díszpolgárok (16)
Helytörténet (18)
Kastélymúzeum (19)
Klauzál Napok Tétényben (97)
Lics Pincészet (15)
Történelmi szalon (32)
Wolf-kripta (13)